2010. május 27., csütörtök

Egyszerű meggyes piskóta

A vizes piskóta készítését még kisgyerkőcként, a nagymamámtól tanultam. Azóta persze már nem kézzel verem a habot, szerintem már nem is sikerülne úgy felvernem, pedig még rugós fejű, hagyományos habverőm is van a feladathoz. :)) Amíg a szüleimnél laktam, elég rendszeresen sütöttem, olykor tekercsnek vagy egyéb süteménynek, de legtöbbször csak így, meggyet vagy egyéb apró gyümölcsöt, pl. jostát potyogtatva bele. Mindig szerettem, mert egyszerű, gyorsan elkészül és nagyon-nagyon finom.


Bekapcsolom a sütőt, 190 °C-ra melegítem elő. A tepsit kibélelem sütőpapírral - a kapcsos változatnál az alsó lemezre helyezem és úgy teszem rá a keretet.
A tojásokat szétválasztom. A fehérjéket egy kis csipet sóval tálas mixerbe helyezem, amíg a gép kemény habbá veri, addig a tojássárgájához mérem a cukrot. A sárgáját kihabosítom a cukorral, munka közben fokozatosan adagolva hozzá a vizet, majd a végén a lisztet is hozzádolgozom. Ezután a lisztes masszát és a tojáshabot óvatosan egybedolgozom. A tésztát a tepsibe simítom, belepotyogtatom a lecsepegtetett meggybefőttet (vagy ha van, friss meggyet), majd sütőbe helyezem. Az első 10-15 perc után a sütő hőmérsékletét 150-160 °C-ra mérsékelem, majd tűpróbáig sütöm a piskótát. Rövid ideig hagyom nyitott sütőajtó mellett a sütőben hűlni, majd a tepsiből kivéve, rácson hűtöm ki. Kisebb kockákra vágva, porcukorral meghintve kínálom.


Hozzávalók egy kb. 25x35 cm-es tepsihez:
8 tojás szétválasztva, 8 evőkanál meleg víz, 16 evőkanál cukor, 16 evőkanál liszt, 1 üveg lecsepegtetett meggybefőtt, valamint ízlés szerint porcukor a tetejére.

18 megjegyzés :

Bianka írta...

Egyszerű és annál nagyszerűbb. Imádom :)

Kricky írta...

De guszta! :)

Régen csináltam már meggyes piskótát! épp itt az ideje!

köszönöm az ötletet!

Andi írta...

Kedvenc sütim.....istenien néz ki!

Krisztu írta...

Mindig a legegyszerűbbek a legfinomabbak!!! :) Nagyon szép lett!!!

Moha írta...

Igen, ez volt az a süti,amit a falusi Nagyim is csak úgy "félkézzel" mellékesen összedobott,ha már nagyon vágytunk sütire. Meg a mákos kalács, azóta sem tudok olyat sütni, mint ő....

Niki írta...

Férjem meg tudna érte veszni:)Imádja a piskótát...Neki a sütemény a piskótánál kezdődik:)))Ha ezt most látná,nem hagyna nekem nyugtot:-OOOO Én pedig nem szeretem,ezért nem is készítek...;oPP

margit2 írta...

Szép magas lett a piskótád!... Nekem is van még bőven meggy a fagyóban, talán süthetnék is! :-)

egycsipet írta...

Bianka, igen, igen! :)

Kricky, köszi! Én már kb. egy éve sütöttem utoljára, örültem is magamnak, hogy eszembe jutott. :)

Andi, Krisztu, köszönöm! :)

Moha, ugye? A mai napig irigykedem, milyen "könnyen" ment a nagyimnak, holott sokkal többet dolgozott vele, mint én.

Niki, mutasd csak meg nyugodtan! ;D Egy kisebb adag elég neki... :OOO

Margitka, köszönöm - most irigykedem... :)

Andi/cuki írta...

Csodás süt csodás kép, csodás a tányér.:-)) Nagymama-féle?

Brigitta írta...

Hm,nagyon szeretem, talán lesz miből sütni,ha kegyes lesz az idő,be tud érni a fáinkon a meggy!Az elsó dolgom vele mindig egy jó kis süti! Nagyon guszta!!

margit2 írta...

Gabi!
Bizony sütöttem is! .... De mivel elég kevés tojás van itthon, a saját recim szerint 4 tojással. :-)

... Holnap azért megyek a zöldségesbe tojásért....

Thrini írta...

Kedvencem, bármikor jöhet! :)

Niki írta...

Azt csak szeretnénk hinni hogy elég lenne neki...Nem ismered...egy egész tepsivel talán elég lenne neki..:)))

egycsipet írta...

:D Akkor rajta, nem kell attól tartanod, hogy neked kell megenni a maradékot! ;)

admin írta...

Nagyon fincsi, ma megcsináltam! :-)

egycsipet írta...

Bogyó! Örülök, hogy ízlett! :)

admin írta...

Naná!
Csak azt nem tudom, eddig miért nem csináltam ilyet... :-))
Most ez a kedvenc, mert nem csak hogy finom, de hipp-hopp kész van!

egycsipet írta...

:) :) Nagyon örülök neki Bogyó! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...