2014. július 28., hétfő

Kontyalávaló

A nyár a likőrkészítések időszaka (is). Mivel a likőröknek kifejezetten jót tesz, ha van idejük érni, így amit most készítünk el, az az év végi vendégségek idejére éppen megfelelő lesz...aztán vagy vendégvárások alkalmával fogyasztjuk el a barátaink/családtagjaink közreműködésével vagy pedig vendégjárások idején ajándékozunk el belőlük néhány üveggel. ;)
Ezt a fűszeres, édes likőrt még májusban dobtam össze: két hűtőben árválkodó kezeletlen narancs héja, és néhány kedvenc kis fűszer került bele. A hétvégén szűrtem le: szuper lett!


A hozzávalókat egy 1,5 l-es befőttes üvegbe tettem és kamrapolcon hagytam érni. Nálam elfelejtődés/lustaság miatt úgy 10 hétig lubickoltak a hozzávalók a vodkában, de fele idő is elég.
Az italos üvegeket alaposan kitisztítottam, kiforráztam, az aljukba cukrot szórtam és erre szűrtem a fűszeres likőrt. Néha fel-felráztam, amíg a cukor teljesen feloldódott, majd a legfelső, legelérhetetlenebb kamrapolcra tettem, hogy adventig elkerüljön a kísértés. :)


Hozzávalók: 1 l vodka, 2 nagyobb narancs héja, 5 szem zöld kardamom (megroppantva), 5 szem szegfűszeg, 1 mokkáskanál ánizsmag, 1 kisebb ceyloni fahéjrúd (8 cm), darabka (2-3 cm) cassia fahéjrúd, 1/3 szerecsendió (durvára törve), 1 vaníliarúd (felhasítva), 250-300 g cukor*.
*Ez egy édes likőr, aki a kevésbé édes ízeket kedveli, kevesebbet cukrot tegyen bele, de a kóstolással vigyázni ám! ;)
Tovább olvasom...

2014. július 13., vasárnap

Sárgabarackos crostata

...vagy sárgabarackos galette, esetleg ha egyszerűen a magyar formánál maradnánk: sárgabarackos lepény...vagy pite.
Na mindegy. :D
Túlérőfélben van az utolsó néhány szem sárgabarack a fánkon, így a vasárnapi desszert nem is készülhetett másból. Csak egy vékony réteg omlós tészta kísérte, ami körülölelte a csodás, krémesre sült sárgabarackot...mmm! Egyszerű, és valóban nagyszerű!


Elsőként a tészta készül el: késes robotgép táljába mérem a lisztet, pici sót, cukrot és a darabokra vágott vajat. Morzsásra dolgoztatom a géppel, majd kisebb adagokban annyi jeges vizet adagolok hozzá, amivel a tészta összeáll. A tésztát gömbbé igazítva, folpackba csomagolva hűtőbe teszem fél órára. A barackokat megmosom, lecsepegtetem és kimagozom. Negyedekbe (vagy nagyobb darabokra vágom), összeforgatom a keményítővel és a porcukorral. Állni hagyom.


A sütőt előmelegítem 200-210 °C-ra. A tésztát lisztezett sütőpapíron kb. 3-4 mm vastagra, nagyjából kör alakúra nyújtom. A közepébe halmozom a barackot (nagyon érett, lédús volt most a barackom, így a levét nem szedtem hozzá, keményebb gyümölcsnél ilyen "probléma" nem szokott adódni) úgy, hogy a tészta szélén 3-4 ujjnyi sáv üresen maradjon. Ezt visszahajtom a barackra, körben megigazítom és ha szükséges, a felesleges lisztet lesöpröm (a tésztáról és a papírról is). A crostatát a papírral együtt sütőlapra (én pizzaforma) húzom, a tetejét keményítővel és kristálycukorral hintem meg és az előmelegített sütőbe tolom. Addig sütöm, amíg szép színt kap (40-50 perc), a sütés vége felé rá szoktam kapcsolni a légkeverést is.
Rácsra áthúzva hagyom hűlni. Cikkelyekre vágva tálalom, finom magában is, de egy gombóc vaníliafagyival vagy kanálnyi édes tejszínhabbal maga a tökély.


Hozzávalók 1 pitéhez...
...a tésztához:
240 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt (finomliszt is megfelelő), 170 g hideg vaj, csipet só, 20 g porcukor, kb. 80 ml víz (liszttől függ);
...a töltelékhez: kb. 800 g negyedelt sárgabarack (tisztított súly), 30-50 g étkezési keményítő (keményebb gyümölcsnél kevesebb, ha leveses a gyümölcs, több), 30-50 g porcukor (a barack édességétől függ);
...továbbá: a tetejére kevés keményítő (elhagyható, csak akkor szükséges, ha a gyümölcs igényli), 1-2 evőkanál kristálycukor vagy nádcukor, a nyújtáshoz kevés liszt.
Almával, szederrel, áfonyával, málnával, eperrel, őszibarackkal...is nagyon finom, de a gyümölcsöket keverni is lehet. A töltelékhez használt cukor és keményítő mennyisége a gyümölcstől függ.
Tovább olvasom...

2014. július 12., szombat

Banános-vaníliás sárgabaracklekvár

A tavalyi Segítsütis nyertesem, Csilla, az átadáson meglepett egy doboznyi finomsággal, köztük saját készítésű ínycsiklandó lekvárjaival. Kedvencem a banános sárgabarack volt: az a fajta lekvár, ami önmagában is megfelel desszertként ;) - én is addig kóstolgattam a konyhapultnak támaszkodva, amíg szépen elfogyott. :D Ezzel persze el is dőlt, hogy a legközelebbi befőzés alkalmával nekem is kell ilyeeen! :)
Csilla, ha erre jársz, itt és most is: köszönöm! :)


A barackot pontosan úgy készítettem elő, mint a normál baracklekvárnál, majd tűzre tettem. Amikor a barack felforrt, hozzákarikáztam a banánt, beletettem a felhasított vaníliarudakat és (fedő nélkül, lassú tűzön, kevergetve) addig főztem, amíg a banán teljesen puhára főtt. Ekkor a vaníliarudakat kivettem belőle, a lekvárt pedig botmixerrel pépesítettem.
A banános barackpépet újra felforraltam, megkóstoltam és cukorral édesítettem. Ezután kevergetve főztem még kb. 15 percig, majd csírátlanított, forró üvegekbe töltöttem. Az üvegekre rácsavartam a fedelüket és fejre állítottam, majd úgy 5-10 perc elteltével száraz dunsztba tettem a lekvárokat. Két nap múlva kerültek a helyükre.


Hozzávalók: 1,5 kg tisztított sárgabarack, 0,5 kg banán (tisztított súly), 2 kisebb szál vanília (súlyosabb vaníliarúdból elég egy is), cukor ízlés szerint.
Recept híján a gyümölcsökre én az 1:3 arányt terveztem be, szerintem pont jó lett, nagyon kellemesen érződik a banán a barackban. A banán "éppen érett" volt - érettebb gyümölcsből kevesebbet számítanék.
A cukor mennyisége banán-, barack- és ízlésfüggő, nálam ebbe 250 g került. A fenti mennyiség egyébként 6 kis (kb. 3 dl) üveget töltött meg.
Tovább olvasom...

2014. július 11., péntek

Répás-almás muffinok

Egyszerű süteményeket késztettem ma: a hűtőben néhány aprócska sárgarépa esedezett mielőbbi (f)elhasználásért, a korai alma is potyogni kezdett a napokban - ha pedig répa és alma, hát becsúszott melléjük a zab(pehely) is. :)


Egyszerű elkészíteni: a sütőt előmelegítem (180 °C), a répát és az almát meghámozom és kis lyukú reszelőn lereszelem. A zabpelyhet megőrlöm (nem kell teljesen finomra) és belekeverem a sütőport, a szódát, a fahéjat és egy pici sót.
Fentiek közben a cukrot és a tojást a robotgéppel alaposan kikevertetem, majd az olajat is hozzácsorgatom és alaposan összedolgoztatom. Ebbe forgatom bele először a reszelt alma-répa duót, majd a lisztes keveréket. A masszát papírral bélelt muffinformákba kanalazom és az előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm (kb. fél óra). A formákból kiszedve, rácsra rakosgatva hűtöm ki a muffinokat.
A tetejükre lehet csokoládét olvasztani, amit aprított dióval is meg lehet szórni - ez opcionális. A tészta pihe-puha, az összetevőktől függően kissé morzsálódhat, így érdemes a papírkapszliban kínálni a sütiket.


Hozzávalók 12 db muffinhoz: 220 g tisztított, reszelt sárgarépa és alma felesben, 110 g nádcukor (ennek egyharmada lehet sötétbarna is), 2 közepes-nagy tojás (kisebb méretűből 3 db), 100 g olaj (pl. napraforgó és/vagy olíva), 180 g zabpehelyliszt (a finomliszt is megfelelő, de keverni is lehet), 1 teáskanál (3-4 g) sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál őrölt fahéj, pici só.
Ebből a receptből.
Tovább olvasom...

2014. június 26., csütörtök

Krumplis tarhonya

A legegyszerűbb egytálételek egyike, ráadásul olcsó, finom és kiadós. Most vacsorára készült - eredetileg krumplis tésztát terveztem, de nem bírtam magam rávenni a tésztagyúrásra, így maradt a kedvenc pirított sörét. :)


A tarhonyát egy mérőedényben "megmérem" (kétszeres mennyiségű vízre van szükség a főzésnél). Felaprítom a szalonnát (vékony csíkokra vagy kockákra) és a kolbászt (kisebb falatokra).
Nagyobb lábasban kevés olajat forrósítok, beleszórom a tarhonyát és - kevergetve - szép színesre pirítom. Átborítom egy kisebb edénybe és félreteszem. A szalonnát egy kanálnyi olajon pirítani kezdem. Amikor már szépen kiolvadt a zsírja, hozzászórom a kolbászfalatkákat és együtt is pirítom pár percig. Kiszedegetem a zsírból a pirított kolbász- és szalonnadarabokat egy tányérba, és ezt is félreteszem.
Amíg a szalonna pirul, megtisztítom a hagymát és a burgonyát. A hagymát apró kockákra, a krumplit falatnyi darabokra vágom (apró burgonyákat használok, amiket hosszában félbe-, ezután keresztben 4-5 mm-es szeletekre vágok). A kolbászos szalonnazsíron megfuttatom és üvegesre párolom a hagymát, majd hozzászórom a krumplidarabokat. Nagyobb lángon, sűrűn kevergetve, 1-2 perc alatt finoman megkapatom a krumplit. Megszórom őrölt pirospaprikával és felöntöm a forró víz felével. Fűszerezem, beleteszem a félbe vágott paprikát és paradicsomot, és megvárom, hogy forrni kezdjen. Ekkor hozzászórom a pirított tarhonyát és hozzáadom a víz másik felét is. Megkeverem, sózom, majd lefedve addig főzöm, míg a tarhonya a vizet felveszi. Ekkor a tüzet elzárom alatta, a pirított kolbászt és szalonnát belekeverem. Ha szükséges, még sózom, végül lefedve hagyom 10-15 percig tovább párolódni, puhulni az ételt.
Forrón, kovászos uborkával a legfinomabb. :)


Hozzávalók 6-8 adaghoz: 1 csomag (500 g) tarhonya, kevés olaj, 3-4 szelet füstölt szalonna, 10-15 dkg füstölt kolbász, 1 közepes fej vöröshagyma, 10-12 (kisebb) burgonya, 2-3 teáskanálnyi őrölt csemegepaprika, 1 paradicsom, 1 kisebb paprika, 1 teáskanál csemege paprikakrém (ízlés szerint csípős paprikakrémet is lehet beletenni), csipetnyi őrölt kömény, őrölt fekete bors, 1 babérlevél, 1 kanálnyi házi vegamix, só, kb. 1,1 l forró víz (a tarhonya mennyiségének duplája).
Tovább olvasom...

2014. június 15., vasárnap

Citromos-tejfölös sütemény

Szeretjük a citromos édességeket. :) Szepy ajánlotta már többször is, hogy készítsem el ezt az egyszerű süteményt: most került csak sor rá, de hamarosan újrázás, mert irtó gyorsan fogyott. :)
A recept eredeti változata a Kifőztükben jelent meg, a lenti recept az én "változatom". Szepy, köszi! :)


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A tojásokat fehéredésig habosítom a cukrokkal és a sóval, ezután belereszelem a citrom héját és belefacsarom a levét. Hozzámérem a tejfölt és a joghurtot, majd folyamatos kevergetés mellett hozzácsorgatom az olajat, végül simára keverem a liszttel és a sütőporral.
A formát kivajazom és alaposan kilisztezem, a tésztamasszát beleöntöm és a forma alját finoman a pulthoz ütögetve elegyengetem benne a tésztát. Az előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm (nagyjából 45-50 perc) a süteményt - ha nagyon pirulna kívülről, sütés közben lehet picit mérsékelni a hőt. Pár percig a formában hagyom a tésztát pihenni, majd rácsra borítva teljesen kihűtöm. 
Porcukorral megszórva, centis szeletekre vágva kínálom. Desszertként is megállja a helyét, de gyerekeknek reggelire, uzsonnára is tökéletes.


Hozzávalók egy 30x10 cm-es diákkenyér formához: 3 kisebb tojás, 220 g cukor (felesben kristály- és világos nádcukor), picurka só, 1 jó nagy vagy 2 kicsi citrom héja és leve, 200 g tejföl (20%), 120 g natúr joghurt, 140 ml olaj (extra szűz olíva és napraforgó felesben), 300 g finomliszt, 1 csomag (12 g) sütőpor, továbbá kevés vaj és liszt a formához, és porcukor a kész sütemény szórásához.
Tovább olvasom...

2014. június 10., kedd

Duna hullám szelet

Igazán sok meggyünk termett az idén, így néhány napja szinte csak meggylevest és meggyes süteményt készítek, na és persze fagyasztok-befőzök...szóval meggyszedő és -magozó családtagjaim sem unatkoznak a napokban. :) Férj szavazta le a hétvégére tervezett meggyes pitét (pedig abban aztán el tudtam volna tüntetni egy jó adag gyümölcsöt :D), krémes sütit szeretett volna, így a Duna hullámra szavazott. Finom, mutatós, igazi vendégváró sütemény, tipikus "mindenki szereti süti" - bár én most a meleg és a konyha mielőbbi elhagyása miatt a pitét sokkal jobban szerettem volna. :P


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A puha vajat a cukrokkal és egy pici sóval kihabosítom, majd beleütöm a tojásokat is és együtt tovább keverem. Hozzáadom még a joghurtot és a tej felét, a lisztet és a sütőport, valamint 1-2 teáskanálnyi vaníliakivonatot. A sűrű tésztamassza cca. kétharmadát kisebb, sütőpapíros tepsibe simítom, a maradékba belekeverem a kakaót és a tej másik felét is. A kakaós masszát a világosra simítom és sűrűn kirakosgatom a tetejét magozott meggyel. Az előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt sütöm készre (tűpróbáig) - kábé a sütési idő felénél kicsit mérsékelnem kellett a hőt, mert picit gyorsabban sült a teteje, mint szerettem volna, de ez sütőtől függ. Pár percig hagyom a tepsiben, majd a papírral együtt áthúzom egy rácsra és azon hagyom kihűlni.
Amíg a tészta sül, elkészítem a pudingot, majd egy folpackkal lefedem (rásimítom a forró puding tetejére, így nem bőrösödik) és hagyom kihűlni. A kihűlt pudinghoz adom a porcukrot és a puha vajat, majd gépi habverővel kihabosítom. A pudingos krémet egyenletesen elsimítom a tésztán és a hűtőbe teszem.
A tetejére a csokoládét megolvasztom, pici olajjal elkeverem és rásimítom a pudingos rétegre. Behűtöm, végül tetszőleges szeletekre vágva kínálom.


Hozzávalók egy kisebb (kb. 22x30 cm) tepsihez...
...a tésztához:
160 g puha vaj, 200 g cukor (100 g kristály, 100 g nád), csipet só, 4 közepes-nagyobb tojás, 100 g natúr joghurt, 350 g liszt, 1 csomag (12 g) sütőpor, 1-2 teáskanál vaníliakivonat, 100 ml tej (2x50 ml), 1 púpozott evőkanál (15 g) holland kakaópor, továbbá kb. 350 g meggy (magozott súly);
...a pudingos krémhez: 6 dl tej, 2 csomag pudingpor (nálam most 1 puncs+1 vanília, de lehet 2 vanília vagy...), 50 g kristálycukor, továbbá 100 g porcukor, 100 g puha vaj;
...a tetejére: 150-200 g csokoládé (vékony csokiréteghez elég 150 g), kevés olaj.
Tovább olvasom...