Szülinapi topsy-turvy. Az első. Meglehet, az utolsó is. :(
Komolyan mondom, ennyit még tortával nem bénáztam. Sőt, semmivel sem. :S Nem is tudom, miért nem akart összejönni, egyszerűen csőd volt az egész. Pedig elvileg nem is nagy falat, csak két szintes...
Kezdődött azzal, hogy még nem csináltam emeletes tortát. Sem fondantosat, sem semmilyen mást. Ettől annyira még nem is paráztam, a forma összeillesztésétől annál inkább. Mert mi van, ha nem jól szabom ki az emelet helyét és összepakolásnál derül ki, hogy béna lett? Akkor már nincs mentőöv trancsírozás nélkül, süllyedő hajó, vízfelszínre törő buborékok és vége...
A piskóta: elment a net, így nem jutottam faragható piskótarecepthez. Maradt helyette a szokásos vizes piskóta, ami persze nem úgy nőtt, ahogy én szerettem volna, így 4 helyett 6 piskótát kellett sütnöm. Összesen 15 tojásból...
Komolyan mondom, ennyit még tortával nem bénáztam. Sőt, semmivel sem. :S Nem is tudom, miért nem akart összejönni, egyszerűen csőd volt az egész. Pedig elvileg nem is nagy falat, csak két szintes...
Kezdődött azzal, hogy még nem csináltam emeletes tortát. Sem fondantosat, sem semmilyen mást. Ettől annyira még nem is paráztam, a forma összeillesztésétől annál inkább. Mert mi van, ha nem jól szabom ki az emelet helyét és összepakolásnál derül ki, hogy béna lett? Akkor már nincs mentőöv trancsírozás nélkül, süllyedő hajó, vízfelszínre törő buborékok és vége...
A piskóta: elment a net, így nem jutottam faragható piskótarecepthez. Maradt helyette a szokásos vizes piskóta, ami persze nem úgy nőtt, ahogy én szerettem volna, így 4 helyett 6 piskótát kellett sütnöm. Összesen 15 tojásból...
A fondant: 4 adagot gyúrtam be. Hogy miért? Itt vidéken, ahol a GPS sem...
Szóval nem kaptam a megszokott marshmallow-ból. Csináltam sajátot. MM-nak jó volt, fondantnak már nem. Vettem más gyártmányt. Nem lett jó az állaga. Gyúrtam sima fondantot. Tört. Begyúrtam az itthon fellelt maradék "jó MM"-t, a mindig tökéletest. Szakadt.
Azt hiszem, összesen kb. 3 kg porcukor bánta a hadműveletet. Végül a "törős" és a "szakadós" összegyúrásából született meg a bevonó, ami persze nem volt rugalmas, de legalább már rajta maradt a tortán. A gyűrődések elfedésére pedig ugye ott van a díszítés... :P
Egyéb info... a felső szint: 16-os kakaós lapokból faragva, sárgabaracklekvárral töltve, az alsó szint: 22-es vaníliás és kakaós lapokból faragva, kakaóbabos ganázzsal töltve.
3 nap alatt készültem el, na jó, egyik sem volt teljes nap, de mégiscsak 3 nap. Háromnapos torta. Ó, anyááám! Na ilyet soha többé. :S
Kiskukta szerint pech-széria tört rám - lehet benne valami. :(
Kiskukta, ezúton is köszönöm neked a folyamatos bátorítást, segítséget, és bocsi a sok nyavalygásért... :)
UI: Ja igen, az összeillesztés bezzeg elsőre jó lett. :P
UI: Ja igen, az összeillesztés bezzeg elsőre jó lett. :P
44 megjegyzés :
Igyál valamit és pihend ki magad!! :)
Tudom milyen, amikor az ember elképzel valamit és nem úgy alakulnak a dolgok. Én pl. törtem-zúztam a hétvégén (nem szándékosan).
Egyébként csuda jól néz ki a torta, annyira tetszik a színvilága.
Az íze is bejönne...
Hű, de fantasztikusan néz ki! Irigylésre méltó!:) Azért a végén, mégiscsak összeállt, nem is akárhogy :)
Ha én ilyet tudnék, dicsekednék fűnek-fának.
lehet, hogy sokat bénáztál vele, de az eredményen ez nem látszik. nagyon különleges torta született.
Csipet ez nagyon jó lett, ügyes vagy:) azt szerencsére nem látja senki, mennyit kínlódtál vele.
A sok nehézség ellenére, vagy éppen azért, gyönyörű lett!:))
Na, erre mondják,hogy minden jó,ha jó a vége!A torta pedig gyönyörű!
Nagyon-nagyon szép lett! Szegény, jól megszenvedtél vele, de megérte, mert kifogástalanul gyönyörű!
Gratulálok a 100. olvasódhoz!
A torta pedig így tökéletes ahogy van!!! Nekem nagyon tetszik....
Kimondhatatlanul tetszik! :) Minden elismerésem a Tiéd - azt a három napot is beleértve.
Ne szerénykedj! Csodás ez a torta!
Nekem nagyon is tetszik!
Még szerencse, hogy csak Te tudod, mennyit kínlódtál vele! :-)
A torta egész mutatós lett, igazán ügyes vagy! :-)
Szívesen híznék egy ilyen háromnapos tortától. Mindjárt megnézem milyen messzire laksz innen..
Nem látszik a végeredményen, hogy mennyit bajlódtál vele. Igencsak tökéletesnek tűnik :))
Nekem bejött a saját pillecukorból gyártott fondant, csak a színét veszti el másnapra :))) Még nem jöttem rá, hogy miért. Varázsfondant :)))
Ohhh,hát ez gyönyörű lett!!!!!
Megérte a sok vesződséget,ilyet akárki nem kap!:)
El se merem mondani milyen lett életem első "fekete erdő"tortája,hétvégén alkottam ketteske szülinapjára...kár,hogy nem kértem telefonos segítséget Tőled:DDD
Kalandos torta készítés nagyon szép eredmény! Gratulálok!
Gyönyörű ez a torta,nehéz elhinni .hogy az első fondantos annyira szép!!
Szerencsére a kalandokat csak Te tudod, aki kapja, csak a szépségét látja. :-)
Az meglehet hogy kínlódás volt"összerakni" ez a tortát,de gyönyörű lett:))))Nem is láttam még ilyen tortát,de nagyon tettszik,és nagyon jól néz ki:)))Egyébként mi akar lenni???Mármint a formája:)))
Szerintem nagyon nagyon megérte belevágni, szép lett, sőt, én nagyon örülnék egy ilyen tortának. a hibákat csak te tudod, látod!
bármennyit is bénáztál vele, megérte!
Sziasztok, először is köszönöm szépen mindenkinek, nagyon kedvesek vagytok! :)
Thrini, törős-zúzós nekem is előfordul, néha komplett csődtömeg vagyok, lásd a mostani hétvégémet is. :D
Andi, köszönöm, leesett az állam, amikor megláttam! :))
Yasmine, a legelső fondantom nekem is saját MM-ból készült, és viszonylag jó is lett - de most még a bevált receptem sem lett jó. :S Nem álltak együtt nálam a tortázás csillagai. :P :DD
Melinda, akarsz róla beszélni? :))) Hívhattál volna nyugodtan, legalább vigasztaltál volna... ;D
Egy pici, lehet, félreérthetően fogalmaztam: nem az első fondantos, csak az első emeletes és az első olyan, amihez sehogy sem akart sikerülni a bevonó. :S :)
Jókaja, igazad van, végül így összegeztem én is. Anyum örült neki és nem azt nézte, hogy itt-ott megnyúlt a fondant vagy éppen gyűrődik. :)
Niki, ez egy topsy-turvy akart lenni. Általában több szintet készítenek, mert úgy mutatósabb, de szerintem a család még két hét múlva is ezt ette volna, ha még egy szintet rárakok - én pedig vsz egy elmegyógyintézetben kötök ki... :D
Kiskukta, puszi. :)
Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek!!! :)
Gyönyörű lett! :)
A végeredmény szempontjából - és mert ugye nem én kínlódtam vele - szerintem megérte, mert csodaszép lett!! :) Nagyon ügyes vagy! Gratula! :)
Csodaszép lett a torta, elismerésem :))
Csodás lett, megérte (?) a fáradságot!!!
Gratulálok, nagyon szép! S hogy nem adtad fel, az is szuper!:-))
Ez valami eszméletlen!!!!!!! Csodásan néz ki!
Csipet azt hiszem megérte a fáradságot, mert meseszép.
Varázslatos lett! Ha én kapom, leborulok a lábaid elé :-)
Bámullak a kitartásodért! Kivágtam volna a francba, az tuti!
Hű, szerintem elképesztően különleges.
Kicsit unalmas a sok karikra torta már, és ezektől mindig beájulok. :)
Hú, nekem nagyon bejön ez a forma! Tetszik! Ügyes vagy!!Mi csak avégeredményt látjuk, az előzményeknek semmi nyoma:)
Valóban nagyon szép lett végül a tortád! ... Tetszenek a színei is! :-)
Köszönöm szépen lányok! :))
Notburga: meg, anyum nagyon örült neki. :)
Andi, Viki: 3 órával a tervezett indulás előtt (ebédre vártak minket) még sehol nem volt a bevonat. Akkor azért megfordult a fejemben, hogy lehet, sütni kellene egy meggyes piskótát. :P Ott bukott meg a dolog, hogy elfogyott a tojásom, úgyhogy muszáj volt rávarázsolni a tortára a fondantot... :D
Raindrop, Tündér: nekem is nagyon tetszik már régóta ez a forma, de valahogy sosem szándékoztam megcsinálni. Aztán most anyum szülinapjára egyből ez jutott az eszembe, befészkelte az agyamba magát és sehogy sem akart kimászni onnan. :))
Időm kevés,így régen jártam erre,nem volt alkalmam megdicsérni az új külsőt,tehát most teszem.Szép lett!:))
A torta mestermunka,gratulálok! Tudnék mesélni idegtépő harcokat egyes esetekben,amik egyszer csak egy csapásra megoldódtak,de a kínok kínján mentem kereszetül.Viszont azok a legszebb munkák végül,mint msot Tied is.
Igazán szép!:)
Brigitta, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen! :)
...és igazad van, általában a legproblémásabb darabok lesznek aztán a legjobbak. :)
Nagyon szép torta!
Én sem készítettem még emeletes tortát, tartok is tőle :-)
Ottis, köszönöm. Az emelettel nem volt gond, szerintem nincs mitől tartanod. :)
Nagyon tetszik a torta:) Én is megpróbálkozok vele, viszont nem tudom hogy mennyi torta karika kell hozzá. Tudnál ebben segíteni? Illetve kb milyen magas a torta?
Köszi:)
"Névtelen", köszönöm! :)
Igazából mindenből annyi és akkora szükséges, hogy számodra ízléses legyen a végeredmény. Ha megnézed a topsy turvy képtalálatait, elég sokfélét láthatsz, van laposabb, magasabb, több-kevesebb szintes. Szerintem a lapos szintek nem hozzák ki kellően ezt a csapott-faragott formát, nem lesznek mutatósak. Én pl. először 2-2 piskótát terveztem, de nem találtam elég magasnak, így sütöttem még hozzá +1-1 karikát. Így 3 db 16-os karika (mindegyik 2-2 tojásos vizes piskóta) és 3 db 22-es karika (ezek 3-3 tojásosak voltak) lett a végén. Ha szeretnél egy harmadik szintet, akkor az természetesen lehet arányaiban nagyobb (28-as) vagy akár kisebb (10-es) is.
Javaslom, hogy keményebb, faragható piskótát készíts. Elég sok a hulladék, de ahhoz, hogy szép legyen, eléggé meg kell faragni, ezen nem szabad spórolni. Valamint mindenképpen valamilyen kemény tölteléket ajánlok, szintén könnyíti a faragást.
A tortát ez alapján faragtam és állítottam össze, szerintem nagyon jó videó, én megnéztem 2-3 alkalommal és utána elsőre sikerült jól kifaragni.
A torta végleges magasságát csak saccolni tudom, a képek alapján valahol 30 centi körül lehetett a teteje.
Remélem, tudtam segíteni, de ha kérdésed van még, szívesen válaszolok. Sok sikert a munkához! :)
Szia!
Ez nagyon szép lett,nagyon szépek a tortáid,meg az oldalad,gratulálok
Üdv:Ditta
Ha gondolod,nézd meg az enyémet is:ditta84.blogspot.com
Ditta, köszönöm. :)
Már annyiszor akartam kérdezni, hogy mivel varázsoltad ilyen szép fényessé a tortát? Ezen annyira jól mutat!!
Eszter: olajjal (akármilyen semleges ízű jó, és egyszerű, szélesebb ecsettel könnyű felvinni).
A gyári bevonatokon nem tudom, hogyan viselkedik, érdemes előtte kipróbálni egy kisebb darabon, de a házi fondantokon jó szokott lenni. Idővel beszívja a fondant és mattul, úgyhogy érdemes viszonylag frissen rákenni.
Elképzelhetőnek tartom egyébként, hogy van már erre is valamilyen speciális cucc, amihez cukrász nagykerben hozzá lehet jutni, esetleg érdemes lenne rákérdezned.
Köszi a gyors választ! ;-) Van persze erre speciális cucc (pl: étel lakk) csak kíváncsi voltam, hogy Te ezt mivel érted el otthon.
Megjegyzés küldése