A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szelet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szelet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 15., kedd

Diós-rácsos sütemény

Igazi nosztalgiasüti - gyerkőcként rendszeresen, mostanában elég ritkán találkozom vele. Én magam sem sütöttem már legalább 2 éve, de amikor múlt héten apum meghozta az adventre megtisztított diót, egyből beugrott...és különben is muszáj volt tesztelni, hogy milyen az idei dió. :P 
Karácsonyra is tökéletes, egyszerű süti, amivel a macerásabb kosárkát remekül ki lehet váltani. Egy baja van: gyorsan fogy. :)

A lisztet kimérem, a sütőport, cukrot és sót belekeverem, majd belemorzsolom a vajat. Hozzáadom a tojások sárgáját és gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát - a végén szükség szerint beledolgozom a hideg vizet is. Ezután a tésztát folpackba csomagolom és hűtőbe teszem.
A diót ledarálom. A tojásfehérjéket egy csipet sóval habbá verem - amikor már teljesen kemény, hozzáadom a citromlevet is. Ezután folyamatos habverés mellett beleszórom a cukrot és addig verem a habot, míg fényes lesz és csúcsot lehet húzni belőle. Ekkor egy szilikon lapáttal óvatosan beleforgatom a diót.
A sütőt 170-180 °C-ra előmelegítem. A tésztát kiveszem a hűtőből, átgyúrom és kinyújtom úgy, hogy bőven túllógjon a tepsin, majd kibélelem vele. A kilógó tésztadarabokat levágom, összegyúrom és vékony rudacskákat sodrok belőle - na ehhez is béna vagyok, nézzétek el... :D A tésztát vastagon megkenem lekvárral, majd ráterítem a habot, végül "rácsozom". Addig sütöm, amíg halványan megpirul - kb. fél óra. Hosszúkás szeletekre vágva kínálom.


Hozzávalók egy ~38x25 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
350 g liszt, 200 g vaj, 100 g porcukor, pici sütőpor (2 g), pici só, 3 tojás sárgája, 2-3 evőkanál hideg víz;
...a dióhabhoz: 6 tojás fehérje (3+3*), pici só, 1 evőkanál citromlé, 250-280 g cukor (most por- és kristálycukrot használtam felesben), 2 teáskanál vanília eszencia, valamint 300 g darált dió;
...továbbá: sárgabaracklekvár ízlés szerint.
*3 fehérje a tésztából és további 3 a fagyasztóból (maradékhasznosítás) kerül a habba. Én így szeretem, mert így nagyon könnyű lesz a hab a tetején, de ez természetesen opcionális, mint ahogy a tésztára kerülő lekvár mennyisége is.
Tovább olvasom...

2011. szeptember 7., szerda

Szilvás pite

Ez az a sütemény, amiért érdemes szilvalekvárt főzni. Mennyei és szerintem kihagyhatatlan! Mondom ezt úgy, hogy nem is szeretem a szilvát...
Majdnem ugyanez a recept már szerepel itt a blogon, sárgabarackkal, úgy is nagyon finom, de a szilvás veri azt a változatot. A recept a kisebb módosítások miatt áll újra itt, így nem kell "lapozgatni", ha valaki kedvet kapna hozzá.


A pite kétféle tésztából készül, ezekből elsőként a linzertészta készül el, késes robotgépben vagy kézzel. Ehhez a lisztet összeszitálom a porcukorral, a fahéjjal és egy pici sóval, majd először elmorzsolom a hideg vajjal, ezután hozzáadom a tojások sárgáját és szükség szerint egy kis hideg vizet. Addig gyúrom (dolgoztatom a géppel), amíg összeáll, majd folpackba csomagolva teszem a hűtőbe pihenni (30-60 perc). Amíg a tészta pihen, a szilvát megmosom, félbevágva kimagozom, megszórom egy kevés fahéjjal és porcukorral, majd állni hagyom.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra (akinek nem légkeveréses a sütője, az 200 °C-ra melegítse elő). A hűtőből kiveszem a vajas tésztát, finoman átgyúrom, majd a tepsi méretére nyújtom. A tepsi aljára sütőpapírt teszek, a formát kibélelem a tésztával, alaposan megszurkálom villával és befedem egy alufóliával. A 180 °C-os sütőben légkeveréssel 15-18 percig sütöm, ezután leveszem a fóliát és tovább sütöm még 5 percig vagy amíg halvány színt kap.
Amíg a tészta sül, a szilvalekvárt egy evőkanál nádcukorral beforralom (kb. 3 perc). A sütőből kiveszem a tésztát, az omlós lapot azonnal megkenem először egy kissé felvert fehérjével*, majd a forró, sűrű lekvárral.
*Abból a fehérjéből veszek el egy keveset, ami az omlós tészta készítésekor kimarad - a maradéka a másik tésztához megy.


A második (egyensúly) tésztához a tojásokat szétválasztom, a fehérjéket (az omlós tésztánál megmaradtakat is) egy kevés sóval együtt keményre verem. A puha vajat habosra keverem a cukrokkal, majd hozzádolgozom a tojások sárgáját. A lisztet elkeverem a fahéjjal és a sütőporral. A vajas alaphoz 3-4 részletben, felváltva hozzádolgozom a lisztet és a tojáshabot, majd ezt a tésztát egyenletesen az omlós-lekváros alapra kenem, a tetejét pedig sűrűn kirakom a gyümölcsdarabokkal. Ezután finoman meghintem az egészet még egy kevés fahéjjal és vaníliás cukorral, végül a sütőbe teszem és (már légkeverés nélkül, továbbra is 180 °C-on) 35-40 perc alatt, pirulósra-készre sütöm. A szeleteléssel megvárom, amíg teljesen kihűl és porcukorral meghintve kínálom.


Hozzávalók egy ~38x25 cm-es tepsihez...
...az omlós vajas tésztához:
300 g liszt, 50 g porcukor, csipet só, 1 teáskanál őrölt fahéj, 200 g vaj, 2 tojás sárgája, szükség szerint 1-2 evőkanál hideg víz;
...az omlós tészta lekenéséhez: a fehérjékből egy kevés, 6 jó nagy evőkanál (~250 g) szilvalekvár, 1 evőkanál nádcukor;
...az egyensúly tésztához: 150 g vaj, 150 g cukor (100 g porcukor, 50 g nádcukor), 3 tojás sárgája, 150 g liszt, 1 teáskanál sütőpor (3 g), 1 púpozott teáskanál őrölt fahéj, 5 (3+2 a vajas tészta tojásaiból) tojásfehérje, pici só;
...továbbá: 1 kg magozott és felezett szilva, 1 evőkanál porcukor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj, majd a tetejére sütés előtt további fahéj és házi vaníliás cukor (vagy sima kristálycukor).
Tovább olvasom...

2011. augusztus 22., hétfő

Almás sütemény

Gyerekkoromban nem ismertem a pite kifejezést. Anyum sem, a nagyim sem sütöttek "pitét", "lepényt", "szeletet", ők mindig csak "sütit" sütöttek. Ez az almás tehát nem pite, hanem süti. :) Nem tudom úgy elkészíteni, mint ők, anyum a nagyimtól látta, én mindkettőjüktől, de egyikünk süteménye sem hasonlít a másikéra. A hozzávalók pedig nagyjából ugyanazok, elvileg ugyanúgy is készülnek, az ízük, állaguk mégis más. Az enyém például mindig más. :D Mostanában már meg sem próbálok "olyat" készíteni, csak hasonlót, azért az alapokat tartom persze, de már nem törekszem az egyezésre. Nem véletlenül nem egymás klónjai vagyunk, a süteményeink sem lehetnek egyformák. :)


A "süti" tehát mindenféle omlós tésztakészítési technikát felrúgva, az alábbiak szerint készül: a tojást a cukorral kihabosítom, majd hozzáadok egy csipet sót és összegyúrom a puha vajjal (anno margarinnal) és az élesztővel (vagy sütőporral) elkevert liszttel. Amennyit felvesz, érzéssel... :P A tésztát ezután most pihentettem (hűtőszekrény), mert 1) elég lágy lett és nem akartam már több lisztet hozzáadni, 2) a tölteléket sem készítettem elő, de ha éppen nyújthatóra sikerül, és a töltelék is készen van már, akkor akár pihentetés nélkül is mehet a tepsibe.
A töltelékhez az almákat meghámozom és lereszelem, cukorral és fahéjjal ízesítem és állni hagyom, hogy levet engedjen. A kifacsart alma fennmaradó levéért gyerkőcként mindig versenyeztünk: elképesztően édes, finoman fahéjízű, sűrű, barna színű almalé, amiben 1-1 kisebb almareszelék is úszkál még. Nagyon nem egészséges, de annál finomabb, időnként ilyen is kell. :))
A tésztát felezem, átgyúrom és az egyik felét tepsiméretűre nyújtom. Vajazott-lisztezett vagy sütőpapírral bélelt tepsibe igazítom, majd elosztom a tetején a levétől kifacsart, édes, fahéjas almát. A tészta másik felét is kinyújtom és ezzel fedem be az almát. Alaposan megszurkálom egy villával és előmelegített, 190 °C-os sütőben addig sütöm, amíg a teteje szép színt kap. Kihűtve szeletelem, porcukorral megszórva kínálom.


Hozzávalók (egy nagyobb tepsihez)...
...a tésztához:
3 tojás, 20 dkg cukor, 20 dkg vaj, 1 mokkáskanál instant élesztő vagy sütőpor, 30-30 dkg finom és rétesliszt (ha szükséges az igazításhoz, lehet még hozzáadni egy keveset), csipet só;
...a töltelékhez: legalább 1,5-2 kg reszelt alma, ízlés szerint cukor és fahéj (az alma ízétől, édességétől függ).
Tovább olvasom...

2011. július 15., péntek

Mákos-sárgabarackos lepény

...és picit ribizlis is és még bögrés is... :)
Gyors, egyszerű süteményt készítettem tegnap, mert nagyon érik a sárgabarackunk és így eltüntethettem néhány szemet belőle. Tényleg csak néhányat, ugyanis igen méretes barackjaink termettek. :) Ilyen melegben is jól esett - na nem a sütő hőmérséklete, hanem a süti, ami finoman mákos és nem igazán édes, így a nyári kilószámolgatás alatt megvan az illúzió, hogy ez a két-három szelet még belefér. ;)


Amíg a sütő előmelegedett és én a gyümölcsökkel foglalkoztam, a tésztával a robotgép dolgozott helyettem: a tojásokat közepes fokozaton kihabosította a cukrokkal, majd belekeverte a joghurt felét, azután a lisztet a sütőporral, majd a joghurt másik felét, végül pedig egyszerűen - egy szilikon lapáttal - beleforgattam a frissen darált mákot.

eeeeekkora sárgabarackjaink vannak!

Sütőpapíros (vagy vajazott-lisztezett) tepsibe terítettem a tésztát, rádaraboltam a kimagozott barackot és megszórtam ribizliszemekkel. 200 °C-on, kb. 30 perc alatt sült meg. Porcukrozva és anélkül is finom a végeredmény. :)


Hozzávalók (~25x35 cm tepsi, lehet kicsit kisebb, akkor magasabb lesz a tészta): 3 nagy (vagy 4 kisebb) tojás, 1/2 bögre (100 g) nádcukor, 1/2 bögre (100 g) kristálycukor, 2x2/3 bögre (2x160 ml) zsírosabb joghurt (vagy kefir vagy tejföl vagy ezek keveréke), 2 bögre (300 g) liszt, 1 csomag (10 g) sütőpor, 1/2 bögre mák (előbb mér, aztán darál, 125 ml=kb. 80 g), továbbá 350-400 g sárgabarack és néhány fürt ribizli, illetve más tetszőleges, mákot szerető gyümölcs.
1 bögre/csésze=250 ml; 5let: ebből a receptből.
Tovább olvasom...

2011. július 10., vasárnap

Sárgabarackos-fahéjas pite

Hát ez nem egy ripsz-ropsz pite, de megéri vacakolni vele, mert isteni. Annyira, hogy bár nem szoktam hétköznapokra rendszeresen sütit sütni, ezt az elmúlt napokban kétszer is elkészítettem. Az alapja omlós tésztalap, amit finoman megkenek lekvárral, erre jön egy kicsit módosított egyensúly tészta, majd bele a gyümölcsdarabok. Nagyon jóóó!


Elsőként a linzertészta készül el, késes robotgépben vagy kézzel. Ehhez a lisztet összeszitálom a porcukorral és egy pici sóval, elmorzsolom a hideg vajjal, majd mehet hozzá a tojások sárgája, a vanília eszencia és egy kis jeges víz. Addig gyömöszölöm, amíg összeáll, majd folpackba csomagolva teszem a hűtőbe pihenni (kb. 30 perc). Ezután a sárgabarackokat megmosom, kimagozom és negyedelem, finoman megszórom fahéjjal és porcukorral, majd állni hagyom. Nem hagyom magára: ahogy elkezd levet engedni, egyszer-kétszer átforgatom.
A sütőt előmelegítem 200 °C-ra. A hűtőből kiveszem a pihentetett vajas tésztát, finoman átgyúrom, majd a tepsi méretére nyújtom. A tepsi alját teljesen kibélelem vele, alaposan megszurkálom villával és befedem egy alufóliával. A 200 °C-os sütőben 18-20 percig sütöm, ezután leveszem a fóliát és tovább sütöm jó 5 percig.
Amíg a tészta sül, a sárgabaracklekvárt teljesen pépesítem (mixer) és egy evőkanál nádcukorral beforralom (kb. 3 perc). A sütőből kiveszem a tésztát, a sütő hőjét mérsékelem 180 °C-ra, az omlós lapot pedig azonnal megkenem először egy kissé felvert fehérjével*, majd a forró, sűrű lekvárral. 
*Abból a fehérjéből veszek el egy keveset, ami az omlós tészta készítésekor kimarad - a maradéka az egyensúly tésztához megy.


Az egyensúly tésztához (-szerűséghez) a tojásokat szétválasztom, a fehérjéket (a maradékot is) egy picurka sóval együtt keményre verem. A puha vajat habosra keverem a cukrokkal, majd egyenként hozzádolgozom a tojások sárgáját. A lisztet elkeverem a fahéjjal és a sütőporral. A vajas alaphoz 3-4 részletben, felváltva hozzádolgozom a lisztet és a tojáshabot, majd ezt a tésztát egyenletesen az omlós-lekváros alapra kenem, a tetejét pedig kirakom (katonásan vagy bohókásan, mindegy) a gyümölcsdarabokkal. Ismét a sütőbe teszem és 35-40 perc alatt, pirulósra-készre sütöm. Porcukorral vagy anélkül is nagyon finom, szilvával is érdemes elkészíteni!


Hozzávalók egy ~38x25 cm-es tepsihez...
...az omlós vajas tésztához:
300 g liszt, 50 g porcukor, csipet só, 200 g vaj, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál vanília eszencia, 20-30 ml hideg víz;
...az omlós tészta lekenéséhez: a fehérjékből egy kevés, 150-200 g krémes sárgabaracklekvár, 1 evőkanál nádcukor;
...az egyensúly tésztához: 150 g vaj, 150 g cukor (75 g porcukor, 75 g nádcukor), 3 tojás sárgája, 150 g liszt, 1 teáskanál sütőpor (3 g), 1 teáskanál őrölt fahéj, 5 (3+2 a vajas tészta tojásaiból) tojásfehérje, pici só;
...továbbá: 600-700 g magozott és negyedelt sárgabarack, 1-2 evőkanál porcukor, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj.
Szilvával is mennyei! Recept itt. :)
Tovább olvasom...

2011. április 11., hétfő

Brazil krémes

Hétvégére vendégeket vártunk és hamburgerezést terveztünk, ami végül grillen készült el. Az ilyen összejövetelek természetesen nem működhetnek desszert nélkül, így amikor néhány napja megláttam ezt a sütit Margitkánál, el is dőlt, hogy ez lesz a zárófogás. Finom lett - szerintem nem csak kávérajongóknak. :)


A sütemény alapja egy diós-kávés piskótalap. Ehhez a tojásokat szétválasztottam, a sárgáját kikevertem a cukorral és a kávéval, majd hozzáadtam a lisztet, diót, kakaóport és a térfogatnövelőket ;), végül lazán beleforgattam a csipet sóval keményre vert tojásfehérjéket. Kapcsos tepsibe sütőpapírt szorítottam és ebben sütöttem előmelegített sütőben, először 200, majd 170 °C-on a piskótát (gyorsan sül). A lapot hagytam a formában állni úgy negyed óráig, majd a szélénél óvatosan körbevágva, rácsra téve hűtöttem ki.

A kihűlt lapra egy vaníliakrém kerül, ami eredetileg a vizes krémes krémje - felezett adagban. Én most kevesebb pudingport használtam hozzá és a vizet lecseréltem tejre, emellett keményítő és vaníliarúd került a krémbe. 
A tej nagy részét (5 dl) feltettem a felhasított vaníliarúddal melegedni. Amíg felforrt, a maradék 1 dl tejben elkevertem a pudingport és a keményítőt, emellett kemény habbá vertem a tojásfehérjéket először magukban, majd a cukrot is hozzádolgozva. A felforrt tejből kiszedtem a vaníliahüvelyt, belecsorgattam a keményítős keveréket, majd miután besűrűsödött (azaz kábé azonnal :D), hozzádolgoztam a fehérjéket és pár pillanatig együtt főztem őket. A krémet ezután a kihűlt és a tepsibe visszahelyezett, diós-kávés lapra simítottam, majd hűtőben hagytam kihűlni.
A sütemény koronája a tejszínhabréteg, amit cukorral félkeményre vertem, majd hozzáadtam a habfixálót és a neszkávét. Ezt a kihűlt krémre simítottam, végül a sütit a fogyasztásig hűtőszekrényben tartottam. Tálaláskor kisebb (6x6 cm) kockákra szeleteltem - és véletlenül lefelejtettem a csokit a tetejéről. :/


Hozzávalók (25x38 cm tepsi, 24 szelet)...
...a tésztához:
4 tojás szétválasztva, 20 dkg cukor, 1 dl (főtt vagy instantból készített) kávé, 20 dkg finomliszt, 10 dkg darált dió, 2 mokkáskanál kakaópor (keserű), 1 mokkáskanál szódabikarbóna, 1 mokkáskanál sütőpor, pici só;
...a krémhez: 5+1 dl tej, 1 vaníliarúd, 1 csomag vaníliás pudingpor, 4 dkg étkezési keményítő, 6 tojásfehérje, 17-18 dkg cukor;
...a habhoz: 5 dl habtejszín (30%), 3-4 evőkanál cukor, 1-2 evőkanál instant kávépor (kóstoljunk!), 2 csomag habfixáló.
A tetejét Margitka csokireszelékkel díszíti, én natúran felejtettem és így is finom, de szerintem kakaópor vagy durvára tört kávészem, esetleg csokis kávészem is illik hozzá.
Tovább olvasom...

2011. március 27., vasárnap

Kakaós lepény

Meg ne kérdezzétek, miért hívják ezt a süteményt kakaós lepénynek... Megtaláltam ezen a néven több helyen is a neten, úgyhogy ez a neve és pont. :) A tesóm szokta készíteni, gyors, egyszerű és a gyereknép (na jó, nem csak ők) nagyon bírják. Régi recept, gyerekkorunkban félbevágva, sárgabarackkal bőségesen megkenve ettük, a nővérem meggyet dobál a tésztába, én most csak egy kis mandulával megszórva készítettem.


Tálas mixerben készítettem: a vajat kihabosítottam, hozzáadtam a tojást, majd a cukrot, valamint a tej felét és alaposan elkevertettem a géppel. Ezután ment bele a liszt, a kakaó, a sütőpor és a tej maradéka. Ismét alaposan összedolgoztattam, végül sütőpapíros tepsibe simítottam a tésztát. A tetejére szeletelt mandulát szórtam, előmelegített sütőben, 160-170 °C-on sütöttem kb. 30 percig (tűpróba, ne hagyjuk kiszáradni a sütit).
Kihűtve, szeletelve kínáltam.


Hozzávalók (kb. 20x30 cm tepsihez): 50 g vaj, 1-2 egész tojás*, 250 g cukor (200 g is elég), 2,5 dl tej (két részletben hozzáadva), 250 g liszt, 40 g kakaópor, 1 csomag sütőpor (12-16 g), továbbá ízlés szerint szeletelt mandula, sárgabaracklekvár, meggy (...).
*Először a nővéremtől kapott recept szerint, egy tojással készítettem, de két tojással nekem jobb a tészta állaga. A tej egy részét joghurtra is lehet cserélni - úgy is nagyon finom lesz.
Tovább olvasom...

2011. március 13., vasárnap

Vizes krémes

Krééémes! Az egyik kedvencem - kedvencünk. Én egy gazdagabb ízű változatot szoktam készíteni, tejjel, egész tojásokkal, de már régóta kíváncsi voltam a tojásfehérje-zabáló, vízből készülő krémesre. :)) Margitkánál aztán nemrég véletlenül felfedeztem, hogy ő ezt készíti, így kipróbáltam. Finom lett: bár kevésbé ízes, mint a megszokott recept, de biztosan fog készülni még nálunk - sőt, tervezem tejjel is kipróbálni. :)


Mirelit leveles tésztából készítettem a lapokat, most vékonyabbra, egy csomagból nyújtva a kb. 25x35 cm-es tepsibe. (Szeretem vastagabb tésztával is, ekkor két csomagból nyújtom a 2 lapot.) Miután kisült, a lapokat méretre vágtam - az egyiket egyben hagytam, ezt a kapcsos tepsi aljára tettem, a másikat kisebb négyzetekre szeleteltem.
A krémhez egy liter vizet felforraltam, ebbe csorgattam a kevés vízben, 10 dkg cukorral, csomómentesre kevert pudingot. Besűrítettem. Amíg a víz forrt és a pudingot kavargattam, a tálas mixerrel kemény habbá vertem a fehérjéket először magukban, majd a maradék cukrot is beledolgozva (tálas mixer híján a pudingfőzés előtt kell a habot elkészíteni). A tojáshabot egy kézi habverővel - még a tűzön, kevergetve - a forró pudingba dolgoztam és rövid ideig együtt "főztem". A kész krémet a tepsibe simítottam, a tetejét kiraktam a tésztanégyzetekkel, majd alaposan behűtöttem. Tálalás előtt, a négyzetek mentén, felszeleteltem a süteményt, majd porcukorral megszórva kínáltam.


Belekerült: 1 csomag mirelit leveles tészta (50 dkg), 4 csomag vaníliás pudingpor, 1+0,2 liter víz, 10+20 dkg cukor, 8 tojásfehérje (eredetileg 9, de én most ennyit vadásztam a fagyasztóból), liszt a tészta nyújtásához.
Tovább olvasom...

2011. március 8., kedd

Túrós szelet

Régebben nagyon szerettem a túrótortát, de aztán néhány negatív cukrászdai élmény sikeresen feledtette velem ezt az ízvilágot. A napokban eszembe jutott, így egy hasonló ízű süteményt készítettem a hétvégi családi partihoz. Nem bántam meg: a végeredmény egy csodafinom, könnyű, túrókrémes szelet lett. Teszteljétek!


A sütemény alapja egy piskótalap - én most egyszerű, puha "kanalas" piskótát készítettem hozzá, de ez ízlésfüggő. A sütéshez a kapcsos tepsimet (kb. 25x35 cm) használtam, ebben is hűtöttem ki a lapot, végül a sütit ebben rétegeztem.
Amíg a lap hűlt, a krémet készítettem el. Ehhez a zselatint először beáztattam vízbe, majd miután megduzzadt, olvadásig (azaz nem forrásig) melegítettem. Ezután félretettem és a túrót alaposan eldolgoztam (mixer) a joghurttal, lágy vajjal, reszelt citromhéjjal és egy kevés citromlével, valamint édesítettem. A tejszínt egy kevés cukorral kemény habbá vertem - a habosítás vége felé belecsorgattam az olvadt, már hűvös zselatint is. A tejszínt és a túrókrémet összedolgoztam és a piskótalapra simítottam. Ezután hűtőben hagytam néhány óra alatt alaposan megdermedni.
A tetejére gyümölcszselét készítettem, mint ennél a tortánál. Langyosra hűtve, két lépésben dermesztettem a túrókrémre.


Belekerült...
...a piskótába:
6 tojás szétválasztva, 6 evőkanál házi vaníliás cukor, 6 evőkanál liszt;
...a túrókrémbe: 75 dkg tehéntúró, 1 citrom reszelt héja és 1-2 evőkanál citromlé, 10 dkg puha vaj, 2 pohár natúr joghurt (2x140 g), 8 evőkanál házi vaníliás cukor (vagy ízlés szerint), valamint 4 dl tejszín, 2 evőkanál cukor, továbbá 20 g zselatin kb. 10 evőkanál vízben oldva;
...a gyümölcszselébe: 55-60 dkg vegyes piros gyümölcs (fekete szeder, piros ribizli, eper és málna került bele), 3 dl víz, 8 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 15 g zselatin+5 evőkanál víz.
Tovább olvasom...

2010. november 14., vasárnap

Zserbó

Ez is letudva.
Korábban nem készítettem, egyrészt mert annyira nem rajongok a diós sütikért - bár az utóbbi időben már változóban a dolog :) -, másrészt mert a zserbót kifejezetten nem bírtam. Történt, úgy egy hete, hogy apum beállított egy zacskó dióval: megtisztítva, aaakkora fél diókkal, mint egy kétszázas (az ember lánya jóformán sajnálja ledarálni :D). A zacskó láttán valamiért egyből a zserbó villant be, pedig apum elvileg már a karácsonyi bejglim kedvéért szorgoskodott jó előre. :)) Aztán tegnap a kezembe akadt egy szakácskönyv, az 1 millió menü. Lapozgattam egy ideig a desszert részt, mígnem eljutottam a zserbóig. Na jó, ha már ennyire tolakszik, ám legyen...


Nagyjából követtem a receptet: a tészta hozzávalóit összegyúrtam - először robotgéppel, csak úgy nagyjából, majd kézzel. A tészta nagyon emlékeztetett a bejgli tésztájára, állagát, illatát, összetevőit tekintve, talán - mivel nem hideg, hanem szobahőmérsékletű zsiradékot használtam - kicsit könnyebben kezelhető volt. (Itt megjegyezném, hogy a recept nem írt a gyúrás után pihentetési időt, így egyből kinyújtottam - de legközelebb kicsit hagyom előtte állni, szerintem úgy könnyebben nyújtható lesz a tészta.) Azt ugye meg sem kell említenem, hogy a recept leírásában a tésztát 3 részre osztják, de a fotón 4 lapos sütemény szerepel? Ááá... :P

Na szóval, tészta összegyúrva, 4 részre osztva - tényleg, eredetileg 3 vagy 4 lapos a zserbó??? Lisztezett felületen vékonyra nyújtottam, majd egy kb. 30x22 cm-es - sütőpapírral bélelt - keretbe igazítottam. A tésztát megkentem ribizlizselével (nagyon jó választás volt, pedig majdnem sárgabarackkal készült), megszórtam a cukorral elkevert darált dió harmadával, majd a következő tésztagombócot is kinyújtottam és a dióra helyeztem. Újból lekvár-dió-tészta, majd még egy réteg. A legfelső tésztalapot megszurkáltam egy villával, majd úgy 1-1,5 órán keresztül pihentettem az összeállított süteményt. Ezután 180-190 °C-ra előmelegített sütőbe toltam és kb. 30 perc alatt világosra sütöttem. Rácson hagytam kihűlni (eredetileg a tepsiben lehet hagyni).

alapanyag...

A tetejére mázat készítettem - ez "vicces" volt, mert rémlett, hogy a nagyim anno a zserbóra valami édes-kakaós-margarinos mázat gyártott, így a csokit vajjal és cukorral olvasztottam meg - persze a cukor nem akart elolvadni, így kapott egy kevés vizet (...), aztán még a biztonság kedvéért némi kakaóport is tettem hozzá - szóval kutyultam... (Tuti zserbómáz-recept valakinek esetleg?) Az azért megnyugtatott közben, hogy szepynél láttam hasonló összetevőjű mázat, tehát nagyon nem lőhettem vele mellé. :D Imáim meghallgatásra találtak, mert a hűtőben reggelre megdermedt, nem valami szépen szeletelhető máz, de finom - és nem is annyira olvadós...
A lényeg: a süti meglepően jó lett, este még langyosan, lágy mázzal :)) teszteltük, reggel pedig ezt majszoltam a kávém mellé. A közelgő adventre és karácsonyra is gondolva biztosan tudom, hogy nem ez lesz az utolsó zserbóm...

Aprócska, kb. 2x1 cm-es falatkákra szeleteltem, de persze lehet nagyobbra is.

Hozzávalók (kb. 30x22 cm-es tepsihez)...
...a tésztához:
50 dkg liszt (+ a nyújtáshoz), 10 dkg vaj, 10 dkg zsír (nálam libazsír), 1 tojássárgája, 5 dkg vaníliás cukor, pici só, 1,5 dkg élesztő (elmorzsolva a lisztben, nem kell felfuttatni), 10 dkg tejföl (12%-os volt itthon), szükség szerint tej (nekem kellett hozzá kb. 2 evőkanálnyi);
...a töltelékhez: 20-25 dkg darált dió (nekem 22 volt), 10-15 dkg cukor (12 volt), lekvár - egy 7 dl-es üveg ribizlizselé fele fogyott el;
...a mázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 3 evőkanál cukor, 4 dkg vaj, kb. 3 evőkanál víz, 1 evőkanál keserű kakaópor.
Tovább olvasom...

2010. augusztus 16., hétfő

Kekszes almás szelet

Egy villám jóvoltából adódó, néhány napos kényszer-netszünet után, íme újra itt. :)
Most egy kevéssé megerőltető recept következik, azt hiszem, nagyjából mindenki ismeri is ezt a sütit. Én meggyel jobban szeretem, de a kertben az almafa elkezdte potyogtatni a termését (lehet, hogy megérett? :O), így most maradtam az alap változatnál.


Az almákat megpucoltam, negyedekre vágtam, magházukat eltávolítottam és a gyümölcsöt vékonyra szeleteltem. Egy evőkanálnyi vajon, némi cukorral, félig megpároltam. Közben a vizet és az almalét elkevertem, feloldottam benne a vaníliás pudingport, majd a megpárolt almára öntöttem. Forrásig főztem - ezalatt a tejes színű pudingos keverék fényesebbé, élénkebb színűvé válik.


Míg az almás puding elkészült, szögletes háztartási kekszet sorakoztattam egymás mellé egy rétegben. Állítható szögletes keretet igazítottam hozzá, majd rátöltöttem az elkészült, forró, almás pudingot. A tetejét ismét keksszel raktam ki. Hagytam, hogy a kekszek kissé hozzákössenek a pudinghoz (kb. 1 óra), majd bevontam, egy kevés olajjal elkevert, olvasztott csokoládéval a tetejét. Behűtve szeleteltem.


Valójában nincs rá bevált receptem, ha sok az alma, akkor kevesebb pudingba ágyazom, ha kevés, többe. A pudingpor-folyadék aránya is az almától függ, ha sok levet ereszt, akkor kevesebb lébe kerül a pudingpor...és fordítva.

Mindig szemre készítem, most éppen az alábbiakból: 6 közepes-nagyobb alma, 2 dkg vaj, 4 evőkanál nádcukor, 2,5 dl víz, 2,5 dl almalé, 2 csomag vaníliás pudingpor, 200-250 g háztartási keksz, 10 dkg étcsokoládé, 1 evőkanál olaj.
Tovább olvasom...

2010. január 28., csütörtök

Egyszerű ribizlis kocka

Margit2 sütött néhány napja nagyon guszta meggyes lepényt, le is csaptam a receptre. Némi gondom persze akadt, mert ugye miért ne fogyott volna már ki a fagyasztóból a meggy (...), helyette azonban van ribizli, bőségesen. :)) Kisebb adagban készítettem, ugyanis nem volt elég tejfölöm itthon, bár Margitka felajánlotta a tejszínt kiváltási lehetőségként, de a hétvégi franciásított krémes alkalmával azt is elfogyasztottam.
...üres a hűtő, ilyenkor kell(ene) kocsonyát főzni... :D


A tésztához tojást habosítottam cukorral, majd belekevertem a tejföl felét, hozzádolgoztam a sütőporral elkevert lisztet, és végül a tejföl másik felét is. Margarinnal kikent tepsibe egyengettem (a lisztezés kimaradt, mostanában annyit bénázom, hogy jobb lenne elkerülnöm a konyhát - és minden mást is), a tetejére fagyasztott ribizlit szórtam. 200 °C-on kb. 30 percig sütöttem.
Nagyon finom, puha, szaftos tésztájú süteményt kaptam eredményül, biztosan megsütöm még - majd szezonban meggyel is. ;)
Puszi a receptért Margit! :*


Hozzávalók: 3 egész tojás, 25 dkg cukor (10 dkg nádcukor+15 dkg vaníliás cukor), 2x1,5 dl tejföl, 30 dkg finomliszt, 1 sütőpor, 20 dkg fagyasztott ribizli (a mennyiség természetesen igény/tepsiméret szerint változhat).

---

A receptet Andi gluténmentesen készítette el. Itt megnézheted az ő változatát is.
Tovább olvasom...

2009. december 29., kedd

Mézes (grízes) krémes

Nagyon nem variáltam a karácsonyi süteményválasztékot, persze ez nem baj, úgyis ezeket szereti a ház népe. A hagyományos krémes mellé Zsuzsit és mézes krémest készítettem, nálunk e két utóbbi szokott ünnepekkor váltakozni, most azonban az egyszerűség kedvéért mindkettő asztalra került.

A mézes krémes szeretete még gyerekkoromból ered, az egyetlen süti, amit apum sütött. Mindig ő volt az ünnepi sütifelelős, karácsonykor és húsvétkor nekilátott, szórta a lisztet, keverte a krémet, háborús állapotokat idézve elő a konyhában. Úri cukrászként persze csak a mázig jutott, a takarítás-mosogatás már a mi reszortunk volt. :)) A recept egy megsárgult papírra volt írva, apai nagymamám hagyatéka volt, és minden sütés alkalmával különböző rejtekhelyekről került elő. Aztán egyszer már nem. Állítólag "eltűnt", "elveszett", "elkeveredett" - bár mi gonosz nők azzal gyanúsítjuk apámat, hogy egyszerűen csak lusta már sütni. :)) Az én változatomhoz maradt a net: egy kis kutatás, néhány recept ötvözése, és a saját ízlésem/emlékeim alakították az arányokat. Sikerrel: mindig visszatérő kívánság a családi összejövetelekre.


A mézet a vajjal és a cukorral megolvasztottam, majd a többi hozzávalóval együtt tésztát gyúrtam. Néhány órán át szobahőmérsékleten pihentettem (nem muszáj, de én szoktam), majd négy részre osztva lisztezett deszkán vékony lapokat nyújtottam, amiket egy tepsi hátán (sütőpapíron), 170 °C-on megsütöttem. Amíg hűltek a lapok, elkészítettem a grízes krémet. Ehhez a tejben elkevertem a búzadarát, a lisztet, tojássárgát, vaníliát és cukrot, majd sűrűre főztem. Néhányszor átkeverve hagytam kihűlni. A vajat egy kevés porcukorral és egy evőkanálnyi rummal kikevertem, beledolgoztam a grízbe, majd három részre osztva a lapokkal rétegeztem. A legfelső lap "üresen" maradt. A süteményt alaposan behűtöttem, végül csokoládéval vontam be a tetejét.


Hozzávalók...
...a tésztához:
50 dkg liszt, 1 púpos teáskanál szódabikarbóna, 1 tojás, 4-5 dkg zsír (vagy vaj), 5 evőkanál méz (10 dkg), 15 dkg cukor, 3-4 evőkanál tej;
...a krémhez: 1 tojás sárgája, 8 dkg kristálycukor, 6 nagy evőkanál búzadara (kb. 10 dkg), 10 gr liszt (1 csapott evőkanál), 1 liter tej, 1 rúd vanília magjai (a hüvelyt is bele lehet főzni, majd főzés után eltávolítani), 10-12 dkg vaj/margarin, 1 evőkanál rum, kb. 5 dkg porcukor (a mézes lapok édesek, így a krémet nem kell túlédesíteni);
...a bevonáshoz: 15 dkg csokoládé, 3-4 evőkanál olaj.
Tovább olvasom...

2009. december 27., vasárnap

Krémes

Kicsit szétnéztem a gasztroblogokon és csak ámulok-bámulok, milyen szuper menük kerültek karácsonykor az asztalokra. Le a kalappal! Én idén "éppen csak főztem", nem volt lehetőségem készülődni, még a családnak szánt süteményeket is alig-alig tudtam összehozni.

Az egyik gyors sütemény, ami végül elkészült, a krémes volt. A házi krémes nagyon finom, de korábban nem igazán vittem vendégségbe, ugyanis az első 1-2 szelet mindig darabokban jött ki a tepsiből, igen hangulatromboló látványt nyújtva a tányéron. Most azonban (micsoda véletlen... :O) egy lekapcsolható keretű tepsi is a fa alá (és persze kipróbálásra) került... Olyan jó érzés volt végre egyszer normális szelettel indítani a tálalást! :D


2 csomag fagyasztott leveles tésztát olvasztottam ki és mindkettőt sütőtepsi méretűre nyújtva 210 °C-on megsütöttem. A tésztára jellemző, hogy sütés közben kissé "összemegy", de szerencsére éppen megfelelő méretűre fogyott. :) Még melegen méretre igazítottam őket, az egyik lapot egészben hagyva, a másikat "kockákra" szabva.
Amíg a lapok hűltek, megfőztem a krémet. Ehhez a tej kb. 2/3 részét egy vaníliarúd magjaival és a porcukor felével melegíteni kezdtem, a maradék 1/3 részében pedig elkevertem a pudingport, lisztet, és a tojássárgákat. Amikor a tej forrni kezdett, hozzáadtam a pudingos keveréket és sűrűre főztem. Mialatt a krémet kevergettem, a tojások fehérjéből kemény habot vertem, majd hozzáadtam a maradék porcukrot, valamint egy kevés vanília eszenciát, és ezekkel együtt tovább vertem. Ehhez a manőverhez nem árt egy tálas mixer, aki dolgozik helyettünk, míg mi a tűzhely mellett állunk - ennek híján a tojáshabot még azelőtt ajánlott felverni, hogy a pudingot a forró tejhez adnánk.
Amikor a krém már kellően besűrűsödött, kézi habverővel óvatosan beleforgattam a cukros fehérjehabot - még ha kissé összeesik is, ajánlott szépen eldolgozni a habot, mert a szivacsos fehér habpamacsok nem igazán mutatnának jól a krémesünkben. A tepsibe helyeztem az egész leveles tésztalapot, erre simítottam még forrón a krémet, majd kiraktam a tetejét a kockákra vágott lappal. Másnapig a hűtőben pihent. Tálalás előtt a tésztakockák mentén bevágtam a krémet és az alsó lapot, majd porcukorral megszórtam a sütemény tetejét.


Hozzávalók (kb. 25x35 cm-es tepsihez): 2 csomag leveles tészta (2xfél kg - kisebb csomag is elég, mert én nyújtásnál a leeső széleket eldobtam, de egy csomagból is kinyújthatók a lapok, akkor vékonyabb lesz a tészta), 1,5 liter tej, 8 db tojás szétválasztva, 30 dkg porcukor, 2,5 csomag vaníliás pudingpor, 12 dkg rétesliszt, 1 rúd vanília magjai, 1 teáskanál vanília eszencia, porcukor a tetejére.
Tovább olvasom...

2009. november 8., vasárnap

Zsuzsi szelet

A férjem gyermekkori kedvence, anyukája sütött ilyet anno - úgyhogy ez az ő egyik nosztalgia sütije... :)
Már többször írtam, hogy anyum és a sütő nem igazán szeretik egymást, így ő ezt a süteményt sem készítette soha, a receptért többé-kevésbé megbízható forrásokra kellett hagyatkoznom. Nehéz megmagyarázni, hogy miért volt ez így, mert itt "a faluban" elég elmenni egy jó kis tót lagziba, tornyokban hordják az ember elé, de amikor a recept kellene, mindenki szája be van varrva. Titkos recept? :D Néhány igen merész és durván rossz próbasütés után végül inkább kreáltam egy saját változatot, ez tuti, (nem csak) nekünk finom. Igazi ünnepi, családi összejövős sütemény, olyan nagyi-féle...
...bár ezt a nagyim sem sütötte. :)


Kakaós mézes lap az alapja, amihez a vajat a mézzel és a cukorral megolvasztom, majd a tojásokkal és az összekevert száraz hozzávalókkal együtt tésztává gyúrom. Mint minden mézes tésztát, ezt is jó pihentetni, legalább 1-2 órán át, de lehet egy napot is (szobahőmérsékleten).

3lapos kivitel :)

Pihentetés után a tésztából 4 db, kb. 20-23x30-33 cm-es lapot nyújtok. Nekem ez a méret vált be, ekkora tálcám van hozzá és így lesz "nekem jó" a lap vastagsága. Úgy szoktam, hogy kb. 3 darabba szedem a nagy gombócot, kb. 2 mm vékonyra nyújtom, majd méretre szabom. A három lap leeső részeiből tudom a negyedik lapot nyújtani - így "gazdaságos". A lapokat egy tepsi hátán sütöm, sütőpapíron. 170 °C-on kb. 6-8 perc alatt megsülnek, de még nem égnek meg - erre jó vigyázni. A lapok sütése közben megfőzöm, majd kihűtöm a pudingot, majd vajjal, porcukorral és egy kis vanília eszenciával habosra keverem. A lapokat a krémmel rétegezem, a tetejét üresen hagyom. Alaposan lehűtöm a süteményt, végül csokimázzal vonom be/díszítem. Legalább egy éjszaka "érésre" szükség van, de ha ez még csokimáz nélkül megtörtént, akkor a máz dermedése után már szeletelhető is a sütemény.


Nálam most ez egy háromnapos Zsuzsi lett. :D Délután begyúrtam a tésztát, mondván, majd ha a férjem hazaér, kisütöm a lapokat, de aztán olyan későn futott be, hogy már nem volt kedvem nekiállni. Aztán másnap kisütöttem a lapokat, betöltöttem a krémmel, de ismét olyan későn végeztem, hogy a csoki már csak következő reggel került rá. Van ilyen, na... :D Ez a többszöri nekifutás egyébként olykor hasznos lehet, mert így karácsony előtt a lapokat akár előre is le lehet sütni... ;)


Hozzávalók...
...a tésztához: 15 dkg cukor, 10 dkg méz (5 nagy evőkanál), 5-6 dkg vaj, 40 dkg liszt, 1/2 evőkanál szódabikarbóna (8-9 g), 3 dkg ét kakaópor (2 hatalmas kanálnyi), icipici só, 2 tojás, szükség esetén kevés tejjel lehet a tésztát alaposabban összedolgozni (kb. 1-2 evőkanál);
...a krémhez: 3 csomag vaníliás pudingpor, 1 evőkanál liszt (2 dkg), 1 l tej, 5 dkg cukor, 15 dkg vaj/margarin, 15 dkg porcukor, 1 teáskanál vanília eszencia (vagy aroma, vagy vaníliarúd belseje…);
...a tetejére: díszítéstől függően 1-2 tábla étcsokoládé/fehér csoki, olaj.
Torta formában is érdemes megpróbálkozni vele, recept itt
A mézes lapok készítésével kapcsolatban további tippeket itt olvashattok. 
Gesztenyés krémmel töltve pedig Vali szelet lesz belőle.
Tovább olvasom...

2009. október 26., hétfő

Egyszerű meggyes szelet

Ez voltaképpen a gyümölcstorta egyszerűsített változata - szeletben.
A lánykám leadta a rendelést, olyan sütit kér, amiben meggy van és vaníliapuding. Nincs is ennél egyszerűbb. Persze, ezek után megreklamálta, hogy mit keres ott a piskóta? Aztán megkóstolta és végül az ízlett neki a legjobban belőle. Ki érti ezt?
"Tiszta Apja"!...
...ilyenkor. :D


Sütöttem egy hat tojásos vizes piskótát - ami lapos lett. :S Aztán pudingot főztem, rákentem a piskótára és kiraktam meggybefőttel. Végül főztem egy kocsonyát a meggylé felhasználásával és ezt rácsorgattam a tetejére. Egyszerű, finom - ennél nem is kell több.

Hozzávalók: egy piskótalap - ízlés szerinti vastagságban, az enyém egy kb. 25x38 cm-es tepsiben sült (6 tojás, 6 evőkanál víz, 12 púpozott evőkanál porcukor, 12 púpozott evőkanál liszt, fél csomag sütőpor), 9 dl tej, 1 csomag tejszínes és 1 csomag vaníliás pudingpor (dr5ker), 7 evőkanál cukor (vagy kinek mennyi), egy üveg meggybefőtt, a meggylé vízzel 5 dl-re kiegészítve, 1 csomag zselatin (nagy, 20-25 g-os).
Tovább olvasom...

2009. június 20., szombat

Málnás-pudingos szelet

Volt itthon egy tálkányi friss, hatalmas szemű málna. Az egész kb. 70 dekát tett ki, zöméből fagylalt készült, a maradékból pedig ez a sütemény. Az ötlet Margit2 kipróbált receptjei közül származik, az eredetihez képest apró változtatásokkal.


A süteményhez a hagyományosnál sűrűbb vaníliás pudingot főztem, amit félretettem hűlni. Tojássárgáját habosítottam ki porcukorral, ehhez kevertem olajat, tejet, lisztet, ét kakaóport és sütőport. Az egészet kemény habbá vert tojásfehérjével lazítottam. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, és evőkanállal vaníliapuding kupacokat sorakoztattam bele.



Mindegyik pudingkupacra málnaszemeket halmoztam, majd sütőbe (180°C) toltam és megsütöttem. Kihűlve szeleteltem.

Az alábbiak kerültek...
...a pudingba: 2 csomag vaníliás pudingpor, 8 dl tej, 4 evőkanál cukor;
...a tésztába: 20 dkg porcukor, 5 tojás, 1 dl tej, 1/2 dl olaj, 28 dkg finomliszt, 2 dkg ét kakaópor, 1 csomag sütőpor, csipet só;
...a tetejére: kb. 20 dkg málna.
Tovább olvasom...