2010. április 9., péntek

Rizspuding

Mmm! Édes, hűs finomság, vékony, roppanós karamellréteggel a tetején.


A tejet tűzhelyre tettem (közepes láng), közben megmostam a rizst és kikapargattam a vanília magjait. Amikor a tej felforrt, beletettem a lecsepegtetett rizst és a vaníliamagokat, majd lassú tűzön, fedő nélkül, időnként átkeverve, addig főztem, míg a rizs megpuhult és szinte minden folyadékot magába szívott. Míg a rizs főtt, a keményítőt csomómentesre kevertem a tejszínnel.
A puhára főtt rizst levettem a tűzről, hozzáadtam egy csipet sót, valamint a cukrot. Belekevertem a keményítős tejszínt és a lángra visszatéve, továbbra is alacsony fokozaton, kevergetve, besűrítettem. Kevergetés közben botmixerrel 2-3 mp alatt kissé összeaprítottam a rizsszemeket - nem akartam teljesen pépesre készíteni. A kész pudingot azonnal szétosztottam a tálkákban (6 db szufléforma), majd behűtöttem.


Tálaláskor a hideg pudingot megszórtam egy nagy csipet cukorral, amit ezután szakácsfáklyával karamellizáltam (a képek a tanúim: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! :D). Természetesen ez opcionális, ízlés- és felszerelésfüggő.


Hozzávalók (kb. 4-6 adaghoz): 6 dl tej, 10 dkg (kb. 1,2 dl) rizs, 1/2 rúd vanília kikapart magjai (hüvely nem kell), 2,5 dl habtejszín, 3 nagyon púpos teáskanál (kb. 2 dkg) étkezési keményítő, kb. 10 dkg cukor (úgy jó, ha édes), csipet só, valamint a tálaláshoz még egy kevés cukor.
Tovább olvasom...

Szárazbabfőzelék

Az első. Amíg otthon laktam, az egyik kedvenc főzelékem volt, anyum füstölt hússal együtt főzve készítette. Minden feltét nélkül, csak egy kis kenyérrel ettem, és olyan de olyan finom volt! Már elég régen elköltöztem otthonról és azóta nem ettem ilyen főzeléket, gondoltam megpróbálkozom vele...ééés finom lett. :)


A babot előző este megmostam, majd bő, hideg vízben beáztattam. Én tarkababot használtam, de ízlés kérdése, ki milyet szeret.
Reggel a babot leöblítettem, lecsepegtettem, majd egy megfelelő méretű edénybe szórtam. Hozzáreszeltem a vöröshagymát és a fokhagymát. A húsvéti sonkaléből tettem el (fagyasztottam), ezzel öntöttem fel úgy, hogy kb. egy ujjnyira ellepte a babot. (Ha sonkalevet használunk a főzésnél, akkor annak az íze elég meghatározó, házisonka esetében valószínűleg elég erősen füstös és sós, így érdemes vízzel hígítani. Ha nincs sonkalé, de szeretjük az ízét, egy darabka füstölt hússal együtt főzhetjük, ekkor egyből a feltétünk is adott.) Beledobtam egy babérlevelet és mérsékelt tűzön, nem teljesen lefedve puhára főztem. Főzés közben néha átkevertem, és az elpárolgó folyadékot csapvízzel pótoltam.
Amikor a bab már kellően puha volt, hozzáadtam egy kis tárkonyt és egy csipet majoránnát. Lisztből és olajból világos rántást készítettem, amit a bab főzővizével és tejjel kevertem simára. Hozzákevertem a babhoz, majd tejfölt kevertem el benne. Megkóstoltam, még egy pici sót adtam hozzá és összeforraltam.

Nagyon finom lágyra sütött tükörtojással, vagy akár csak egy kanálka tejföllel a tetején kínálva is.


Belekerült (hozzávetőlegesen): 40 dkg száraz tarkabab, 1 kisebb fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, tárkony, majoránna, 2 evőkanálnyi liszt, olaj, 1 dl tej, 200-220 g tejföl, víz, füstöltsonkalé.
Tovább olvasom...

2010. április 8., csütörtök

Kifőztük másodszor is!

Megjelent a második szám!
Szuper?
Szuper! :))

Hát eljutottunk idáig, ezennel sok szeretettel átnyújtjuk nektek!


Talán még emlékeztek, hogy az első számnál már a megjelenés után pár órával kicsaptuk a biztit az e-mail szolgáltatóknál, így most már meg sem kíséreljük kiküldeni az újságot. Kérünk mindenkit, hogy a Kifőztük weboldalán töltsétek le (regisztráció és bejelentkezés után), aztán "lapozgassátok", "forgassátok" :))), használjátok jó kedvvel és sok-sok sikerélménnyel.

A blogonkénti fórum elindult, működik, eddig még nem igazán vettétek igénybe, ami azt jelzi, hogy jók a receptek és fel sem merülnek kérdések. ;) Ennek örülünk, de természetesen szívesen veszünk bármilyen észrevételt, kérdést, ne hezitáljatok véleményt nyilvánítani!

És hogy mit találtok tőlem az újságban? Például ezt:

Tovább olvasom...

2010. április 7., szerda

Született...


GMAndi és Sedith úgy gondolják, hogy velem született tehetséggel bírok. :))
Ennek örülök. Igazán. Mivel önértékelési zavarokkal küzdök, így önmagamnak úgysem hinném el. :D

Viccet (?) félretéve: köszönöm! :))
Bár nem tartom magam semmiben sem kifejezetten tehetségesnek, annak örülök, hogy ti esetleg igen. Azt véletlenül sem fogom megkérdezni, hogy ugyan miben, mert néha nagyon jó az a ködfátyol a szemem előtt. :)))

A kérdéssor...jajj. :) Hát hulljon a lepel!

Becenév: mindig volt, most is van, legyen mondjuk Tüsi vagy csipet :)
Lakhely: Pest megye, kisváros-friss város
Magasság: 5,9 láb körül
Névnap: 12.12.
Foglalkozás: már egy ideje itthon babázom (tudom, nem ezt vártátok... :P)
Testvérek: 1 db, nővér (és tényleg)
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: néha még az anyát se'
Gyűjtemény: egyrészt orchideák, másrészt minden kacat, főleg nem sokra jó konyhai kütyük
Cipőméret: nem kicsi
Iskola: 3 volt
Kedvenc tantárgyak: rajz és később a hozzá kapcsolódók
Hobbi: ööö, nincs? időszakosan érdekel egy-két dolog, amiket aztán rendszerint gyorsan elfelejtek, pl. dekupázs, gyöngyök, gasztroblog... :D
Zsebpénz: néha van, de valahogy az is mindig átalakul konyhapénzzé
Kívánság: nincs elég hely, hosszú a lista
Álom: mindig más, mostanában a saját főnököm szeretnék lenni és közben baromi jól keresni, és remélem, hogy ez nem is álom :)
Szerencseszám: még nem jöttem rá, melyik, de a kedvenc a 3
Szeretnék találkozni: hú, ez is hosszú lenne, de így pöccre mondjuk néhány meg nem nevezett gasztrobloggerrel (ők úgyis érzik, hogy róluk van szó ;D)
Háziállatok: személy szerint nincs, de etetek egy macskát (Cirmus2), és néhány guppit

Hogy én kiket tartok tehetségesnek? Sokakat. Nagyon nem szeretnék senkit kihagyni, mert totál rosszul érezném magam tőle, így inkább csak a 2 legesleget emelném ki, ők Kiskukta és Limara. A "tehetség-területeik" azt hiszem mindenki számára nyilvánvalóak. :))
Tovább olvasom...

2010. április 5., hétfő

Csülkös Graham cipó

...vagy sonkás. Kinek mi akad füstölve és főzve a kezébe. :)


Nálunk a csülkös cipónak inkább újévkor van szerepe, de természetesen húsvétkor (és az év bármelyik napján :D) is remek étel lehet. Most nem fehér, hanem Graham liszttel készítettem, így is nagyon finom - ha nem még finomabb - cipót kaptam.

A módszer a szokásos volt: öregtésztás kenyértésztát dagasztottam, duplájára kelesztettem. Ezután kézzel ellapogattam, a húst belecsomagoltam, majd formáztam, sütőpapírral bélelt jénaiban ismét duplájára kelesztettem. A kelesztés vége felé a cipón keresztben sekély metszést ejtettem, és előmelegített sütőben sütöttem (250-190-230 °C). Nagyon finom, ropogós héjú kenyér lett az eredmény, amit persze még forrón felvágtunk... Este fél 8-kor... Mikor máskor? :D


Hozzávalók: 2 dl víz, 20 dkg Graham liszt, 12 dkg rétesliszt, kb. 20 dkg öregtészta, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál só, 1 kockacukor, 1 dkg élesztő, csipetnyi sikér és aszkorbinsav, valamint egy tetszőleges méretű füstölt és főtt csülök (vagy sonka) darab.

Tovább olvasom...

2010. április 4., vasárnap

Húsvéti cipók maradékokból

Ehhez az ételhez a már megunt húsvéti sonka és tojás maradékait használom fel. Langyosan, egy kis tormával, mustárral kínálva reggelire és vacsorára is ideális.


A sonkát megszabadítom zsíros részeitől (ez opcionális, de szerintem jobb, ha csak színhús megy bele), majd kb. 1x1 cm-es vágom. A tojásokat félbevágom, sárgájukat külön veszem, a fehérjéket szintén felaprítom.
A lisztet kimérem, közepébe lyukat fúrok, beleöntök kb. 1 dl langyos vizet. Hozzáadom a cukrot és belemorzsolom az élesztőt, majd megvárom, míg az élesztő felfut. Ezután a további hozzávalókkal együtt kenyértésztát dagasztok (én géppel). A dagasztás végén (már mindenképpen kézzel) óvatosan beledolgozom először a sonkát, majd a tojásdarabokat. (Ha nem sikerül elsőre rendesen eloszlatni a belevalókat, akkor hagyjuk kelni, majd úgy 20-30 perc múlva gyúrjuk át a tésztát.) Alaposan kilisztezett kelesztőtálban duplájára kelesztem (kb. 1 óra).

A kelesztési idő végén a tésztát lisztezett felületre borítom és 4 egyforma darabba vágom (kb. 18-19 dkg-os darabokat kapok). Zsemléket formázok belőlük, amiket sütőpapírral ellátott tepsire helyezek. Konyharuhával letakarva ezeket is duplájára kelesztem.


Időközben a sütőt 190 °C-ra előmelegítem. A sütő aljába egy forró vízzel teli edénykét helyezek (gőzös sütő). A duplájukra kelt cipókat szobahőmérsékletű vízzel lepermetezem, tetejüket reszelt sajttal megszórom, majd a sütőbe helyezem. Kb. 35 perc alatt készre sütöm őket.


Ez a recept már megjelent a Kifőztük első, húsvéti számában. Az olvasóknak jó hír, hogy hamarosan a második szám is megjelenik! :) Az új, és a már meglévő, receptekkel kapcsolatos kérdéseiteket is várom a weboldalon, ahol blogonkénti fórumot indítottunk erre a célra.

Hozzávalók...
...a tésztához:
35 dkg kenyérliszt (BL80), 1,9-2 dl víz, 1 csapott teáskanál só, 5 ml ecet, 1 kockacukor, 2 db keményre főtt tojás sárgája;
...bele- és rávalók: 10 dkg maradék füstölt, főtt sonka (hasznos mennyiség), 2 db keményre főtt tojás fehérje, reszelt sajt a tetejére.
Tovább olvasom...

2010. április 1., csütörtök

Csokis-mogyorós stangli


Tanulva Latsia hibájából, én egész adagot készítettem. Elfogyott. Csak az én jóvoltomból a fél adag :S, a másik felén többen is osztoztak...

Problémáim a következők:
- Gyors és egyszerű süti, így bármikor össze lehet dobni. Én pl. este 8-kor ugrottam neki, mosogatás közben vezényeltem le a mogyorópirítást és a kutyulást, aztán mire elmostam a tálat, már meg is sült.
- Letehetetlen. Direkt apró szeletkékre vágtam, hogy ne legyen túl fenékre gyúró 1-1 darab, de így nem kevés nagy, hanem sok kicsi szeletet ettem. :(
- Az emberem azt mondta, süssek ilyet máskor is. Ez nem jelent jót, mert ő állandóan diétázik, én pedig nem tudom elviselni a teli sütistányér látványát. Mogyorós-csokisból nem.
Más bajom nincs. Fentiek figyelembevételével kéretik megsütni, aztán nem engem hibáztatni mérlegelés után! :D


Procedúra Latsiánál - röviden valahogy így: mogyi pirít, héj ledörzsöl, vaj+cukor kikever, tojás belekever, minden más belekever, mogyi és apróra vágott csoki is belekever, sütőpapíros formába simít, süt (kb. 190 °C, 15 perc), hűt (3 °C), bevon, eszik. Jó étvággyal...

Hozzávalók (nálam) egy kb. 25x25 cm-es formához...
...a tésztába:
18-20 dkg cukor, 15 dkg vaj, 3 tojás, 3 dkg kakaó, csipet só, 18-20 dkg liszt + 10 dkg étcsokoládé apróra vágva, 10 dkg törökmogyoró pirítva;
...a bevonathoz: 20 dkg fehér csoki, kevés olaj.

Köszönöm a receptet Latsia! :) :*
Tovább olvasom...