2012. július 13., péntek

Áfonyás morzsasüti

Tegnap a piacon (viszonylag) kellemes áron kínálták az áfonyát, így egy dobozka hazajött velem. Az első gondolatom egyértelműen az volt, hogy sütibe kerül és nagyon gyorsan eldőlt az is, hogy ebbe az egyszerű, gyorsan összerakható finomságba. Csodás sütemény, próbáljátok ki!


A sütőt előmelegítettem 190 °C-ra.
Az áfonyát megmostam, lecsepegtettem és leszárítottam, majd megszórtam a cukorral, a keményítővel és ráfacsartam egy citrom levét is. Finoman összeforgattam.


A tészta hozzávalóit elkezdtem kimérni a késes robotgép tartályába: belekerült a liszt, a cukor, egy citrom durvára reszelt héja, a sütőpor és a só, majd hozzádaraboltam a hideg vajat is. A robotgéppel morzsás állagúvá dolgoztattam, ezután hozzáütöttem egy nagyobb tojást és ezt is belekevertettem a géppel - csak addig, amíg a tészta még morzsalékos maradt, nem kell homogénné dolgozni.


A tepsit sütőpapírral béleltem és a tészta bő felét-kétharmadát belenyomogattam az aljába - az egyenletesség elérésében egy pohár talpa is hasznomra vált. Erre terítettem az áfonyát (mivel elég leveses volt a citromom, ezért ekkor az áfonyaréteg tetejét még finoman meghintettem egy kevés keményítővel), majd erre szórtam a maradék tésztamorzsát. Ezután a sütőbe toltam és kb. 45-50 percig sütöttem, amíg a teteje halványbarna színt öltött.
Kihűtve szeleteltem - kb. 6x3 cm-es szeletekre.


Hozzávalók egy 20x30 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
360 g liszt, 200 g cukor, egy citrom héja reszelve, 1 teáskanál (4-5 g) sütőpor, csipet (negyed teáskanál) só, 200 g hideg vaj, 1 nagyobb tojás;
...a töltelékhez: 500 g áfonya, 100 g cukor, 1 citrom leve, 4-5 teáskanál (15-20 g) étkezési keményítő.
Eredeti recept itt.
Tovább olvasom...

2012. július 10., kedd

Tejszínes hagymakrémleves


Ahhoz képest, hogy a hagymaleves korábban a konyhám egyik réme volt, szepy hagymalevese óta már stabil szereplő a repertoárban. Tejszínes krémlevesként nemrég készítettem először, de még sokszor fogok, mivel ez kivételesen a lányoknak is bejön. :)

 
A megtisztított hagymát felaprítom, vaj és olaj keverékén megpárolom. Hozzáadok fél fej aprított fokhagymát is, összeforgatom és úgy 1-2 perc elteltével kevés liszttel megszórom. Felöntöm, beleteszem néhány ágacska kakukkfű leveleit és alaposan kiforralom. Ezután - a tűzről lehúzva - botmixerrel pépesítem, majd belekeverem a tejszínt és a tűzre visszatéve forrásig melegítem. Sóval és fűszerecettel igazítom az ízét.
Lepénykenyérrel vagy fűszeres krutonnal kínálom.


Hozzávalók: 4 fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj, 1-2 evőkanál olaj, fél fej fokhagyma, 2 evőkanál liszt*, 1-1,5 l alaplé (vagy húsleves vagy zöldségleves, de lehet víz is - ez esetben egy kis házi ételízesítőt is érdemes hozzászórni), néhány ágacska friss kakukkfű (vagy szárított), 2 dl tejszín, ízlés szerint só és fűszeres (provance-i - kakukkfű, rozmaring...) ecet.
*Ha a liszt nem sűrítette volna eléggé a levest, akkor a főzés végén a tejszínbe lehet 1-2 teáskanál keményítőt is keverni.
Tovább olvasom...

2012. július 9., hétfő

Eperlikőr

Mostanában ritkán hozok új receptet. Több oka is van, mint pl. a munka miatti időhiány, a hőség vagy legutóbb éppen a nyaralás...de ezek csak kifogások, mert ha őszinte akarok lenni, a havi 4 bejegyzésnél azért ezek mellett is lehetnék aktívabb. Úgyhogy az előzőekhez - mindhez külön-külön :D - hozzá kell adnom a lustaságot is, bár ez nem a legpontosabb, csak a legegyszerűbb, így egy éppen megfelelő kifejezés.
Huhh, jól körülírtam. Nem is húztam volna ennyire el a bevezetőt, ha nem egy epres receptet hoznék :)) - még szerencse, hogy a blogírás nem verseny és talán valakinek éppen most, de akár jövőre is aktuális lehet a recept. 
 

Valójában nem terveztem idén ezt a likőrt, viszont egy alkalommal olyan apró szemű epret sikerült szednünk, hogy úgy döntöttem, némi vodkában kell beteljesíteniük a végzetüket.
Az első fázisban nem sok teendő van vele, az epret meg kell tisztítani, üveg(ek)be tenni, és annyi vodkával felönteni, amennyi cca. egyujjnyira ellepi. Nagyobb szemű eprek esetén érdemes darabolni azokat - a méret nem kikötés, de az, hogy a gyümölcs valóban érett és zamatos legyen, igen.
Hűtőszekrénybe téve érlelődni hagyom legalább 3, de inkább 4 hétig, egy hónapig. Ezután először tiszta, sűrű szövésű anyagon felfogom az epret, közben finoman ki is nyomkodom, "préselem" a levét, majd másodszor kávéfiltere(ke)n szűröm át a vodkát. Ez hosszadalmas folyamat, amit nem érdemes siettetni, különben zavaros lesz a likőr a végén, viszont magára lehet hagyni a szűrés alatt, csak időnként rá kell nézni és ki kell cserélni a filtert.


A kiválasztott üvegbe szórom a cukrot és felöntöm az epres vodkával - időnként megforgatom, összerázom, amíg feloldódik, majd hűtőszekrénybe teszem a kész likőrt. Jól behűtve, jégkockával vagy anélkül akár azonnal is fogyasztható, de kis pihenő után még finomabb lesz!


Hozzávalók: apró szemű édes eper, vodka, valamint 5 dkg kristálycukor minden 2 dl - átszűrt - epres vodkához.
Tovább olvasom...

2012. július 1., vasárnap

Nyári gyümölcstorta

A tortákat illetően nincs is kiválóbb ilyenkor nyáron, mint egy finom gyümölcstorta: vékony tésztaréteg mellett óriási adag vaníliakrém, friss gyümölcsökkel. Anyumnak, szülinapjára, sok szeretettel.


Ennek a változatnak kakaós-mézes tészta az alapja - azon túl, hogy finom, további előnye, hogy előre elkészíthető, megsütve lefagyasztható, alkalomadtán kiolvasztva gyorsan megtölthető.

 
A mézes tortaalap tehát úgy készül, hogy a tésztát összeállítom, pihentetem, majd vékonyra nyújtom és egy levehető oldalú piteformát kibélelek vele. Előmelegített sütőben, 180 °C-on - először sütőpapírral és rizzsel (vagy babbal, kinek mi) kibélelve, majd ezt eltávolítva -, 7-10 perc alatt megsütöm. Ezután a formában hagyom kihűlni (ha fagyasztóba kerül, ki sem veszem a formából, csak alaposan becsomagolom és már mehet is a hűvösre; ha egyszerre többet sütök, a formából kiveszem, egyenként csomagolva teszem el, ez esetben körültekintőbben kell helyet választani a fagylakban, hogy ne sérüljenek).


A kihűlt (kiolvasztott) mézes tésztát finom vaníliakrémmel töltöm. A krémhez a tej 3/4-ét a felhasított vaníliarúddal együtt felforralom, majd kis lángon főzöm további 5 percig. A tojásokat a cukorral és a keményítővel alaposan kikeverem, a maradék tejből csorgatok hozzá, hogy folyékonyabb legyen az állaga. A forró tejből kiveszem a vaníliarudat, lehűtöm a maradék tejjel és hozzákeverem a tojásos keveréket. Kézi habverővel folyamatosan kevergetve besűrítem, ezután a tűzről levéve, időnként átkeverve hűlni hagyom. Amikor már langyos a krém, a tortalapot tányérra helyezem, a krémet rásimítom, a tetejét pedig kirakom a megmosott, lecsepegtetett és papírtörlőn leitatott, szükség szerint darabolt gyümölcsökkel. Egy ecset segítségével vékonyan átkenem a gyümölcsöket az előkészített tortazselével (vagy agar-agar, vagy zselatin, vagy kinek mi), majd hűtőben dermesztem a tortát.


Hozzávalók egy 24-25 cm-es piteformához...
...a tortalaphoz:
5 dkg cukor, 3-4 dkg méz, 2 dkg vaj, 14 dkg liszt, csapott teáskanál szódabikarbóna, a dkg ét kakaópor, icipici só, 1 kisebb tojás (eredeti arányok - ez a mennyiség 3 tortalaphoz elég);
...a vaníliakrémhez: 1 l tej, 1 nagyobb (vagy 2 kisebb) vaníliarúd, 8 tojás sárgája, 180 g cukor, 60 g keményítő;
...továbbá: sok-sok (idény)gyümölcs és valamilyen zselé a tetejére (én expressz tortazselét használtam, ez az, amit csak el kell keverni forró vízzel - kb. 1/4 csomagból készítve elég ehhez a tortához).
Tovább olvasom...

2012. június 22., péntek

Sertésragus lepények

Bár most meleg van és gondolom kevesen kívánják még a sütő hőjét is a konyhában, egy szabadban töltött délutánra érdemes ilyen kis húsos lepénykéket sütni. Friss salátával vagy anélkül, hidegen és melegen is remek darab.


A tészta hozzávalóiból hagyományos módon (vagy géppel) tésztát dagasztok - az apróra vágott kaprot csak a dagasztás végén dolgozom bele. Szobahőmérsékleten, letakarva, kelni hagyom.
Amíg a tészta kel, elkészítem a ragut. Ehhez a hagymát felaprítom-karikázom, és kevés olajon párolni kezdem. Kicsit később hozzáadom a tisztított, lereszelt sárgarépát, majd belereszelem a fokhagymát is. Összeforgatom és hozzáadom a darált sertéshúst, ezután finoman lepirítom. Felöntöm egy doboz darabolt paradicsomkonzervvel, fűszerezem (kedvem szerint ízesítem) és addig forralom, míg a leve (legalábbis annak többsége) elfő.


A megkelt tésztát két gombócba szedem és vékonyra (2-3 mm, de lehet ennél vastagabbra is hagyni) nyújtom. Tetszőleges méretűre feldarabolom, a tetejét finoman megkenem olívaolajjal (zsírosabb ragu esetén nem szükséges) és kevés ragut terítek szét rajta. Néhány teáskanálnyi tejfölt csorgatok rá (én így szeretem, de aki nem kedveli a tejfölt, el is hagyhatja), majd előmelegített sütőben (210 °C+légkeverés) 6-8 perc alatt megsütöm.


Ha marad ki tészta, azt ugyanúgy formázom, mint a nemrégiben feltett fűszeres háromszögeket.


Hozzávalók...
...a tésztához: 30 ml olaj, 250 ml víz, 5 g só, 20 g cukor, 125 g juhtúró (a tehéntúró is megfelelő), 500 g liszt, 20 g élesztő, ízlés szerint kapor;
...a raguhoz: 2 szál újhagyma (vagy egy kisebb fej vöröshagyma), 1 szál sárgarépa (nagy lyukú reszelőn lereszelve), 3 evőkanál olaj, 3 gerezd fokhagyma, 500-600 g darált sertéshús, 1 doboz (400 ml) aprított paradicsomkonzerv, só, őrölt bors, ízlés szerint (friss vagy szárított) fűszerek (majoránna, bazsalikom, oregánó, fahéj, szegfűszeg), csipet cukor;
...továbbá: liszt a nyújtáshoz, tejföl és szükség esetén olívaolaj a tetejére.
Tovább olvasom...

2012. június 18., hétfő

Bodzaviráglikőr v2

A múltkor megígértem, hogy gyorsan letudom a bodzavirág-szezont, de ez a recept itt maradt. Talán nem fogtok megorrolni, most úgyis mindenki eprezik, cseresznyézik, meggyezik... ;)


Szinte ugyanúgy készült, mint az előző változat, csak hosszabb előérlelési idővel és fűszeresebbre, édesebbre. Tehát a mosatlan, de lehetőségekhez mérten megtisztított virágokat lecsipkedtem a vastag szárról. Annyi virágra volt szükség, amennyivel az üveg tele lett, de a virágok közé felkarikázott citromot és egy felhasított vaníliarudat is tettem. Az üveget peremig öntöttem vodkával, majd sötét, hűvös helyre tettem (hűtő) érlelődni.
Négy hét előérlelési idő után leszűrtem a virágtól a vodkát. Elsőként sűrű szöveten keresztül, amivel eltávolítottam a virágokat - ezeket alaposan ki is nyomkodtam és 1-2 dl vodka további hozzáadásával kissé "átöblítettem", másodszor pedig kávéfilteren keresztül, így lett tökéletesen tiszta és áttetsző az ital.

 
A likőrös üvegbe belemértem a szükséges cukormennyiséget és felöntöttem a bodzás vodkával. Ezután időnként megforgattam az üveget, míg a cukor feloldódott. 
Behűtve vagy hűtés nélkül jégkockára töltve kínálom.


Hozzávalók kb. 1 l likőrhöz: bodzavirág (mérettől függően 15-25 virág), kb. 1 liter vodka, 1 nagy citrom, 1 kisebb rúd vanília, továbbá 5 dkg kristálycukor minden 2 dl vodkához.
Tovább olvasom...

2012. június 14., csütörtök

Túrós pite

Ritka vendég a háznál: ha a hagyományos pitéket rangsorolnám, a meggyes és az almás nálunk simán veri a túróst. Bár az is igaz, hogy ha túróról van szó, akkor a kapros-túrós lepény nálam azért ott van az élvonalban - viszont a lányok kevésbé szeretik. Ilyen az élet, nem tudok mindig mindenkinek kedvére tenni. ;)


A tésztához a lisztet elkeverem a cukorral, a sütőporral és egy kis sóval, majd belemorzsolom a zsiradékot. A tojássárgákkal és a tejföllel egynemű, puha tésztát gyúrok és két egyforma gombócot készítek belőle. A sütőt előmelegítem 180 °C-ra.
A túrót áttöröm (lehet egészen finomra is, szűrőn keresztül, én többnyire csak villával szoktam), belereszelem a citrom héját, belefacsarom a levét, hozzákeverem az összes hozzávalót. Ha hígabb a töltelék, egy kis zsemle- vagy kekszmorzsát keverek hozzá, de erre nem feltétlenül van szükség. (A tojásfehérjéket habbá is lehet verni és úgy a túróval összeforgatni, de én ezt a lépést most egyszerűen kihagytam.)
Az egyik tésztagombócot a tepsi méretére nyújtom és sütőpapíros tepsibe teszem. Erre kerül a töltelék, majd a másik kinyújtott tésztagombóc is. A tetejét villával megszurkálom, majd a sütőbe tolom és addig sütöm, míg halvány színt kap (kb. 40-50 perc).
Ferde szeletekre, vagy kockára vágva kínálom.


A pite egy cukorbetegeknek és diétázóknak ajánlott természetes édesítőszerrel, nyírfacukorral készült. Ennek az édesítőszernek, sok más termékkel szemben hatalmas előnye, hogy nincs mellékíze és többnyire egy az egyben helyettesíthető vele a kristálycukor. Eredmény: 1:0 a Xukor javára - a pite olyan ízű lett, mint répacukorral készítve, viszont azzal ellentétben -elvileg- kevesebbet ártott a vonalaimnak...és mindenki másénak, akik velem együtt sok-sok szelettel ettek belőle. ;)))
A nyírfacukrot a Lechner és Zentai Kft. jóvoltából tesztelhetem, bővebb információkhoz, felhasználási javaslatokhoz a Xukor termékek weboldalán juthattok.

Hozzávalók (nagy sütőtepsi, a mennyiség felezhető)...
...az omlós tésztához:
550 g liszt, 100 g Xukor (vagy kristálycukor), 200 g vaj (vagy zsír), 16 g sütőpor, csipet só, 2 tojás sárgája, 200 g tejföl;
...a töltelékhez: 1 kg túró, ízlés szerint 250-300 g Xukor (vagy kristálycukor), 100-150 g mazsola, 100 g tejföl, 1 citrom leve és héja, 2-3 teáskanál vaníliakivonat, 4 nagyobb vagy 5 normál tojás, szükség esetén kevés morzsa.
Tovább olvasom...

2012. június 11., hétfő

Epres-vaníliás rakott piskóta

Gyerekkoromban bolti pudingporból készítettem és ez volt a rakott ~, pudingos ~ vagy épp krémes piskóta. Mikor melyik.
Ma többnyire főzött krémmel készítem, de ha a lányaimat kérdezem, szerintük bolti pudinggal pont olyan jó, mint házival. Ha lusta vagyok vagy épp nincs itthon tojás, akkor szerintem is. ;) Most éppen eperrel rétegeztem, amíg még lehet szedni a kertből, aztán jöhet majd a váltás: meggy, málna, szeder, ribizli, barack...mikor mi, kinek mi. :)


Nincs igazán pontos recept hozzá: főzök egy adag (sűrűbb) vaníliakrémet és rétegezem azzal, amivel szeretném vagy amire lehetőségem van. Általában 1 liter tejet használok el, ebből egy keveset (1-2 dl) kiveszek a piskóta locsolgatásához, a többséget pedig egy rúd vaníliával tűzre teszem. Forrásig melegítem, majd a tűzről levéve, fedővel lefedve, legalább fél órán keresztül pihenni hagyom. Lehet egy napig is, csak akkor kerüljön be a hűtőbe is. ;)
A tojásokat a cukorral és a keményítővel kikeverem. A tejet felmelegítem (előtte vagy utána kiveszem belőle a vaníliarudat) és folyamatos kevergetés mellett hozzácsorgatom a tojásos keveréket. Kevergetve besűrítem, majd hűlni hagyom.
Amikor a krém már langyos, egy felfújtas tálba sorakoztatok egy réteg babapiskótát, amit kevés rumaromával ízesített tejjel (18+ esetben rummal) csorgatok meg. Erre jön egy réteg vaníliakrém, majd az eper. Ismét piskóta, rumos tej, vanília, eper...amíg tart a krém. A tetejét egy réteg krémmel zárom és már mehet is a hűtőbe. Ha van ideje összeérni, az remek, ha nincs, akkor elég, ha lehűl. :)
Tálalás előtt tejszínhabot pakolok a tetejére - én fixálni szoktam arra az esetre, ha maradna a desszertből (marad is, ha csak nincs vendégség), a legvégén pedig néhány szem gyümölcs is kerülhet rá díszítésnek. Vagy csak azért, mert jó. :)


Hozzávalók...
...a vaníliakrémhez:
8-9 dl tej (egy része lehet tejszín, jót tesz neki), 1 vaníliarúd, 4 egész tojás (én nem szoktam szétválasztani, mert így is mindig tele a fagyasztóm fehérjével, de aki tart tőle, használja csak a sárgáját), 4 evőkanál keményítő, 15 dkg cukor;
...a rétegezéshez: 1-2 dl tej, kevés rum vagy rumaroma, 15-20 dkg babapiskóta*, eper ízlés szerint, továbbá legalább 2,5 dl tejszínből (30%) és 2 teáskanál cukorból vert tejszínhab (fél csomag zselatin fixszel fixálom).
*Lehet helyette házi piskótát (kockákra vágva) vagy lekvárral megkent piskótatekercs-szeleteket is használni, de ezzel én ritkán foglalkozom, mert ebben a desszertben pont az a jó, hogy nem kell sütni és gyorsan megvan. :)
Tovább olvasom...

2012. május 31., csütörtök

Zöldfűszeres és olívabogyós háromszögek

Nemrégiben barátainknál vacsoráztunk és a leves mellé helyes kis fűszeres kenyérkéket kínált a ház asszonya. Gyerek és felnőtt egyaránt nagyon rákattant, így már akkor elterveztem, hogy itthon is elkészül. Egyszerű kenyértésztából, fűszerekkel, valamint béta verzióban olívabogyóval és aszalt paradicsommal gazdagítva. Remek!


A kenyértésztát géppel készítettem - de természetesen hagyományos módon is bedagasztható. A megmosott és finomra vágott fűszereket a dagasztás végén adtam a tésztához. Duplájára kelesztettem.
Kelesztés után a tésztát kétfelé vettem. A tészta egyik felébe aprított olívabogyót és olajban eltett aszalt paradicsomot dagasztottam, majd letakarva hagytam kicsit pihenni. A sütőt előmelegítettem 230 °C-ra.
Amíg a paradicsomos tészta pihent, az alaptészta másik felével foglalkoztam: 2-3 mm vékonyra nyújtottam, kissé ki is húzogattam, mint a pizzát. Ezután a tetejét megkentem olívaolajjal és háromszögeket vágtam a tésztából. A sütőrácsra tettem egy sütőpapírt és arra rakosgattam a háromszögeket, majd az előmelegített sütőbe tettem (középre). A sütőt légkeverésre kapcsoltam és nagyjából 4-5 perc alatt kisütöttem a kenyereket (tetszés szerint lehet ropogósra sütni, vagy puhábbra hagyni, előbbi esetében figyelni kell a tésztát, mert gyorsabban odakap, mint remélnénk).


Amíg az első adag sült, kinyújtottam az olívás-paradicsomos tésztát is (ezt anyagából adódóan kicsit vastagabbra), majd finoman megkentem a fűszeres olajjal, amiben a paradicsomot érleltem. Ugyanúgy sütöttem, mint az előző változatot.
Aki szereti, finoman megsózhatja a tetejüket sütés előtt, nekünk úgy is nagyon ízlett. Ropogósra sütve, esetleg kisebbekre szabva még nassolni vagy sörkorcsolyának is szuper!


Hozzávalók:
30 ml (olíva)olaj, 300 ml víz, 15 g só, 20 g cukor, 500 g finomliszt (+ 2-3 kanálnyi dagasztás közben az igazításhoz, valamint egy kevés a nyújtáshoz), 20 g élesztő, maroknyi aprított friss fűszer (nálam rozmaring, majoránna, zsálya és kakukkfű került bele vegyesen), továbbá 1 marék olívabogyó és tucatnyi fűszeres olajban érlelt aszalt paradicsomszelet (vagy ezek duplája, ha a teljes adag olívásra-paradicsomosra készül), kevés olaj és esetleg só a tetejére.
Tovább olvasom...