Ezt a - nevezzük egyszerűen csak fagyinak, szóval ezt a - fagyit próbaképpen készítettem és muszáj feltennem, mert amilyen egyszerű, olyan finom lett. Nemrégiben ráfanyalodtam egy cukrászda gombóckínálatára és sikerült beválasztanom egy feketeribizli s(h)erbetet. Mivel finom volt, örültem magamnak és a jó választásnak, még ha csodálkoztam is magán a fagyin, ugyanis nem a várt gyümölcs+cukor+víz kombináció volt. Hazaérve hatalmas (ötperces :D) kutatómunkával kiderítettem, hogy a sherbet és a sorbet állítólag nem egy és ugyanaz, mert utóbbival ellentétben az előbbi tartalmaz tejet, tejterméket is. Na bumm.
Ráadásul mindkettőt inni kellene...na de mindegy is, mert kinél így, kinél meg úgy készül, különben pedig egy kicsit olvadni hagyjuk és máris belefér a keretbe... :))
Mirelit piros ribizlit használtam hozzá, még a tavalyi termés végét fogyasztom - éppen időben, hamarosan érkezik az utánpótlás. Egy edénybe tettem a ribizlit, kevés vizet csorgattam alá, majd cukrot adtam hozzá. Lassú tűzön főztem - néhány percig forrni hagytam, ezután hagytam kihűlni. Közben a joghurtot lecsepegtettem. A kihűlt ribizlit egy szűrőn átpasszíroztam, belekevertem a "görög" joghurtot és mivel savanykásnak ítéltem, még ízesítettem egy kevés vaníliás cukorral. Ezután a joghurtos keveréket néhány órára hűtőbe tettem. Miután az alap lehűlt, géppel kifagyasztottam.
Hozzávalók (kisebb adag): 40 dkg piros ribizli, 1 dl víz, 5 evőkanál cukor+1 evőkanál vaníliás cukor (vagy ízlés szerint), 15-16 dkg görög joghurt (3x140 grammot csepegtettem le hozzá).