2012. augusztus 20., hétfő

Ketchup házilag

Ketchupot nagyon könnyű házilag készíteni. Bár kicsit lassan készül el, de sok munkát nem igényel, és a tűzhely mellett töltött időnkért cserébe finom, saját szájízünk szerint fűszerezett paradicsommártást kapunk eredményül.


A ketchup - nálam - ugyanazzal az eljárással készül, mint a paradicsomszósz, de sűrűbbre (azaz tovább) főzöm. Többnyire az éppen fellelhető friss fűszereimet használom hozzá, ha ezek csak részben állnak rendelkezésemre, akkor a hiányzókat szárított fűszerekkel pótolom. Tehát a recept nincs kőbe vésve, még én magam is többféleképpen készítem, a lényeg úgyis az, hogy a végeredmény ízletes legyen.


A paradicsomokat megmosom, feldarabolom és kevés vízzel puhára főzöm, majd átpasszírozom. Ezután újra tűzre teszem a fűszerekkel együtt. Kerül bele: durvára vágott hagyma (most vöröshagyma és lilahagyma), fokhagyma, bazsalikom (szárral együtt), kakukkfű, majoránna vagy oregánó (nekem most előbbi zöldül a kertben, így inkább azt használtam, mint szárított oregánót), zellerszár, rozmaring, gyömbér (reszelve), valamint bors, szegfűszeg és szegfűbors (serpenyőben addig melegítve-pirítva, amíg elkezdenek illatozni, majd mozsárban durvára törve és fűszertojásba zárva), és só. Fedő nélkül főzöm, időnként meg is keverem...


Amikor már nagyjából megfelelő a mártás sűrűsége, kihalászom a nagyobb fűszerszárakat és a fűszertartót, a bent maradtakat pedig alaposan megdolgozom a botmixerrel. A fűszeres paradicsomot újraforralom, cukorral és az ecetekkel ízesítem, szükség szerint sózom is, majd alaposan kimosott, csírátlanított üvegekbe zárom. A ketchupot száraz dunsztban hagyom kihűlni, majd mehetnek az üvegek a polcra.


Most 4 kg paradicsomból készítettem, ehhez került: 2-3 dl víz, 1-1 nagyobb fej vörös- és lilahagyma, 4 duci gerezd fokhagyma, 4 kisebb ág bazsalikom, 6 ágacska kakukkfű, 6 ágacska majoránna, 4 kisebb zellerszár, néhány kisebb rozmaringhajtás, kb. 3 cm gyömbér, 6 szem szegfűbors, 20 szem szegfűszeg, 6 szem fekete bors, kristálysó (himalaya), nádcukor (én édesebbre szoktam készíteni, ebbe az adagba kb. 7-8 evőkanál került, de nyilván paradicsomfüggő is), 4 evőkanál vörösborecet, 1 evőkanál balzsamecet. 
Nagyjából 6 óra alatt készült el. Tartósítószer nem szükséges bele (a megfelelő higiéniai eljárások mellett, természetesen).
Tovább olvasom...

2012. augusztus 13., hétfő

Ribiz.li.kőr

Egy újabb finom, könnyű, gyümölcsös likőrt hoztam, ami persze ismét csak jövőre lesz aktuális annak, aki elkészítené... Sebaj, addig legalább kitapasztalhatom, meddig áll el. ;)))


A ribizlit rövid időre vízbe áztatom vagy folyó víz alatt megfürdetem, majd leszemezem. Üvegbe teszem és krumplitörővel finoman megtöröm a szemeket. A vodkát ráöntöm, ezután az üvegre csavarom a tetejét és hűtőbe teszem. Ott is felejtem kb. 3 hétig - na jó, annyira nem felejtem: időnként felrázom az üveget. :)
Amikor letelik az előérlelési idő, szűrő és sűrű szövésű anyag (éljenek a korábban rendeltetésszerűen nem használt :P nejlonzoknik...) kombinációjával megszűröm a gyümölcstől a vodkát. Jól kinyomkodom, és kevés plusz vodka hozzáadásával "átöblítem" a gyümölcsöt. Ezután a folyadék mennyiségét megmérem és a szükséges cukormennyiséget a likőrösüvegbe mérem.
A ribizlis vodkát kávéfilteren keresztül szűröm a cukorra. Amikor elkészül, a fedelet rácsavarom és az üveget időnként felrázva megvárom, amíg a cukor feloldódik. A teljes elegyedés után jól behűtve fogyasztom. Akarom mondani...fogyasztjuk. :)


Hozzávalók kb. 1 l likőrhöz:
60 dkg ribizli, 7+1 dl vodka, 30-35* dkg cukor.
*5-6 dkg cukor minden 10 dkg ribizlihez, pontos mennyisége az egyéni ízlés mellett függ a ribizli édességétől és attól is, hogy mennyire sikerül kipréselni a levét az előérlelés után...
Tovább olvasom...

2012. augusztus 5., vasárnap

Sült kárász

Egyszerű, ám annál finomabb étel, amihez nem is kell más, csak friss kenyér és egy kis kovászos uborka. :)
Gyerekkoromban nálunk a "Hal" a ponty volt, máshoz nem lehetett hozzájutni, ehhez is jobban csak karácsony környékén. Olykor, ha a szűkös keretbe belefért egy hét balatoni nyár, akkor megcsodáltuk és megkóstoltuk a hekket, de az alkalom olyan ritka volt, hogy a hal fogalma sokáig a pontyban merült ki.
Aztán amikor mr.1 belépett a képbe, bővült a repertoár, ezzel az étellel például igen jó barátságot kötöttem. Egyetlen hátránya van csupán: én még soha nem láttam üzletben sem keszeget, sem kárászt. Így várnunk kell egy eredményesebb napra a horgásztónál, hogy elérhető legyen ez az egyszerű étel.


A kárász- vagy keszegsütés tehát a pecabot markolászásával kezdődik. Ha akad néhány halacska, azt hazaszállítjuk és mr.1 megtisztítja - ennek részleteiről nincs sok információm, nekem ilyenkor mindig "akad más dolgom is". :D Ő tehát tisztít, beirdal, ha éppen kedve van, még meg is süt, ha nincs, akkor ez marad az én feladatom.
A sűrűn, mélyen irdalt halat kívül-belül finoman sózom és állni hagyom, amíg a lisztet előkészítem (kevés pirospaprikát elkeverek benne) és a sütéshez használt olajat felforrósítom. Amikor az olaj sütésre kész, a halat alaposan a lisztbe forgatom, majd ropogósra sütöm. Papírtörlőre szedem, és a felesleges olaj felitatása után tálalom. :) A kisebb halcsontokkal együtt fogyasztható.


Hozzávalók: kárász vagy keszeg, só, liszt, őrölt csemege pirospaprika, bő olaj a sütéshez.
Tovább olvasom...

2012. július 21., szombat

Sansa kedvence: citromos süti

Bizony, ilyen is van - köszi Tom Colicchio és köszi HBO. :)
Nagyon finom desszert, nekem Jamie Oliver citromos pudingja ugrott be róla (az is szuper). Citromos és édes és hű, de citromos, és hű dejóóó! Gőzölt, fordított puding, a savanykás-édes ízek fanatikusainak. És mosogatással együtt kb. 10 perc munka van vele. ;)


A sütőt előmelegítem 150-160 °C-ra. A formákat finoman kivajazom és megszórom kristálycukorral, majd így előkészítve ezeket egy mély - de legalábbis a formáknál magasabb oldalú - tepsibe rakosgatom. A vízforralóban vizet forralok.
Mivel nálunk nem kapható (legalábbis én még nem akadtam rá), elkészítem magam az írót*, ez a lépés készen vásárolt író esetében nyilván elmarad. A tojásokat szétválasztom. A fehérjéket keményre verem, amíg csúcsot lehet húzni belőlük. A lisztet összeszitálom a cukorral és a sóval.
A sárgákat elkeverem a reszelt citromhéjjal, továbbá a citromlével és az íróval. Beleszórom a száraz keveréket és simára dolgozom, majd beleforgatom a fehérjehabot is. Az előkészített formákban elosztom a citromos keveréket. A tepsibe öntöm a forró (nem kell lobogva forrnia) vizet - annyit, hogy a formák kb. feléig érjen, majd alufóliával befedem az egészet (jól záródó fedéllel rendelkező tepsi előny). 25-30 percig gőzölöm így a pudingokat, majd a fóliát levéve újabb 20-25 percig sütöm, amíg a tetejük éppen pirulni kezd (az eredeti recept szerint 25+kb.15 perc, de nekem nagyobb formáim vannak, kicsit tovább sültek).


A sütőből kivéve kb. 5 percig hagyom a vízben még a formákat, amikor már kézzel meg tudom fogni, akkor kiveszem és rácson hagyom tovább hűlni a desszerteket. Tálaláskor tányérra borítom - szerintem melegen a legjobb, de szobahőmérsékleten és kihűtve is csudajó.


Hozzávalók 6 db 120 ml-es** formához: 2 tojás szétválasztva, 35 g liszt (3 evőkanál + 1 teáskanál), csipet só, 100 g (fél csésze) kristálycukor, 160 ml (2/3 csésze) író* (nálam 155 ml tej+5 ml citromlé), 2,5 evőkanál friss citromlé, 1,5 citrom héja (finomra) reszelve, továbbá pici vaj és kristálycukor a formákhoz.
Eredeti recept innen.

*Lehet hagyományosan, a vaj köpülésével is írót nyerni házilag, illetve ezt lehet helyettesíteni, a recept működik ez utóbbival is. Emlékeim szerint Beastie blogján volt korábban szó az író helyettesítéséről, de sehogy nem leltem nyomát, így maradt a net, sok helyen fent van a "recept".
Az íróhelyettesítőhöz tehát egy mérőpohárba kevés citromlevet facsarok és hozzámérem a tejet, összekeverem és állni hagyom. Ennyi: 5 perc után kész is van. Ecettel is elkészíthető, de én ebben a sütiben megérzem - férj nem, szóval lehet, hogy nálam csak pszicho, de azért biztosabb a citromos verzió.
**Magasabb, kisebb átmérőjű (esetleg talpa felé keskenyedő, kb. mint a muffin-) formában mutatósabb, laposban kevésbé. Nekem 120 ml-es formám nincs, hozzá legközelebb a 150 ml-esek állnak, ebből 5 db-ot tudok szépen megtölteni - így lesz nálam kicsit hosszabb a sütési idő.
Tovább olvasom...

2012. július 20., péntek

Szezonszelet

Puha, finom és nagyon egyszerű sütemény, szezonális gyümölcsökkel, kedvünk és lehetőségeink szerint. Most éppen sárgabarackkal, ringlóval, szederrel, ribizlivel és málnával. És Xukorral, kevésbé édesre.


A sütőt előmelegítem 190 °C-ra. A sárgabarackot és a szilvát kimagozom, nagyobb darabokra vágom és kevés cukorral és őrölt fahéjjal összeforgatom.


A zsiradékokat a cukorral kikeverem, majd alaposan eldolgozom benne a tojásokat. Összeforgatom a sütőporos liszttel és sütőpapírral bélelt tepsibe simítom a masszát. A tetejét kirakom a fahéjas gyümölcsökkel és elosztom rajta a bogyókat is (illetve olyan gyümölcsökkel rakom tele a tetejét, ami éppen akad). Bő 3/4 óra alatt készre sütöm (tűpróba).
Először tepsiben hagyom hűlni 10 percig, majd papírostól átemelem egy süteményes rácsra és azon hűtöm ki teljesen. Kockákra vágva kínálom.


Hozzávalók egy 25x33 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
200 g zsiradék (vaj vagy zsír, vagy ezek keveréke - nálam most 1/3 libazsír és 2/3 vaj volt), 16 dkg Xukor (de megfelel a répacukor, nádcukor... is), 6 házi tojás, 40 dkg liszt, 1 csomag sütőpor (12-16 g);
...továbbá a tetejére: 0,8-1 kg gyümölcs vegyesen, 3 evőkanál Xukor, 1-2 teáskanál őrölt fahéj vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2012. július 19., csütörtök

Allenék kedvencei

Hát már nem mostanában történt, hogy a T.bálint Könyvkiadó ismét megkeresett egy kiadványával kapcsolatban, de sajnos csak most jutottam vele ide. Most is csak azért sikerül megírnom az "eposzt", mert végre itthon vagyok szabadságon, végre elfogyott a hegynyi mosnivaló, végre üres a mosogató is, végre alszanak a lányok és pillanatnyilag nem kell semmit betakarítani/befőzni/lefagyasztani... :))
A könyv nem más, mint Rachel Allen: A család kedvencei című szakácskönyve. A kiadónak ezúton is köszönöm a bemutató példány eljuttatását!


A könyvről...
Terjedelmes kiadvány, sok recepttel, sok fotóval. Az utóbbiak...meg kellene számolni, de ránézésre több illusztráció szerepel a könyvben Allenékről, mint az ételekről. Azonnal lejön, hogy az angol kiadó magára Rachelre alapozta a könyv eladását - ami hááát, maradjunk annyiban, hogy ettől én még simán visszarakom a polcra a könyvesboltban. Bármilyen jó visszhangja van ugyanis Rachel Allennek, az általam látott egyetlen műsorából annyi maradt meg bennem, hogy modoros. A könyvből pedig ugyanez jön át első (és második...) pillantásra: túl sok Rachel és kevés étel.


Ezen vizuális problémán túl viszont nagyobb hátrányt nem tudok a könyv rovására írni. Amint túltettem magam a fentieken és a receptekre tudtam koncentrálni, már előbukkantak az értékei. Ezek közé sorolható, hogy tele van gyorsan összedobható, gondolatébresztő, jól variálható, egyszerű és házias receptekkel. Többségüket el lehet készíteni egy az egyben vagy olyan kisebb módosítással, amitől nem esik kétségbe egy kezdő háziasszony sem. A hozzávalók zöme pedig bárhol elérhető itthon is (ellen-kedvencem az ír hínár volt), de legalábbis helyettesíthető hasonló termékkel.


Négy receptet próbáltam ki a könyvből: a frittatát, a tonhalsalátát, a magos tk kenyeret és az ír almatortát. Szándékosan nem bonyolítottam a választást: felütöttem a könyvet és az első, amit éppen megkívántam, jöhetett. Csupán annyit kellett figyelembe vennem, hogy kevésbé helyettesíthető alapanyag (pl. osztrigaszósz) ne szerepeljen bennük.

A frittatánál a chorizot magyar füstölt kolbászra cseréltem, a tonhalsali inkább csak egy ötlet volt, a belevalókat az itthon éppen felhajtható készletből válogattam hozzá. A kenyér jól sikerült, az más kérdés, hogy az állaga nekem nem annyira jön be. Összességében minden a recepteknek megfelelően alakult - egyedül az almatorta tésztájával gyűlt meg a bajom, mert nem a kezelhetőség mintapéldánya, de a végeredmény finom és egyébként negyed óra alatt összerakható a sütemény, úgyhogy ezen egyszerűen túlléptem...és túllépek legközelebb is, mert a gyerkőcöknél ez a torta most az aktuális kedvenc. :)


Kiknek javaslom?
Azoknak, akik nem riadnak vissza attól, ha a recept mellől hiányzik a fotó, akik gyakran az otthon meglévő készletekből főznek, a kezdő, sikerekre vágyó háziasszonyoknak, a haladóknak, akiknek hiányzik a mindennapos receptötlet a munka és a gyerekek mellett és persze azoknak, akik rajonganak Rachel Allenért - egész biztos nem fognak csalódni a könyvben.


Ha kedvet kaptatok a könyvhöz, ajánlom figyelmetekbe a kiadó weboldalát, ahol 20%-os kedvezménnyel rendelhetitek meg.
Tovább olvasom...

2012. július 14., szombat

Tökjó

Ez a tökmagos-sajtos kréker bármilyen alkalomra szuper választás: egy bulira, egy baráti beszélgetéshez vagy egy meccshez, kiváltképp, ha 1-2 pohárka sör vagy bor is lecsúszik. :)) Egyszerű elkészíteni és a pihentetési időt leszámítva gyorsan összedobható.


A tejet kissé megmelegítettem, elkevertem benne a mézet és belemorzsoltam az élesztőt. Néhány percre félretettem, amíg felhabosodott.
A tökmagot késes robotgépben durvára aprítottam, majd egy tálkában félreraktam. A gépbe mértem a tökmaglisztet, a finomlisztet, a sót és a hideg vajat, majd bekapcsoltam 10-20 másodpercre, amíg a vaj elkeveredett a lisztekben és morzsás lett. Ekkor adtam hozzá a tojások sárgáját és a felfuttatott élesztős tejet, majd újabb néhány másodperc alatt összeállítottam a tésztát. A gépből kivéve kézzel finoman beledolgoztam a reszelt sajtot és - egy fedett tálban - 2 órán keresztül hagytam pihenni.


Pihentetés után a sütőt előmelegítettem 190-200 °C-ra. A tésztát finoman lisztezett deszkán (egyszerűbb már egyből a sütőpapíron) vékonyra nyújtottam (kb. 2 mm), sót őröltem rá (elhagyható, ha valaki kevésbé sós finomságra vágyik), és megszórtam a tetejét a korábban félretett, aprított tökmaggal. Finoman végigtoltam a nyújtófát a tésztán, hogy a magok rátapadjanak.
Kb. 3x3 cm-es négyzetekre vágtam, ezeket pedig sütőpapírral bélelt tepsi(k)be sorakoztattam. Előmelegített sütőben megsütöttem - kb. 10 perc alatt elkészül. Tetszés szerint lehet puhábbra vagy szárazabbra sütni, de figyelni kell, mert hajlamos megégni. Kihűtés után pedig már lehet is csipegetni - vagy akár már közben is. :)


Hozzávalók (2 tepsi): 1 dl tej, 1 teáskanál méz, 12 g élesztő, 10 dkg Nature Cookta tökmagliszt, 20 dkg finomliszt, 1 csapott evőkanál só, 6-7 dkg vaj, 3 tojás sárgája, 1-2 maroknyi reszelt sajt (6 dkg parmezánt reszeltem hozzá), továbbá kevés liszt a nyújtáshoz, só és 5 dkg tökmag a tetejére.
Krékerek a blogon: mákos-szezámos, parmezános.
Tovább olvasom...