Belly és Andi kérdezték -köszönöm! :)-, miért vagyok hálás, minek tudok örülni. Mondhatnám: jó kérdés, sajnos eléggé pesszimista alkat vagyok, így általában úgy kell meggyőzni arról, hogy aminek örülnék, annak valóban örülhetek, illetve örüljek, mert ami történt, valóban klassz dolog. Ez zavaros? ... :( :)
Ettől függetlenül vannak stabil pontok az életemben, amelyek mindentől függetlenül örömmel töltenek el. Elsőként (másodikként, sokadikként...) ott vannak a lányaim. Hálás vagyok azért, hogy anya lehetek. Sokan érdemtelenül sokáig vágynak erre a csodára, többeknek örökké vágy marad - nekem megadatott és ezért mindenkor hálás vagyok. Van két csodálatos kislányom, akikért öröm élni. Olykor elfáradok, kivagyok, kiakadok, ilyenkor sokszor -talán ok nélkül is- vitázom velük, és kimondottan hálás vagyok azért, hogy ők minden nyűgömmel együtt önzetlenül, megingathatatlanul szeretnek.
Örülök, hogy láthatom, hallhatom, simogathatom, ölelhetem és puszilhatom őket, hálás vagyok azért, mert erős és egészséges vagyok, így gondoskodhatok róluk. A legnagyobb boldogság számomra, hogy ők is egészségesek, boldogok.
Hálás vagyok a férjemért, aki nagyon jó ember, szerető és gondoskodó apa.
Hálás vagyok minden megvalósított célomért/célunkért, örülök a munkám gyümölcseinek. Örömmel sütök-főzök a családomnak, a barátaimnak és hálás vagyok, mert van miből és van kinek.
Nem túl hosszú a lista. A kimaradtak mellett biztosan tudom, hogy hosszabb lenne azoké, amelyeknek örülnöm "kellene", melyekért szintén hálával tartozom, mégis elnézek felettük. Olykor önvizsgálatot tartok, ilyenkor megkapják az elismerést, de a hétköznapokban továbbra is elsikkadnak.
Talán jól van ez így is. (?)
fotó: Albrecht Dürer - Imádkozó kéz (tanulmány)