Nosztalgiakaja, a gimis menzán ez volt az egyik kedvencem. Sűrűn nem készítették, ráadásul a tészta sok volt arányaiban a húshoz viszonyítva, de akkor is tuti volt. :) Anyum nem főzött hasonló ételeket, így mielőtt először nekifutottam, megpróbáltam utána járni, hogyan is kellene elkészíteni.
Hát ezen a néven teljesen más ételeket láttam, amik ráadásul már tokányságukat tekintve is megkérdőjelezhetőek, de hát ahány ház, annyi szokás. Annyit azért jó (lenne) tudni, hogy a tokány nem pörkölt, nem hagymás-pirospaprikás alappal készül, illetve ami azzal készül, hiába van hozzá a hús tokányra vágva, az akkor is csak egy pörkölt. Pörkölt tokányhúsból. :)
Félretéve az okoskodást (úgysem értek hozzá/úgyis csak ahhoz értek :P), a tokány húsfajtát tekintve nem válogatós, sertés, marha, csirke, pulyka - oly' mindegy. Nálam most sertésből készült.

A karajt kisujjnyi csíkokra vágom, zsíron fehérre pirítom. Sózom, borsozom (tokány=sok bors, én azért csínján bánok vele, mert a gyereknép nem biztos, hogy díjazná a borsosabb változatot), majd fedő alatt, saját levében, megpárolom. Amikor a hús már majdnem teljesen puha, hozzáadom a borsót is (most saját termés :D), együtt készre párolom őket.
A zöldborsós húst liszttel megszórom, elkeverem, majd kikevert tejfölt adok hozzá. Mivel saját levében párolom a húst, ha kevés lé van alatta, akkor tejet adok még hozzá, hogy megfelelő legyen a szósz állaga - most így történt. Egyet hagyom rottyanni és kész is, éppen olyan, mint anno a menzán.

Tudhattak valamit a szakácsnők, mert mindkét gyerekem falja a végeredményt, akármilyen húsból készül. Tészta helyett most párolt basmati rizs került mellé - a férjem kedvéért vacsorára már nincs tészta... :P
Belekerültek a tokányba: egy darab sertéskaraj (kb. 80 dkg lehetett), 20-25 dkg zöldborsó, 20-25 dkg tejföl (kb. egy nagy 450 g-os doboz fele), kb. 2 evőkanál liszt, só, bors, sertészsír, némi tej, esetleg víz a pároláshoz.

6 megjegyzés :
Mondom,hogy mindig kedvemre fozol:))Hasonlo zoldborsos tokanyt lattam regen en is valahol es mindig ki akartam probalni.Meg nem kerult sor ra.Irto guszta
Ez is nagyon finom étel! Nálunk is a karaj a legsűrűbben készített húsos étel! :-)
Hamarosan ebédelünk és szívesen látnám a tányéromon
Hűűűű....ez egy nagggggyyyon kedvemre való eledel:oDDDD Ííííííííííííííííírtóóóó guszta:))))
Csak borsóval szoktam a tokányt, tejföllel még nem próbáltam, de kipróbálom, mert nagyon finom lehetett!:-))
Edó, örülök, hogy tetszik! :)
Margitka, köszi! :)
Bianka, adnék én... :)
Niki, köszönöm! :)
Andi, ha szeretitek a tejfölös ételeket, nem fogsz csalódni. ;)
Megjegyzés küldése