2012. szeptember 25., kedd

Pikáns majonézes saláta

Ez az egyik kedvenc majonézes salátánk, a legtöbb hagyományőrző ünnepre ezt készítem. Rántott hús/hal, fasírozott, főtt sonka vagy pl. sült kolbász mellé is esszük, de önmagában is tartalmas étel és pirítóssal vagy friss pékáruval is tökéletes. Igazán jól apum tudja elkészíteni, az ő "receptje" a kiindulópont, bár ő egy-egy alkalomra ennek a mennyiségnek sokszorosát készíti, az enyém csak a mi kis 4 fős családunkra szól (így sem szokott egyszerre elfogyni :D).


A salátához először a burgonyát (héjában, sós vízben), tojást és virslit megfőzöm, majd hagyom kihűlni. A krumplit és tojást meghámozom, felszeletelem (hosszában 4 darabba, ezután 4-5 mm-es szeletekre), a virslit pedig ugyanilyen vékony karikákra vágom (ha vastagabb, akkor előtte hosszában félbe). A paprikát nagyon vékony karikákra, az uborkát pedig ehhez hasonló méretű darabokra aprítom.
A hagymát megtisztítom és minél apróbb kockákra vágom. A majonézt kikeverem a tejföllel, mustárral ízesítem (ha szükséges, sózni is lehet, én nagyon ritkán szoktam). Beleteszem a hagymát és összekeverem. Ebbe az alapba kerülnek először a savanyúságok, ezután a burgonyát forgatom bele, majd a virslit és végül a tojást.
Behűtve tálalom - fogyasztás előtt akár egy nappal is el lehet (sőt érdemes) készíteni, hogy minél jobban összeérjenek az ízek.


Hozzávalók: 5 szem közepes méretű burgonya (kb. 500 g), 7 db tojás, 2-3 pár virsli, 250 g majonéz, 300 g 20% tejföl, 2 evőkanál mustár, 1 közepes fej vöröshagyma, 3-4 db kovászos uborka (csemege uborka is megfelel), 3-4 db erős paprika (savanyúság; ízlés szerint több is mehet bele), só.
Tovább olvasom...

2012. szeptember 22., szombat

Csokitorta - Fatörzstorta

Csokirajongó unokaöcsém 20 éves lett (hbd ezúton is, Zuzu!), neki készült ez a fatörzstorta. Nem keresgéltem receptet, hanem a szokásos piskótát és csokikrémet használtam hozzá: fatörzsformára alakítottam, aztán dermesztés után a természet ajándékait ki/felhasználva díszítettem (rózsalevél, csipkebogyó). Itt a vége, pont. :)


A piskóta minimál-lisztes változat, amit gáztepsiben sütöttem (180 °C, 8-10 perc), a sütőből kivéve nyújtófára feltekertem, félig kihűlt állapotban lehúztam róla a sütőpapírt és visszatekertem (ha szükséges, finoman lehet ilyenkor lisztezni, hogy ne ragadjon feltekerésnél), végül így hagytam, míg teljesen kihűlt.
A csokoládékrémhez (ganázs, ganache) a tejszínt a darabokra tördelt csokoládéval forrásig melegítettem, ezután a tűzről levéve addig kevergettem, amíg teljesen homogén lett - eközben ízesítettem vaníliakivonattal és cukorral. Gyorsított eljárásban a fagyasztóban hűtöttem kb. 2,5 órán keresztül (normál eset egy éjszaka a hűtőben), majd gépi habverővel kihabosítottam a krémet és a piskótát megtöltöttem vele.


A feltekert piskótalapot tetszés szerint elvágtam, majd fatörzs-szerűen összeállítottam és a maradék krémmel kívülről bevontam. Szokás ekkor villával csíkozni, a fa kérgét utánozva, de nekem az a díszítés nem annyira tetszik, így maradtam ennél a szimpla változatnál.
Kalóriabomba, diétázók inkább rá se nézzenek. :)


Hozzávalók...
...a tésztához:
6 tojás (szétválasztva), pici só, 120 g porcukor, 80 g liszt;
...a ganázshoz (ganache-hoz): 700 g tejszín (30%-os, tehénből és nem laborból), 475 g étcsokoládé (vegyesen használtam bele 81% és 70%-ost, de aki kevésbé bírja a brutálcsokis ízvilágot, álljon meg 60%-nál), 150 g cukor (vagy több az édesebb ízek kedvelőinek - a kóstolás roppant hasznos), 2 teáskanál vaníliakivonat;
...a díszítéshez: alapeseten marcipán díszek - gombák, virágok, levelek...nálam ami akadt. :)
Tovább olvasom...

2012. szeptember 17., hétfő

Mogyorókrémmel töltött tallérok - Segítsüti újra!

Itt van újra a Segítsüti!


Ezen az őszön már 30 gasztroblogger süt jótékony célra a Segítsütivel, jelenleg az Őrzők Közhasznú Alapítvány javára. Az árverés elkezdődött és egészen 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 16:00 óráig tart. Kérek mindenkit, aki teheti, licitáljon a felajánlott finomságokra! Azok, akik az árverésről lecsúsznak, 21-étől ajándéktárgyak megvásárlásával támogathatják az Őrzők Alapítványt!
Az alapítvány web- és közösségi oldalán, illetve a Segítsüti weboldalán bővebben is olvashattok a kitűzött célról, a Tűzoltó utcai gyermekklinika (Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika) intenzív osztálya számára vásárolandó új, modern intenzív gyermekágyról.


Ezen az őszön jómagam már másodszorra képviselhetem a sütisütő csapatot: most egy mogyorókrémmel és mogyorószemmel töltött, karamellel ízesített tésztából készülő süteményt ajánlok fel árverésre.


A recept...
A kristálycukrot kortynyi vízzel, lassú tűzön, borostyánszínre karamellizálom. Egy vágódeszkát alufóliával fedek, kevés olajjal lekenek és erre terítem a kész karamellt. Hagyom kihűlni. A formát finoman kivajazom és liszttel meghintem, majd a hűtőszekrénybe teszem.


Amikor a karamell kihűlt, a sütőt előmelegítem 170 °C-ra. A karamell-lapot nagyobb darabokra tördelem és késes robotgépben megőrlöm - nem baj, ha kissé darabos marad. A kész őrleményt átborítom egy tányérba és a helyére mérem a lisztet, sütőport, sót és hideg vajat. Néhány másodperc alatt morzsásra dolgoztatom a robotgéppel, ezután hozzáadom a karamellt és a sötét nádcukrot. A géppel összekevertetem, majd a tojások és a tej hozzáadásával tésztát készítek belőle. (Az egész folyamat természetesen sk is végezhető.)


A sütőforma minden mélyedésében kehelyszerűen eloszlatok egy kis tésztát, erre egy teáskanálnyi mogyorókrémet és egy szem pirított mogyorót teszek, végül az egészet tésztával fedem. Előmelegített sütőben 15-17 perc alatt készre sütöm (nem szabad kiszárítani, de azért kapjon egy kis színt).
Sütés után hagyom a formában néhány percig pihenni, ezután rácsra borítva kihűtöm a süteményeket. Zárt dobozban vagy zacskóban napokig friss marad (sőt, szerintem finomabb, ha legalább egy napot pihent).


Hozzávalók 12 darabhoz (madeleine, muffin vagy minipite sütőformában is elkészíthető)...
...a karamellhez:
120 g kristálycukor, 10 ml (1 evőkanál) víz;
...a tésztához: 125 g finomliszt, 125 g rétesliszt, pici só, 1/2 teáskanál (2 g) sütőpor, 125 g vaj, kb. 110 g karamell és kb. 15 g sötét (nádmelaszos) nádcukor (összesen 125 g cukor), 1 egész tojás, 1 tojás sárgája, 80 ml tej (továbbá kakaós tészta esetében 15-20 g kakaópor és szükség szerint még egy kevés tej);
...a töltelékhez: kb. 150 g mogyorókrém (nutella), 12 szem pirított törökmogyoró (nagyobb szemű).

Tovább olvasom...

2012. szeptember 10., hétfő

Burgonyás zöldbabfőzelék

Azt hiszem, megtaláltam! Ez lesz a nyerő változat nálunk a zöldbabra, csak az alapszabályokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek pedig a következők:
- a zöldbabot minél apróbbra kell vágni (a legjobb lenne, ha nem is látszana :P)
- krumpli bőven kell bele (minimum a fele a zöldbab mennyiségének, de az sem baj, ha 1:1 az arány)
- amikor sűrítem a főzeléket, lehetőleg több zöldbab és kevesebb krumpli kerüljön a mixer közelébe :)
- valójában az sem baj, ha az összes zöldbab a botmixer áldozata lesz :D


Na szóval, múltkori zöldbabfőzelékem sikerén felbuzdulva az elmúlt évben nagyjából egyszer próbálkoztam a zöldbabbal - elfogyott, leginkább az én jóvoltomból. Aztán úgy 2-3 hete a piacon mr.1 rávett egy adag zöldbab megvásárlására (neeem, nem most készítettem el, csak a bejegyzéssel jutottam ide ilyen későn :P), ami jobb híján ismét főzelékbe került. Persze megint csak úgy jártam, mint majd mindig, amikor mr.1 zöldbabot enne: ő elmegy dolgozni, ebédel/vacsorázik a munkahelyén...én meg ehetem, amit főztem. :P Egy előnye azért van a dolognak: ha más nem is, de én már egészen megszerettem ezt a főzeléket. :)

A blogon már szereplő változathoz nagyon hasonlóan készült: a zöldbabot megmostam, végeit levágtam, a hüvelyeket 2 centisre daraboltam. A burgonyát meghámoztam, hosszában négybe, majd fél centis szeletekre vágtam. 
A hagymát felaprítottam, kevés zsiradékon megpároltam. Erre került a zöldbab, amit kissé megdinszteltem a hagymával. Hozzáadtam a felaprított fokhagymát is és annyi vízzel öntöttem fel, ami éppen ellepte. Kevés sót szórtam bele, időnként megkeverve felforraltam. Ekkor tettem bele a burgonyát, és ezzel együtt főztem tovább. Amikor a bab és a krumpli már eléggé megpuhult, a zöldségek (bő) felét kivettem, a maradékot pedig botmixerrel pépesítettem. Ahogy homogénné vált a lé, hozzáadtam a tejfölt, ezzel is turmixoltam egy percig, végül a babot és krumplit visszatéve, a főzeléket ízlés szerint fűszerezve, addig hagytam a tűzön, amíg éppen rottyant egyet. A főzés végén kortynyi ecettel igazítottam az ízén.
Feltétként most a nagyon retro virslipörkölt készült (pörköltalap, alaposan kiforral, szűrőn áttör, bele a virsli, felforral).


Hozzávalók: 50 dkg tisztított zöldbab, 1 kisebb fej hagyma, 1-2 evőkanál olaj, 3-4 szem burgonya (30-40 dkg), 4-5 duci gerezd fokhagyma, 2 evőkanál vegamix, víz (bő fél liter), 20 dkg tejföl, só, bors, chilipehely, esetleg plusz fokhagyma pehely, tárkonyecet.
A pörköltbe 1 kisebb fej vöröshagyma, 1-2 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, 2 csapott teáskanál őrölt pirospaprika, kb. 2 dl víz, só, bors, vegamix, 1 babérlevél, 4 virsli és 2 teáskanál ketchup került.
Tovább olvasom...

2012. szeptember 6., csütörtök

Darált paprikakrém

Az elmúlt napok (hetek) a változások időszaka volt, több szempontból is feje tetejére állt az életünk - a középpontban az áll, hogy nagylányom iskolás lett. :) Ezzel párhuzamosan a blog még hátrébb szorult a "fontossági" sorrendben, de továbbra is igyekszem jelentkezni - időnként. Most egy egyszerű, ha lehet mondani, a legegyszerűbb ételízesítőt hoztam, a nyers darált paprikakrémet.


A hozzávalók listája nem hosszú: csak paprika és só kell hozzá. Csemege/édes Anna változatban kápia- vagy pritaminpaprikát érdemes használni, erősben Pista pedig pl. cseresznyepaprikát, de voltaképpen bármi jöhet, ami érett, piros és csíííp. Én a nagynénéméktől kapott vegyes, erős paprikákat használtam az utóbbihoz, előbbihez pedig saját termesztésű kápiákat.


A paprikákat megmostam, végüket/szárukat levágtam, fajtától függően a csumától és a magok egy részétől is megszabadultam. Egyszerű, kézi húsdarálón átdaráltam - egyszer, de aki pépesebbre szeretné, kétszer is darálhatja. Ezután durva szemű sót adtam a darált paprikához és letakarva állni hagytam úgy egy napig - közben 1-2 alkalommal átkevertem.
24 óra elteltével csírátlanított üvegekbe szedtem a krémet és lefedve kamrapolcra tettem.


Nem szükséges egyszerre nagy mennyiséggel dolgozni, hanem ahogy érnek a paprikák, több részletben lehet elraktározni. Ami alkalmanként épp kimarad, egy kis üvegben a hűtőben gyűjtögethető és máris használható. Én a maradékokat egyszerűen összekevertem, így lett "erős" és "csemege" helyett "csípős" a krém :), de természetesen az édes és csípős paprikák keverésével eleve így is lehet készíteni a krémet.


Hozzávalók - arányaiban: 1 kg tisztított darált paprika, 20-25 dkg só. Tartósítószer nem szükséges hozzá.
Tovább olvasom...

2012. augusztus 27., hétfő

Ecetes almapaprika

A savanyított almapaprika nagy kedvencem, de mindig házon kívül eszem. Ez a savanyúság akkor a legjobb, ha csípős, kemény húsú (és nem lesz puha még hónapokkal a berakás után sem), és persze gyönyörűen megőrzi a színét. Na hát a készen kaphatók többnyire nem ütik meg a mércét, a házi változatok már előbb, de azok sem mindig. Nem is próbáltam eddig elkészíteni, de nemrég nagynénéméknél olyan finom, hordós almapaprikát ettem, amitől egyből késztetést éreztem a saját paprikák birtoklására :), aztán süssünk-főzzünk Judit blogján is rám kacsintott néhány üvegnyi...így amikor mr.1 a piacon egy paprikaárus néni felé terelgetett, nem mondtam nemet. Valamikor el kell kezdeni, ugye... Íme az én változatom, remélem, beválik. :)))


Elsőként elkészítettem a felöntőlevet, amihez a vizet a cukorral, sóval és fűszerekkel felforraltam. Úgy 10 percnyi forralás után hozzáöntöttem az ecetet és egyből le is zártam a tűzhelyet. Hagytam a levet kihűlni.
A szárakat eltávolítottam, a paprikákat megmostam és néhány helyen kissé bevágtam - a nagyobbakat elfeleztem -, végül csírátlanított üvegekbe rakosgattam. A tartósítószert feloldottam egy kevés forró vízben, hozzákevertem a szódát, és az egészet a felöntőlébe kevertem, majd eloszlattam benne egy kis késhegynyi borként is. Ezzel a lével töltöttem meg az üvegeket. 1-2 órán keresztül hagytam, hogy a paprikákba szivárogjon a lé a bevágások mentén, ezután pótoltam a hiányzó folyadékot és lezártam az üvegeket.


Hozzávalók a felöntőléhez: 1 l vízhez kb. 10 dkg cukor, 3 dkg só, 1 teáskanál egész feketebors, 1 csapott teáskanál egész kömény, fél teáskanál koriandermag, 3-5 babérlevél, 3 dl ecet (10%), fél mokkáskanál szódabikarbóna, pici késhegynyi borkén (2 l vízből készült léhez tettem 1 g-ot - elhagyható), Na-benzoát vagy más tartósítószer előírás szerint, továbbá természetesen a belevaló csípős (vagy csemege) almapaprika.
A fenti mennyiségből készített felöntőlé kb. 3-4 db 7 dl-es üveg megtöltésére elegendő - a "helykihasználástól" :) függően.
Tovább olvasom...

2012. augusztus 26., vasárnap

Sörrel sült sertés

Sertéssült. Ritkán, de akkor annál nagyobb élvezettel fogyasztjuk. Bőrrel együtt, mert úgy az igazi. :) Egyszerű és könnyű elkészíteni, jól elvan különösebb pátyolgatás nélkül is a sütőben, így ideális vendégváráshoz, és nem sokan tudnak ellenállni neki, amikor az asztalra teszem.


Nagyobb darab sertéshúsból készítem. Bőrös húst szoktam vásárolni hozzá, karajt, lapockát vagy egy méretes szelet sertéscombot, mindegyik finom. Az előkészítése mindig ugyanaz: a húst leöblítem, leitatom róla a vizet és fűszerekkel elkevert, durva tengeri sóval bedörzsölöm. Ezután igyekszem légmentesen bezacskózni és a hűtőben pihentetem legalább 12, de ha van idő, akár 18-24 órát is.


A hűtőből kivéve hagyom 2-3 órán át akklimatizálódni, közben beáztatom a cseréptálat. A húst újra leöblítem és szárazra törlöm, bőrét több helyen bevágom. Kizsírozom vékonyan a tálat, a húst durva sóval meghintem és a tálba helyezem. Friss fűszernövényeket rakosgatok mellé, és lefedve, hideg sütőbe tolom. 140-150 °C-on sütöm a húst, amíg a bőre színesedni kezd, ekkor a köré gyűlt levet leöntöm róla, sörrel meglocsolom, újra lefedem és visszateszem a sütőbe. Ezután időnként ránézek, meglocsolom a sörös lével, vagy ha az elpárolgott, akkor újabb adag sörrel. Amikor már szépen pirulni kezd a bőr, a fedőt leveszem, a sütőt 200 °C-ra kapcsolom és addig sütöm, míg ropogós-pirosra sül a bőre.
A tálból kivéve hagyom 15 percig pihenni a húst, ezután tálalom.


Hozzávalók: (bőrös) sertéshús, durva tengeri só, szárított (kakukkfű, rozmaring, majoránna, bazsalikom) és friss fűszerek (fokhagyma, zsálya, rozmaring, majoránna, kakukkfű, bazsalikom vagy ami éppen frissen akad), kevés sertészsír, 2-3 dl sör.
Tovább olvasom...