2010. október 12., kedd

Fokhagymás sült tarja

Ritkán szoktam tarját készíteni, olyankor is mindig a legegyszerűbben. Sütőben szinte magától elkészül és garantáltan finom lesz a végeredmény.


A húst kb. 1 cm-es szeletekre vágom, majd mindkét oldalukat finoman sózom és borsozom. Zsírral kikent tepsibe helyezem a szeleteket (nem szoktam klopfolni a húst), majd a tetejüket gazdagon megszórom tisztított és kis kockákra aprított fokhagymával.
Ezután attól függően, hogyan fogyasztjuk a későbbiekben a húst, több-kevesebb zsírt teszek még a szeletekre/szeletek közé, majd alufóliával lefedve, 180-200 °C-os sütőben puhára sütöm. Ezután a fóliát leveszem és hagyom kissé megpirulni a szeleteket.
Ha kizárólag frissen esszük, akkor kevés zsiradékkal sütöm, de legtöbbször annyit készítek, hogy maradjon néhány szelet a húsból. Ekkor több zsírt adok hozzá, majd a hús maradékát apró darabokra tépkedem (szinte szálakra) és a fokhagymás zsírral együtt edénybe teszem (a zsír lepje el a húsdarabokat). Hűtőszekrényben tartom. Friss, ropogós héjú kenyérre "kenve", idényzöldségekkel vagy kovászos uborkával mennyei reggelit/vacsorát lehet keríteni belőle.

frissen, krumplipürével tálalva

Hozzávalók: sertéstarja (én kb. 1 kg-os - csont nélküli - darabot sütök egyszerre, ez szeletelve éppen belefér a gáztepsibe), só, őrölt bors, fokhagyma ízlés szerint (sok vagy még több), sertészsír.

13 megjegyzés :

Bianka írta...

ÁÁÁ imádom a kedvenc husim a tarja. Nagyon finom

Anikó írta...

Imádom, imádom a fokhagymás sült tarját.Szerintem a legfinomabb hús erre a célra, szaftos stb. De szívesen ebédelnék ma nálad:-)))))

margit2 írta...

Éppen a napokban emlegettem, hogy már kellene tarját is venni... Hú de imádom sok fokhagymával! :-)
Most nagyon megkívántam a Tiédet!!!

Ildy írta...

Tényleg egyszerű és gyors! És fincsi:)

Mézigörl írta...

Ezt mi annyira imádjuk! Gusztaaaa!Most szívesen elfogadnék belőle egy szeletkét ...:D

egycsipet írta...

Köszi lányok! :)

Szemi írta...

Az biztos, hogy a fokhagymás tarja nagyon fincsi kaja!

Névtelen írta...

Szia, zsír helyett étolajjal is lehet? 200 fokon kb mennyideig készül?

egycsipet írta...

Szia,
olajjal még nem próbáltam. Friss fogyasztásra elvileg azzal is készülhet, de akkor én tennék egy kis vizet vagy egyéb folyadékot (pl. sör) is a tepsibe. A sütési idő függ attól, hogy milyenre sikerülnek a szeletek, kb. egy óra alatt gondolom az olajon is megpuhul + utána egy kis pirítás.
Én nem szoktam az időt figyelni, amikor már kellemes illatok szállingóznak a sütőből, olyankor megnézem, megszúrom a húst és ha puha, leveszem a fóliát és hagyom pirulni.

Névtelen írta...

Igazad van, én a piskótát szoktam úgy, most, hogy mondod:)
Köszi!

egycsipet írta...

Igen, annál is célszerű az orrunkat követnünk. ;)
Szívesen!

idppp írta...

Javasolnám előző este marinádban pácolni, sokkal intenzívebb lesz az íze és szaftosabb a sült. Inkább vastagabbra vágjuk egy kicsit a tarját, de mindenképpen gyengéden klopfoljuk ki, a széleit kicsit vágjuk be, akkor nem ugrik úgy össze, mint a fotón!

egycsipet írta...

idppp,
köszönöm a hasznos praktikákat, jegyzem ezeket a következő tarjasütéshez! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...