2010. június 10., csütörtök

Puncsfagylalt

Na jó, tudom, nem annak néz ki, de hát ki mondta, hogy a puncsnak rózsaszínnek kell lennie? :P Megtehetném, hogy teszek bele ételszínezéket (céklalevet?), de hogy a nővéremet (a drágát :))) ) idézzem még tavaly nyárról: "Az ugyan minek bele? Nem is ízlene, ha rózsaszín lenne..." :)


A puncs igazából vanília+rum és mehet bele egy kis citrom is, de én ezt a fagyinál elhagyom (a likőrbe, tortába nálam is belekerül). Ez már előre is vetíti, hogy valójában egy rummal (nálam aromával) ízesített vanília fagylaltot kell főznünk, amibe tetszés szerint tehetünk mazsolát - mert az ugye jár egy igazi puncsfagylaltba.
Először a mazsolát beáztatom, aki szeretné rumba, csak nyugodtan, én egyszerűen langyos vízbe szoktam. A tejbe beleteszem a felhasított vaníliarudat, lassú tűzön felforralom. Amíg a tej forr, a tojássárgákat kikeverem a cukorral és a keményítővel, hozzáadom a rumaromát (rumot), egy picurka sót, majd egy kis tejszínnel felhígítom. Az 1 dl-ből kimaradt tejszínnel visszahűtöm a tejes alapot (előtte kihalászom a vaníliahüvelyt) és a tojássárgás keveréket, folyamatos kevergetés mellett, belecsorgatom. Beleteszem a lecsepegtetett mazsolát is és az egészet forráspontig főzöm. Kihűtve hűtőszekrénybe teszem egy éjszakára (elég néhány óra is, ha már elvonási tüneteink vannak).
Másnap reggel a maradék tejszínt (2 dl) habbá verem, összeforgatom a hideg alappal és kifagyasztom a fagylaltgéppel.


Ha nincs fagylaltgépünk, akkor a fagyit ne botmixerrel keverjük át fagyasztás közben, illetve ha azzal szoktuk, akkor a mazsolát ne főzzük bele az alapba, hanem másnap a fagyasztós-kevergetős művelet után, az utolsó átkeverésnél tegyük csak a fagylaltba.
Egyszerűsíthető a fagyikészítés, ha az egész alapot egyben főzzük meg, tehát nem osztjuk el a tejszínt és verjük habbá egy részét. Úgy is jó lesz a végeredmény.


Hozzávalók: 2 dl tej, 1/3-1/2 vaníliarúd, 3 tojássárgája, 1 teáskanál keményítő, 3-4 teáskanál rumaroma vagy rum ízlés szerint (kóstoljunk), 4-5 evőkanál cukor (szintén kóstoljunk), pici só, 1+2 dl tejszín (30%), mazsola ízlés szerint (én 3-5 dkg-ot szoktam, mert a gyerkőc a puncsban csak a "puncsot" szereti, a mazsolát nem :D).

14 megjegyzés :

Bianka írta...

Nagy-nagy kedvencem. Azt hiszem most elájultam :))))

Andi írta...

Tökéletes!

egycsipet írta...

Bianka :D

Andi, köszönöm! :))

Viki írta...

Én most nem egyet, hanem többet jöttem "csipegetni" Ez hamarosan nálunk is sorra kerül. Nem is tudom milyen az a rózsaszín ? :))))

Melinda írta...

Csoda guszta! Nálam a hétvégén indul a fagyi gyártás, gépem sajnos még nincs, de annyira csábítanak a fagyijaid, hogy megpróbálkozom a félóránkénti átkeveréssel. Eddig a vanília- és eperfagyid volt az élen, de hát ez a puncs is remek választás lenne.

egycsipet írta...

Viki, Melinda, köszönöm! :)))

Névtelen írta...

Nővérkém...ez már felér egy nagyfokú kínzással :DDD légy szíves mindegyik fagyidól egy kiskanálnyit tegyél el nekem :PPP ha lejutok egyszer, meg tudjam kóstolni :DDD muszáj mintát venni belőlük, mielőtt én is beruházok egy gépbe, mert ezek után nekem is musz lesz kiprószálni őket :PPP

margit2 írta...

Olyan jó nézelődni Nálad! ... Ugye nem baj, hogy átvittem hozzám megmutatni a citromos fagyidat is....:-)

Tündér írta...

Csipet! Nagyon jó ez a fagyi is!!
(Már egy csomó minden szerepel a listámon az általad készített finomságok közül - a Kifőztükből is:) -, csak most valahogy kevés az időm, de előbb, vagy utóbb elkészítem.....

egycsipet írta...

Húúúgi, erről spec lecsúsztál, a nővéremnek véletlenül éppen erre akadt dolga tegnap délután... :D Cserébe amikor jössz, "rendelhetsz" előtte. ;))

Margitka, köszönöm. :) Persze, hogy nem baj, csak ahhoz még nincs fent recept - de nemsokára felkerül majd az is. :))

Tündér, köszönöm! :))

margit2 írta...

Akkor meg van a válasz, hogy miért nem találtam tegnap a receptet....

Tücsök Bogár írta...

Szia !

Nagyon finom lett a fagyid ! Egy ötlet a színéhez , a keményítő helyett én egy evőkanál puncs puding port tettem bele . Sem az ízét , sem az állagát nem változtatta meg , csak rózsaszínűbb lett .

natasanati írta...

Szeretném megkérdezni, hogy a tejszín ugye "hab" és nem "főző"?
Különben nagyon jónak tűnik, hamarosan én is elkészítem. NN

egycsipet írta...

Szia, igen habtejszín. Örülök, hogy tetszik a recept, remélem ízleni is fog! :)
Üdv,
csipet

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...