2010. június 22., kedd

Citromos "Erzsébet"

"Erzsébet" a korábban már posztolt, a 4. Kifőztük magazinban is megjelent, citromos desszert - "Böske" :) - barátnője. Az alapanyagok továbbra is rém egyszerűek, kis költségvetésűek, csak a munka több egy kicsit vele.


A karamellizált tésztalapokhoz a mirelit tésztát szobahőmérsékleten hagyom felengedni. 
A kiengedett tésztát alaposan porcukrozott felületre helyezem, a tetejét is megszórom porcukorral, majd óvatosan nyújtani kezdem. (Fontos, hogy mindig csak kicsit nyújtsunk rajta.) Nyújtás közben többször porcukrozom a tészta tetejét és a nyújtófelületet is, igyekszem odafigyelni, hogy ne ragadjon le. Amikor kb. 2 mm-es vékonyságúra nyújtottam, félbehajtom a lapot, majd ismét nyújtani kezdem. Ahogy újra elérem a kb. 2 mm-es vastagságot, az előző hajtásra merőlegesen ismét félbehajtom és tovább nyújtom a tésztát. Amikor a lap ismét kb. 2 mm-es vékonyságú lesz, feldarabolom úgy, hogy 12 egyforma téglalapot kapjak (kb. 6x11 cm). Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem a darabokat. 190 °C-ra előmelegített, légkeveréses sütőben, 10-15 perc alatt karamellizálom a tésztalapokat.
Ha sütés közben púposodni kezdenének, villával meg lehet szurkálni egy kicsit a tetejüket. Nem kell megvárni, míg a lap felső része is teljesen karamellizálódik, mert hajlamos az odaégésre, úgyis a sütőfelületen fekvő oldalát fogja mutogatni, elég, ha az szépen karamellizálódik. A sütés végeztével azonnal rácsra szedem a lapokat úgy, hogy az addig a sütőlapon lévő oldaluk kerüljön felülre.


Amíg a lapok sülnek, a csokoládét darabokra töröm és mikrohullámú sütőben megolvasztom (természetesen hagyományosan, gőz felett is készülhet). Egy sütőpapírra kenem egyenletesen olyan formában, hogy dermedés után 6, kb. a tésztákhoz illeszkedő darabot tudjak vágni belőle. Hűtőszekrényben dermesztem.


A krémhez a citromhéjat, citromlevet, tejfölt összekeverem, porcukorral ízesítem. A tejszínt felverem a vaníliás cukorral és a habfixálókkal, majd az egészet összeforgatom. Csillagcsővel felszerelt habzsákba töltöm és, az alábbiak szerint, rétegezem: a karamellizált lapot tányérra helyezem, erre nyomok egy adag krémet a habzsákból. Csokilapot teszek rá, majd újabb réteg krém következik, végül egy porcukorral meghintett tésztalappal zárom a desszertet.


A tészta hasonlóan készül a fahéjas torony, vagy az epres-csokis krémdesszert esetében is - érdemes azokat a változatokat is kipróbálni.

Hozzávalók (6 adag)...
...a krémhez: 1 nagyobb citrom finomra reszelt héja, 20 dkg tejföl, kb. 0,5 dl citromlé, 3-4 dkg porcukor, 3 dl tejszín, 2 teáskanál vaníliás cukor, 2 csomag habfixáló (kb. 5 dl folyadék fixálásához);
...a karamellizált tésztalapokhoz: 25 dkg vajas-leveles tészta (én mirelitet használok), porcukor;
...a csokilapokhoz: 5-7 dkg 75% kakaótartalmú étcsokoládé.

27 megjegyzés :

Notburga írta...

Hú, ez nagyon finom lehet...

Bianka írta...

Nagyon finom lehet és csodásan néznek ki

Andi írta...

Azta de jól néz ki!

Andi/cuki írta...

Ez zseniálisan néz ki, nagyon jó kép!:-))

Névtelen írta...

Hát ez gyönyörű!!!

Névtelen írta...

Szia! Ezt lehet villával enni, vagy szét kell trancsírozni?

Mónika írta...

Ez valami csodálatos.
Más ízesítésúű krémmel is elképzelhető?

egycsipet írta...

Köszönöm mindenkinek! :))

Szia "Névtelen"! Hááát, fogós kérdés - mi villával ettük, de nem egy "szépen fogyasztható" desszert, akárcsak a krémes, vagy a képviselőfánk...
A villával valójában eltöröd a lapokat. A karamelles lapok roppanósak, a krém pedig ahhoz képest lágy, tehát mindenképpen összenyomódik a desszert, amikor elkezded a műveletet. Ha egy kicsit masszívabbá szeretnéd a krémet, lecsöpögtetheted előtte a tejfölt, de szerintem ettől lényegesen nem fog a dolog változni, illetve meg lehet próbálni vékonyabbra nyújtani a tésztát, úgy talán kicsit könnyebben villázható a végeredmény.

Mónika, én már készítettem ehhez hasonlót fahéjas és csokis krémmel (a recept végén felé ott vannak a desszertekhez a hivatkozások). Azoknál a tészta nem volt hajtogatva, így kevesebb cukrot vett fel, nem volt ennyire karamelles-édes - ott jó volt az édesebb krém. Ehhez én mindenképpen valami savanykásabbat ajánlanék, vagy mondjuk semleges mascarponésat valamilyen gyümölccsel - pl. friss málna, eper, ribizli, vagy esetleg ezekből készíthetsz akár egy öntetet is hozzá.

Kricky írta...

Nagyon guszta! Ezt én is ki fogom próbálni!

És a fotóid!!!! :O

egycsipet írta...

Kricky, köszönöm szépen! :)

margit2 írta...

Olyan ünnepélyes a fotódon ez a süti! ... Ahogy olvastam meg is dolgoztál vele! :-)

egycsipet írta...

Margitka köszönöm! :)
Nem igazán munkás, hosszabb ideig tartott leírni, mint elkészíteni. :)

szepyke írta...

Hát, festés volt nálad is?

Jó lett az új kégli!:)))

egycsipet írta...

Jahh, egy szépasszony azt mondta, sötét vagyok, így inkább megvilágosodtam. :P
Köszi. :)))

szepyke írta...

Teeeeeeeeeee! Ilyet ne írjál, mert felröhögtem, és nem tudják, hogy mi bajom...:)))))))

Ki mondta, hogy sötét vagy?:)))
Hát, ez kész!:))

egycsipet írta...

Idézet szépasszony június 9-én kelt privát leveléből:

"szerintem is sötét vagy... :))))
de ez a te dolgod, nah"

Lebuktál, nahh! :DDD

szepyke írta...

:DDDD
Hát, majdnem leírtam, hogy mi vagy...:))))
De most nem a sötét oldaladra utaltam volna, hanem a ....

:))))

egycsipet írta...

Nahh, nahh, mi? :D

Azt hiszem, minden a sötét oldalamra utal. Mit nekem színes kisvirágok? Olyan sötét vagyok, hogy Darth Vader hozzám képest maga a napsugár. :P

szepyke írta...

Naaaaaaaa, nem írhatom le... A nagymamám szerint egy urilány nem beszél csúnyán... szegény, ezt nekem olyan sűrűn kénytelen elmondani...:))) én meg mindig jól megkérdezem, hogy hol van itt urilány????

Szóval, nem, nem! Nem a sötét oldaladra gondoltam, inkább a dilinyósra...:))) Mert lássuk be, abban is erős vagy, nemcsak a sötétségben...:DDDD

egycsipet írta...

Anyáááám, megvan! Ez őrület!
És én még a férjemet gyanúsítgatom, hogy biztos szappant kever az alkoholmentes sörömbe és attól habzik a szám és csordogál a nyálam! :P

szepyke írta...

Jááááááj, hát már ilyen elhatalmasodott alkoholizmussal küzdesz, hogy még a szappan ízét sem érzed a piába... Megint egy eddig eltitkolt oldalad...

Te, szerinted, jó helyen levelezünk??? Muszáj mindenkinek tudnia, hogy egyikünk se normális?
Jó, jó, én csak a magam nevében nyilatkozhatom, de ha rákérdeznek, megerősítem, hogy, Te sem vagy teljesen ép...:)

egycsipet írta...

Jahh, valószínűleg nem, bár nem hiszem, hogy bármelyikünk is újat mondott volna magáról. :P :D

Ezennel indítványozom a továbbiakban a privát levelezést.
Uff.

szepyke írta...

Szerintem rólad még nem tudta mindenki... Rólam, gondolom, már igen... de ezzel élek már x éve. (akkor sem írom le, hogy mióta...)

És, igenis, értettem! Átvonulok a privát szférádba, akarom mondani az e-mail fiókomba...:))))

egycsipet írta...

Nos, akkor most megmutattam egy csipetnyit a/egy másik énemből is. :))

Rendben, vonulj, nem mintha eddig párhuzamosan nem abban lettél volna. :D

Thrini írta...

De jó lett a blogrucid!
Olyan kis vidám, bohókás! :)

Kiskukta írta...

Nagyon jó ez az új blogruha! Meg a kis párbeszédetek is érdekes volt:D, Jót röhögtem rajta!
A sütiről már nem is beszélek, nagyon jól néz ki!

egycsipet írta...

Thrini, köszönöm! :)

Kiskukta, köszi! :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...