2015. április 13., hétfő

Karamellás krémes

Húsvétra készült sütemény, krémes-szeletes, általában ezeket szoktuk szeretni. A nővérem (aki sem a mézes tésztát, sem a karamellt nem szereti) azt mondta, még soha nem evett annyi krémest egyszerre, mint most, aaannyira finom volt. Hát, ha ő mondja... :)


A sütit egy nappal a fogyasztás előtt kell összeállítani, hogy a lapok bepuhuljanak, de a mézes lapok akár előre is lesüthetők. Már csak azért is, mert olyan kis adag tészta kell hozzá, hogy kár összepiszkolni érte egy tálat :P - szóval érdemesebb többet készíteni egyszerre. A lapok fagyaszthatók, szobahőmérsékleten kiengedve bármikor tölthetők. ;)


A tésztához a mézet megolvasztom a vajjal és cukorral, beleütöm a tojást, majd a többi alapanyaggal együtt összegyúrom. Két vékony lapot nyújtok belőle, amiket a tepsi méretére szabok, majd 170 °C-ra előmelegített sütőben, sütőpapíros sütőlapon, pár perc alatt megsütök. A kész lapokat rácson hagyom kihűlni.
A krémhez először a vízzel elkevert tejből és a liszttel kevert pudingporból sűrű pudingot főzök, majd időnként átkeverve ezt hagyom kihűlni. Amíg a krém hűl, a cukrot karamellizálom, forró vízzel felengedem és miután elolvadt az összes karamell, hagyom ezt is kihűlni.
A kapcsos tepsibe behelyezem az egyik lapot. A kihűlt pudingot a vajjal és porcukorral alaposan kihabosítom, ezt a krémet kenem a mézes lapra. A tejszínt a zselatin fixszel felverem, a habosítás végén a kihűlt karamellt is belekeverem. A karamelles habot a pudingra simítom, majd erre helyezem a másik mézes lapot. A karamelles mázhoz a pudingport elkeverem a vízzel és az olajjal, és ezzel vonom be a felső lapot. Hűtőben hagyom egy éjszakán át pihenni, majd másnap szeletelem.


Hozzávalók egy kb. 25*35 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
300 g liszt, 5 g szódabikarbóna, 100 g cukor, 60 g vaj, 30 g méz, 1 nagy tojás, 1-2 evőkanál tej az összeállításhoz (ha szükséges);
...a pudingkrémhez: 500 ml tej, 200 ml víz, 2 csomag (2*40 g) vaníliás pudingpor, 40 g liszt, 150 g porcukor, 250 g vaj;
...a karamellás habhoz: 120 g kristálycukor, 100 ml forró víz, továbbá 600 ml tejszín, 2 csomag Zselatin fix;
...a karamelles mázhoz: 120 g porcukor, 1 csomag (40 g) karamellás pudingpor, 2-2 evőkanál forró víz és étolaj (ha túl sűrű lenne, pici folyadék hozzáadásával lehet hígítani).
Eredeti recept innen.
Tovább olvasom...

2015. március 16., hétfő

Kossuth kifli

Vasárnapi süti volt - szinte el is fogyott még tegnap, éppen csak néhány "kiflit" tudtam megmenteni mára a nagylányom uzsis dobozába. Előnye, hogy gyorsan és könnyen elkészíthető, ráadásul anyuezhűdefinom - nem hiába, mindig a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. ;)


A sütőt előmelegítem 170 °C-ra. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket kemény habbá verem: először egy picurka sóval és a citromlével, majd apránként a cukor felét is hozzáadagolva.
A tojások sárgáját alaposan kihabosítom a cukor másik felével, ezután beledolgozom az olvasztott vajat, a citromhéjat, valamint a vaníliakivonatot is. Összeforgatom az átszitált sütőporos liszttel, majd óvatosan beleforgatom a tojáshabot. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítom a masszát, a tetejét megszórom szeletelt mandulával, és az előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütöm (a tepsi méretétől/tészta vastagságától függ a sütési idő).


Rácsra áthúzva hagyom a tésztát kihűlni, majd porcukorral meghintem a tetejét és pogácsaszaggatóval félholdakat (kifliket) szúrok ki belőle.


Hozzávalók: 6 közepes-nagyobb tojás, pici só, 2-3 evőkanál citromlé, 250 g cukor (ennek egy részét most nyírfacukorral helyettesítettem), 150 g olvasztott vaj, 1 citrom finomra reszelt héja, 2 teáskanál vanília eszencia, 250 g liszt, fél csomag (6-8 g) sütőpor, 2 marék szeletelt mandula (lehet aprított dió is), továbbá porcukor a szóráshoz.
Tovább olvasom...

2015. március 1., vasárnap

Sült cékla fokhagymával

Mivel gyerkőceim nem igazán kedvelik a céklát, ez egy ritkán készülő köret nálunk, pedig sült húsokhoz igazán remek. Jamie Oliver balzsamecetes, majoránnás, fóliában sült cékla receptje alapján készítettem először, azóta más zöld fűszereket is kipróbáltam már attól függően, mi érhető el éppen - és eddig még egyszer sem csalódtam. :)


1-1,5 nagy fej fokhagymát gerezdjeire szedek és mindenféle hámozási procedúra nélkül egy széles pengéjű késsel megroppantom a gerezdeket. Az alaposan lesuvickolt céklát nagyobb, egyforma méretű darabokra vágom, egy tűzálló edénybe teszem, rászórom a fokhagymát és néhány szál rozmaring és oregánó lecsipegetett leveleit. Sózom, borsozom, olívaolajjal és balzsamecettel megcsorgatom és az egészet összeforgatom. Alufóliával (illetve ha van saját fedele az edénynek, akkor azzal) lefedem és 210 °C-os sütőbe tolom. Úgy 1 óra elteltével lehet ellenőrizni, hogy megpuhult-e a cékla, és szükség szerint tovább sütni. :)


Hozzávalók: 1 kg apróbb (vagy bébi-) cékla, 1 nagy vagy 2 kisebb fej fokhagyma, oregánó, rozmaring (eredetileg majoránnával készül), só, frissen őrölt bors, olívaolaj és balzsamecet (olajból kevesebb, ecetből több, kábé 2:3 arányban).
Tovább olvasom...

2015. január 20., kedd

Citrusos sajttorta

Sajttortát készítettem a hétvégén, kivételesen csak úúúgy - a magunk kedvéért. Remek lett, érdemes kipróbálni. :)


A kekszet összetöröm (zacskóba teszem és egy nyújtófával összemorzsolom), összekeverem az őrölt mandulával és egy kanál segítségével egyenletesen eloszlatom benne az olvasztott vajat. Nem áll össze tésztává, csak nedves homok állagú lesz. Egy kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt szorítok és ezt a vajas kekszmorzsát egyenletesen az aljára tapicskolom, majd a hűtőbe teszem, amíg a krém elkészül.
A sütőt bekapcsolom 160-170 °C-ra. A sajtréteghez a tojásokat (egy kézi habverővel) kikeverem a porcukorral, a keményítővel, a citrusok reszelt héjával, a narancslikőrrel és a vaníliakivonattal. A krémsajtot kissé átkeverem, majd a tojásos keveréket 3-4 részletben beleforgatom. A sajtkrémet a kekszmorzsára simítom. Előmelegített sütőben addig sütöm a tortát, amíg a széle megsül, de a közepe még remegős marad. (Én hajlamos vagyok picit túlsütni, ami az ízén nem ront, viszont aki kényesebb az állagára, 30-35 perc sütési idő után kezdjen el sűrűbben nézegetni a sütőbe, hogy elkaphassa a "pillanatot".) Lekapcsolt, félig nyitott ajtajú sütőben hagyom a tortát hűlni. Úgy egy óra elteltével átköltöztetem a hűtőszekrénybe és fél napra ott is felejtem. 

A torta befejezéséhez (másnap) a citromból és a narancsból 3-4 vékony szeletet vágok, a narancsszeleteket cikkekre is szabom. A maradékból kifacsarom a levet és a gyümölccsel, valamint a cukorral együtt kisebb edénybe (gyorsforraló) teszem. A citruskarikákat néhányszor óvatosan átforgatva kb. 5 percig forralom a cukros gyümölcslevet, ezután elzárom a tűzhelyet. A lapzselatint előírás szerint előkészítem (hideg vízbe áztatom, majd kinyomkodom) és a forró citrusos lében elkeverem. Hűlni hagyom.
A tortát a formából kivágom, átemelem egy tortatálra. A gyümölcsszeleteket elrendezem (inkább elrendetlenkedem) a tetején és a zselatinos lével befedem; ezt két-három részletben szoktam összehozni, közben mindig a hűtőben dermesztve egy kicsit, így nem (vagy kevésbé) folyik le a zselé és szép lesz a felülete.
Teljes dermedés után szeletelhető.


Hozzávalók egy 24 cm-es formához...
...a kekszes alaphoz:
100 g teljes kiőrlésű vajas keksz (vagy például zabkeksz), 40 g őrölt mandula, 60 g olvasztott vaj;
...a sajtréteghez*: 250 g porcukor, 1 nagy narancs + 1 citrom reszelt héja, 5 tojás, 2-3 evőkanál narancslikőr, kevés vaníliakivonat, 30 g étkezési keményítő, 1000 g friss krémsajt (ehhez a tortához Pilos félzsíros friss sajtot használtam);
...a citruszseléhez: 1 nagy narancs, 2 citrom, 120 g cukor (vagy ízlés szerint), 3 lapzselatin (5 g).
*A sajtréteg hozzávalóit jobb, ha előre kivesszük a hűtőből, hogy ne legyenek hidegek, amikor dolgozunk velük.
Tovább olvasom...

2015. január 19., hétfő

Sajtos stangli

A nővérem szokott ilyen sajtos rudakat sütni, tőle zsákmányoltam az eredeti receptet. Kösssz! :) 
Mostanában én is gyakran sütöm, mert egyszerűbb, mint a pogácsa, a tésztája könnyen előkészíthető és eláll akár 2-3 napig is a hűtőben, a sütése pedig gyorsan megvan közvetlenül a fogyasztás előtt. Na és persze mindenki szereti. ;)


A lisztben elkeverem a sót és elmorzsolom benne a hideg zsiradékokat. Hozzáadom a tejfölt és összeállítom a tésztát, amit folpackba csomagolok és legalább 3-4 órára, de inkább egy éjszakára a hűtőbe teszek.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. Finoman lisztezett deszkán 5 mm vastagra nyújtom, és pizzavágóval kábé 1,5x15 centis csíkokra vágom a tésztát. Megkenem felvert tojással és megszórom reszelt sajttal, majd sütőpapíros tepsire rakosgatom a rudakat. Előmelegített sütőben, 180 °C + légkeveréssel addig sütöm, amíg szép színük lesz, ezután átteszem egy rácsra a stanglikat, hogy kihűlhessenek...ha előbb el nem fogynak. :)))


Hozzávalók: 350 g liszt, 20 g (1 evőkanál) só, 100 g hideg vaj és 100 g zsír (eredetileg 250 g margarin), 200 g tejföl (eredetileg egy kis pohár), a tetejére 1 felvert tojás és ízlés szerint sajt.
Tovább olvasom...

2015. január 16., péntek

Gyors joghurtos fánk

Villámgyors finomság, aminek kinézete az ördögpirulához, állaga és íze azonban inkább a hagyományos kelt fánkhoz hasonló. Sütőporral készül, tehát nem kell keleszteni, és nagyjából 10-15 perc alatt készen is van - sütéssel együtt. :)


Az olajat a tűzhelyre teszem melegedni. A tésztához a tojásokat kissé felverem, összekeverem a joghurttal és a cukorral. Gyors mozdulatokkal bekeverem a lisztet és a sütőport, és már mehet is a bő, forró olajba. Én két, olajba mártott teáskanállal szoktam formázni, de lehet nagyobbakat is készíteni. A fánk sütés közben megduzzad és forog az olajban (a leánykáim szerint ez az "okos fánk", mert megfordul magától :D), tehát annyi olajban kell sütni, hogy erre legyen helye, lehetősége. Szép aranybarnára sütöm a kis fánkokat, ezután papírtörlőre szedem, végül porcukorral szórva, lekvárral tálalom.


Hozzávalók (3-4 személyre, tartalmasabb leves után): 2 közepes tojás, 150 g natúr joghurt, 50-60 g cukor, 200 g liszt, 2 teáskanál sütőpor, továbbá olaj a sütéshez. Az alaptésztát ízlés szerint lehet rummal, vaníliával, citromhéjjal, -lével ízesíteni.
Tovább olvasom...

2014. december 9., kedd

Málnás-mandulás torta

Egyszerű és gyorsan elkészíthető torta, ráadásul könnyű és nagyon finom, bármilyen alkalommal megállja a helyét az asztalon. Ha a tésztát tepsiben sütitek meg, szeletes süteménynek is tökéletesen beválik.


Elsőként a piskótát készítem el, amihez a sütőt előmelegítem 190 °C-ra.
A tojásokat szétválasztom, a fehérjékből a cukor felével kemény habot verek. A sárgákat először a maradék cukorral, majd apránként hozzáadagolva a meleg vízzel és az olívaolajjal alaposan kihabosítom. Ebbe keverem bele a rizslisztet, az őrölt mandulát és a sütőport, majd óvatosan beleforgatom a habot. Sütőpapíros tortakarikába simítom a tésztát. Előmelegített sütőbe teszem, amikor emelkedni kezd a tészta, mérsékelem a hőt 150-160 °C-ra és tűpróbáig sütöm. A sütőből kivéve, néhány perc után a karikából kivágva, egy tortarácson hagyom kihűlni a piskótát.
Amíg a piskóta készül, a málnát (lehet más gyümölcsöt is használni, pl. epret, áfonyát...) 1-2 evőkanál vaníliás cukorral és fél citrom héjával, valamint kevés citromlével összeforralom, majd szobahőmérsékletűre kihűtöm. A mascarponét a túróval együtt áttöröm (egy villával elég), és belekeverem fél citrom reszelt héját. A málnaszószt beleforgatom az áttört túróba, ízlés szerint édesítem és elkeverek a túrókrémben egy csomag zselatin fixet is. Állni hagyom, amíg a piskóta teljesen kihűl.


A piskótát két lapra vágom. Az egyiket tortatálra teszem, szorosan tortakeretet igazítok köré. A tejszínhabot a másik zselatin fixszel habbá verem, beleforgatom a túrókrémbe és a krémet a piskótalapra simítom. A másik tortalappal lefedem és 3-4 órára a hűtőbe tolom a tortát.
Miután a krém megdermed, a tortát kivágom a keretből. A tetejére fehér csokit olvasztok, amit egy kevés tejszínnel keverek ki, csak annyival, amennyitől a csoki krémes, de nem folyékony lesz. A torta tetejére simítom és 1-2 maroknyi pirított, szeletelt mandulával megszórom.
Tálalásig hűtőben tartom.


Hozzávalók egy 22-24 cm-es tortához...
...a piskótához:
5 tojás szétválasztva, 10 evőkanál cukor, 3 evőkanál forró víz, 2 evőkanál olívaolaj, 75 g rizsliszt és 75 g darált mandula*, fél csomag (6-8 g) sütőpor;
...a túrókrémhez: 250 g mascarpone, 250 g túró, 250 g fagyasztott málna, 1 citrom reszelt héja, 1-2 evőkanál citromlé, (házi vaníliás) cukor ízlés szerint, 2 csomag zselatin fix, 200 ml habtejszín;
...a tetejére: 100 g fehér csoki, kevés habtejszín, maroknyi pirított szeletelt mandula.
*Ennyi szárazanyaggal ez egy nagyon könnyű, puha piskótatészta lett nekem, a sütőből kivéve enyhén megereszkedett. A stabilabb eredmény érdekében érdemes kicsit megemelni a rizsliszt és a darált mandula mennyiségét.
Tovább olvasom...