2010. június 3., csütörtök

Mogyorós csokoládéfagylalt

Már posztoltam nemrég egy csokifagyit. Nálunk, mogyorórajongó csipetéknél, ez annak a - hogy is írta Mónika(?) "de lux" :) - változata. Ritkábban készítem, általában a másik lakik a fagyasztóban, de gondoltam megmutatom őt is, talán valaki kedvet kap hozzá.


Nem sokban különbözik az alap változattól. Másféle csokoládét használok hozzá, mert a Szerecsennek elég jellegzetes íze van, és szerintem elnyomja a mogyoróét, így igyekszem valamilyen selymesebb ízűt választani hozzá. Emellett elhagyom a rumaromát, ami nekem itt szintén üti a mogyorót, helyette érkezik a Nutella, és belekerül némi pirított, aprított törökmogyoró is. Voilá, készen is van. Tessék csak tessék kipróbálni! :)


A tejbe beletördelem a csokit és olykor átkeverve, lassú tűzön felforralom. A tojások sárgáját a cukorral és a keményítővel kikeverem, hozzáadok egy kis sót, végül a tejszín egyharmadával felhígítom. A forró csokis tejbe belekeverem a Nutellát és a maradék tejszínnel visszahűtöm, majd állandó keverés mellett hozzáöntöm a tojásos keveréket. Forráspontig melegítem, kihűlve hűtőszekrénybe teszem egy éjszakára. Másnap reggel fagylaltgéppel kifagyasztom a fagylaltot, a legvégén 1-2 fordulattal belekevertetem a pirított, mozsárban megtört törökmogyoró felét. A mogyoró másik felét zárt dobozban tartom, tálaláskor a tenyeremmel a konyhapulton vagy vágódeszkán összenyomom, hogy éppen csak összeroppanjon és nagyobb darabokra törjön, majd ezzel szórom meg a fagylaltot.

a képekért bocs': a nap nem óhajt sütni, viszont muszáj volt lefotózni, mert hát fogy, nahh... :D

Hozzávalók: 10 dkg étcsokoládé (lehetőleg magasabb kakaótartalmú, nálam most 75%-os), 2 nagy evőkanál (10 dkg körül) Nutella, 3 dl tej, 2 tojás sárgája, 3-4 evőkanál kristálycukor (a Nutella édes, kóstoljunk...), 1 csapott teáskanál étkezési keményítő, picurka só, 3 dl tejszín, 10 dkg pirított törökmogyoró.

16 megjegyzés :

Chef Viki írta...

Őrületes!

Már el is emeltem :-))

Gyöngyi írta...

Nekem nagyon hideg van a fagyihoz.. fűtűnk szégyenszemre júniusban...

Bianka írta...

férjemnek tuti elkészítem, mert ő szereti :)

Gál Edith írta...

Kérhetek egy...két...három gombócot? :)
Köszönöm!!

margit2 írta...

Hú a mindenit!!! Mi imádjuk a mogyorófagyit is!!! Éppen ma pucoltam meg a tavalyi mogyorót... De az előbb Te már láttad is nálam! :-)

Moha írta...

Teljesen jók ezek a fűben fotók:)
A fagyira most nem vágyom ebben a hidegben, de finom lehet.

Süti Bazár írta...

Ahhh, mesés!!! Nem véletlenül nézelődödk it annyit fagyiügyben :))

Melinda írta...

De finom lehet! Nagyon tudnám szeretni!

Macus írta...

Szeretem a fagyit...

Melinda írta...

Tessék most már valami melengetőt is mutogatni:DD
A fagyi nagyon guszta...mindegy milyen ízű,csak sok legyen belőle!:)
Látom a füved szépen zöldell,kedvez neki az idő!:)

Thrini írta...

Természetesen ettől is odáig vagyok! :)
Képzeld én is próbálkoztam...
Egész jó lett, mostmár bátrabb vagyok, mert sikerült gép nélkül is a fagyi.

egycsipet írta...

Viki, köszi! ;)

Gyöngyi, nincs is jobb, mint a meleg lakásban a takaró alatt fagyit eszegetni. :D

Bianka, remélem ezt is szeretni fogja! :))

Edith, bármennyit, szívesen adom! :))

Margitka, ne is mondd, mi is imádjuk, de ha éppen rosszabb a termés, akkor megérzem, hogy 450 körül van 10 deka. :S

Moha, köszi! Hétvégén jön a jó idő - remélem... :D

Yasmine, köszönöm! :)

Melinda, köszönöm! :))

Macus :)))))

Melinda, forró csokit jobbra az italoknál találsz. :D
Fű: igeeen! Ez az egyetlen, aminek jó a sok eső, szerintem eddig ötször sem kellett locsolnunk, pedig már egy hónapja elszórta a férjem. :)

Thrini, köszönöm! :) Kicsit el vagyok úszva, de most megyek és meg is nézem, mit lehet nálad kóstolni. :))

Belly írta...

Jajjjj!

Én is azt várom,hogy meleg legyen.Talán jövő héten,akkorra +30 fokot mond.
Akkor pedig FAGYIIIIIIIIIII ezerrel:-)))))))

Andi írta...

Vettem fagyigépet! :-) Jövök a receptekért.....meg tanácsért majd!

egycsipet írta...

Belly :DDD

Andi, gratulálok a szerzeményhez! :) Várlak. ;)

margit2 írta...

Hú a mindenit!.. Micsoda ára van a mogyorónak....

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...