2010. április 25., vasárnap

Csirkeburger

Gondolom nem csak én vagyok úgy vele, hogy szeretem a bohócos gyorsétterem csirkés szendvicsét, csak kissé sokallom az árát. A saját konyhánkban, a megszokott minőségű alapanyagokból nagyon hasonló szendvicset tudunk készíteni, érdemes hát elbíbelődni vele.


A húst megmosom, megszárítgatom, nagyobb darabokra vágom, majd húsdarálón kétszer ledarálom (vagyis ledaráltatom a férjemmel :D). Ezután sózom, borsozom, és hűtőbe teszem 1-2 órára (ha nincs elég időnk, ez a pihentetés nyugodtan elhagyható).
Egy tálcára alufóliát terítek, olajjal lekenem. Egy nagyobb fánkszaggató formát szintén megkenek olajjal, majd az olajozott fóliára téve, 1-2 evőkanálnyi húst teszek bele. A kanál hátát beolajozom és ezzel simítom a húsmasszát a formába. (Igyekszem a húst egyformán elosztani és figyelni arra is, hogy lehetőleg minél jobban összetömörítsem a húst.) Kb. 1-1,5 cm magas húspogácsákat készítek. Ezután a formát eltávolítom, újra lekenem a belsejét olajjal és újabb pogácsákat készítek, amíg a hús elfogy. (Másik lehetőség, hogy a húsmasszát "kinyújtjuk" és formára szúrjuk, mint ennél a receptnél.) Alufóliával letakarva ismét hűtőszekrénybe teszem 1-2 órára.


Hagyományos panírozáshoz készülök elő: egy csipet sóval felverem a tojást, egy-egy tányérba lisztet és zsemlemorzsát teszek. A hűtőből kivett húspogácsákat hagyományosan, először lisztbe, majd a felvert tojásba, végül a zsemlemorzsába forgatva panírozom. A bepanírozott szeleteket ismét hűtöm, végül kb. 1 óra elteltével bő olajban, mint a rántott húst, kellemes aranybarna színűre sütöm.


Hamburgerzsemlében (a legjobb a saját készítésű), felcsíkozott jégsalátán, majonézzel tálalom.

Hozzávalók...
...kb. 6 húspogácsához:
1 nagyobb filézett csirkemell (kb. 60-70 dkg), 1/2 evőkanál só, 1 teáskanál őrölt bors;
...a panírozáshoz: 2 db tojás, liszt, zsemlemorzsa, csipet só;
...a formázáshoz és a sütéshez: olaj;
...a tálaláshoz: hamburgerzsemle, majonéz, jégsaláta, vagy ízlés szerint amit szeretünk.


Ez a recept is megjelent már a Kifőztük magazin második számában. Az újság pdf formátumban letölthető a magazin honlapján.
Tovább olvasom...

2010. április 24., szombat

Karamell-krémlikőr

A gasztroajándék-hívek még éppen elkészíthetik anyák napjára ezt a finom krémlikőrt, ajándékba, vagy csak úgy elkortyolgatni egy kellemes beszélgetés közben a mamával, nagymamával. ;)


A cukrot és a vizet egy edénybe teszem és lassú tűzön karamellizálom. Apránként hozzáadok 3 dl tejszínt, majd beleteszem a vaníliarúd kikapart magjait és hüvelyét, valamint a sót. Továbbra is alacsony lángon főzöm, olykor megkeverem.
Kb. fél óra forralás-kevergetés után, amikor már teljesen felolvadt a karamell és besűrűsödött a tejszín, hozzáadok még újabb 1 dl tejszínt. Ezzel együtt még egyszer felforralom, majd a tűzről lehúzva, hűlni hagyom.


1-1,5 óra elteltével a kihűlt tejszínes karamellkrémből kiszedem a vaníliahüvelyt, majd vodkát keverek hozzá. Átszűrve, üvegbe töltöm a krémlikőrt. Hűtőszekrényben tárolom, fogyasztás előtt összerázom az üvegben.
Azonnal fogyasztható, de néhány nap után még finomabb, érdemes hát várni vele.

Hozzávalók kb. 5,5 dl krémlikőrhöz: 15 dkg nádcukor (kristálycukor is megfelel), 2 evőkanál víz, 3+1 dl tejszín (30%), 1/2 rúd vanília, csipet só (vagy ízlés szerint), 2 dl vodka (vagy ízlés szerint).


Ez a recept már megjelent az áprilisi Kifőztük magazinban. Az újság mindkét eddig megjelent száma, pdf formátumban, letölthető a magazin honlapján.
Tovább olvasom...

2010. április 23., péntek

Fahéjhabos madártej

Már olyan régen nem készítettem és már olyan régóta szerettem volna... :)

Most néhány felhalmozódott fehérjét tüntettem el benne, érdemes így is kipróbálni - főleg, ha valaki szereti a habfelhőket a tetején. Én gyerekként nem bírtam, csak a "sárgáját" szerettem, emlékeim szerint valószínűleg azért, mert anyum nem ízesítette a habot. A saját konyhámban természetesen az lett az első lépés, hogy cukorral vertem fel a fehérjét, aztán később belekerült a fahéj is és hááát: mennyei. Annak, aki szereti a fahéjat, mindenképpen. :))


A tejet feltettem melegedni, közben a tojásokat szétválasztottam. A fehérjéket egy kis sóval keményre vertem, majd rászórtam egy kevés cukrot, hozzáadtam a fahéjat, vanília eszenciát és újra keményre vertem. A sárgáját a cukorral, liszttel és vanília eszenciával elkevertem.

Amikor a tej már majdnem felforrt, egy evőkanállal (a méret opcionális, de ne aprózzuk el túlságosan, különben megőszülünk, mire megfőnek) egymás után beleszaggattam a fahéjas habot. Aki még nem próbálkozott a madártejjel, annak egy kis háttérinfó, hogy a hab dagad, tehát hagyni kell helyet neki, és nem szabad a tejet forralni, mert akkor a habgaluskából maximum csak egy lapos korong lesz - bár ez szerintem csak esztétikailag probléma. :) A habgaluskákat főzés közben meg kell fordítani, ezzel együtt kb. 2-3 perc alatt készül el egy adag.


Amikor a hab elfogyott, a tejet megfosztottam az időközben belekerült fehérjedarabkáktól (célszerszám: a szűrőkanál, amivel a galuskákat halászgattam ki), majd egy nagyobb merőkanálnyit a cukros-lisztes sárgájába mertem belőle. Egy kézi habverővel alaposan elkevertem és, folyamatos keverés mellett, az egészet visszacsorgattam a tejbe. Lassú tűzön besűrítettem.

Egy méretes jénaiba szedtem a sárga "krémet", erre sorakoztattam a habfelhőcskéket. Behűtve, kis tálkákba szedve tálaltam - bár éppen a második tálka után nosztalgiáztam el rajta, hogy régebben ment ez egyből a nagy tálból is. :D


Hozzávalók 1 liter tejből készítve...
...a habgaluskához:
4+3 tojásfehérje, 2 evőkanál cukor, 1/2-1 mokkáskanál fahéj, 1 teáskanál vanília eszencia;
...a krémhez: 4 tojássárgája, 4-5 evőkanál cukor, 3 teáskanál liszt, 1 teáskanál vanília eszencia.
Tovább olvasom...

2010. április 22., csütörtök

Rozsos fehérkenyér

Napok óta, amennyire csak tudom, hanyagolom a blogot, a főzést. Az ok rém egyszerű, egy nátha jóvoltából egy ideig semmilyen illat- és ízérzékelésem nem volt, ha egy tál fűrészport ettem volna, az sem tűnt volna fel - főleg ha elég vizet kapok mellé. :D Már valamivel jobb a helyzet, de még mindig messze a jó, viszont a főzéshez kezd megjönni a kedvem, így tegnap bevettem magam a konyhába és sütöttem. Kenyeret. A finom kenyérillat alapesetben is megtölti melegséggel az ember szívét, de most, hogy napok óta ez volt az első illat, amit halványan éreztem, egyszerűen örömmámor volt! :))


A kenyér, ahogy általában, a kenyérsütőgép üstjében dagasztódott, némi túlérett öregtészta felhasználásával. Mivel kicsit dekoncentrált is vagyok mostanában :P, a tészta a megszokottnál jóval lágyabb, ragacsosabb lett, ezért dagasztás után alaposan lisztezett felületen még átgyúrtam kissé, így beledolgozva még egy kevés lisztet. Először egy jól kilisztezett kelesztőtálban kelesztettem duplájára, majd formázva egy konyharuhával bélelt, lisztezett szakajtóban. (Halkan megsúgom, hogy ezzel egy kb. 4 éves vágyam teljesült: ennyi ideje nem sikerült szakajtóhoz jutnom itt, hol a GPS sem illetékes :D, és szétküldözgetett követeim által az ország más területein sem.)

A megkelt tésztát óvatosan egy sütőpapírra fordítottam, amit ezután tepsibe emeltem. Eldeformált csigavonalban megkarcoltam a tészta tetejét, majd a 230 °C-ra előmelegített, gőzös sütőbe toltam. Kb. negyed óra elteltével levettem a hőmérsékletet 190 °C-ra, majd később a már színesedő kéreg láttán újra visszaállítottam az eredeti hőfokot. A megsült kenyeret rácsra helyeztem, a tetejéről a felesleges liszt zömét lesepertem, majd hideg vízzel lepermeteztem a kenyeret. Nagyon finom (a teszterek szerint legalábbis), puha, szaftos bélzetű, ropogós héjú kenyerünk született.


Belekerültek: kb. 20 dkg öregtészta, 2,5 dl víz, 2 teáskanál só, 2 evőkanál olaj, csipet aszkorbinsav, 3 evőkanál burgonyapehely, 20 dkg fehér rozsliszt (RL 60), 20-22 dkg fehér kenyérliszt (BL 80), 1 kockacukor, 1 dkg élesztő + további BL 80 liszt az átgyúráshoz, lisztezéshez (kb. 2-3 dkg).

Tovább olvasom...

2010. április 16., péntek

Tejszínes ribizlikrémleves

Bár még éppen csak tavaszodni kezdett, a ribizli szezonja nagyon hamar elérkezik. Itt az ideje eltüntetni a fagyasztóban tavaly elraktározott készlet maradékait!


A leveshez vizet forraltam cukorral, egy darabka fahéjjal és néhány szegfűszeggel. Pár perces forralás után hozzáadtam a fagyasztott ribizlit is és együtt főztem tovább őket. Újraforrás után még néhány percig főztem, ezután egy szűrön átpasszíroztam egy másik edénybe a ribizliszemeket. Nem kell túlságosan sűrű szűrőt választani, a magok elég méretesek. :)
A ribizlipüréhez egy kis vanília eszenciát kevertem, és lassú tűzön, keményítővel elkevert tejszínnel sűrítettem be. Sűrítés közben még megkóstoltam és tovább édesítettem.


Hozzávalók: 5 dl víz, fél rúd fahéj, 5-6 szem szegfűszeg, 7-8 evőkanál cukor, 70 dkg ribizli, vanília eszencia, 2,5 dl tejszín, 2 evőkanál étkezési keményítő, további cukor... :))
Tovább olvasom...

2010. április 14., szerda

Burgonyás tészta - így meg úgy

Általában sárgabarackos gombóchoz gyúrok burgonyás tésztát, de tegnap reggel a mákos nudli gondolatával ébredtem, így sárgabarack és szilva ide vagy oda, nekiálltam.

Szokásos módon, héjában főtt, majd összetört és kihűtött krumpliból gyúrtam. Mivel kifogytam a zsírból itthon, az esőben pedig nem sok kedvem volt megmozdulni érte, a tojás és liszt mellett kivételesen vajjal dolgoztam össze, így is megfelelő lett az állaga. Mivel a mákimádatom "egyedülálló" :D a családban, így a begyúrt tésztámat több részre osztottam. Készült belőle:


Mini lekváros gombóc...
...amihez a tésztát kb. 3-4 mm vékonyra nyújtottam, majd kb. 5-6 cm oldalméretű négyzetekre vágtam. Egy-egy kanálka sütésálló lekvárt tettem a négyzetek közepére, majd gombóccá formáltam őket. Bő, lobogva forró, enyhén sózott vízben pár perc alatt készre főztem, majd vajon pirított zsemlemorzsába forgattam a gombócokat.


Mákos és morzsás nudli
A nudlihoz a tésztát vékony, kb. 1 cm átmérőjű, hurkákká sodortam, amiket kb. 2 centis darabokra vágtam. Darabolás után még egy-két görgető mozdulattal megigazítottam őket, ezután ők is a forró vízben végezték. 2-3 perc alatt készre főttek. Egy részük a pirított zsemlemorzsa maradékába, a maradék pedig cukorral őrölt mákba forgatva vált fogyaszthatóvá.


Paradicsomszószos gnocchi
A hurkás-darabolós részig ugyanaz, mint a nudli esetében, ám ezt méretre vágás után villával formáztam. Ha a fekvő kukackákat villával ellapítom, inkább téglalap formájú tésztát kapok, én kör alapban gondolkodtam, így a kukacokat talpra állítottam és így nyomtam le a villa hátával. Kb. úgy fest, mintha apró golyócskákat lapítanék el, csak némileg időtakarékosabb. A csíkos hátú korongocskákat, tálcára sorakoztatva, a hűtőben pihentettem felhasználásig - ez a férjemnek készült és frissen főztem ki.
Miután kifőttek, azonnal megúsztattam az időközben elkészített paradicsomos szószban.

Hozzávalók...
...a burgonyás tésztához:
kb. 1 kg krumpli, 2 tojás, 10 dkg vaj, kb. 15-20 dkg liszt+a nyújtáshoz, só;
...a tálaláshoz: mák, lekvár, porcukor, pirított zsemlemorzsa, paradicsomos szósz, sajt - vagy ízlésünk szerint.
Tovább olvasom...

2010. április 10., szombat

Szepypuszi


Azon gondolkodtam, hogy vajon mit kellene a néhány napja hűtőben pihenő tojásfehérjékkel kezdenem, amikor megláttam szepykénél a kókuszcsókot. Én más recepttel szoktam készíteni, ráadásul már elég régen csináltam utoljára, így megörültem, hogy szepy az orrom alá tolta az egyébként teljesen kézenfekvő megoldást. :)
Köszi, puszi! :)))


A tojásfehérjét egy csipet sóval majdnem teljesen keményre vertem. 2 részletben a porcukrot is hozzáadtam, és tovább dolgoztattam a géppel. Időközben ecetet és vanília eszenciát is csorgattam a fehérjébe. Addig vertem, míg a fehérje fényes, erős habbá vált, és tartós csúcsot lehetett húzni belőle. Ekkor beleforgattam a kókuszreszeléket és a kakaóbabot.

Egy habzsákba téve a habból pici, 1,5-2 cm átmérőjű kis halmokat nyomtam (4 tepsi lett!) és előmelegített, légkeveréses sütőben, 110 °C-on kb. 20-25 percig sütöttem-szárítottam őket. A sütőben töltött idő ízlésfüggő, én úgy is szeretem, ha keményre van szárítva, mint a karácsonyi habkarika, és úgy is nagyon finom, ha csak kérget sütünk rá, de belülről ragacsos-lágy marad.


Hozzávalók: 110 g (pihentetett) tojásfehérje (3 tojásé), kb. 210 g porcukor (1 rész fehérje:2 rész cukor), 1 teáskanál ecet, 2 teáskanál vanília aroma, 5 dkg kókuszreszelék (ennél lehet több), 2-3 dkg aprított kakaóbab (lecserélhető kókuszreszelékre).
Tovább olvasom...