Csokirajongó unokaöcsém 20 éves lett (hbd ezúton is, Zuzu!), neki készült ez a fatörzstorta. Nem keresgéltem receptet, hanem a szokásos piskótát és csokikrémet használtam hozzá: fatörzsformára alakítottam, aztán dermesztés után a természet ajándékait ki/felhasználva díszítettem (rózsalevél, csipkebogyó). Itt a vége, pont. :)
A piskóta minimál-lisztes változat, amit gáztepsiben sütöttem (180 °C, 8-10 perc), a sütőből kivéve nyújtófára feltekertem, félig kihűlt állapotban lehúztam róla a sütőpapírt és visszatekertem (ha szükséges, finoman lehet ilyenkor lisztezni, hogy ne ragadjon feltekerésnél), végül így hagytam, míg teljesen kihűlt.
A csokoládékrémhez (ganázs, ganache) a tejszínt a darabokra tördelt csokoládéval forrásig melegítettem, ezután a tűzről levéve addig kevergettem, amíg teljesen homogén lett - eközben ízesítettem vaníliakivonattal és cukorral. Gyorsított eljárásban a fagyasztóban hűtöttem kb. 2,5 órán keresztül (normál eset egy éjszaka a hűtőben), majd gépi habverővel kihabosítottam a krémet és a piskótát megtöltöttem vele.
A feltekert piskótalapot tetszés szerint elvágtam, majd fatörzs-szerűen összeállítottam és a maradék krémmel kívülről bevontam. Szokás ekkor villával csíkozni, a fa kérgét utánozva, de nekem az a díszítés nem annyira tetszik, így maradtam ennél a szimpla változatnál.
Kalóriabomba, diétázók inkább rá se nézzenek. :)
Hozzávalók...
...a tésztához: 6 tojás (szétválasztva), pici só, 120 g porcukor, 80 g liszt;
...a ganázshoz (ganache-hoz): 700 g tejszín (30%-os, tehénből és nem laborból), 475 g étcsokoládé (vegyesen használtam bele 81% és 70%-ost, de aki kevésbé bírja a brutálcsokis ízvilágot, álljon meg 60%-nál), 150 g cukor (vagy több az édesebb ízek kedvelőinek - a kóstolás roppant hasznos), 2 teáskanál vaníliakivonat;
...a díszítéshez: alapeseten marcipán díszek - gombák, virágok, levelek...nálam ami akadt. :)