2014. október 21., kedd

Sertésszelet vajas gombával

Vasárnapi ebéd volt, a fagyasztóban talált karajból és egy kis gombából, amolyan "használjuk, ami itthon van, ha már vásárolni lusták voltunk"-módra. :))) Nagyon finom lett, érdemes elkészíteni.


A húst kiolvasztottam, leöblítettem és papírtörlővel alaposan leszárítottam. Négy egyforma, vastag szeletre vágtam. Egy megfelelő méretű edényt nagy lángon felforrósítottam, olívaolaj és vaj keverékére helyeztem a szeleteket. Finoman sóztam és borsot őröltem rájuk, majd miután lepirult az egyik oldaluk, megfordítottam a szeleteket, a felülre kerülő oldalukat szintén sóztam és borsoztam. Egy perc után melléjük dobtam a fokhagymagerezdeket és addig hagytam együtt pirulni, amíg a hagyma illatozni kezdett. Ekkor felöntöttem a forró alaplével és a fehérborral, belemorzsoltam a kakukkfüvet. A lángot mérsékeltem és az edényt lefedve, kis lángon párolni kezdtem a húst.
A szárított vargányát leöblítettem és felöntöttem annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepte.
Amikor a hús már majdnem teljesen puha lett, a hagymát megtisztítottam, félfőre vágtam, ezután olaj és vaj keverékén egy serpenyőben pirítani kezdtem. A csiperkét megtisztítottam, a legapróbbakat félbe, a többit negyedbe vágtam, a hagymához adtam és együtt pirítottam tovább. A szárított gombát kihalásztam az áztatóvízből, felaprítottam és a csiperkéhez adtam. Közben sóztam, borsoztam, hozzászórtam a kakukkfüvet, valamint a hús párolólevéből is mertem egy keveset hozzá (mehet a vargánya áztatóvizéből is 1-2 evőkanálnyi). Nagy lángon főztem, amíg a lé jórésze elpárolgott, ekkor egy kevés fehérbort öntöttem még hozzá, majd miután forraltam 1-2 percig, egy evőkanál vajat kevertem a gombához és már el is zártam a lángot alatta.
Azonnal tálaltam, a tányérokon krumplipürével és a vajas gombával ágyaztam meg a húsnak, végül néhány friss kakukkfűlevéllel díszítettem.


Hozzávalók...
...a húshoz:
4 db 2,5 cm vastag karajszelet, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál vaj, frissen őrölt bors, só, 4 dundi fokhagymagerezd (vagy 8 kisebb), 200 ml alaplé (helyette húsleves átszűrt leve is megfelel), 100 ml száraz fehérbor, 1 jó mokkáskanál szárított kakukkfű;
...a pirított vajas gombaraguhoz: 10 g szárított vargánya (kevés forró vízbe áztatva), 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál vaj, 1 közepes fej vöröshagyma, 500 g apró csiperke (én fehéret használtam, de ha van barna is, csak még jobb), só, bors, 1 mokkáskanál szárított kakukkfű, kevés fehérbor és további 1 evőkanál vaj;
...a tálaláshoz: krumplipüré, friss kakukkfűlevelek.
Tovább olvasom...

2014. október 20., hétfő

Citromos-mákos muffin

Mint minden muffin: gyors és egyszerű. Tökéletes a tízórai megkoronázására a suliba, vagy egyszerűen csak a hétvégi nassoláshoz egy bögre forró, habos kakaó mellé. :)


A lisztet átszitálom a sütőporral, belekeverem a fahéjat, mákot, citromhéjat és cukrot. A tojásokat villával felverem, összeforgatom az olajjal és a joghurttal, majd az egészet gyorsan összekeverem a száraz hozzávalókkal. Vajazott muffinformába kanalazom a masszát és 200 °C-on tűpróbáig sütöm (mérettől függ, kb. negyed óra). A muffinokat a formában pihentetem 3-5 percig, majd rácson hűtöm ki teljesen.
Egy evőkanálnyi citromlét annyi porcukorral keverek össze, hogy sűrűn folyós legyen, ezzel csíkozom be a muffinok tetejét.


Hozzávalók 12 nagy, vagy 24 mini muffinhoz: 280 g finomliszt, 12 g sütőpor, 1 mokkáskanál fahéj, 10 g darálatlan mák, 1 citrom héja finomra reszelve, 100 g világos nádcukor, 2 M tojás, 100 g olaj (olíva és napraforgó felesben), 300 g natúr joghurt, továbbá a tetejére kevés citromléből és porcukorból készített glazúr.
Az eredeti recept ebből a könyvből származik.
Tovább olvasom...

2014. október 17., péntek

Egyszerű ecetes saláták

A nyár folyamán rájöttem, hogy egy csomó alaprecept hiányzik a blogról - persze, manapság nem igazán trendi posztolni az ilyesmit, de egy általános gasztroblogon valamikor azért illik rájuk sort keríteni. :) Így aztán, amikor alkalmam adódott, készítettem néhány fotót, amik közül most az ecetes saláták érkeznek.
Sokfélét nem készítek, azokat is ritkán. Ott van pl. az ecetes fejes saláta, az uborkasaláta, a paradicsomsaláta, a répasaláta, a káposztasaláta, a céklasaláta. Az első még a tojásos nokedlinél megemlítődött, az utolsók pedig már korábban felkerültek a blogra, így ezektől most eltekintek és csak a "maradékról" lesz szó. A tényleg-nagyon-legegyszerűbbekről. :)


Paradicsomsaláta
A dresszing hozzávalóit összekeverem, amikor már teljesen feloldódott a cukor, megkóstolom. Ha megfelel az íze, mehet bele a megmosott és vékonyra szeletelt paradicsom. Lefedem, és a hűtőbe teszem 2-3 órára, hogy összeérjenek az ízek.

Hozzávalók...
...a dresszinghez:
3 evőkanál mézes almaecet, 2 evőkanál fűszeres ecet (provance-i, kakukkfüves, tárkonyos, mikor milyen), 2 nagy gerezd fokhagyma felaprítva, 1 kisebb fej vöröshagyma (felaprítva) vagy 3 újhagyma (karikázva), 3 evőkanál nádcukor, csipet himalaya só;
...valamint: 4-5 nagy (napon érett, édes) paradicsom - felezve, magjai eltávolítva, a húsa 2-3 mm-esre szeletelve.


Csípős répasaláta
A répákat megtisztítom és a zöldséghámozóval "felszeletelem". Finoman sózom, megszórom cukorral és lefedve állni hagyom 45-60 percig - közben néha átforgatom.
A szárított csilit mozsárban áttöröm/a frisset apróra vágom (ha nagyon erős, akkor mag nélkül), rászórom a répára. Meglocsolom az ecettel és az olívaolajjal, majd összeforgatom. Kicsit állni hagyom, ha ezután rendben találom az ízét, mehet a hűtőbe legalább 2-3 órára.
Az ízét úgy szoktam beállítani, hogy egyszerre legyen édes-savanyú, és enyhén csípős. Akár egy nappal a fogyasztás előtt is elkészíthető, a répa akkor is szuper, ropogós marad. Nekem ez akkora kedvenc, hogy magában is megeszegetem, de sültekhez is remek. :)

Hozzávalók: 1 csokor sárgarépa, csipet himalaya só, 4 teáskanál nádcukor, 1-2 mokkáskanál szárított vagy 1 friss csili (hiányukban néhány csepp jóféle csiliszósz), 4 evőkanál rizsecet (vagy almaecet), 1/2-1 evőkanál olívaolaj.


Uborkasaláta
Az uborkát megmosom, héjastól legyalulom, hozzáadom a vékonyra szeletelt hagymát és fokhagymát. Enyhén sózom és állni hagyom 1 órán keresztül. Ekkor beleforgatom a cukrot és az ecetet. Addig hagyom állni, amíg a cukor elolvad - megkóstolom, ha szükséges, még tovább ízesítem. Hűtőszekrényben tartom, tálaláskor egy kanálnyi kikevert tejfölt is lehet a tetejére tenni.

Hozzávalók: 2 kígyóuborka, 4 nagy gerezd fokhagyma, 1 kisebb fej lilahagyma vagy salotta, pici himalaya só, 2 evőkanál nádcukor, 5 evőkanál almaecet, továbbá a tálaláshoz tejföl.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 28., vasárnap

Macskaszem

Ismét egy nagyon finom diós sütemény következik. Ízeiben a kosárkát hozza, csak lényegesen egyszerűbb elkészíteni. Ünnepekre, vendégváráshoz, vagy akár csak a vasárnapi ebéd után is tökéletes. Garantált, hogy mindenki szeretni fogja. :)


Az élesztőt felfuttatom a cukorral elkevert langyos tejben. A lisztben elmorzsolom a zsiradékokat. Amikor az élesztő felfut, a tojássárgákkal együtt a liszthez adom, és a tésztát alaposan összedolgozom. Először ragad és nyúlik :), de dagasztás közben szépen összeáll. A tésztát - kelesztés nélkül - három egyenlő súlyú gombócra osztom.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A meggybefőttet lecsepegtetem. A tojások fehérjét habbá verem, majd apránként hozzászórom a cukrot is és kemény habot verek belőle. A tojáshabba beleforgatom a darált diót.
A nyújtódeszkát alaposan lisztezem és az egyik tésztagombócot vékony téglalappá nyújtom. A téglalap két hosszabb oldalát sűrűn kirakosgatom a lecsepegtetett meggyszemekkel, majd ezt a két oldalt feltekerem a téglalap közepe felé úgy, hogy maradjon egy kb. tenyérnyi sáv középen. Sütőpapírral bélelt (nagy)tepsire emelem át az így előkészített tésztát, majd a fentieket megismétlem a maradék két gombóccal is. A tepsibe helyezett "rudak" közepét kitöltöm a diós habbal.
A tepsit az előmelegített sütőbe tolom és kb. fél óra alatt készre sütöm a süteményeket. Rácsra áthúzva kihűtöm a sütit és porcukorral megszórva, kb. kétujjnyi szeletekre vágva kínálom. Elvileg eláll néhány napig, gyakorlatilag a 2/3-a többnyire még langyosan elfogy a maradék pedig "egyszer csak eltűnik". :) :)


Hozzávalók...
...a tésztához:
300 g finomliszt (+a nyújtáshoz), pici só, 100 g hideg vaj, 50 g (liba)zsír, 100 ml langyos tej, 1 evőkanál cukor, 10 g élesztő, 3 tojás sárgája;
...a széleibe: 1 üveg magozott meggybefőtt;
...a dióhabhoz: 3 tojás fehérje, 150 g cukor, 150-170 g darált dió;
...a tetejére: (vaníliás) porcukor.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 24., szerda

Háromszoros élvezet

Na igen, a "fura" nevű sütik egyik dobogósa. Nem próbálom megfejteni, hogy kinek/hogyan/milyen indíttatással sikerült ezt az elnevezést összehoznia, minden esetre több oldalon is ezen a néven jegyzik, ám legyen. Nekem inkább csak kekszes-krémes vagy valami hasonló. Nem sokkal jobb, de legalább kevesebb pikáns asszociációs lehetőséget rejt magában. :)
Szóval van ez a süti és erre mindenki azt mondja, hogy "húdefinom". Finom is, bár -szerintem- tilos (hűtő)hidegen kínálni, mert jelentősen ront az élvezeti értékén. Hűteni persze kell, de ha fogyasztás előtt fél órával kikapjátok a hűtőből, akkor nem lesz betonkemény és az ízek is jobban érvényesülnek. :)


Diós piskóta az alapja, ezzel kezdek. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket felverem, majd apránként beleszórom a porcukrot is, és szép fényes, kemény habot verek belőle. A száraz hozzávalókat összekeverem, és apránként összedolgozom a tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt, kapcsos tepsibe egyengetem a masszát és 170 °C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm (20-25 perc). A tepsiből kiemelve hűtöm ki a tésztát.
Amíg a tészta sül és hűl, elkészítem a krémet. A sárgákat kikeverem a pudingporral és a keményítővel, kevés tejjel "csorgathatóra" hígítom. A maradék tejet a felhasított vaníliarúddal elkezdem felmelegíteni, majd a tojásos-keményítős alapot hozzáadva sűrűre főzöm. Amikor kész, kiveszem belőle a vaníliarudat és időnként átkeverve kihűtöm a krémet.
A csokoládét megolvasztom. A pudingot nagyjából elfelezem, az egyik felébe belekeverem az olvasztott csokoládét. A porcukrot és a puha vajat kihabosítom, majd ezt is megfelezem és az egyik felét a csokis, a másikat a vaníliás pudinggal dolgozom össze. 
Neszkávéból úgy 1,5 dl kávét készítek, rummal vagy rumaromával ízesítem.
A rétegezés: alulra kerül a diós piskóta, erre a vaníliás krém. A háztartási kekszeket megmártom a rumos kávéban, kirakosgatom a krém tetejét velük. A következő réteg a csokis krém, szép egyenletesen lesimítom. A habot felverem a fixálóval és egy kis porcukorral, ezt a csokis rétegre simítom (ne simogassátok sokáig, különben olyan lapos lesz, mint nekem :D). A tetejét kakaóporral szórom meg. Behűtöm, majd tálalás előtt hosszú pengéjű, forró vízbe mártott késsel szeletelem. Négyzetekre vagy téglalapokra, ahogy tetszik. :)


Hozzávalók...
...a diós piskótához:
7 M tojásfehérje, 200 g porcukor, 150 g darált dió, 80 g finomliszt, 1/2 csomag (6-8 g) sütőpor;
...a pudingos krémhez*: 7 M tojássárga, 1 csomag vaníliás pudingpor, 30-40 g étkezési keményítő, 1 kisebb vaníliarúd, 600 ml tej, 200 g puha vaj, 200 g porcukor, továbbá a krém felébe 100 g étcsokoládé (70% vagy ízlés szerint);
...a kekszréteghez: négyzet alakú háztartási keksz, kb. 150 ml kávé (neszkávé, gyerekeknek koffeinmentes), ízlés szerint rum vagy gyerkőcök esetében rumaroma (akár el is hagyható);
...a habhoz**: 400 ml 30% habtejszín, 1 zselatin fix vagy más fixáló, ízlés szerint 1-2 evőkanál porcukor;
...a tetejére: kakaópor vagy reszelt csokoládé, csokiforgács, tortadara...
*Az eredeti receptben a 6 dl tejhez 2 csomag vaníliás pudingport használnak. Nekem csak 1 csomag volt most itthon, így a felét helyettesítettem a keményítővel és a vaníliarúddal, de akár az egészet le lehet cserélni a keményítős-vaníliás változatra.
**A habréteg tetszés szerint növelhető, nekem bőven elég volt rá a 400 ml, de aki vastagabb habbal szeretné, az emelheti a mennyiséget.
A krémes sütikhez, így ehhez is, én általában egy kb. 25x35 cm-es kapcsos tepsit szoktam használni. Kisebb tepsiben a rétegek magasabbak lesznek.
Az eredeti recept itt tanulmányozható.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 22., hétfő

Mézes-diós négyzetek

Nagyon-nagyon finom diós sütemény, amit könnyű elkészíteni, ráadásul kiadós és néhány napig egész jól el is tartható. Érdemes becsempészni az őszi, év végi sütemények közé, még a dióért kevésbé rajongóknak is.


A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal vagy egy késes robotgép segítségével összeállítom. Sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe nyújtom, majd amíg a sütő bemelegedik, a hűtőbe teszem a tésztát (érdemes úgy kibélelni a tepsit a tésztával, hogy legyen egy kis pereme). A sütőt előmelegítem 180 °C-ra.
Az előkészített tésztát 20 percig, illetve addig sütöm, amíg világos színt kap.
Amíg a tészta pihen és sül, a diót durvára aprítom. A cukrot, mézet, vajat és tejszínt addig melegítem, amíg a vaj és a cukor is elolvad. Beleforgatom a felaprított diót, majd az egészet elegyengetem az elősütött tésztán, ezután nagyjából fél óra alatt készre sütöm, azaz addig, amíg a dió illatos és aranybarna lesz.
Teljesen kihűtve, egy hosszú pengéjű, éles késsel kisebb négyzetekre szeletelem. Vigyázat, addiktív! :)


Hozzávalók egy kb. 20x30 cm-es (vagy kicsit nagyobb) tepsihez...
...a tésztához:
250 g finomliszt, 120 g porcukor, 150 g hideg vaj, kevés hideg víz (ha szükséges);
...a diós rátéthez: 100 g barna nádcukor, 150 g méz, 150 g vaj, 50 g tejszín (30%), 350 g durvára vágott dió.
Eredetileg pekánnal, innen.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 15., hétfő

Datolyás teasütemény - Segítsüti 2014 ősz


Elérkezett szeptember közepe és ahogy már néhány éve rendszeresen, ezen az őszön is segít a süti! 30 blogger, 30 felajánlás és az árverés már elkezdődött! Licitálni szeptember 18-án (csütörtökön), 16:00 óráig lehet.


Az idei őszi támogatott a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. A süteményekért felajánlott összegekkel az ő munkájukat, általuk pedig a Debreceni EKK Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológia-Onkológia Tanszéken ápolt gyermekeket segíthetitek.
Az idei évben újra csatlakoztam a sütisütő csapathoz. Ahogy az előző években, most is aprósüteményt készítettem, hogy a postázási lehetőséget megcélozva a vidéki licitálók esélyeit növelhessem. Idén egy tőlem kevésbé megszokott ízvilágot választottam: narancsvirágvízzel ízesített datolyakrémet burkoltam csodás, omlós tésztába.


A süteményekhez először a tésztát készítem el: a liszteket, porcukrot, sót, sütőport összekeverem és a hideg vajat belemorzsolom, majd a maradék hozzávalóval összeállítom (késes robotgépben is készíthető). A tésztát folpackba csomagolom és minimum egy órán keresztül (de inkább néhány óráig) pihentetem a hűtőszekrényben.
Ezalatt a datolyát tálba teszem és annyi forró vizet öntök rá, amennyi ellepi. Úgy fél óra elteltével leszűröm és a mézzel, narancsvirágvízzel és fahéjjal együtt, robotgép segítségével (mixer, turmix) pépesítem. A végén egy kanállal belekeverem az aprított diót is (aki nem szereti, elhagyhatja).


A pihentetés után a tésztát lisztezett felületen finoman átgyúrom. 20-25 grammos darabokat szedek ki belőle, amiket gömbbé formálok, majd lisztezett felületen ellapítok. Két kiskanál (mokkás) segítségével gombócokat formálok a datolyás töltelékből, amiket a tésztalapok közepére teszek. A tésztát a töltelék köré hajtogatva-igazítva, a két kezem között gömböcskéket formázok. Sütőpapíros tepsire ültetem, és nagyon finoman ellapítom a gömböket, majd 190 °C-os sütőben, 13-14 perc alatt megsütöm a süteményeket. Pár perc pihentetés után rácson hagyom teljesen kihűlni, végül porcukorral hintem meg a sütiket.
Jól eltartható, nagyon finom, nagyon omlós süteményeket kapok, érdemes lesz megkóstolni. ;)


Hozzávalók kb. 2 tucat süteményhez...
...az omlós tésztához:
200 g finom búzaliszt, 100 g grízes (durum)liszt (semolina), 160 g hideg vaj, 50 g porcukor, pici só, 20 ml narancsvirágvíz, 1 erős teáskanál sütőpor, 40 g extra szűz olívaolaj;
...a datolyás töltelékhez: 200 g magozott aszalt datolya, 60 g aprított dió (elhagyható), 1/2 mokkáskanál őrölt fahéj, 10 ml narancsvirágvíz, 40 g méz;
...továbbá: kevés finomliszt a formázáshoz, porcukor a sütemények tetejére.
Tovább olvasom...