2013. február 12., kedd

Narancslikőr

Újabb likőr a csapatban: semmi extra, csak tiszta, édes narancsíz.
Szepy lepett meg nemrégiben úgy fél zsák bio naranccsal: ettük, (be)főztük, alkoholban áztattuk, cukroztuk, szárítottuk...szóval kívül-belül, jó alaposan fel- és bedolgoztuk. Ez a narancslikőr is ennek a maratoni narancsozásnak az egyik eredménye - finom, édeskés, zamatos nedű, érdemes kipróbálni (és elraktározni belőle mondjuk...húsvétra? anyák napjára?)!


A narancsokat megmostam, héjukat vékonyan lehámoztam (a krumplihámozó egészen ügyes segítség). Üvegbe rakosgattam, vodkával betakartam és hűvös, nem túl világos helyen (mint kamra) pihentettem 2,5 hétig (elég a 2 hét, de lehet 3 is). Ezután egy italos üvegbe mértem a cukrot és erre szűrtem - kávéfilteren át - a csodás színű, narancsos vodkát. Többször összeráztam, míg a cukor teljesen feloldódott, (és teszteltem :D) és hagytam/hagyom tovább érni. Már egy hét után is remek, később csak még jobb lesz!
Szepy, köszi! :)


Hozzávalók: 4 nagy narancs héja, 0,5 l vodka, 200 g cukor.
Ízlés szerint lehet fűszerekkel is kerekíteni az ízét, de én most natúr narancsot szerettem volna. Pálinkával készülő, karácsonyi cimborája a narancsos-mézes ágyaspálinka.
Tovább olvasom...

2013. január 29., kedd

Párnácska

Csörögetésztából készített fánk, töltött vagy töltetlen változatban - én most túrósat sütöttem. A párnácska nevet a formájáról kapta: a tésztát kisebb téglalapokra vagy négyzetekre kell vágni, ezek aztán sütés közben a forró olajban felpuffadnak és párnához hasonló alakot vesznek fel. :)
Finom fánk, amit elvileg sósra is lehet készíteni - én még nem próbáltam úgy, de alkalomadtán megejtem. Mivel ennél a fánknál a formázáson van a hangsúly, aki elkészítené, szerintem egészen nyugodtan használhatja a saját, jól bevált csörögereceptjét is hozzá.


A lisztet a sóval, a tojássárgákkal, citromlével, rummal és zsiradékkal összegyúrom. Ha szükséges (tojás méretétől függ), kevés tejföllel lehet segíteni, hogy könnyebben összeálljon a tészta. Letakarva pihenni hagyom fél-egy órán keresztül, ezalatt összeállítom a tölteléket, amihez a túrót egyszerűen összedolgozom a többi hozzávalóval.


Finoman lisztezett felületen késfoknyi vékonyságúra nyújtom a tésztát. A tészta egyik felére egymástól 2-2 ujjnyi távolságra kis (mokkás-teáskanálnyi) túróhalmokat rakosgatok, a tészta másik felét felvert tojással megkenem és a túróhalmos félre hajtom. A közöket összenyomkodom, majd derelyevágóval felvágom a tésztát. (Töltetlen változatban egyszerűen kinyújtom 1-2 mm-esre a tésztát és kis téglalapokat vágok belőle.) Bő, forró olajban megsütöm a párnácskákat, majd papírtörlőn leitatom az olajat róluk és végül porcukorral megszórom mindkét oldalukat.


Hozzávalók...
...a csörögetésztához:
200 g liszt, csipet só, 4 tojás sárgája, 2 evőkanál citromlé, 1-2 evőkanál rum, diónyi (20 g) vaj, szükség esetén tejföl;
...a túrókrémhez: 130-150 g túró, 1-2 evőkanál vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja és 1 teáskanál citromlé, fél felvert tojás (kisebb méretű tojás elég és a másik felét a tészta megkenéséhez kell félretenni).
Forrás: Nagy-Pelle-féle Nagy süteményeskönyv.
Tovább olvasom...

2013. január 26., szombat

Rózsafánk

Farsang van, hajrá fánkok! Múlt hétvégén szalagos fánkot sütöttem, most valami gyorsabbra vágytam és a rózsafánkra esett a választásom. Jó ötlet volt, mutatós és finom desszert, a gyerkőcöknek külön élmény volt a formája miatt. :)


A lisztet a porcukorral, sóval, tojásokkal és tejföllel összedolgozom, majd finoman lisztezett deszkán alaposan meggyúrom. Amíg jobban ragad a tészta, mindig egy-egy csipet liszttel megszórom és úgy dolgozok vele, de nem szabad túllisztezni. Addig kell gyúrni, míg hólyagos lesz a tészta - ekkor finoman lisztezem a deszkát és a tészta tetejét, majd egy edénnyel letakarom és pihenni hagyom.


40-50 perc elteltével a tésztát vékonyra nyújtom (késfok vékonyságra, azaz 1-2 mm-esre). 8 centis fánkszaggatóval kiszúrom, a körök szélét körben, több helyen, 1-2 cm-re bevagdosom, majd 3 (vagy 4) darabot egymásra helyezek és a közepüket benyomva egymáshoz "ragasztom" a korongokat. Bő, forró olajba eresztve, félidőben megfordítva, szép aranybarnára sütöm a rózsákat.
A leeső darabokat egyszer érdemes visszagyúrni, ismét pihentetni és azután újra kinyújtani, formázni (...), de a második körből megmaradt tésztát már nem ajánlom újragyúrni, mert utána már nem lesz az igazi.


Gyors és egyszerű: a tésztája finom ropogósra sül - lecsepegtetés után még forrón megszórom porcukorral és nagy adag sárgabaracklekvárral együtt tálalom (ebbe mártogatom a fánkot, de ez opcionális :D).


Hozzávalók kb. 15 fánkhoz: 250 g finomliszt + a gyúráshoz, nyújtáshoz egy kevés, 2 evőkanál (kb. 30 g) porcukor, kicsi só, 2 egész tojás és 2 tojássárgája, 2 evőkanál (kb. 60 g) tejföl, továbbá a tálaláshoz porcukor vagy fahéjas porcukor, sárgabaracklekvár...
Forrás: Nagy-Pelle-féle Nagy süteményeskönyv.
Tovább olvasom...

2013. január 24., csütörtök

Paradicsomos vörös lencse

Finom, egyszerű, és gyorsan elkészíthető, emellett a mostani szürke, csípős időben igazán testet-telket melengető étel. Az állaga tetszőlegesen alakítható: én sűrűre készítem, mint egy főzeléket, de hígabbra, levesesebbre is főzhető.


A lencsét folyó vízben átöblítem, majd felöntöm annyi vízzel, ami ujjnyira ellepi. A hagymát megtisztítom, felaprítom és kevés zsiradékon megpárolom. Ehhez adom a lencsét a vízzel együtt, felforralom és lassú tűzön, lefedve, puhára főzöm. Ha szükséges, közben pótolom a vizet. Amikor már majdnem teljesen puha a lencse, fűszerezem, hozzáadom a konzerv paradicsomot és a paradicsompürét, majd hagyom 2-3 perc alatt összeforrni. Mielőtt elzárnám a tűzhelyet, ha szükséges, még ízesítem.
Szerintem magában is tökéletes, de (lepény)kenyérrel is tálalható.


Hozzávalók: 250 g vörös lencse, 1 kisebb-közepes vöröshagyma, 2-3 evőkanál zsiradék (pl. ghí vagy szőlőmagolaj), 1 doboz aprított paradicsomkonzerv, 3 evőkanál paradicsompüré (80-100 g), 1 teáskanál paprikakrém, és a fűszerek: 1 csapott teáskanál kurkuma, 1 csapott teáskanál curry, 2 teáskanál tandoori masala, chilipehely, bors, leheletnyi reszelt gyömbér.
Az eredeti recept Adele-nál - köszönöm! :)
Tovább olvasom...

2013. január 18., péntek

Mogyorókeksz

Mogyorót tartalmazó süteményekből mutattam már néhányat, de talán ez az eddigi legmogyorósabb és legropogósabb közülük. Hasonló kekszrecept egyébként van már fent, amihez képest csak leheletnyi változtatások történtek most, ezért eredetileg nem is lett volna bejegyzés belőle...de hát bizonyos külső kényszerítő okok (személyek :D) ráhatása miatt egyszerűen muszáj feltennem ezt a változatot is. Íme. :)


A mogyorót sütőben megpirítom, héját ledörzsölöm, majd durvára töröm (zacskó és sodrófa). A tojást először csak a cukorral, majd a lágy vajat is hozzáadva, alaposan kihabosítom. Hozzáadom a sót, sütőport és lisztet, elkeverem, végül beleforgatom a zabpelyhet, a kakaóbabot és a mogyorót.
Sütőpapírral bélelt tepsire diónyi gombócokat rakok a tésztából és teáskanállal lapos koronggá formázom ezeket (2-3 ujjnyi hely maradjon közöttük, mert terül). 190 °C-ra előmelegített sütőben, 10-12 perc alatt készre sülnek (addig kell sütni, amíg a széleken színesedni kezdenek a kekszek). 2-3 perc pihenő után rácsra teszem a süteményeket és hagyom kihűlni.


Hozzávalók kb. 40 kekszhez: 2 tojás, 150 g nádcukor, 150 g lágy vaj, pici só, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 teáskanál sütőpor, 150 g pirított-tört törökmogyoró, 150 g zabpehely (apró), 50 g pirított-tört kakaóbab.
Tovább olvasom...

2013. január 10., csütörtök

Csirkepörkölt

Egy újabb hiánypótló recept, hogy kiegészítse a pörköltválasztékot. Nagy kedvenc, de sajnos ritkán készül, ugyanis a csirkepörkölt mellé alap a (sok...nagyon soook) nokedli és bár már lényegesen könnyítettem az életemen a nokedliszaggatást illetően, azért olyan gyakran továbbra sem fogok hozzá. :)


A hagymát megtisztítom, felaprítom - általában nem vágom kifejezetten apróra, mert a főzés végén pépesíteni szoktam a szaftot - és zsíron vagy olajon üvegesre párolom (ha zsírosabb a csirke, akkor a saját zsírját is fel lehet használni).
Eközben feldarabolom a csirkét: ha rajta vannak a kaparók, azokat levágom és félreteszem egy leveshez (mi nem szeretjük a pörköltben, levesben annál inkább). A combokat és szárnyakat leválasztom, előbbieket két darabba (alsó-felső) vágom, az utóbbiaknak a végeit (3. rész) eltávolítom. Emellett eltávolítom még a püspökfalatot (elég a zsírmirigyet kivágni, a farokrészt pedig meghagyni, ha valaki szereti), valamint ha a fej is tartozék, akkor azt sem teszem az ételbe. A mellet a háttól elválasztom és levágom a nyakat is: a mellet 4, a hátat és a nyakat 2-2 darabra vágom. Darabolás közben egyik-másik húst megfosztom a bőrtől is - a nyakról mindenképpen lekerül, de többnyire a mellről és a hátról is lehúzom. Ha van belsőség, azt is megtisztítom a pörkölthöz.
A pirult hagymára rakosgatom a húsokat (a máj ekkor még nem kerül bele) és nagyobb lángon kissé lepirítom. Ezután megszórom őrölt pirospaprikával és felengedem annyi vízzel, hogy kb. a húsok feléig érjen. Aki nem szereti hosszú szafttal, tegyen kevesebb vizet hozzá, és ahogy fogy a folyadék, mindig pótolja. Ízesítem: kerül bele paprikakrém (nyáron paprikaszeletek vagy ez is-az is), paradicsom, csipetnyi őrölt kömény és majoránna, bors és egy pici só. Fedő alatt, közepes lángon főzöm - ha szükséges, megkeverem/pótolom a vizet/ízesítek. Amikor a hús már puha, kiszedegetem egy tányérra, a szaftot szükség szerint botmixerrel pépesítem (vagy áttöröm szűrőn). A szaftot visszateszem a tűzre, felforralom. Amikor paprikás csirkét készítek, ilyenkor belekerül egy kis tejfölös habarás is, de többnyire a sima csirkepörköltet részesítjük előnyben. A szaftba beleteszem először a májat (ha van), amit hagyok pár percig főni, ezután visszarakosgatom a húst is. Még egyet rottyan, végül elzárom a tűzhelyet.
Frissen készített nokedlivel, csípős almapaprikával vagy csemegeuborkával remek étel.


Hozzávalók: egy méretes egész csirke (a mostani kb. 2 kg volt), 4-5 nagyobb fej vöröshagyma, kb. 2 evőkanál zsír (most kacsazsír, de tetszőlegesen más zsiradékot is lehet használni), 1 púpos evőkanál őrölt csemege paprika, 2 evőkanál darált paprikakrém (szezonban friss paprikát -is- használok), 3 db egész paradicsom (ilyenkor fagyasztott), őrölt bors, csipet őrölt kömény, csipet szárított majoránna, só.
Tovább olvasom...

2013. január 8., kedd

Keksz szalámi

Keksz szalámi, néger szalámi, férj szerint keksztekercs (?), szerintem csokis-kekszes izé. Egyik elnevezés biztatóbb a másiknál. Nagyon egyszerű recept, igazából talán a recept kategóriát sem üti meg :D, a "csak ne kelljen vele 5 percnél többet foglalkozni" jellegű nass...és bár szerintem mindenki ismeri, de mivel ez a férjem "nosztalgiasütijeinek" egyike, így álljon itt az utókornak is.


A háztartási kekszet apróra tördelem - nem annyira apróra törve (kézzel) lassabban érik össze, a keksz ropogósabb és mutatósabb marad, a nem annyira aprónál valamivel apróbbra méretezve (zacskó+nyújtófa) gyorsabban elkészül, puhább és kevésbé mutatós lesz. Bár minden nézőpont kérdése, ugye...
A tejet, cukrot, vajat, kakaót összefőzöm. A végén hozzákeverek fél-egy tábla összetördelt étcsokit is, de ez opcionális. Ráöntöm még melegen a kekszre, csorgatok egy kis rumot is hozzá és az egészet összeforgatom (itt lehet durvára vágott diót és/vagy mazsolát is beletenni, ezek nálunk nem működnek). Ekkor zsír-/sütőpapírra vagy alufóliára kellene borítani és rúd formára feltekerni, nálam ez a folpackkal bélelt diák- vagy gyümölcskenyér formába tuszkolást jelenti. 
Hűtőben dermesztem (jó, ha áll egy napot), szeletelés előtt kiborítom a formából, ha éppen tél van, akkor vastagon "behavazom", egyébként pőrén hagyva ujjnyi szeletekre vágom.

Hozzávalók: 500 g háztartási keksz, 300 ml tej, 250 g vaj (vagy margarin), 150-200 g cukor, 50 g kakaópor, 50-100 g étcsokoládé (elhagyható), 2-3 evőkanál rum, továbbá ízlés szerint dió, mazsola. A díszítéshez porcukor - ez elhagyható, de ha mégsem, akkor a tejbe érdemes kevesebb cukrot tenni.
Brutálcsokis változatban a macera elmarad és a kekszet olvasztott - cukorral és rummal ízesített - csokoládéval keverem össze. De ez tényleg brutál. :)
Tovább olvasom...