A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ital. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ital. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 20., szerda

Rostos sárgabaracklé télre-nyárra

Ha gyümölcsléről van szó, nálunk inkább a centrifuga lép akcióba, de ettől függetlenül időnként készítek ivóleveket is, így egyszeri munka gyümölcsét több napig élvezhetjük. Most egy kevés maradék sárgabarack szorult elsősegélyre, fagyasztani nem szerettem volna, a lekvárfőzés szóba sem jöhetett (vajon, miért? :D), így a keményebbeket félretettem egy kis sárgabarackos gombóchoz, a puhábbakból pedig ivólevet készítettem.


Gyümölcsszezon lévén (inkább) esszük a vitaminokat frissen, így most is befőzésre gondoltam. Kissé tanácstalan voltam, mert télre nem szoktam ivólevet eltenni, de kis kutatás után Dulminánál és Renátánál is megerősítést kaptam: elvileg működik a dolog. :)

"Mindenünk a gyümölcs" :)))

A sárgabarackokat megmostam, kimagoztam, ahol akadt a héjon hiba, ott kivágtam, majd a gyümölcsöt egy edénybe tettem. Nem tudtam, mennyi vizet fog igényelni, így csak egy keveset öntöttem hozzá, majd főzni kezdtem. Miután felforrt, kb. 5 percig forraltam, ezután botmixerrel pépesítettem a levet. Ekkor körvonalazódott a szükséges víz mennyisége, ezt hozzáadtam, majd az egészet újra felforraltam. Tettem bele egy kevés aszkorbinsavat, ízlés szerint cukrot, és tovább főztem még néhány percig. Leszedtem a habját, végül csírátlanított kisebb-nagyobb üdítősüvegekbe mertem a levet. Kupak, 5-10 perc fejjel lefelé és a szokásos szárazdunszt.
Majd beszámolok a projekt (remélem) sikerességéről. :))


Arányaiban: 2 rész sárgabarackhoz (tiszta súly) 1 rész víz került, de ez természetesen, ahogy a cukor (vagy más édesítő) mennyisége is, függ az egyéni ízléstől és a gyümölcstől is. (1 kg gyümölcshöz kb. 10 dkg cukrot és késhegynyi aszkorbinsavat tettem.)
Egy kilogramm barackból a fentiek szerint ~1,2 l sűrű, nagyon rostos sárgabaracklé lesz (a férjem egyszerűen csak 200%-os gyümölcslének titulálta :D). Valami eszméletlenül finom; ha esetleg felbontáskor nagyon sűrű lenne, ásványvízzel lehet hígítani, illetve nyári fogyasztásnál egy óriási adag jégre kell önteni. :)) Felbontás után hűtve tárolandó.
Tovább olvasom...

2011. július 13., szerda

Frappé tejjel

Vázlatok között ragadt recept. Még tavaly jelent meg, a Kifőztük - melyik is? nem tudom... - egyik nyári számában. Szóval nem friss, ellenben most igazán aktuális. Meleg van, sőt, egyre melegebb, ilyenkor előkerülnek a hűsítők. A fagylaltok, a jeges italok, a hideg gyümölcslevesek; minden, ami - ha csak rövid időre is, de - kicsit lehűt minket. Ebben a melegben nem szeretek sokáig vacakolni a konyhában sem, még a napi "kötelező doppingszerrel" sem.


Ehhez a frappéhoz az instant kávét egy shakerbe szórom. Felöntöm alaposan behűtött tejjel és cukorsziruppal vagy mézzel édesítem, aszerint, mi akad éppen a kezem ügyébe. Felteszem a shaker tetejét és rövid idő alatt, erőteljesen felrázom az italt. Egyenes falú pohárba töltöm - ha kicsit van meleg, megelégszem ennyivel, ha nagyon, akkor dobok még néhány jégkockát bele.
Szívószál, napernyő...


Hozzávalók 1 adaghoz:
2 teáskanálnyi instant kávé (akár koffeinmentes is lehet), cukorszirup vagy méz, kb. 2 dl hideg tej, jég.
Tovább olvasom...

2010. december 14., kedd

Narancsos-mézes ágyaspálinka

Rászorulók mindig vannak, ebben az évben azonban még inkább szükség volt és van az összetartásra, egymás megsegítésére, mint bármikor máskor. Hogy könnyebbé tehessük néhány szegénységben élő család, néhány éhező kisgyermek karácsonyát, 115 blogger még nyár elején összefogott, hogy egy karácsonyi recept- és ötletgyűjtemény elkészítésével, adományokat gyűjtsön a megsegítésükre.
Ebben a kiadványban, a Kifőztük karácsonyban szerepel az alábbi vendégváró italreceptem.


A narancsot alaposan megmosom, szárazra törlöm. Héját nagyon vékonyan lehámozom, próbálok minél kevesebb fehér részt a héjdarabokon hagyni.
Egy fél literes üveget alaposan kitisztítok, majd beleteszem a narancshéjat, az aszalványokat és a fűszereket. A mézet kimérem és megmelegítem: elég addig melegíteni, míg kellemesen folyóssá válik. Az olvadt mézet az üvegbe csorgatom. Ezután a pálinkát is megmelegítem (nem kell felforralni, a forráspontja: 78 °C), majd egy keveset ebből is az üvegbe töltök. Lezárom az üveget és addig rázogatom, forgatom, amíg a méz és a pálinka el nem keverednek. Hozzáadom a többi pálinkát is, és - miután újra lezárom - néhányszor fejre állítom az üveget, hogy alaposan feloldódjon a méz a pálinkában. Kihűlés után hűvös, sötét helyre teszem (például hűtőszekrénybe), és négy hétig érlelem. Ezután eltávolítom a fűszereket az italból (leszűröm), és így érlelem tovább.
Az aszalványokból néhány darabot vissza lehet tenni az italba, ha ajándékba szánjuk, jól mutat az üvegben, illetve kitöltve a pohárban is nagyon mutatós. Irtóra üt, tehát óvatosan a nassolásával! :) Behűtve és/vagy hűtött pohárban kínálom.


Ha nem ajándékba készítem, én nem szoktam a mézet-pálinkát melegíteni, mert minket nem zavar, ha az ital opálos lesz.
Ez az ital "ágyazás" nélkül is elkészíthető, én most legutóbb úgy készítettem. Elkészíthető a limoncellohoz hasonlóan, először csak a pálinkát érlelve a fűszerekkel, majd 2,5-3 hét után leszűrve és a mézet ekkor hozzákeverve is. Nagyon finom végeredmény születik így is - szilveszterre még el is készülhet! ;)

Hozzávalók: 1 narancs héja, 2-3 szem aszalt sárgabarack, 3-4 szem aszalt szilva, 4-5 aszalt füge (mini), 10 szem aszalt szőlő (mazsola), 5-7 cm fahéjrúd, 4-6 szem szegfűszeg, 10 dkg méz, 4-4,5 dl pálinka (lehetőleg 50 fokos, semlegesebb ízű).

Mézes pálinkák a blogon: citromos-fűszeres, aszalt meggyel ágyazott, mentás. További - akár ajándékba is adható - likőrök a blogon: karamell-krémlikőr, kávélikőr, krémpuncs.

Adakoztál már? December 20-ig, az akció honlapján, még megteheted!
Tovább olvasom...

2010. november 29., hétfő

Advent

Eljött végre, tegnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. A közelgő ünnep kedvéért még Holle anyó is megerőltette magát a hétvégére - igaz a mai szikrázó napsütésben már csak gyerektenyérnyi foltokban fehérlik a hó. Mint legutóbb már írtam, éppen az év vége előtti leeresztett lufit fújom, de most hoztam nektek egy kis adventi vendégváró összefoglalót. Nálunk ebben az időszakban nem csak "karácsony van", hanem sok-sok névnap, szülinap, vendégeskedés-vendégvárás, ezért sokszor és sokfélével fogok készülni az elkövetkezendő hetekben. 
Advent első vasárnapján a nővéremék jártak nálunk egy kártya- és jenga-partira, szilvakrémlevessel, tejszínes rakott csirkével és adventi mézes tortával vártam őket. Remek volt, csak ne kellett volna utána mosogatni... :D


Kezdem azzal, amivel talán már kissé késő is: italok. Nálunk idén is készül limoncello, valamint mézes pálinka, amiből szokatlan módon most a Kifőztük Karácsony különszámban szereplő narancsos változatra esett a választásunk. Bár ezek nálam már érnek, még nincs késő most elkészíteni, karácsonyra, szilveszterre jók lesznek. Hasonló érésidőt igénylő receptek: citromos-fűszeres mézespálinka és mézes-meggyes ágyas pálinka.
Lágyabb ízekben, rövidebb érésidővel vagy azonnali fogyasztással készülnek az alábbi likőrök: karamell-krémlikőr, kávélikőr, krémpuncs. Ezeket szinte az utolsó pillanatban is össze lehet dobni, tehát ha most készülnek el, a hétvégi vendégek már ebből kortyolgathatnak.

Adventre általában csak aprósüteményeket készítek, emellett az egyéb alkalmak miatt torták szoktak előfordulni. Karácsonyra biztos, hogy készítek majd bejglit, amit az utóbbi években mindig előre készítettem el és fagyasztva várta az ünnepet. Idén erre nem lesz lehetőségem, így szerintem csak a karácsony előtti hétvégén fogom megsütni. A bejgli mellett erősen foglalkoztat a zserbó gondolata, ugyanis a diós sütiket mellőzni szoktam, a múltkor kipróbált zserbó viszont túl jól sikerült ahhoz, hogy hanyagoljam. :) Ezek mellett elképzelhetetlen, hogy ne készülne valamilyen soklapos sütemény, ami nálunk csak a mézes (grízes) krémes vagy a Zsuzsi szelet lehet (ezúton üzenem az illetékesnek, hogy nyugi, sütök... ;D).
Az aprósüteményekről még nem döntöttem, de íme néhány lehetőség: 3:2:1 linzer, csokis cookie, kakaóbabos, meggyes-diós cookie, darálós keksz, diós-darálós keksz, hókifli, kókuszcsók, mogyorós mini isler...

Mindenkinek kellemes tervezgetést, készülődést, várakozást!
Tovább olvasom...

2010. október 31., vasárnap

Sütőtöklé sült tökből...is

Két igazán tökös :P, halloweenhez passzoló recept az októberi Kifőztük magazinból, mindenszentek előestéjére - vagy bármikorra. :) Az italok elkészíthetők sült tök maradékból, illetve természetesen kifejezetten ivólének készítve, az összes hozzávalót egyben megpárolva is. Bárhogyan készülnek, egészséges és vitamindús, rostokban gazdag italok születnek, érdemes megkóstolni őket.


A sárgarépás sütőtökléhez a répát meghámozom, kevés víz hozzáadásával puhára párolom. Turmixolom, majd hagyom kihűlni. A sült tökszeletekből kikaparom a húst és néhány kortnyi vízzel pépesítem. Összekeverem a répapürével, hozzáfacsarom a narancsok levét és szükség szerint mézzel édesítem. Vízzel hígítom, üvegbe töltöm és behűtve kínálom.

A sütőtökös almaléhez az almákat vékonyan meghámozom, kevés víz hozzáadásával puhára párolom. Turmixolom, majd hagyom kihűlni. A sült tökszeletekből kikaparom a húst és néhány kortnyi vízzel pépesítem. Összekeverem az almapürével és szükség szerint mézzel édesítem. Vízzel hígítom, üvegbe töltöm és behűtve kínálom.


Hozzávalók kb. 1 liter...
...sárgarépás sütőtökléhez:
kb. 20-25 dkg tökpüré, kb. 15 dkg répapüré (1 nagyobb sárgarépa), 1-2 narancs leve, 1-2 evőkanál méz, fél liter szénsavmentes ásványvíz;
...sütőtökös almaléhez: kb. 30-35 dkg almapüré (2 közepes alma), kb. 15 dkg sütőtökpüré, 1-2 evőkanál méz, fél liter szénsavmentes ásványvíz.
Ásványvíz helyett részben vagy egészben használhatunk készen kapható rostos üdítőket is (pl. 100% narancslé, almalé...), ezekkel gazdagabb ízvilágot érhetünk el. Kisebb mennyiségben készítve, azonnal fogyasztva, érdemes kipróbálni - pl. az almapürét helyettesítve - frissen centrifugált gyümölcslevekkel is.

További sütőtöklé recept a blogon itt.
Tovább olvasom...

2010. október 21., csütörtök

Melengető italok: puncs és forralt bor

A korábbi posztom folytatásaként: íme az italok, melyek alapját a narancshéjas fűszerkeverék képezi. Mindkettő gyorsan elkészíthető, aztán irány a kanapé, a meleg szoba, egy jó könyv, halk zene...egyszerűen: kapcsoljunk ki egy finom, forró itallal a kezünkben!


A puncshoz a vizet egy edénybe teszem, beleszórom a fűszerkeveréket és a cukrot, majd felforralom. Még további 5 percig főzöm, majd hozzáadom a bort, a rumot és a narancslevet is. Újra felforralom, ezután a tűzről levéve belelógatom a teafiltert. 5-10 percnyi áztatás után a kész italt pohárba szűröm.


A forralt borhoz a vizet egy edénybe teszem, beleszórom a fűszerkeveréket és a cukrot, majd felforralom. Még további 5 percig főzöm, majd hozzáadom a bort is. Újra felforralom, ezután a kész italt egy pohárba szűröm.

Hozzávalók...
...1 adag puncshoz: 1 dl víz, 1 teáskanál narancshéjas fűszerkeverék, 1 evőkanál cukor, 1 dl vörösbor, 1 jó kortynyi rum, 1 filter fekete tea, kevés narancslé (friss vagy 100%-os készen vásárolt).
...1 adag forralt borhoz: 0,5-1 dl víz, 1 teáskanál narancshéjas fűszerkeverék, 1 evőkanál cukor, 2 dl vörösbor.
A hozzávalók mindkét receptnél a cukrozatlan fűszerkeverékre vannak megadva, amihez - ha meglepetésnek készül - érdemes a fenti recepteket is mellékelni.

Nemrég szepyke is készített egy finom forralt bort, az ő receptjét a Kifőztük magazin októberi számában találod. A hamarosan napvilágot látó karácsonyi különszámban pedig további finom, testet-lelket melegítő, vendégváró vagy éppen ajándékba adható italok receptjeit is megtalálod majd!
Tovább olvasom...

2010. október 18., hétfő

Citromos-fűszeres mézespálinka

November végén kezdődik az adventi időszak, és mivel ennek az italnak érnie kell, éppen itt az ideje, hogy elkezdjük az ünnepi készülődést! A mézes-ágyas pálinka remek vendégváró, de egy szép üvegbe töltve karácsonyi gasztroajándéknak is kiváló. Érdemes az ízeket szájízünk szerint összeállítani, a férjem kedvenc kombinációja pl. a meggyes-fahéjas mézes pálinka.


Néhány szó az ízesített pálinkákról...
A mézes pálinka alapvetően méz és pálinka kb. 1:3-1:4 arányú keverékéből áll (ízlés szerint). Az összetevőket kétféleképpen elegyíthetjük: ha a pálinkát és a mézet felmelegítjük, a kész mézes pálinkánk tiszta, áttetsző ital lesz, bár némi üledék képződhet az üveg alján - ettől én többszöri óvatos átszűréssel* szabadulok meg. Amennyiben az összetevőket nem melegítjük meg, az ital opálos lesz, ez azonban az ízén egyáltalán nem változtat - én saját (belső :D) használatra általában így szoktam készíteni. Az "egyszerű" ágyas pálinkába a pálinkát alkotó gyümölcs aszalványát tesszük, és azzal érleljük. A mézes-ágyas pálinka pedig értelemszerűen a fenti kettő keveréke: a pálinkába méz és aszalt gyümölcs is kerül.
Az italt fűszerekkel tehetjük még ízesebbé, ezt bármelyik változatnál alkalmazhatjuk. Bánjunk mértékkel a fűszerekkel, ugyanakkor ezek nagyobb mennyiségben történő használatával az ital előbb átveszi az ízüket. Ebben az esetben előbb kóstoljunk, akár 1 héttel az elkészítés után, és ha megfelelőnek találjuk az ital ízét, távolítsuk el a fűszereket belőle.

Ehhez a citromos változathoz a gyümölcsöket alaposan megmosom, szárazra törlöm. Héjukat nagyon vékonyan lehámozom úgy, hogy minél kevesebb fehér rész maradjon rajtuk. A gyömbérdarabot meghámozom és felkockázom. A vaníliarudat felhasítom (a magokat nem szükséges kikaparni belőle).
Egy fél literes üveget alaposan kitisztítok, majd beleteszem a citromhéjat, a gyömbérkockákat és a fűszereket.
A mézet kimérem és megmelegítem: elég addig melegíteni, míg kellemesen folyóssá nem válik. Az olvadt mézet az üvegbe csorgatom. Ezután a pálinkát is megmelegítem (nem kell felforralni, forráspontja: 78 °C), majd egy keveset ebből is az üvegbe töltök. Lezárom az üveget és addig rázogatom-forgatom, amíg a méz és a pálinka el nem keverednek. Hozzáadom a többi pálinkát is, és miután újra lezártam, néhányszor fejre állítom az üveget, hogy alaposan feloldódjon a méz a pálinkában. Kihűlés után hűvös, sötét helyre teszem (hűtőszekrény), és 3-4 hétig érlelődni hagyom. Ezután eltávolítom a fűszereket az italból (leszűröm), és így érlelem tovább. Behűtve és/vagy hűtött pohárban kínálom.

*Olvasói visszajelzés: Sz. Zsuzsi úgy szabadult meg az üveg alján képződött üledéktől, hogy az italt duplán hajtott anyagzsebkendőn+harisnyán szűrte át. Köszönöm a tippet, Zsuzsi! :)


Hozzávalók kb. fél liter kész pálinkához: 2 citrom héja, kb. 1 cm vastag karika egy nagyobb átmérőjű gyömbérdarabból, 5-7 cm fahéjrúd, 2-4 szem kardamom, 4-6 szem szegfűbors, 2-4 szem szegfűszeg, 3-4 cm vaníliarúd, 15 dkg méz, 4-4,5 dl pálinka (lehetőleg 50 fokos, semlegesebb ízű).

A recept az októberi Kifőztük magazinban jelent meg, amely szokás szerint a weboldalon ingyenesen letölthető!
Tovább olvasom...

2010. augusztus 31., kedd

Jegeskávé

Az igazi nyárnak, a kánikulának már vége, de ezt a jeges kávét bármikor fogyaszthatjuk. Mi legalábbis évszaktól függetlenül képesek vagyunk szép nagy adagokat eltüntetni belőle. :))


A kávét a megszokott módon lefőzöm. A vaníliafagylaltot egy szélesebb pohárba szedem, majd felöntöm a frissen főzött eszpresszóval. Vastag szívószállal és desszertes kanállal kínálom.

Érdemes kitapasztalni, hogy milyen arányokkal ízlik leginkább: a kevesebb fagylalt és több kávé kombináció esetében egy hígabb, szívószállal is fogyasztható krémes kávét, míg az arányok felcserélésével egy kanalazható, inkább desszert jellegű finomságot kapunk. 
 
Ízlés szerint természetesen koffeinmentesen, de akár instant kávéval is elkészíthető, ahogy a Kifőztük magazin 6. számában szereplő hűsítő "párja", a tejes frappé is.
 

Hozzávalók 1 adaghoz: 2-3 gombóc vaníliafagylalt, 1-2 adag forró eszpresszókávé.
Tovább olvasom...

2010. június 14., hétfő

Mentás szíverősítők

Jucinál jött szembe velem egy nagyon szép színű mentás likőr - bár inkább mézes-mentás pálinkának nevezném a csekély 60 fokos alapból készülő itókát. :) A próbához én némileg könnyebb műfajt választottam, az enyém csak 50 fokos volt :)), emellett készült egy változat vodkával is.
Mindkét italt ugyanúgy készítettem, egyforma mennyiségben került bele a mentalevél és a méz is - bár mindkét ízesítőből több, mint az eredeti receptben. Juci útmutatója szerint lelkiismeretesen összekutyultam az egészet, majd naponta rázogattam, kb. kétszer-háromszor. 5 nap után szűrtem le.


Tapasztalat:
- a pálinkával készülőnek sokkal szebb színe lett, de Juciét meg sem közelíti (elrontottam valamit vagy csak hiányzott az a plusz 10 fok? :D), a vodkás változatot inkább csak a méz színezte meg (nem nyugszom, zöld likőrt akarok! :D)
- a vodkával készült likőr íze sokkal-sokkal mentásabb, mint a pálinkás változaté, illetve a pálinka természetesen jobban elnyomja a menta ízét,
- bár az ízének szerintem jót tett a mézturbó, mindkét változat kissé opálos lett tőle, na de ez a legkevesebb, a végeredmény a lényeg! :)

Mindkettő finom lett, igaz teljesen más ízvilág - a gyengébb jobban bejön nekem, az erősebb a páromnak, ez mondjuk így arányos. :)) 
Juci, köszönöm! :)


Hozzávalók (próbamennyiség, tessék felszorozni):
6 dkg méz (nálam selyemfűméz), 2 szál menta levelei (20-25 levél), 2 dl vodka vagy pálinka.
Tovább olvasom...

2010. június 12., szombat

Bodzás limonádé

Bodzaszörpből készülő limonádé avagy a mojito alkoholmentes, bodzára hangolt változata (bodzito :P). Kinek melyik a szimpatikusabb. :) Napnyugtakor mehet bele egy kis fehér rum is, de napközben így, hűsítőn, frissítőn az igazi.


Szerencsére a fűszeresemben nagyon szép a menta, így abból használok bele. Néhány szálról letépkedem a leveleket és egy kancsóba dobom. A lime-o(ka)t megmosom, négybe vágom, a levelekre csavarom a levét, és a kifacsart cikkelyeket is beledobom. Ezután egy halom tört jeget teszek az edénybe és törőfával kicsit megdolgozom a mentaleveleket és a lime-gerezdeket. Mehet rá a bodzaszörp, a bubis ásványvíz és végül még felturbózom némi jéggel. Szuper!


Bodzaszörpöt nem készítettem idén, tavaly nagyobb mennyiséget tettem el és még mindig van belőle, nálam így természetesen ez adja az alapízt. Ha nincs saját készítésű, lehet készen is vásárolni, de az ízesítésnél mindenképpen kóstoljunk, hogy az általunk használt szörphöz állítsuk az ízeket.

További remek limonádé recepteket próbálhatsz ki Moha konyhájából, ha letöltöd a Kifőztük magazin 4. számát!


Hozzávalók kb. másfél literhez: 3-4 szál menta levelei, 1-2 db lime, 5 dl szénsavas ásványvíz, 2,5 dl bodzaszörp (a mennyiség szörpfüggő, kóstoljunk), sok-sok tört jég és jégkocka.
Tovább olvasom...

2010. június 2., szerda

Eperturmix

Eperturmixot mindenki tud készíteni, akinek tulajdonában van 1) némi eper, 2) egy turmixolásra alkalmas eszköz. Hogy az eperből hogyan lesz finom, hűsítő, tejes ital?


Egyszerűen. :) Az epret a cukorsziruppal és 1 dl tejjel pépesítem (turmix vagy botmixer). A pépet egy szűrőn átszűröm, majd a maradék tejjel, illetve ízlés szerint tejszínnel vagy vaníliafagylalttal tovább habosítom. Talpas vizes- vagy egyenes falú pohárba töltve, díszítve kínálom, 1-2 vastag szívószálat adok mellé.
A gyerkőcöm rajong érte, ennél jobban már talán csak a krémesebb shake-et szereti. Most, hogy itt az eperszezon, többször készül ilyen finomság nálunk. További epres ötletekért töltsd le a Kifőztük magazin korábbi számait!


Hozzávalók (1 adaghoz): 10 dkg eper, 2 cl cukorszirup, 2 dl hideg tej vagy 1-1 dl tej és tejszín vagy 1 dl tej és 10 dkg vaníliafagylalt, továbbá a díszítéshez eperszem, esetleg tejszínhab.
Tovább olvasom...

2010. május 28., péntek

Eperkoktél vodkával

Ez a koktél a Kifőztük 3. számában megjelent epres italreceptek felnőtteknek készülő változata. Finom zamatos eperrel készül, sűrű, alacsony alkoholtartalmú, erősen gyümölcsös ital. Az alkoholtartalom természetesen növelhető, sőt, vodka helyett fehér rummal is érdemes megkóstolni. :)


Az epret a cukorsziruppal és lime-lével pépesítem (turmix vagy botmixer), majd átszűröm. Cukorsziruppal édesítem (ennek mennyiségét az eper édessége határozza meg, de elsődleges szempont, hogy az eper íze azért még érvényesüljön). Shakerbe zúzott jeget teszek, hozzáadom az eperpürét és a vodkát. Alaposan összerázom, majd az italt díszített koktélospohárba szűröm.


A cukorszirupról: nyáron sokszor készítek koktélokat, amihez állandóan tartok cukorszirupot a hűtőben. Ez, a szemcsés cukorral szemben, kiválóan használható utólagos ízesítésnél is, ami hasznos lehet a citrusokkal vagy friss gyümölcsökkel készülő italoknál. 1 rész víz és 1 rész cukor néhány perces intenzív forralásával megfelelő állagú szirupot kapok, ezt kihűtve, üvegbe töltve tárolom a hűtőszekrényben.


Hozzávalók (1 adaghoz): 7-8 dkg eper, 1-2 cl cukorszirup, 1-2 facsarásnyi lime-lé, tört jég, 3 cl vodka (vagy ízlés szerint), valamint a díszítéshez eperszem, lime karika.
Tovább olvasom...

2010. május 26., szerda

Epershake

A harmadik kifőzés alkalmával készült ez a shake, gyerkőcöm egyik nagy kedvence, amivel igazán meg lehet dobogtatni a szívét és kényeztetni lehet a pocakját és lelkét. :)


Az epret a cukorsziruppal és a tejszínnel pépesítem (turmix vagy botmixer), majd hozzákeverek 10 dkg vaníliafagylaltot is. Egy egyenes falú pohár aljába egy gombócnyi vaníliafagylaltot kanalazok, erre töltöm az epres keveréket. Eperszemmel díszítem. A shake sűrűsége miatt 1-2 vastag vagy extra vastag szívószálat szúrok bele.


Hozzávalók (1 adaghoz): 10 dkg eper, 0,5 dl hideg tejszín, 1 cl cukorszirup, kb. 15 dkg vaníliafagylalt, továbbá a díszítéshez eperszem, esetleg tejszínhab.
Tovább olvasom...

2010. április 24., szombat

Karamell-krémlikőr

A gasztroajándék-hívek még éppen elkészíthetik anyák napjára ezt a finom krémlikőrt, ajándékba, vagy csak úgy elkortyolgatni egy kellemes beszélgetés közben a mamával, nagymamával. ;)


A cukrot és a vizet egy edénybe teszem és lassú tűzön karamellizálom. Apránként hozzáadok 3 dl tejszínt, majd beleteszem a vaníliarúd kikapart magjait és hüvelyét, valamint a sót. Továbbra is alacsony lángon főzöm, olykor megkeverem.
Kb. fél óra forralás-kevergetés után, amikor már teljesen felolvadt a karamell és besűrűsödött a tejszín, hozzáadok még újabb 1 dl tejszínt. Ezzel együtt még egyszer felforralom, majd a tűzről lehúzva, hűlni hagyom.


1-1,5 óra elteltével a kihűlt tejszínes karamellkrémből kiszedem a vaníliahüvelyt, majd vodkát keverek hozzá. Átszűrve, üvegbe töltöm a krémlikőrt. Hűtőszekrényben tárolom, fogyasztás előtt összerázom az üvegben.
Azonnal fogyasztható, de néhány nap után még finomabb, érdemes hát várni vele.

Hozzávalók kb. 5,5 dl krémlikőrhöz: 15 dkg nádcukor (kristálycukor is megfelel), 2 evőkanál víz, 3+1 dl tejszín (30%), 1/2 rúd vanília, csipet só (vagy ízlés szerint), 2 dl vodka (vagy ízlés szerint).


Ez a recept már megjelent az áprilisi Kifőztük magazinban. Az újság mindkét eddig megjelent száma, pdf formátumban, letölthető a magazin honlapján.
Tovább olvasom...

2010. március 28., vasárnap

Kávélikőr

Egy kicsit erősebb likőr, mint a tegnap posztolt krémpuncs. Az elkészítése valamivel időigényesebb, de a húsvéti vendégvárásig még bőven van idő hozzáfogni.


2 dl vizet és 10 dkg őrölt kávét felteszek együtt a tűzre. Amikor felforr, egy kanállal visszakeverem, majd újraforralom - ezt összesen háromszor teszem meg. Amikor utoljára felforr a sűrű kávé, leveszem a tűzről.
A kávéval egyidőben cukorszirupot készítek. Ehhez cukrot és 1,5 dl vizet felteszek egy edényben forralni. A vaníliarudat felhasítom, magjait kikaparom. A kikapart magokat az üres vaníliahüvellyel együtt hozzáadom a cukros vízhez, felforralom és sziruppá főzöm. Közepes tűzön, a forrástól számított kb. 10-15 perc alatt már elég sűrű szirupot kapok. A szirupot és a kávét összekeverem, majd hűlni hagyom.
Amikor már szobahőmérsékletűre hűlt az édes, zaccos kávénk, hozzáadom az alkoholt, majd az egész keveréket üveg(ek)be töltöm (a vaníliahüvellyel együtt), és 2 napig érlelem. Nem szükséges hűtőbe tenni, a kamrapolc tökéletesen megfelel a célra.

2 nap után sűrű szövésű anyagon átszűröm egy jól záródó üvegbe. (A likőr ekkor nyugodtan hígítható még további alkohol hozzáadásával, hogy a számunkra tökéletes ízt érjük el.) Hűtőszekrényben tartom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de néhány nap pihenő után még finomabb.


Ez a recept is megjelent már a Kifőztük első számában, ami továbbra is letölthető a weboldalról. Újdonságként blogonként fórumot indítottunk, amelyben már a megjelenéskor feltehetitek a receptekhez kapcsolódó kérdéseiteket, és nem kell megvárnotok, míg azok a blogokban posztolásra kerülnek.

Hozzávalók kb. 6-7 dl likőrhöz: 2 dl + 1,5 dl víz, 10 dkg őrölt kávé, 40 dkg cukor, 1 egész vaníliarúd, 4 dl vodka, vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2010. március 27., szombat

Krémpuncs

Mindjárt itt a húsvét, ideje egy kicsit készülődni az ünnepre, a vendégek rohamára. A krémpuncs receptje a Kifőztük első számához készült, most hozom itt is, ha esetleg valaki még nem olvasta volna az újságot. Az első szám továbbra is letölthető a weboldalról.


Egy edényben felforralom a vizet. Hozzáadom a cukrot, a fél citrom levét, a vaníliarúd kikapart magjait és felaprított hüvelyét, majd az egészet együtt lassú tűzön kevergetve főzni kezdem. (A citromlé mennyiségét ízlésünk szerint szabjuk meg, figyelve, hogy a szirup édes ízű legyen, kellemes citromos beütéssel, de ne legyen túlságosan citromos ízű. Ez amiatt is fontos, mert én háromszor készítettem el az utóbbi hetekben ezt a likőrt és mindannyiszor más volt a felhasznált citrom íze, savanyúsága. :S)
Amikor a cukor már elolvadt, folyamatos keverés mellett apránként, vékony sugárban hozzácsorgatom a tejszínt, és továbbra is lassú tűzön az egészet forrásig melegítem. A tűzről levéve 2-3 órán át állni hagyom.
A kihűlt tejszínes keverékhez barnarumot keverek, majd átszűrve üvegekbe töltöm a krémpuncsot. (A rum mennyisége természetesen ízlésünk szerint változtatható.)

Hűtőszekrényben tárolom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de ha áll néhány napot, az jót tesz neki.


A Kifőztük weboldalán elindult a blogok szerinti fórum. Azért hoztuk létre, hogy az időközben felmerülő kérdéseitekkel, véleményetekkel ne kelljen várnotok, míg a blogokra felkerülnek a receptek. Előre is köszönjük a hozzászólásokat!

Hozzávalók kb. 1 literhez: 4 dl víz, 30 dkg cukor, kb. 0,5 citrom leve (40-50 ml), 1/2 rúd vanília, 3 dl tejszín (30%), 4 dl barna rum, vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2009. november 27., péntek

Mézes-ágyas pálinka

Évek óta készítek mézes pálinkát karácsonyra. Én magam nagyon ritkán iszom, most is éppen csak belenyaltam, hogy megkóstoljam az ízét és máris berúgtam tőle :P, de a "rendes, pálinkakedvelő magyar pasiknak" kiváló.


Igaz ugyan, hogy a nagyon rendes magyaroknak nem igazán ugrik ez a fajta ital, mert hát a pálinkát vétek holmi ízesítőkkel "beszennyezni", de a kevésbé rendes magyarok - pl. a férjem :)) - szívesen fogyasztják. Ezért aztán az ő ízléséhez igazítom a karácsonyi italt, savanykás-mézes, kissé fahéjas ízben készül.



A recept egyszerű: kell egy üveg, az üvegbe méz, aszalt gyümölcs, fűszer és pálinka. Ez utóbbi házi. Ötvenes. :))
Egy üvegbe beleszórom az aszalt gyümölcsöt, nálunk ez meggy és pár szem fekete cseresznye, de készítettem már vörösáfonyával (csajos ízű lesz), sárgabarackkal (semlegesebb íz) stb-stb... Erre mézet öntök (most virágméz), majd mehet a fűszer (fahéjrúd - de ízlés szerint lehet ánizs, szegfűszeg, vanília... vagy mindez vegyesen) és végül felöntöm pálinkával (semleges ízű-illatú legyen, de sárgabarackra mehet természetesen jóféle s.barack pálinka is, csak még jobb lesz tőle ;) ). Alaposan összerázom, majd hűtőbe teszem és amikor csak arra járok, mindig rázok az üvegen néhányat, amíg csak fel nem olvad a méz. Minél tovább áll, annál finomabb, de erős fűszerezéssel 1 hét után már fogyasztható.


Én ezt az adagot 4 napja készítettem, már jó az íze - persze lesz jobb is. Az üveget úgy szoktam tölteni, hogy hagyok a tetején néhány ujjnyit - amikor a méz feloldódott és a fűszerek is kiadták az ízüket, meg szoktam kóstolni és így van hely az utóízesítésnek - amennyiben szükséges. Nem írok arányokat, érdemes saját szájíz szerint készíteni. A fűszerekre érdemes odafigyelni, én most 2 egész fahéjrudat tettem bele és ma ki is vettem belőle - ha tovább hagyom, (nekünk) már túl fahéjas lenne.
Figyelem! A gyümölcsdarabok ütnek! :))
Mézes pálinkák még a blogon: fűszeres-citromos, narancsos-ágyas.
Tovább olvasom...

2009. november 11., szerda

Forró csokoládé v1.0

Az első SK forró csokim. :))
A technikán még javítani kell, de elsőre nem lett rossz, csak nekem kicsit tömény. Illetve...a töménységgel nem is lett volna probléma, ha kisebb pohárba mérem a végeredményt. :D Nem baj, majd a rutin... ;)


Tejet melegítettem, egy méretes narancs vékonyan hámozott héjával és úgy fél rúdnyi darabokra tört fahéjjal. Néhány percig összeforraltam őket, majd beletettem a darabkákra tört csokoládét. A csoki felolvadása után - folyamatosan kevergetve - rövid ideig együtt is főztem őket, majd kihalásztam a héjdarabokat, és belecsorgattam egy kis mézet. 2 pohárkányit kitöltöttem, a maradékba pedig néhány korty Chivast kevertem - ez lett a férjemé. Kellemes, karácsonyi hangulatba ringató ital lett az eredmény.

Belekerült: kb. 5-6 dl tej, egy narancs vékonyan hámozott héja, fél rúd fahéj, 150 gr étcsokoládé, 1 evőkanálnyi akácméz (vagy egyéb édesítő/elhagyható), Chivas Regal (ízlés szerint/elhagyható).
Tovább olvasom...