Gondolom ha nem hagyományosan van elkészítve, akkor merész dolog a hasonló próbálkozásokat tiramisunak hívni, de most tekintsünk el ettől. Amióta babázom, nem eszem nyers tojást, így ha tudom, valamilyen módon mégis hőkezelem, ha nem, akkor kihagyom a receptből.
Nővéreméknél "pótszilvesztereztünk" és hozzájuk készült a nyerstojás-mentes tiramisu. Kevés munkával készülő finom desszert, ami teljesíti szerény elvárásainkat: miszerint nem száraz és általában mindenki szereti.
Alapja kakaós piskótalap. Ehhez használhatja mindenki a saját bevált receptjét, szerintem érdemes kicsit tömörebb lapot sütni, úgy szebben lehet szeletelni. Megsütöttem, kihűtöttem, majd visszatettem a tepsibe. Kávét főztem, tejjel, rummal, vanília eszenciával ízesítettem. A mascarponét kikevertem kávéval, házi vaníliás cukorral, majd vaníliás cukorral és zselatin fix-szel felvert tejszínhabbal lazítottam.
A kakaós lapot kissé meglocsoltam az alkoholos-tejes kávéval (én nem áztattam el, de ez opcionális), erre rásimítottam a krém felét. Babapiskótát merítettem a maradék kávéba (éppen csak, különben szétázik), ezzel raktam ki a krémet, végül a maradék krémet rásimítottam. Tálalásig hűtőben pihent.
Kockákra vágva, ét kakaóporral meghintve 3-4 óra elteltével már tálalható is, de másnap még finomabb. A képen látszik, milyen arányú a krém és a piskóta, nekünk ez így tökéletesen megfelelt, nem lett sem száraz, sem túlzottan habos-krémes, szépen szeletelhető. Természetesen ha valaki krémesebben szereti, növelhető a mennyisége.
Belekerültek (tepsiméret kb. 25x35 cm)...
...a piskótába: 5 tojás, 3 evőkanál étkezési keményítő, 7 evőkanál liszt, 10 evőkanál porcukor, 5 evőkanál víz, 1,5 evőkanál kakaópor;
...a krémbe: 50 dkg mascarpone, 5 evőkanál kávé, 5 dl tejszín, 5 evőkanál házi vaníliás cukor, 1 csomag zselatin fix;
...a kávéhoz: 3 dl kávé, 1,5 dl tej, 0,3 dl rum, 1 evőkanál vanília eszencia;
...20 db kész babapiskóta.