2010. január 11., hétfő

Szűz baconben

Az egyik kedvencem: gyorsan elkészíthető és sosem okoz csalódást, pedig egyszerűbb húsételt nem sokat lehetne készíteni. Semmi macera nincsen vele, semmi extra fűszer, mégis többször el lehet sütni, mert mindenki szívesen eszi.


Mindig a körettel kezdem, általában "sima", olykor fetás-olívabogyós krumplipürével. Míg a köret készül, a hússal is végzek. Alapesetben 2 átlagos méretű szűzből készítem, ez kb. egy négyfős családnak elég. A húst lehártyázom, majd a bacon vastagságától függően egyforma, kb. 4-5 cm-es darabokra vágom. A szűz vékonyodó végét dupla hosszúra hagyom, és félbe hajtom, a hajtásnál kis bevágással igazítom a többihez hasonlóra. A darabokat egy-egy baconszelettel tekerem körbe (a vágási felület marad szabadon), hústűvel/fogvájóval rögzítem, majd az egyik csupasz oldalukat sózom, borsozom.


Olajat hevítek serpenyőben, ebbe helyezem a húsokat, sózott oldalukkal lefelé. Hirtelen pirosra sütöm őket, időközben a tetejüket is ízesítem. Amikor az érmék megpirulnak, megfordítom őket és a másik oldalukra is kérget sütök.


Nekem nincs sütőben használható serpenyőm, így a félkész korongokat egy kis tepsibe rakosgatom, rájuk locsolom a pirításhoz használt olajat és kb. 200 °C-ra előmelegített sütőben készre sütöm őket. A sütési idő függ a szűz átmérőjétől, a darabok vastagságától, nekem most kb. 15 percig voltak bent. Fontos, hogy ne szárítsuk ki a húst, különben élvezhetetlen lesz!
Amíg a hús sül, befejezem a köretet. Most a maradék bacont csíkokra vágva megpirítottam, tálaláskor ezzel szórtam meg a pürét. Savanyúságot kínáltam mellé. 

Hozzávalók: 2 normál szűz (kb. 80-90 dkg), 25-30 dkg szeletelt bacon, só, bors, olíva- és napraforgóolaj keveréke. A hús ízesítését természetesen lehet variálni.

8 megjegyzés :

Tűzpadka írta...

Valóban nagyszerű étel! Szépek a fotók jók az ételek és érdemes itt barangolni.
Gratulálok, és sok sikert a további munkához!
Sándor

egycsipet írta...

Sándor, nagyon köszönöm! :)

Andi/cuki írta...

De nagyon finom lehetett!:-))

margit2 írta...

Ezt is el tudnám képzelni még ünnepre is! :-)

szepyke írta...

Egyszerűen tökéletes. Megértem, hogy miért rajongtok érte!

egycsipet írta...

Andi, bizony az (volt)! :)

Margitka, én is. Ráadásul nagy előnye, hogy gyorsan elkészül. ;)

Szepyke, köszönöm! :)

Andi írta...

Nagyon guszta! Most nyeltem egy nagyot....:-)

egycsipet írta...

Andi, köszönöm! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...