2012. május 31., csütörtök

Zöldfűszeres és olívabogyós háromszögek

Nemrégiben barátainknál vacsoráztunk és a leves mellé helyes kis fűszeres kenyérkéket kínált a ház asszonya. Gyerek és felnőtt egyaránt nagyon rákattant, így már akkor elterveztem, hogy itthon is elkészül. Egyszerű kenyértésztából, fűszerekkel, valamint béta verzióban olívabogyóval és aszalt paradicsommal gazdagítva. Remek!


A kenyértésztát géppel készítettem - de természetesen hagyományos módon is bedagasztható. A megmosott és finomra vágott fűszereket a dagasztás végén adtam a tésztához. Duplájára kelesztettem.
Kelesztés után a tésztát kétfelé vettem. A tészta egyik felébe aprított olívabogyót és olajban eltett aszalt paradicsomot dagasztottam, majd letakarva hagytam kicsit pihenni. A sütőt előmelegítettem 230 °C-ra.
Amíg a paradicsomos tészta pihent, az alaptészta másik felével foglalkoztam: 2-3 mm vékonyra nyújtottam, kissé ki is húzogattam, mint a pizzát. Ezután a tetejét megkentem olívaolajjal és háromszögeket vágtam a tésztából. A sütőrácsra tettem egy sütőpapírt és arra rakosgattam a háromszögeket, majd az előmelegített sütőbe tettem (középre). A sütőt légkeverésre kapcsoltam és nagyjából 4-5 perc alatt kisütöttem a kenyereket (tetszés szerint lehet ropogósra sütni, vagy puhábbra hagyni, előbbi esetében figyelni kell a tésztát, mert gyorsabban odakap, mint remélnénk).


Amíg az első adag sült, kinyújtottam az olívás-paradicsomos tésztát is (ezt anyagából adódóan kicsit vastagabbra), majd finoman megkentem a fűszeres olajjal, amiben a paradicsomot érleltem. Ugyanúgy sütöttem, mint az előző változatot.
Aki szereti, finoman megsózhatja a tetejüket sütés előtt, nekünk úgy is nagyon ízlett. Ropogósra sütve, esetleg kisebbekre szabva még nassolni vagy sörkorcsolyának is szuper!


Hozzávalók:
30 ml (olíva)olaj, 300 ml víz, 15 g só, 20 g cukor, 500 g finomliszt (+ 2-3 kanálnyi dagasztás közben az igazításhoz, valamint egy kevés a nyújtáshoz), 20 g élesztő, maroknyi aprított friss fűszer (nálam rozmaring, majoránna, zsálya és kakukkfű került bele vegyesen), továbbá 1 marék olívabogyó és tucatnyi fűszeres olajban érlelt aszalt paradicsomszelet (vagy ezek duplája, ha a teljes adag olívásra-paradicsomosra készül), kevés olaj és esetleg só a tetejére.
Tovább olvasom...

2012. május 27., vasárnap

Bodzavirág triplázva

Tudom, az utóbbi napokban még a csapból is a bodzavirág folyt, így nem szándékozom növelni a hátatokon lépegető ludak számát: részemről most azonnal bevégzem a bodzaszezont és egyszerre hozom az összes idei "művet". Illetve csak majdnem: a múltkor a bodzaviráglikőr külön bejegyzésbe került...de csak mert tényleg nagyon megérdemli. ;)
Tehát a bodza három felvonásban így hangzik: bodzavirágszörp, bodzavirágzselé és bodzavirágecet.


Kezdjük a leggyorsabbal: bodzavirágecet. Máginál fedeztem fel, beleszerettem, elkészítettem. Kóstolásra később kerül, de az már az első nap után nyilvánvalóvá vált, hogy remek, zamatos ecet lesz belőle.
A recept kistestvére a nemrég debütált fűszereceteknek: a virágokból kitessékeltem a lakókat, majd anélkül, hogy megmostam volna, leszáraztam és üvegcsébe rakosgattam az apró virágokat. Almaecettel öntöttem fel és bedugaszolva érni hagytam...hagyom. 
Mági mézes almaecettel készíti - én a mézet egyelőre kihagytam, majd kóstolás után döntök felőle. :) Mági, köszönöm a receptet! :)


Évek óta készítek karamell alapú bodzaszörpöt - igaz egyik-másik évben kimarad, mert nem vagyunk nagy szörpfogyasztók. A bevált receptet idén hanyagoltam, ugyanis bodzazselét is szerettem volna készíteni, de ahhoz nem volt kedvem, hogy többször álljak neki a munkának. Így először is egy karamell-mentes, meglehetősen sok bodzavirágot elnyelő alapszirupot készítettem, majd azt dolgoztam fel kétféleképpen.
Az alaphoz a bodzavirágokat megfosztottam a vastagabb virágszáraktól - egy hatliteres fazék bő harmadáig lett így virággal. Rászórtam a cukrot, nem túlságosan finomkodva belefacsartam a citromok levét (mehet bele a héja is, ha valaki úgy szereti), hozzászórtam a citromsavat és felöntöttem a felforralt és kézmelegre visszahűtött vízzel - így épphogy ellepte a virágokat. Lefedtem és - hűvös helyen - 1,5 napon keresztül hagytam érlelődni (közben kb. 2-3 alkalommal megkevertem - lehet tovább is érlelni, de ha melegebb az idő, csak óvatosan).
Az érlelési idő után, a virágokat is alaposan kinyomkodva, egy sűrű szöveten keresztül átszűrtem a bodzás szirupot.


Bodzavirágzselé/bodzavirág kocsonya
A bodzasziruphoz vizet és cukrot adtam, majd felforraltam és 3-4 percig forrni hagytam. Vízben feloldottam az agar-agart és hozzákevertem a forró léhez. Még egy percig a tűzön hagytam, ezután csírátlanított üvegekbe szedtem. Kupakkal befedtem az üvegeket, néhány percre fejre állítottam és száraz dunsztban hagytam kihűlni. (Még főzés előtt csipkedtem bele néhány virágocskát is, de ez elhagyható. Ha így készül, a dermedési idő alatt érdemes néhányszor visszafordítani az üveget, hogy a virágok mindenfelé megtalálják a helyüket a zselében.)


Bodzavirágszörp
Az alapként szolgáló bodzaszirupot megmértem, majd ugyanannyi cukrot és vizet mértem hozzá. Tűzre tettem és miután felforrt, addig forraltam, míg a habja eltűnt a tetejéről (néhány perc). Amit nem azonnali fogyasztásra szántam, azt csírátlanított üvegekbe szedtem és száraz dunsztban hagytam kihűlni, a többi a hűtőben landolt.
Ez "rendes" szörp, tehát sokszorosára hígítandó fogyasztás előtt! Finom magában, lime- vagy citromkarikával turbózva, na és persze bodzito is készülhet belőle. ;)


Hozzávalók...
...a bodzavirágecethez:
bodzavirág, almaecet;
...az alap bodzasziruphoz: sok-sok (vastagabb száraitól megfosztott) bodzavirág, 1 kg cukor, 3 nagyobb és lédús citrom leve, 1 erős evőkanál citromsav, 1 l víz felforralva és visszahűtve;
...a bodzavirágzseléhez: 5 dl alapsziruphoz 2 dl víz, 30 dkg cukor, 2 teáskanál (5-8 g) agar-agar fél-egy dl vízben oldva;
...a bodzavirágszörphöz: 1 l bodzasziruphoz kb. 1 l víz és 1 kg cukor.
Tovább olvasom...

2012. május 26., szombat

Rebarbarafagyi

Még a múltkori rebarbara(be)vásárlás alkalmával készítettem fagyit is - főzött alappal, lágyra, gyerekbarát ízűre. :)


A rebarbarát a kétféle cukorral, kevés sóval, vízzel és a gyömbérrel fedő alatt megpároltam. Amikor már puha volt, hozzáadtam a tej felét és a tűzről levéve alaposan összeturmixoltam.
A tojássárgát kikevertem még egy kevés cukorral* és a keményítővel, majd belekevertem a maradék tejet is. Hozzáadtam a rebarbarás keveréket és a tűzre visszatéve besűrítettem. Mielőtt félrehúztam a tűzről, elkevertem benne egy kevés fahéjat, ezután hagytam kihűlni és a hűtőbe téve néhány órán át pihentettem.
Pihentetés után összeforgattam a félkeményre vert tejszínnel és géppel kifagyasztattam.


Hozzávalók: 200-250 g rebarbara, icipici só, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 evőkanál kristálycukor, 10 g reszelt gyömbér, 2 evőkanál víz, 1+1 dl tej, 2 tojás sárgája, ízlés szerint* további 1-2 evőkanál cukor, 1 teáskanál keményítő, fél teáskanál fahéj, 2 dl félkeményre vert tejszínhab.
*A sárgákhoz adott cukor mennyiségének megállapításához érdemes megkóstolni a párolt rebarbarát, és ahhoz igazítani.
Tovább olvasom...

2012. május 20., vasárnap

Bodzalikőr - bodzavirágból

Hát ez...hűdefinom! :)
Gondoltam hozom, amíg még tart a bodzavirág szezonja, hogy időben elkészíthesse, aki kedvet kap hozzá - a bodzavirágot kedvelőknek mondhatnám, kötelező darab.


Egyszerű ital: szükség van hozzá bodzavirágra, vodkára és cukorra. Először az első kettőre.
A bodzavirágokat olyan helyről érdemes szedni, ami nem forgalmas út vagy épp vasút mentén van. A kies, emberek által kevésbé járt helyeken kevesebb szennyeződés kerül a virágokra és így szedés után nem szükséges megmosni őket. Mert nem nagyon kellene...


A mosatlan, de lehetőségekhez mérten minden mikroméretű bogártól megfosztott bodzavirágok virágait lecsipkedem a szárról. Ez a leggyorsabban úgy megy, ha egy konyhai ollót is bevet az ember. A virágok vékonyabb kis szárai maradhatnak, de a vastagabbaktól ajánlott megszabadulni. A műveletet érdemes egy befőttesüveg felett végezni, ekkor a lehulló virágpor zöme nem vész kárba, hanem az üvegben köt ki. Annyi virágra van szükség, amennyivel az üveg tele lesz (nem lazán, de nem is kell megtömni) - legyen az 400, 700, 2000 vagy akár 4000 ml-es. ;) Ezután az üveget peremig öntöm vodkával, majd mehet sötét, hűvös helyre (kamra vagy hűtő) érlelődni. Legalább 7-10 napot töltsön az alkoholban a virág.


Az előérlelési idő után leszűröm a virágtól a vodkát. Elsőként sűrű szöveten keresztül, amivel eltávolítom a virágokat - a virágokat alaposan kinyomkodom és 1-2 dl vodka további hozzáadásával kissé át is "öblítem". Ezután egy újabb körben megszűröm a virágportól, esetleges apróbb szennyeződésektől - ezt kávéfilteren keresztül a legcélszerűbb elvégezni (erre azért van szükség, hogy ne legyen üledékes, zavaros az ital).


A kiszemelt likőrös üvegbe, amiben tartani szeretném az italt, belemérem a szükséges cukormennyiséget és aztán felöntöm a bodzás vodkával. Ezután időnként megforgatom/felrázom az üveget, míg a cukor feloldódik, és már kész is. Behűtve azonnal fogyasztható, de ha hagyunk időt az utóérésre (akarom mondani: ha nem isszuk meg idő előtt :D), nem bánjuk meg! ;)
Virágos íze, zamata és kis cukortartalma miatt könnyű likőrnek ígérkezik és itatja magát, de senki ne mondja, hogy nem szóltam: figyelem! Üt! :)


Hozzávalók kb. 1 l likőrhöz: bodzavirág (mérettől függően 15-25 virág), 0,9-1 l vodka, továbbá 15 dkg cukor (kb. 3 dl bodzás vodkához szükséges 5 dkg - édesszájúaknak némileg több).
Eredeti recept innen
Frissítés: a likőr annyira bejött, hogy készült egy hosszabb érlelésű, "kicsit más" bodzaviráglikőr is, a receptjét itt találjátok a blogon. Utóbbiból mentettem karácsonyra - akkor is elképesztően finom volt! :)))
Tovább olvasom...

2012. május 19., szombat

Paradicsomos húsgolyók

...vagy húsgolyók paradicsommártásban...vagy valami ilyesmi. :)
Még múlt hétvégén készült, bolognai helyett, ugyanis megláttam ChefViki gombócait és olyan jól néztek ki, hogy inkább a gömbös-szószos tészta mellett döntöttem. Köszi Viki az ötletet! :)


Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészül, voltaképpen fél óra alatt megvan, ha siet az ember lánya. Én most nem siettem, ezért a beízesített húst hagytam szobahőmérsékleten állni bő egy órát, és csak ezután készítettem belőle diónyi gombócokat, amiket kevés olajon körbepirítottam.


Amíg a gombócok sülnek, megfő a spagetti és elkészíthető a paradicsommártás is. Darabolt konzerv paradicsomból nagyon finom - illetve természetesen szezonban frissből is. :) A hagymát felaprítom és kevés olajon megfonnyasztom, a végén a fokhagymát is hozzáadva. Ezután ráteszem a paradicsomot és nagy lángon főzni kezdem, közben hozzáadom a fűszereket is és ízlés szerint édesítem. Összeforralom, végül beleteszem az előkészített gombócokat (mehet annak az olajnak a maradéka is bele, amiben a gombócok sültek) és 1-2 percig együtt főzöm.
Az időközben elkészült, leszűrt tésztán tálalom - ízlés szerint reszelt sajttal vagy anélkül. Nagyon finom, fűszeres étel, érdemes megkóstolni, még ha a fűszerezése elsőre idegennek is tűnik.


Hozzávalók...
...a húsgolyókhoz:
fél kg darált (zsírosabb) sertéshús, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt bors, kevés oregánó, bazsalikom, leheletnyi őrölt kömény, 3 nagy gerezd fokhagyma reszelve, egy egész tojás, valamint 2-3 evőkanál olaj a sütéshez;
...a mártáshoz: 8-10 cm póréhagyma (vagy egy kisebb fej vöröshagyma) finomra vágva, kevés olaj, 2-3 gerezd aprított fokhagyma, egy doboz (400 g) darabolt paradicsomkonzerv, csipet só és őrölt bors, kevés őrölt fahéj és őrölt szegfűszeg, 1-2 cm friss reszelt gyömbér (vagy helyette szárított, őrölt), csipetnyi bazsalikom és ízlés szerint cukor. Aki sok mártással szereti, dupla mennyiséget készítsen belőle.
Tovább olvasom...

2012. május 17., csütörtök

Rebarbarás pite

Gyerkőcöm névnapjára készült - meglepett, hogy pitét kért, ráadásul rebarbarásat, de nem lehet okom panaszra, mert végül jóízűen megevett belőle néhány izmos szeletet. :)


Az omlós tésztához a lisztet, porcukrot, sót és fahéjat késes robotgépbe mértem, hozzáadtam a hideg vajat és morzsásra dolgoztattam a géppel. Ekkor beleütöttem egy tojás sárgáját és 1-2 evőkanál hideg vizet csorgattam hozzá - annyit, amennyivel rövid idő alatt összeállt a tészta. Gombócot formáltam, folpackba tekertem és egy órára behűtöttem. Amíg a tészta pihent, a rebarbarát megtisztítottam, feldaraboltam és egy pici víz, valamint a cukor kíséretében megpároltam.
A sütőt bekapcsoltam 200-210 °C-ra. A tésztát kivettem a hűtőből, kinyújtottam és kibéleltem vele a piteformát. Megszurkáltam villával a tésztát és bedugtam a fagyasztóba, amíg előmelegedett a sütő. Előkészítettem a vaníliasodót is: a tojást a cukorral, liszttel és vaníliakivonattal csomómentesen elkevertem, majd tejszínnel hígítottam.


A fagyasztóból kivett tésztára alufóliát simítottam, kb. 12-13 perc alatt vakra sütöttem, majd kivettem a fóliát és tovább sütöttem 3-4 percig. Ezután belesimítottam a párolt rebarbarát, ráöntöttem a sodót és a sütőbe visszatéve addig sütöttem, míg a sodó felszíne éppen megszilárdult (bő 10 perc). Ekkor cukorral és fahéjjal elkevert, olvasztott vajba forgatott zabpehellyel szórtam meg a tetejét és 15 perc alatt készre, pirulósra sütöttem. Langyosan a legfinomabb.


Hozzávalók...
...az omlós tésztához:
180 g liszt, 30 g porcukor, 1 teáskanál őrölt fahéj (3 g), pici só, 80 g hideg vaj, 1 tojássárgája, 1-2 evőkanál hideg víz;
...a töltelékhez: 500 g zöld rebarbara, 2 dkg házi vaníliás és 5-8 dkg nádcukor (ízléstől függően);
...a sodóhoz: 2 tojás, 1 evőkanál vanília kivonat, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejszín;
...a tetejére: 4 dkg vaj, 4 dkg nádcukor, 5-6 dkg zabpehely, 1/2 teáskanál őrölt fahéj.
Tovább olvasom...

2012. május 15., kedd

Göngyölt hús

Ezeket a fotókat sem most lőttem - jó két hónapja várják, hogy felkerüljenek. Valójában lenne szezonális recept is, ami jöhetne, de a kora őszi idő adott egy pofont a "fotós vénámnak" :D, így abból gazdálkodom pillanatnyilag, ami van. Hát ez van. :)
Szóval göngyölt hús - alaprecept. Melegen körettel és hidegtálon ugyanolyan finom, így vendégeknek akár előre is elkészíthető. Ez itt két klasszikus darab: májas és gombás töltelékkel. Sok töltelékkel, mert úgy az igazi. :)


Elsőként a töltelékeket készítem el. 
A májas változatnál a zsemléket vízbe áztatom, megvárom, míg megdagadnak, majd kinyomkodom a víztől és összemorzsolom. Míg a zsemlék áznak, kevés olajon megpárolom az apróra vágott vöröshagymát. A zsemlékhez hozzáütöm a tojásokat, sózom és borsozom, hozzászórom a szárított majoránnát, majd beleteszem a párolt hagymát és a tisztított májat. (A máj előkészítésénél a fele mennyiséget pépesítem, a másik felét pedig darabokra vágom.) Az egész tölteléket összedolgozom egy villával, ha túl hígnak bizonyulna, akkor kevés zsemlemorzsát adok még hozzá. 
A gombás töltelékhez az apróra vágott hagymát megpárolom, majd ráteszem a tisztított és vékony szeletekre vágott gombát. Finoman lepirítom, sózom és borsozom, majd megszórom liszttel és felöntöm a tejszínnel. Elkeverem (szinte azonnal besűrűsödik) és egy csokor apróra vágott petrezselymet szórok rá.
A hússzeleteket enyhén klopfolom, finoman megsózom és a töltelékkel feltekerem. Zsírral vékonyan kikent tepsibe sorakoztatom a tekercseket, a tetejükre borsot őrölök és olvasztott zsírt csorgatok rájuk. A tepsit lefedem (fedő híján alufóliával), majd 180-190 °C-os sütőben megsütöm a húrokat. A végén a fóliát levéve kicsit megpirítom a tetejüket.


Hozzávalók...
...a májas tekercshez:
6-8 szelet hús (karaj, pulykamell...), 1 kisebb fej vöröshagyma, kevés olaj, fél kg csirkemáj, só, bors, 2 teáskanál szárított majoránna, 2 zsemle, 3 nagy tojás, szükség esetén 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, kevés zsír;
...a gombás tekercshez: 4-6 szelet hús (karaj, pulykamell...), 1 kisebb fej vöröshagyma, kevés olaj, fél kg csiperke, só, bors, ~1 evőkanál liszt, ~1 dl tejszín, egy csomó petrezselyemzöld, kevés zsír.
Tovább olvasom...