Ismét egy nagyon gyors leves, lehűtve meleg nyári napokon remek hűsítő. Hasonló már található néhány a blogomon, egy egyszerű levesbetétet mutatok most hozzá, érdemes kipróbálni.
További levesbetét-ötleteket olvashattok, ha letöltitek a Kifőztük magazin 3. számát!
A fahéjból, citromhéjból, vaníliából, cukorból és vízből fűszerkivonatot főzök. Közben a nektarint leforrázom, héját lehúzom, majd kisebb darabokra vágom. A kivonatból kihalászom a fűszereket, beleteszem a barackot, egyet forralok rajta, majd botmixerrel pürésítem. A tejszínt kikeverem a keményítővel, ezzel sűrítem a barackpürét.
Tejbegríz-kockákkal tálalnám, de most éppen nem volt itthon búzadara, így kukoricadarából készítettem. A sűrűre főzött tejbedarát egy alufóliával bélelt négyzet alapú edénybe simítom. Hűtőben megdermesztem, majd tányérra borítva, a fóliát lehúzva, apró kockákra vágom. Tálaláskor a levesbe teszem a kockákat és fahéjjal megszórom.
Hozzávalók...
...a leveshez: 4 dl víz, fél fahéjrúd, 5 cm-es vaníliadarab felhasítva - hüvely és magok is kerüljenek a levesbe, 1 kisebb citrom vékonyan hámozott héja (ízlés szerint kerülhet bele a levéből is), 3-4 evőkanál cukor, 6 kisebb nektarin (kb. 60 dkg), 1 dl tejszín, 1 csapott evőkanál keményítő;
...a levesbetéthez: 3 dl tej, 3-4 evőkanál búza- vagy kukoricadara, picurka só, 1 evőkanál vaníliás cukor, őrölt fahéj a tálaláshoz.

7 megjegyzés :
Tyűűűű amindenit! Ez aztán guszta! :)
Mennyei lehet, igazán ennék most belőle. Ebéd után hidegen desszertnek
Aszta,de jo!!Nagyon jo otlet ez a levesbetet.Kiprobalom,epp vettem nektarint:)
Huh ezt mentem is, mert minden van itthon hozzá... ha hamarabb látom meg akkor ma nem zöldborsó krémleves van :D Még vacsira esélyes ;)
Köszi!
Köszönöm lányok, remélem, ízleni fog, ha kipróbáljátok - csak minél zamatosabb nektarint válasszatok hozzá, mert úgy az igazi. :)
Ajha!!!! Honnét vettél Te barackot???? ... Ja, és mennyiért? .... Imádnám!!!!
Margitka, piac és ingyen volt, mert kaptuk. :D
Megjegyzés küldése