A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 5., szerda

Szülinapi gyümölcstorta

Nem szoktam reklámozni, de bizony én is öregszem. :)
A tortákat illetően szomorú gyerekkorom :P volt - szinte sohasem kaptam. Ez a hátránya, ha az ember születésnapja piros betűs, az anyja pedig nem süt. A férjem éppen ezért gondosan ügyel, hogy minden évben időben megrendelje a tortámat, elmegy érte, rejtegeti, aztán nagy örömmel átnyújtja - és csalódottan látja, hogy nem jött be. Elvileg jó, mert joghurtos/gyümölcsös/túrókrémes/puncsos/ilyen-olyan, gyakorlatilag pedig gáz, mert nem finom. Ősszel aztán valamikor még az ő szülinapja körül feldobtam a labdát, hogy mi lenne, ha ő sütne nekem egyet...
...és lecsapta! Íme, bemutatom a nem(nagyon)sütős-nem(nagyon)főzős férjem első tortáját! Szerintem szééép! :)


Persze a recept nem ment fejből, de szó nélkül csinálta, amit mondtam. Piskótát sütött, pudingot főzött, díszített, sőt, a gyümölcskocsonya szebben sikerült neki, mint nekem szokott. :)


...és a lényeg: finom volt! Felbontás után szinte azonnal elfogyott. A férjemnek sikerült az, ami az utóbbi 5-6 évben a helyi legjobb cukrásznak nem: finom tortát készített. :P
A nagylányom le is adta a megrendelést: ilyet kér a szülinapjára...az apjától. :))


Amiből készült...
...a piskóta:
3 tojás, csipet só, 1 evőkanál forró víz, 4 evőkanál kristálycukor, 5 evőkanál liszt;
...a puding: 1 csomag főzős vaníliás puding, fél liter tej, 4 evőkanál cukor;
...továbbá: őszibarackbefőtt, meggybefőtt (vagy ízlés szerint gyümölcs), valamint 1 csomag gyümölcskocsonyapor előírás szerint elkészítve.
Tovább olvasom...

2010. október 8., péntek

Mogyorós mogyorótorta

A férjem szerint "a világ legmogyorósabb mogyorótortája", de ehhez a címhez nincs eléggé nagy arcom... :)) Az ő kívánságára készült, az ismétlődés elkerülésére kicsit másképpen, mint egy éve.


A tortához két karikát sütöttem: az egyik 6 tojásos mogyorós, a másik 4 tojásos vaníliás piskóta lett. Miután megsültek, az állítható tortaformában hagytam kihűlni, majd egy vékony késsel elválasztottam a formától és másnapig pihenni hagytam őket. Mielőtt a sütőt kikapcsoltam, a krémhez a mogyorót a sütőben megpirítottam és azt is hűlni hagytam.
Másnap elkészítettem a krémet. Ehhez a vaníliarudakat felhasítottam, magjaikat és a hüvelyeket is a tej 2/3 részével lassú tűzön főzni kezdtem. A maradék tejet csomómentesen elkevertem a liszttel, a tojássárgákkal és a cukorral.
Amíg a tej melegedett, a pirított mogyoró héját eltávolítottam, egyharmadát (szebb szemek) félretettem a díszítéshez, a maradékot ledaráltam. Miután a tej felforrt, lassú tűzön hagytam még kb. 10 percig gyöngyözni, ezután a vaníliahüvelyeket eltávolítottam belőle. Folyamatos keverés mellett belecsorgattam a lisztes-tojásos keveréket és továbbra is sűrűn kevergetve besűrítettem. A tűzről levéve belekevertem a darált mogyorót és a krémet hagytam kihűlni.


A vajat habosra kevertem a porcukorral és összedolgoztam a kihűlt mogyorós krémmel. A piskótakarikákat félbevágtam és a krémmel rétegeztem (mogyorós lap-krém-vaníliás lap-krém-vaníliás lap-krém-mogyorós lap). A tetejére és az oldalára is krémet simítottam, amit habkártyával díszítettem. A tortát a maradék krémmel és a félretett - egész és durvára tört - mogyorószemekkel, valamint néhány csipetnyi keserű kakaóporral díszítettem.


Hozzávalók...
...a mogyorós piskótához:
6 db tojás szétválasztva, a fehérjékhez csipet só, a sárgájához 5 evőkanál kristály- és 1 evőkanál vaníliás cukor, 10-11 dkg darált törökmogyoró, 2 evőkanál liszt, késhegynyi sütőpor;
...a vaníliás piskótához: 4 db tojás szétválasztva, a fehérjékhez csipet só, a sárgájához 2 evőkanál kristály- és 2 evőkanál vaníliás cukor, 1 evőkanál olaj, 6 evőkanál liszt, késhegynyi sütőpor;
...a mogyorókrémhez: 1 liter tej (7+3 dl), 2 kisebb vaníliarúd magjai és hüvelye, 15 dkg rétesliszt, 4 tojássárgája, 10 dkg cukor, valamint 20 dkg vaj, 20 dkg porcukor (ez lehet kicsit kevesebb), 20 dkg pirított törökmogyoró (darálva);
...a díszítéshez: 10 dkg pirított törökmogyoró, kevés keserű kakaópor.
Tovább olvasom...

2010. szeptember 27., hétfő

Gesztenyekocka-torta

A gesztenyepüréből készült sütemények alapjában nem tartoznak a kedvenceim közé, nem is értem, hogy mit keresett a fagyasztóban egy kocka belőle. Már bökögette egy ideje a szememet, most hétvégén bevégezte sorsát. A tortához egy gesztenyekocka receptet (az egyik karácsonyi Rama füzetből) módosítottam, remekül sikerült, még én is kettesével ettem a szeleteket belőle.

 
Először egy kakaós vajas piskótát készítettem. A sütőt 190 °C-ra előmelegítettem, majd a tojásokat szétválasztottam és a fehérjékből egy csipet sóval kemény habot vertem. A tojások sárgáját habosra vertem a cukorral, majd belecsorgattam az olvasztott vajat. Ezzel is vertem egy ideig, majd hozzákevertem a kakaóporral és sütőporral elkevert lisztet, valamint beleforgattam a fehérjehabot. Vajazott piteformában, 170 °C-on sütöttem tűpróbáig - bő negyed óra alatt (a hőmérsékletet a sütőbe helyezéskor mérsékeltem 170 °C-ra). A formában hagytam kihűlni.
Amíg a piskóta sült, elkészítettem a pudingot. Hagytam azt is kihűlni - időnként megkevertem, hogy ne nagyon álljon össze. A gesztenyepürét is kivettem a fagyasztóból.


A krémhez a vajat habosra kevertem a porcukorral, belereszeltem a gesztenyepürét és elkevertem. Egy kortynyi rummal ízesítettem és hozzáadtam a kihűlt pudingot is. A kakaós piskótát egy tortatányérra helyeztem, egyenletesen elkentem rajta a krémet. Felvertem a tejszínt, először magában, majd a zselatin fixszel, végül a cukrot is hozzáadva. A krém tetejére kanalaztam - én nem simítottam el, de ez opcionális. Hűtőszekrényben alaposan behűtöttem, végül tálaláskor kakaóport szitáltam rá.


Hozzávalók...
...a vajas kakaós piskótához:
3 tojás szétválasztva, kevés só, 3 evőkanál cukor, 6 dkg olvasztott vaj, 3 evőkanál liszt (BL55), 1 evőkanál holland kakaópor, késhegynyi sütőpor;
...a gesztenyekrémhez: 3 dl tej, 1 vaníliás pudingpor, 1 evőkanál cukor, továbbá 10 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 25 dkg gesztenyepüré massza, kortynyi rum (v. aroma);
...a tejszínhabhoz: 3-3,5 dl tejszín, 3/4 csomag zselatin fix (15 g), 1-2 evőkanál cukor;
...továbbá: kakaópor a tetejére.
Tovább olvasom...

2010. szeptember 21., kedd

Csokitorta

Nővérem kisfia többé már nem kisfiú: már majd' egy hete papírja van róla, hogy felnőtt. Hivatalosan, végérvényesen. Mert ez ilyen egyszerű. ;))
Mivel a jogosítványként megálmodott torta - egy aprócska technikai malőrnek köszönhetően - kedves poén helyett durva viccként sült volna el, inkább jócskán leegyszerűsített ruhába bújtattam. Egyszerű ganázzsal töltött és bevont torta lett belőle, nem túl szép, de annál finomabb.  
Isten éltesse ezúton is a felnőtt férfit! :))


A torta alapja kétszer két, vaníliás és kakaós piskótalap lett. A piskótákat a megszokott módon készítettem, sütőpapírral bélelt tepsibe helyezett, két állítható tortakarika segítségével. A lapokat kissé magasabbra méreteztem, hogy a ganázs miatt ne legyen túlságosan tömény a végeredmény.


A ganázshoz a tejszínt az összetördelt csokoládéval, a vajjal és a vaníliamagokkal forrásig melegítettem és addig kevergettem, míg a csokoládé teljesen fel nem olvadt. Cukorral és egy picurka sóval ízesítettem, majd hagytam kihűlni (erre a hűtőszekrényben egy kissé rásegítettem). A kihűlt ganázst robotgéppel kihabosítottam, majd a kész, kihűlt piskótalapokkal, felváltva rétegeztem (kakaós lap, csokikrém, vaníliás lap, csokikrém, kakaós lap...). A maradék krémmel a tortát kívülről bevontam, és visszatettem a hűtőbe dermedni. A már kissé megdermedt tortát egy habkártya segítségével csíkoztam, és egy éjszakára a hűtőbe tettem.


Este még megtisztítottam a mandulát, és éjszakára egy papírtörölközőn hagytam száradni.
Másnap, egy vastagabb aljú edényben, a mandula súlyával megegyező mennyiségű cukrot karamellizáltam. Beleforgattam a durvára vágott mandulát, majd enyhén olajozott felületre terítettem. Hagytam megdermedni, végül felaprítottam és a torta tetejére halmoztam. (A karamell felveszi a környezetéből a nedvességet így ha sokáig állni hagyjuk, hajlamos ragacsossá válni, ezért a grillázst érdemesebb csak kevéssel a tálalás előtt elkészíteni és a tortára szórni.)


Belekerültek...
...a két, kb. 20 cm átmérőjű, vaníliás piskótalapba:
3 tojás, pici só, 3 evőkanál vaníliás cukor, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál forró víz, 7 evőkanál liszt;
...a két, kb. 20 cm átmérőjű, kakaós piskótalapba: 3 tojás, pici só, 6 evőkanál cukor, 3 evőkanál forró víz, 2 evőkanál holland kakaópor, 5 evőkanál liszt;
...a csokikrémbe: 3,5 dl tejszín (30%), 50 dkg étcsoki (magas kakaótartalmú), 10 dkg vaj, 5 evőkanál cukor, 2 kis rúd vanília magjai (vagy egy nagyé), leheletnyi só;
...a grillázsba: 10 dkg cukor, 10 dkg hámozott édesmandula (vagy dió, mogyoró...).
Tovább olvasom...

2010. július 12., hétfő

Banános szemek

Ebben a melegben semmihez nincs kedvem. A konyha környékét egyenesen kerülöm, pedig ez nálam ritka. :P Tegnap mégis muszáj volt sütnöm, mert maradt egy halom tojásom a nem-sütés/nem-főzés következtében és utáltam volna magam, ha nem használom el. Ez a süti az ilyen alkalmakkor nagyon hálás: gyors és zabálja a tojást - így egyből dupláztam is. :D 
Az elefántszemet/elefántkönnyet már évek óta készítem, de valamikor megláttam egy másik változatot rá Margit2 receptjei között, a bagolyszemet. Nem pontosan úgy készítettem, mint Margitka, de tetszett a banánturbó, így felhasználtam az ötletet. :)


A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem, a sárgáját pedig elkeverem a porcukorral és a kakaóporral. Amikor már egynemű, hozzákeverek egy kevés lisztet is, majd összeforgatom a tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt nagy (gáz) tepsibe simítom, és kb. 8-10 percig sütöm a tésztát. A sütőből kivéve nekem mindig egyenetlen a felülete a lapnak, így óvatosan végiggörgetem rajta a nyújtófát, ezzel egyenletes lesz mindenhol - aki szebben süt lapot, mint én, ezt a lépést nyilván hagyja el. :)
Amíg a lap hűl, a krémhez a tojásokat, cukrot, vaníliamagokat és keményítőt összekeverem, majd kevergetve felöntöm a tejjel. A tűzhelyre téve, közepes tűzön, folyamatosan kevergetve, besűrítem. Hideg (jéggel dúsított :D) vízben kihűtöm a krémet, majd hozzákeverem a vaníliás cukorral kikevert lágy vajat.
A lapon egyenletesen elsimítom a krémet, ezután...
...az elefántszem esetében a lap közepén (hosszabb oldal) végigfektetek 2 banánt, majd félbehajtom a tésztát;
...a bagolyszem esetében a lap két (hosszabb oldal) szélén végigfektetek 2-2 banánt, és kívülről befelé a középvonalig felcsavarom a széleket.
Hűtőben dermesztem, majd olvasztott csokoládéval vonom be. Isteni, könnyű, krémes, banános, csokis - mi kell még? :D

a képekért bocs, nem sok időm volt körbejárni a témát - reggel 9-kor fotóztam és már akkor is olyan meleg volt, hogy azonnal olvadt a csoki :S ...igazán elférne egy iglu az udvaron...

Hozzávalók (egy süteményhez!)...
...a tésztához:
6 tojás szétválasztva, 12 dkg (6 evőkanál) porcukor, 2 dkg (2 evőkanál) ét kakaópor, 4 dkg (2 evőkanál) liszt, csipet só;
...a krémhez: 3 dl tej, 6 dkg (3 evőkanál) cukor, 3 tojás, 1/4-1/3 rúd vanília kikapart magjai, 5 g (1 púpos teáskanál) keményítő, valamint 10 dkg vaj, 1 dkg (1 csapott evőkanál) vaníliás cukor;
...a bevonáshoz: 10 dkg jó minőségű étcsokoládé, 2-3 evőkanál olaj;
...továbbá: az elefántszem esetében 2 db, a bagolyszem esetében 4 db nagyobb banán.
Tovább olvasom...

2010. június 27., vasárnap

Összevisszaság

Szülinapi topsy-turvy. Az első. Meglehet, az utolsó is. :(
Komolyan mondom, ennyit még tortával nem bénáztam. Sőt, semmivel sem. :S Nem is tudom, miért nem akart összejönni, egyszerűen csőd volt az egész. Pedig elvileg nem is nagy falat, csak két szintes...


Kezdődött azzal, hogy még nem csináltam emeletes tortát. Sem fondantosat, sem semmilyen mást. Ettől annyira még nem is paráztam, a forma összeillesztésétől annál inkább. Mert mi van, ha nem jól szabom ki az emelet helyét és összepakolásnál derül ki, hogy béna lett? Akkor már nincs mentőöv trancsírozás nélkül, süllyedő hajó, vízfelszínre törő buborékok és vége...


A piskóta: elment a net, így nem jutottam faragható piskótarecepthez. Maradt helyette a szokásos vizes piskóta, ami persze nem úgy nőtt, ahogy én szerettem volna, így 4 helyett 6 piskótát kellett sütnöm. Összesen 15 tojásból...

A fondant: 4 adagot gyúrtam be. Hogy miért? Itt vidéken, ahol a GPS sem...
Szóval nem kaptam a megszokott marshmallow-ból. Csináltam sajátot. MM-nak jó volt, fondantnak már nem. Vettem más gyártmányt. Nem lett jó az állaga. Gyúrtam sima fondantot. Tört. Begyúrtam az itthon fellelt maradék "jó MM"-t, a mindig tökéletest. Szakadt.
Azt hiszem, összesen kb. 3 kg porcukor bánta a hadműveletet. Végül a "törős" és a "szakadós" összegyúrásából született meg a bevonó, ami persze nem volt rugalmas, de legalább már rajta maradt a tortán. A gyűrődések elfedésére pedig ugye ott van a díszítés... :P

Egyéb info... a felső szint: 16-os kakaós lapokból faragva, sárgabaracklekvárral töltve, az alsó szint: 22-es vaníliás és kakaós lapokból faragva, kakaóbabos ganázzsal töltve.


3 nap alatt készültem el, na jó, egyik sem volt teljes nap, de mégiscsak 3 nap. Háromnapos torta. Ó, anyááám! Na ilyet soha többé. :S
Kiskukta szerint pech-széria tört rám - lehet benne valami. :(  
Kiskukta, ezúton is köszönöm neked a folyamatos bátorítást, segítséget, és bocsi a sok nyavalygásért... :)

UI: Ja igen, az összeillesztés bezzeg elsőre jó lett. :P
Tovább olvasom...

2010. június 19., szombat

Citromos "Böske"

A Kifőztük magazin 4. számához készült ez a desszert és párja, "Erzsébet" is. :) Böske egy egyszerű poharas desszert, de akár az egész - vagy többszörös - mennyiség egyben, egy nagyobb tálban is elkészíthető. Villámgyors, a tördelt-morzsolt babapiskótának köszönhetően néhány órán belül fogyasztható, persze minél többet pihen a hűtőszekrényben, annál krémesebb, puhább és finomabb lesz a végeredmény. Citromrajongóknak meleg nyári napokon kötelező! :))


A krémhez a citromhéjat, citromlevet, tejfölt összekeverem, ízlés szerint porcukorral ízesítem. A tejszínt felverem a vaníliás cukorral és a habfixálókkal, majd az egészet összeforgatom. A babapiskótát kisebb darabokra tördelem, a poharak aljába szórok egy keveset belőle, erre egy réteg krém kerül, majd újabb adag piskóta és végül a maradék krémmel zárom le. Hűtőben pihentetem legalább 3-4 órán keresztül, tálalás előtt a tetejére csokoládé forgácsot vagy csokoládé reszeléket szórok, illetve csokilapokat tördelek rá.


Hozzávalók (4 adag)...
...a krémhez:
1 nagyobb citrom finomra reszelt héja, 20 dkg tejföl, kb. 0,5 dl citromlé, 3-4 dkg porcukor, 3 dl tejszín, 2 teáskanál vaníliás cukor, 2 csomag habfixáló (kb. 5 dl folyadék fixálásához);
...továbbá: 6-8 db babapiskóta, étcsokoládé lapocskák/reszelék/forgács.

A Kifőztük eddig megjelent számai, regisztráció és bejelentkezés után, továbbra is ingyenesen letölthetők a magazin honlapján.
Tovább olvasom...

2010. május 27., csütörtök

Egyszerű meggyes piskóta

A vizes piskóta készítését még kisgyerkőcként, a nagymamámtól tanultam. Azóta persze már nem kézzel verem a habot, szerintem már nem is sikerülne úgy felvernem, pedig még rugós fejű, hagyományos habverőm is van a feladathoz. :)) Amíg a szüleimnél laktam, elég rendszeresen sütöttem, olykor tekercsnek vagy egyéb süteménynek, de legtöbbször csak így, meggyet vagy egyéb apró gyümölcsöt, pl. jostát potyogtatva bele. Mindig szerettem, mert egyszerű, gyorsan elkészül és nagyon-nagyon finom.


Bekapcsolom a sütőt, 190 °C-ra melegítem elő. A tepsit kibélelem sütőpapírral - a kapcsos változatnál az alsó lemezre helyezem és úgy teszem rá a keretet.
A tojásokat szétválasztom. A fehérjéket egy kis csipet sóval tálas mixerbe helyezem, amíg a gép kemény habbá veri, addig a tojássárgájához mérem a cukrot. A sárgáját kihabosítom a cukorral, munka közben fokozatosan adagolva hozzá a vizet, majd a végén a lisztet is hozzádolgozom. Ezután a lisztes masszát és a tojáshabot óvatosan egybedolgozom. A tésztát a tepsibe simítom, belepotyogtatom a lecsepegtetett meggybefőttet (vagy ha van, friss meggyet), majd sütőbe helyezem. Az első 10-15 perc után a sütő hőmérsékletét 150-160 °C-ra mérsékelem, majd tűpróbáig sütöm a piskótát. Rövid ideig hagyom nyitott sütőajtó mellett a sütőben hűlni, majd a tepsiből kivéve, rácson hűtöm ki. Kisebb kockákra vágva, porcukorral meghintve kínálom.


Hozzávalók egy kb. 25x35 cm-es tepsihez:
8 tojás szétválasztva, 8 evőkanál meleg víz, 16 evőkanál cukor, 16 evőkanál liszt, 1 üveg lecsepegtetett meggybefőtt, valamint ízlés szerint porcukor a tetejére.
Tovább olvasom...

2010. május 10., hétfő

Somlói galuska...
...torta

Májusban nálunk alkalom alkalom hátán. Alkalom az ünneplésre, együtt-evésre, a tortakészítésre. Mindez jól is hangzik, amikor "formában vagyok", de a mostani újra-selejtes időszakomban már kevéssé, így a nagyobbik lánykám névnapi tortájához biztos receptet választottam. A somlói már többszörösen bizonyított, kóstolás nélkül is finomra sikerül. :)


Három piskótalapot készítettem: sima, diós és kakaós változatot, amiket vékonyra kenve egy 28-as tortaformában sütöttem meg. 28-as a gyártó szerint, szerintem csak 26-os... :)) Hűlni hagytam a lapokat, közben elkészítettem a további hozzávalókat.

Elsőként a cukorszirupot. Mivel most gyerekeknek-sofőröknek is meg kellett birkózniuk a desszerttel, a cukorsziruphoz a rumot nem hagyományos módon, a langyosra hűtött alaphoz kevertem, hanem a cukor olvadása után a sziruppal együtt forraltam pár pillanatig.
A szirup készítése közben a mazsolát egy tálkába szórtam, felforralt vízzel felöntöttem, hozzákevertem egy evőkanálnyi rumot is. Ázni hagytam. Nem szoktam teljesen puhára áztatni, éppen csak egy kissé puhuljon meg, amíg a krém elkészül, éppen jó is lesz.
A tej felét a vaníliarúd kikapart magjaival és hüvelyével együtt feltettem melegedni. A tojásfehérjéket felvertem, majd a cukor felét is a kemény habba dolgoztam. A tej másik felében elkevertem a lisztet, tojássárgákat és a maradék cukrot, majd a meleg tejhez kevertem. Folyamatosan kevergetve teljesen besűrítettem, a végén gépi habverővel keverve, hogy minél homogénebb krémet kapjak. Ezután beleforgattam a tojáshabot is.


A beáztatott mazsolát lecsepegtettem. Egy tortatányérra helyeztem a sárga piskótalapot, majd hozzáigazítottam az állítható tortakeretemet. A lapot meglocsoltam a rumos cukorsziruppal, majd megkentem a krém harmadával. (A szirupot nem szoktam harmadolni, én éppen csak meglocsolom-átkenem a piskóta felületét, ugyanis nagyon nem bírom a szétázott piskótájú somlóit, de természetesen ez ízlés kérdése.) Megszórtam darált dióval és a mazsola felével. Erre került a kakaós piskótalap. Megismételtem az előző műveletet (szirup, krém, dió, mazsola), végül ráborítottam a diós lapot. Ezt is megkenegettem a sziruppal, végül rákentem a maradék krémet és rászórtam a diót. Így került a hűtőbe egy éjszakára.
Ezután még elkészítettem az öntetet is, amit kihűtés után egy üvegben szintén behűtöttem. Az öntet nagyon egyszerű, a tejet feltettem melegedni, kézi habverővel csomómentesen elkevertem benne először a kakaóport, majd a cukrot, a lisztet és a tojássárgáját. Folyamatosan kevergetve, lassú tűzön, forrásig melegítettem.
Másnap a tortát a karika mentén körbevágtam egy éles késsel, majd az oldalát fixálóval felvert tejszínnel borítottam. Tálalásig hűtőben tartottam. Nem galuskaként, hanem szeletben tálaltam, tejszínhabgaluska és csokiöntet kísérte.


Hozzávalók...
...a sima/sárga piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, pár csepp vanília eszencia, csipet só;
...a diós piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 nagy evőkanál darált dió (kb. 15 g), csipet só;
...a kakaós piskótalaphoz: 2 tojás szétválasztva, 1 evőkanál forró víz, 3 evőkanál cukor, 2,5 evőkanál liszt, 1/2 evőkanál keserű kakaópor, csipet só;
...a cukorsziruphoz: 15-20 dkg cukor, 1 dl víz, 1/2-1 dl rum (ízlés szerint) - nekem a szirup kb. harmada általában megmarad;
...a vaníliakrémhez: 6 dl tej, 1/2 rúd vanília, 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 3 tojás szétválasztva;
...továbbá: 10-15 dkg darált dió, 10 dkg mazsola, esetleg 1-2 evőkanál rum a mazsola áztatásához;
...az öntethez: 3 dl tej, 3 evőkanál keserű kakaópor, 3-4 evőkanál cukor, 1 púpozott teáskanál liszt, 1 tojássárgája, ízlés szerint rummal ízesíthető;
...a tálaláshoz, díszítéshez: kevés cukorral, esetleg fixálóval keményre vert tejszín.
 

Természetesen a recept elkészíthető a megszokott módon, egy - a piskótalapokkal megegyező méretű - edénybe rétegezve is. A somlói tetejére, hagyományosan készítve, nem darált diót szórok, hanem kakaóport szitálok. A kész süteményből kanállal szaggatok galuskákat.
Tovább olvasom...

2010. május 3., hétfő

Joghurtkrémes torta v2.0

Picurka családunknak annyira ízlett a lánykám névnapjára kreált joghurtkrémes torta, hogy nem sokáig gondolkodtam a kérdésen, anyák napjára is hasonlót készítettem.


Az alap ismételten egy 3 tojásos vizes piskóta volt, csak most kakaós változatban. Szintén 18-as kapcsos tortaformában sütöttem, és a kihűlt karikát itt is 3 lapba vágtam.

A joghurtkrémhez a joghurtot 2 kanál cukorral és egy kis vanília eszenciával, lassú tűzön, kevergetve, felmelegítettem. Nem volt elég natúr joghurtom itthon, így egy doboz gyümölcsös joghurtot is belekevertem - mázli, hogy éppen volt itthon a megfelelő ízben. :) Amíg a joghurt melegedett, a zselatint kimértem és langyos vízbe áztattam. 1-2 percig kevergetve hagytam duzzadni, majd amikor a joghurtban elolvadt a cukor, a joghurthoz kevertem. A tejszínt keményre vertem 4 kanálnyi cukorral, majd a langyos joghurttal összeforgattam. Mirelit gyümölcsöt használtam, még fagyott állapotban azt is belekevertem a joghurtos keverékbe.
Itt megjegyezném, hogy a mirelit még olvadt később, túlságosan nagy gondot nem okozott, de ha van friss gyümölcsünk, használjunk inkább azt, illetve ha mégis mirelitből készül, a joghurtkrémbe tegyünk egy kicsit több zselatint. Mivel a gyümölcs az egész krémben lett eloszlatva, a formából kivéve a gyümölcsdarabok szembetűnőbbek, mint az előző változatnál, így ha ugyanolyan sima felületet szeretnénk, akkor ne keverjük a joghurtba a gyümölcsöt, hanem az előző receptben leírtak szerint rétegezzük.

A továbbiakban ugyanúgy jártam el, mint korábban: egy tortatányérra helyeztem egy piskótalapot, majd köré illesztettem egy állítható tortaformát. A tortaforma méretét úgy állítottam be, hogy a piskóta és a forma között mindenhol legyen kb. 1 cm-es hézag. A piskótalapra kanalaztam a joghurtkrém harmadát, kissé elegyengettem. Igyekeztem a joghurtkrémmel légmentesen megtölteni a forma-piskóta közötti részt is. Ezután ráhelyeztem egy újabb piskótakarikát, kissé lenyomkodtam, majd megismételtem az előbbi műveletet. A végén rákerült a harmadik karika is, valamint a gyümölcsös joghurt utolsó harmada. Elsimítottam, majd ment a hűtőbe.

szerintem a képen is látszik, hogy ez a krém kissé lazább lett, mint az előző változat, amit készítés közben a fent leírtak szerint lehet korrigálni, illetve akit nem zavarnak az esztétikai problémák, így is elkészítheti, ízre ugyanis fantasztikus :)

Mivel most a joghurtba került az összes gyümölcs, nem raktam ki a tetejét további gyümölccsel, hanem a maradék mirelit keverékből gyümölcszselét készítettem. Ehhez a gyümölcsöket egy kisebb lábaskába tettem, vizet öntöttem hozzá és cukrot kevertem bele. Felforraltam, majd néha át-átkeverve jó öt percig együtt forraltam az egészet. A forralás közben a vízből elpárolgott egy kevés, a gyümölcsszemek összeestek. Az egészet botmixerrel pépesítettem, majd átszűrtem. Mivel ezalatt a pépem eléggé lehűlt, így hozzákevertem a zselatint és forrásig melegítettem. A kocsonyát kihűtöttem, majd óvatosan szétterítettem a dermedt joghurtkrémen. Mivel a torta ismét majdnem kitöltötte a formát, egy vékony kocsonyaréteget terítettem, amit hűtőben megdermesztettem, majd dermedés után ismét áthúztam vékonyan - de ez lehet egylépéses is, ha éppen másnak úgy jön ki.

Egy éjszakát hagytam a hűtőben dermedni. Tálalás előtt a tortát egy vékony pengéjű késsel elválasztottam a formától, majd a formát leemeltem róla.

és íme, az SK zselé egész jó lett :))

Hozzávalók...
...a kakaós piskótához:
3 tojás, 3 evőkanál forró víz, 6 evőkanál cukor, 5 evőkanál liszt, 1 evőkanál ét kakaópor (vagy ki, hogyan készíti);
...a joghurtkrémhez: 400 g joghurt (2x140 g natúr, 1x125 g erdei gyümölcsös), 2+4 csapott evőkanál cukor, 1 teáskanál vanília eszencia, 10 g zselatin (lehet/legyen több), kb. 2 evőkanálnyi víz, 400 ml tejszín, 400 g (mirelit, de ha van, legyen inkább friss) erdei gyümölcs mix;
...a gyümölcskocsonyához: 200 g erdei gyümölcs mix, 2 csapott evőkanál cukor, 150 ml víz, 3 csapott teáskanál zselatin.
Tovább olvasom...

2010. május 2., vasárnap

Joghurtkrémes torta v1.0

Igazából babatorta, de a már "nemisolyanbabának" szánva. :)
A kicsim 16 hónapos, már eszik tojást, tejtermékeket, így a névnapjára egy kicsit lazábbra vettem a szabályokat, mint nem is olyan rég, a szülinapján (/2). Ettől függetlenül még mindig egy nagyon könnyű, szerintem kisebb gyerkőcöknek (is) ideális tortát sikerült összeraknom.


Az alapja egy 3 tojásos vizes piskóta volt, amit most igyekeztem nagyon lazára keverni. A piskóta állagát rém egyszerűen szoktam szabályozni: amikor erősebb, sűrűbb tésztára van szükségem, több lisztet teszek bele, amikor lazábbra, akkor kevesebbet. :) 18-as kapcsos tortaformában sütöttem, lehetett volna nagyobban, mert elég lassan sült át és majdnem kimászott belőle, de még éppen megúsztam. A kihűlt piskótát megskalpoltam (kicsit púpos lett a közepe, így egyenesre kellett szabnom), majd 3 lapba vágtam.

A joghurtkrémhez a joghurtot 2 kanál cukorral és egy kis vanília eszenciával, lassú tűzön, kevergetve, felmelegítettem. Közben beáztattam egy csomag lapzselatint, majd amikor a joghurtban elolvadt a cukor, kinyomkodtam őket és a joghurthoz kevertem. A tejszínt keményre vertem újabb 2 kanálnyi cukorral, majd a langyos joghurttal összeforgattam.

Egy tortatányérra helyeztem egy piskótalapot, majd köré illesztettem egy állítható tortaformát. A tortaforma méretét úgy állítottam be, hogy a piskóta és a forma között mindenhol legyen egy kisujjnyi hézag. A piskótalapra kanalaztam a joghurtkrém harmadát, beledaraboltam egy fél banánt, majd egy szilikon lapáttal elegyengettem. Igyekeztem a joghurtkrémmel légmentesen megtölteni a forma-piskóta közötti részt is. Ezután ráhelyeztem egy újabb piskótakarikát, kissé lenyomkodtam, majd megismételtem az előbbi joghurtos-banános műveletet. A végén rákerült a harmadik karika is, valamint a joghurt utolsó harmada. Az egész pontosan a forma tetejéig ért (nagy bánatomra...*). Elsimítottam, majd ment a hűtőbe.

nagyon könnyű, nagyon finom, nagyon "baba" :))

Az epret megmostam, megpucoltam, papírtörölközőn leszárítottam. A kissé lehűtött torta tetejét kiraktam félbevágott eperszemekkel, majd visszaraktam a hűtőszekrénybe. Ezután elkészítettem a gyümölcskocsonyát, majd vékonyan bevontam vele a torta tetejét.
Tálalás előtt a tortát egy vékony pengéjű késsel elválasztottam a formától, majd a formát leemeltem róla.
Időhiány miatt csak kb. két órát tudott dermedni a torta, ennyi idő alatt már szeletelhetővé vált, de ezt csak erős idegzetűeknek javaslom. :)) Jobb, ha hagyjuk egy éjszakát pihenni a hűtőben.

*A gyümölcskocsonyával, tortazselével és hasonlókkal én egyenesen hadilábon állok. Írtam már? :S Borzalmas kocsonyákat tudok gyártani, egyszerűen nem tudom eltalálni a tökéletes időpontot, amikor rátehetem a tortára. Így aztán vagy híg lesz és eláztatja a tortát, vagy félig dermedt, és randa dimbes-dombos lesz a végeredmény. A joghurtkrémes, pudingos sütiknél általában jól ki lehet ezt játszani, egyszerűen csak hagyom teljesen megdermedni a krémet, majd felöntöm az egészet a híg zselével, és az a hűtőben szépen megdermed. Amikor van hely a krém és a forma teteje között... Most ugye nem volt. :((( Siralmas vagyok.

Hozzávalók...
...a piskótához:
3 tojás, 3 evőkanál forró víz, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt (vagy ki, hogyan készíti);
...a joghurtkrémhez: 3x125 g natúr joghurt, 2+2 csapott evőkanál cukor, 1 teáskanál vanília eszencia, 1 csomag lapzselatin (6 lap/10g/csomag), 4 dl tejszín;
...továbbá: 1 banán, kb. 15-20 dkg eper, 1/2 csomag epres gyümölcskocsonya előírás szerint elkészítve.
Tovább olvasom...

2010. március 14., vasárnap

"Legyen csokis és vaníliás...
...és rózsaszín és virágos..."

"...és legyen rajta marcipán, mert az a Kristófén is volt. Marcipánfigura. Jóóó?"
Ez a marcipános kívánság tegnapelőtt csapódott a többihez, pedig azok álltak már vagy 2 hete. Még jóóó, hogy marcipánfigura "mindig van itthon" :D, így nem kellett a szombatomat azután futkosva indítanom.
Na és hogy mi is ez? A lányom 4. szülinapi kívánságlistája. Mindezek persze csak a tortára vonatkozóan... :D


Hogy mi lett belőle? Barna és sárga piskótalapok közé rétegezett csoki- és vaníliakrém. Mindez rózsaszínű pillecukor fondanttal borítva, fondantvirágokkal díszítve és az egész átkenve lüszterfestékkel. Csak egyszerűen, hova bonyolítanánk? :P

A pillecukor fondantot "pennys" MM-ból készítettem, 30 dkg-os csomag. Ebből kettőt használtam, mindkettőből a rózsaszín pamacsokat vettem ki, összesen 30 dkg-ot. Margarinozott tálban egy kevés vízzel megolvasztottam, pici sót adtam hozzá, glükózsziruppal, glicerinnel kevertem el, majd porcukrozott felületen, margarinozott kézzel dolgoztam bele a keményítős porcukrot és a margarint is. Amikor már elég porcukrot adtam hozzá, de még lágy volt a massza, hűtőbe tettem, majd 2-3 óra után még egy kis margarinnal átgyúrtam, ezután zacskóban, szobahőmérsékleten pihentettem másnapig.


A tortához két, 4 tojásos, vizes piskótát sütöttem 28 cm-es tortaformában - egy kakaósat és egy simát.
A csokoládékrém alapja egy egyszerű 1:1-es ganázs volt, amit mézzel és egy picurka vanília eszenciával ízesítettem. Miután hűtőszekrényben eléggé lehűtöttem, porcukorral kikevert vajjal habosítottam ki.
A vaníliakrémhez a tej 3/4 részét vaníliával és a cukor 2/3 részével felforraltam, majd - a vaníliahüvelyt eltávolítva - hozzáadtam a maradék tejjel elkevert lisztes-tojássárgás elegyet. Miközben teljesen besűrítettem, a maradék cukorral felvertem a tojások fehérjéit. A sűrű sárga krémet ezzel lazítottam. Ennél a krémnél én "összetöröm" a fehérjét, nem hagyom annyira levegősnek, mint a hasonlóan készülő krémesnél, ugyanis akkor kihűlés közben összeállna egy "tömbbé", amit utána inkább csak vágni lehet, mintsem kenni. :)

Miután az összes krém és tészta elkészült és kihűlt, az állítható tortaformámban egy forgatható kínálón rétegeztem őket. A piskótalapokat két-két lapba vágva ez így nézett ki: kakaós piskóta-vaníliakrém-sima piskóta-csokikrém-sima piskóta-vaníliakrém-kakaós piskóta. Kissé lesúlyozva hűtőbe tettem néhány órára (egy napra jobb lett volna, de annyi időm nem volt). Ezután egy késsel a forma mentén körbevágtam a tortát, a formát eltávolítottam. Az egészet, nagyon vékonyan, porcukorral habosított margarinnal kentem át (teteje-oldala), majd éjszakára hűtőbe tettem.


Másnap a margarinos kenést "ellenőriztem", igazítottam rajta, majd visszatettem a tortát a hűtőbe. A fondantot átgyúrtam, keményítős porcukron vékonyra nyújtottam. A tortát a hűtőből kivéve enyhén lepermeteztem vízzel, majd a kinyújtott fondantot rásimítottam. A felesleges porcukrot egy ecsettel lesepertem róla.
A maradék fondantot újra átgyúrtam, egy részébe még plusz pink ételszínezéket gyúrtam, ezután mindkettőt ismét vékonyra nyújtva virágokat szaggattam belőlük. Ezeket egy kevés forró vízben oldott fondanttal ragasztottam fel az alapra. A torta aljának lezárására egy vékony fondantgilisztát sodortam.
Hagytam kicsit szikkadni, majd olajjal átkentem az egész felületet. Ezután egy tiszta és száraz ecsettel lüszterfestéket hordtam fel a felületére. Legvégül rózsaszín cukorgyöngyöket nyomtam a fondantba, gyertyát szúrtam bele, felkerültek a marcipánfigurák és "utolsó útja előtt" mehetett a hűtőbe.


Hozzávalók...
...a sima piskótához:
4 tojás, 12 dkg porcukor, 4 evőkanál meleg víz, 14 dkg liszt, 1 csipet só, 1 teáskanál vanília eszencia;
...a kakaós piskótához: 4 tojás, 12 dkg porcukor, 4 evőkanál meleg víz, 12 dkg liszt, 2 csapott evőkanál kakaó, 1 csipet só;
...a csokikrémhez: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg tejcsokoládé, 20 dkg tejszín, 2 evőkanál méz, pár csepp vanília eszencia, valamint 15 dkg vaj, 5 dkg porcukor;
...a vaníliakrémhez: 1 l tej, 1 rúd vanília (felhasítva, magjai kikaparva, hüvelyével együtt), 40 dkg cukor, 20 dkg liszt, 6 tojás (igen, ez rengeteg, de kicsit párolgott készítés közben... :D);
...a fondanthoz: 30 dkg rózsaszínű pillecukor (MM, marshmallow), kb. 20-25 dkg átszitált porcukor, 1 púpos evőkanál keményítő (a porcukorral elkeverve, összeszitálva), összesen kb. fél csomag margarin (12-13 dkg), néhány csepp glicerin (elhagyható), 1 púpozott teáskanál glükóz és 1 teáskanál víz keverékéből készült glükózszirup, picurka só (a kész fondant úgy 65 dkg körül volt), valamint egy kevés zselés, pink színű ételfesték;
...továbbá: keményítővel elkevert porcukor a fondant nyújtásához (szintén átszitálva), és a fondant alá a csomagból maradt margarin (kb. 12 dkg) kb. 20 dkg porcukorral habosra keverve, lüszterfesték, marcipánfigurák, cukorgyöngyök, icipici olaj.
Remélem, nem maradt ki semmi... :D

Tovább olvasom...

2010. február 8., hétfő

Csoki? Tátra?
Csúcs!

Míg én gyerekkoromban a habos-krémes süteményekért rajongtam, a nővéremnek bármi jöhetett, ami csokis volt. Kedvence a nálunk -emlékeim szerint- Csokicsúcs néven futó csokoládészörnyeteg volt. Akkoriban a fene sem értette, mit eszik rajta, főleg, hogy szerintem a csokihoz nem sok köze volt. Már egy ideje terveztem, hogy megpróbálom elkészíteni, de a neten csak Tátra csúcs néven futottam össze hasonló édességgel, ráadásul receptileg több változatban, amelyek egyike sem az volt, amit én elképzeltem. Így született meg a saját szörnyem, ganázsból, piskótakarika alapon.


Elsőként a ganázst készítettem el, amihez tejszínt melegítettem össze csokoládéval, folyamatosan kevergetve addig, amíg a csoki teljesen elolvadt. Ezután édesítettem (sűrűn tesztelve az ízeket) és vanília eszenciát adtam hozzá. Kihűtöttem (hűtőszekrény).
2 tojásból sima piskótatésztát készítettem, amit egy habzsákba töltöttem. Pici, kb. 2-3 cm átmérőjű korongokat gyártottam egy sütőpapírral bélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben (190 °C, majd a sütőbe téve a tepsit a hőfokot azonnal levettem 150 °C-ra) megsütöttem. Amikor a piskótakorongok kihűltek, a ganázst kihabosítottam egy robotgéppel. A végeredmény egy elég masszív csokikrém lett, így hozzáadtam még 10 dkg lágy vajat. Habzsákból a piskótákra nyomtam egy-egy csúcsos kis kupacot, majd éjszakára a hűtőbe tettem.
Másnap csokoládét olvasztottam (mikró, 300 W, 2-3 perc részletekben) olajjal. Az alaposan dermedt csokicsúcsaimat (mártóvilla híján) egy bambusz sasliknyársra tűztem és ennek a segítségével forgattam meg az olvasztott, de már nem meleg (!) csokoládéban. Rácsra téve kerültek vissza a hűtőbe.

Nagyon durván csokis, mégsem elég egy belőle. :D

Hozzávalók 20-24 db szörnyecskéhez...
...a ganázshoz:
250 ml (240 g) habtejszín, 40 dkg étcsokoládé (nálam Szerencsi Szerecsen), 2 teáskanál vanília eszencia, 2 evőkanál (30 g) glükóz (ez ne zavarjon be senkit, bármivel édesíthető) + 10 dkg vaj/margarin;
...a piskótakorongokhoz: 2 tojás szétválasztva, 2 evőkanál porcukor, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál vanília eszencia;
...a mártáshoz: 14 dkg étcsokoládé, 5-6 evőkanál olaj (lehet kevesebb, de akkor nehezebb mártani és vastagabb lesz a bevonat, illetve a nálam ügyesebbek temperálhatják is a csokit).


A ganázs készítés közben erősen kopott (az sem mindegy, mekkora halmot rakunk belőlük), a piskótakorongokból is el-eltűnt, így végül 20 db lett belőle. A mártócsokiból maradt, de ennyi kellett nekem ahhoz, hogy kényelmesen megfürdethessem benne a csúcsokat.
A Tátra csúcsba elvileg mártás előtt mandulaszilánkokat szurkálnak, érdemes lehet úgy is kipróbálni.

Tepsi, boldog szülinapot! :)
Tovább olvasom...

2010. január 10., vasárnap

Hamis tiramisu

Gondolom ha nem hagyományosan van elkészítve, akkor merész dolog a hasonló próbálkozásokat tiramisunak hívni, de most tekintsünk el ettől. Amióta babázom, nem eszem nyers tojást, így ha tudom, valamilyen módon mégis hőkezelem, ha nem, akkor kihagyom a receptből.
Nővéreméknél "pótszilvesztereztünk" és hozzájuk készült a nyerstojás-mentes tiramisu. Kevés munkával készülő finom desszert, ami teljesíti szerény elvárásainkat: miszerint nem száraz és általában mindenki szereti.



Alapja kakaós piskótalap. Ehhez használhatja mindenki a saját bevált receptjét, szerintem érdemes kicsit tömörebb lapot sütni, úgy szebben lehet szeletelni. Megsütöttem, kihűtöttem, majd visszatettem a tepsibe. Kávét főztem, tejjel, rummal, vanília eszenciával ízesítettem. A mascarponét kikevertem kávéval, házi vaníliás cukorral, majd vaníliás cukorral és zselatin fix-szel felvert tejszínhabbal lazítottam.
A kakaós lapot kissé meglocsoltam az alkoholos-tejes kávéval (én nem áztattam el, de ez opcionális), erre rásimítottam a krém felét. Babapiskótát merítettem a maradék kávéba (éppen csak, különben szétázik), ezzel raktam ki a krémet, végül a maradék krémet rásimítottam. Tálalásig hűtőben pihent.
Kockákra vágva, ét kakaóporral meghintve 3-4 óra elteltével már tálalható is, de másnap még finomabb. A képen látszik, milyen arányú a krém és a piskóta, nekünk ez így tökéletesen megfelelt, nem lett sem száraz, sem túlzottan habos-krémes, szépen szeletelhető. Természetesen ha valaki krémesebben szereti, növelhető a mennyisége.

Belekerültek (tepsiméret kb. 25x35 cm)...
...a piskótába:
5 tojás, 3 evőkanál étkezési keményítő, 7 evőkanál liszt, 10 evőkanál porcukor, 5 evőkanál víz, 1,5 evőkanál kakaópor;
...a krémbe: 50 dkg mascarpone, 5 evőkanál kávé, 5 dl tejszín, 5 evőkanál házi vaníliás cukor, 1 csomag zselatin fix;
...a kávéhoz: 3 dl kávé, 1,5 dl tej, 0,3 dl rum, 1 evőkanál vanília eszencia;
...20 db kész babapiskóta.
Tovább olvasom...

2009. október 26., hétfő

Egyszerű meggyes szelet

Ez voltaképpen a gyümölcstorta egyszerűsített változata - szeletben.
A lánykám leadta a rendelést, olyan sütit kér, amiben meggy van és vaníliapuding. Nincs is ennél egyszerűbb. Persze, ezek után megreklamálta, hogy mit keres ott a piskóta? Aztán megkóstolta és végül az ízlett neki a legjobban belőle. Ki érti ezt?
"Tiszta Apja"!...
...ilyenkor. :D


Sütöttem egy hat tojásos vizes piskótát - ami lapos lett. :S Aztán pudingot főztem, rákentem a piskótára és kiraktam meggybefőttel. Végül főztem egy kocsonyát a meggylé felhasználásával és ezt rácsorgattam a tetejére. Egyszerű, finom - ennél nem is kell több.

Hozzávalók: egy piskótalap - ízlés szerinti vastagságban, az enyém egy kb. 25x38 cm-es tepsiben sült (6 tojás, 6 evőkanál víz, 12 púpozott evőkanál porcukor, 12 púpozott evőkanál liszt, fél csomag sütőpor), 9 dl tej, 1 csomag tejszínes és 1 csomag vaníliás pudingpor (dr5ker), 7 evőkanál cukor (vagy kinek mennyi), egy üveg meggybefőtt, a meggylé vízzel 5 dl-re kiegészítve, 1 csomag zselatin (nagy, 20-25 g-os).
Tovább olvasom...

2009. október 4., vasárnap

B32 - mogyorókrémes torta

Tegnap tartottuk a barátainkkal a férjem 32. születésnapját. Készült az alkalomra linzer, isler, a pecás pacákok kedvéért bográcsban halászlét főztünk (kb. 5 kg halból - annyi de annyi lett, akinek nincs mára ebédje, jöhet egy csajkával!), kenyeret is sütöttem...
Nem variáltam agyon a menüt - a hallé előtt leveles tésztába csomagolt virslifalatkákat eszegettünk, utána pedig tortát bontottunk. A párom nagyon szereti a mogyorókrémes süteményeket, így ilyet kért.


Először egy gyermekkori emléke alapján próbáltam mogyorókrémet készíteni, várakozásán felül sikerült, pedig nagyon egyszerű kis krém. A titka -amitől jobb lett, mint a "nagynéni gyermekkori sütije"-, hogy nem csinálom túlzottan vajasra/margarinosra. A hagyományos, házi vajas krémeket sohasem szerettem, így minden ilyen krémes receptben alapból csökkentem a vaj mennyiségét. Most, hogy legyen tartása a tortának, még jobban.

Két vizes piskótát sütöttem, nem teljesen a hagyományos arányokkal, mert a vizesnél kissé keményebb tésztát szerettem volna, de nem is a sima tojásos piskótára vágytam. A krémhez a tej egy részét felfőztem a vaníliarudak kikapart magjaival, a többit rétesliszttel kevertem el. A lisztes keveréket, valamint egy kevés cukrot a vaníliás tejhez adtam, és sűrű krémet főztem, amit ezután hűlni hagytam.
Sütőben, néhányszor átforgatva, kb. 200 °C-on pár perc alatt enyhén megpirítottam a mogyorót. Miután kihűlt, a héját (amit tudtam) eltávolítottam, majd a mogyorószemeket durvára törtem. Ez ízlés kérdése, mi szeretjük a mogyoródarabokat a krémben, de aki nem így van ezzel, le is darálhatja. A kihűlt krémet gépi habverővel átdolgoztam, majd porcukorral kikevert margarint adtam hozzá. A krém kb. 1/3 részét félretettem, a maradékba beledolgoztam az összetört mogyorót.


Az összeállításhoz először is színes hullámkartonból kivágtam egy akkora kört, amekkora a torta alapja volt. Ezt azért szoktam, mert így könnyebben tudom később mozgatni a tortát, egyébként bármilyen vastagabb kartonlap jó hozzá, nekem ilyen szokott itthon lenni, ez könnyen vágható és mégis elég erős. Ezután a piskótalapokat két-két lapra vágtam, majd az első lapot a kartonra tettem - ha hullámkartont használunk, akkor célszerű a sima oldalát a piskóta felé fordítani, így könnyebb a szeletelés később :))). A lapot megkentem a mogyorós krém felével, majd rátettem egy újabb lapot. Ezt Nutellával kentem meg, majd újabb lap, a krém másik fele és a fedőlap következett. Az egészet a vaníliás krémmel borítottam. A krém elég kemény, nehéz egyenletesen elkenni, de cserébe finom. Ha kimondottan fontos az egyenletesség, akkor erre a célra célszerű kenhetőbb krémet használni. Ezután hűtőben pihentettem egy éjszakán át a tortát.
Másnap tortapapírra emeltem, majd marshmallow fondanttal dekoráltam. Ezen a téren még bőven van mit fejlődnöm :D, rossz technikát választottam a mintához, így éppen kész lett, mire megérkeztek a vendégek, arról nem is beszélve, hogy délelőtt 10-kor még azon agyaltam, hogy melyik mintát is kellene rávarázsolni a sütire. :D
Emellett rájöttem, hogy nagyon utálom a fekete ételszínezéket. :S  

belülről

Belekerült...
...a 2 db piskótába (28-as tortaforma): 10 db tojás, 6 evőkanál víz, 16 evőkanál porcukor, kb. 18 evőkanál liszt, 1 csomag sütőpor;
...a nagy adag krémbe: 7 dl tej+2 vaníliarúd kikapart magjai, 5 dl tej+30 dkg rétesliszt+5 dkg cukor és egy csipet só, valamint 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 20 dkg mogyoró;
...továbbá: kb. 15-20 dkg Nutella.
A fondant 40 dkg MM-ból készült, 95 dkg lett belőle, egy kevés megmaradt, úgy kb. 75 dkg mehetett rá.
Tovább olvasom...

2009. június 28., vasárnap

Lila feketeerdő torta :)


Anyum ma 55 éves. A torta neki készült, így megpróbáltam egy kicsit jobban odatenni magam. Úgy tűnik, sikerült, legalábbis az ünnepeltnél szemmel láthatóan bejött a próbálkozás.

Szeretem ezt a receptet, mert nagyon gyors, ugyanakkor mégis finom és mutatós torta lesz az eredménye. Igaz, nem a legmelegebb nyári napokra való, de amikor kiagyaltam, még szürke és borongós volt az idő, és nem néztem a hétvégi előrejelzéseket. :) Az újítás a bevonat volt, mert általában csak sima tejszínhabbal fedem, némi csokireszelékkel, néhány szem meggybefőttel díszítve.

Néhány nappal korábban elkészítettem a bevonathoz a fondantot és a virágokat is megformáztam, hogy legyen idejük megszáradni máig. Persze nem tették, de sebaj, legközelebb majd talán több lesz a ráfordítható időm.

Tegnap 7 tojásból sima kakaós piskótát sütöttem. Ehhez a tojások sárgáját cukorral fehérre kevertem, majd lisztet, kakaóport és sütőport adtam hozzá. Egy csipet sóval keményre vertem a fehérjéket, összeforgattam a kakaós masszával és sütőpapírral bélelt formában megsütöttem. Miután teljesen kihűlt, meggylét főztem fel cukorral és pudingporral, a végén meggybefőttet forgattam bele, és ezt is hűlni hagytam. Amikor már kissé lehűlt, 6 dl tejszínt felvertem egy kis cukorral és zselatin fixxel, majd ezt a habot egy habzsákba tettem.

A tortalapot 3 részre vágtam. Az alsó lapot megkentem meggylekvárral, majd a habzsákból 3 körben tejszínhabot nyomtam rá. A tejszínhabcsíkok közötti üres köröket a meggyes krémmel töltöttem be, majd rátettem a következő lapot, amit ugyanígy lekvároztam, "karikáztam". A harmadik lap lett a teteje. Alapesetben itt jön egy kis maradék tejszínhab, amivel bevonom a tetejét és az oldalát, plusz egy kis díszítés és mehet is a hűtőbe.


A mostani azonban nem alapeset volt, így most vajkrémmel (1 rész margarin és 2 rész porcukor, kb. 5 dkg:10 dkg) vontam be nagyon vékonyan a kész tortát, amit ezután hűtőbe tettem és ott is felejtettem egész éjszakára. A fondant és a díszítés ma reggel került rá.

Belekerült...
...a piskótába: 7 tojás, 7 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaópor, fél csomag sütőpor, egy csipet só;
...a meggykrémbe: 3 dl meggylé (a befőtt leve), 3 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás pudingpor, valamint elvileg 20 dkg meggybefőtt, de én nem szoktam mérni, hanem kutyulás közben befalatozom a 7 decis üvegnyi befőtt kb. 1/3-át :);
...a tejszínkrémbe: 6 dl tejszín (tényleg tejszín, nem növényi izémizé), 2 evőkanál cukor, 2 csomag zselatin fix (ennek hiányában az eredeti recept szerint: 2 evőkanál zselatin 1 dl hideg vízbe áztatva, majd oldódásig melegítve és a habbá vert tejszínbe csorgatva);
...továbbá: fél (kis)üveg meggypálinkás meggylekvár (ezt én tettem el kifejezetten a sütik miatt, ugyanis egyébként nem eszünk meggylekvárt - az eredeti recept szerint nem kellene bele, de a lekenés-áztatás különböző variációi több receptben is szerepelnek, én is mindig alkalmazom, általában ebben a párosításban, de be lehet itatni a tortát pl. cseresznyepálinka és meggylé keverékével is);
+ bevonat (vajkrém + nyújtható MM fondant, aminek az alapját Edit tortasulijának köszönhetem).

A hozzávalók alapesetben egy kb. 26 centis tortaformához elegendőek.

Edónak :)
Tovább olvasom...