2014. június 15., vasárnap

Citromos-tejfölös sütemény

Szeretjük a citromos édességeket. :) Szepy ajánlotta már többször is, hogy készítsem el ezt az egyszerű süteményt: most került csak sor rá, de hamarosan újrázás, mert irtó gyorsan fogyott. :)
A recept eredeti változata a Kifőztükben jelent meg, a lenti recept az én "változatom". Szepy, köszi! :)


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A tojásokat fehéredésig habosítom a cukrokkal és a sóval, ezután belereszelem a citrom héját és belefacsarom a levét. Hozzámérem a tejfölt és a joghurtot, majd folyamatos kevergetés mellett hozzácsorgatom az olajat, végül simára keverem a liszttel és a sütőporral.
A formát kivajazom és alaposan kilisztezem, a tésztamasszát beleöntöm és a forma alját finoman a pulthoz ütögetve elegyengetem benne a tésztát. Az előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm (nagyjából 45-50 perc) a süteményt - ha nagyon pirulna kívülről, sütés közben lehet picit mérsékelni a hőt. Pár percig a formában hagyom a tésztát pihenni, majd rácsra borítva teljesen kihűtöm. 
Porcukorral megszórva, centis szeletekre vágva kínálom. Desszertként is megállja a helyét, de gyerekeknek reggelire, uzsonnára is tökéletes.


Hozzávalók egy 30x10 cm-es diákkenyér formához: 3 kisebb tojás, 220 g cukor (felesben kristály- és világos nádcukor), picurka só, 1 jó nagy vagy 2 kicsi citrom héja és leve, 200 g tejföl (20%), 120 g natúr joghurt, 140 ml olaj (extra szűz olíva és napraforgó felesben), 300 g finomliszt, 1 csomag (12 g) sütőpor, továbbá kevés vaj és liszt a formához, és porcukor a kész sütemény szórásához.
Tovább olvasom...

2014. június 10., kedd

Duna hullám szelet

Igazán sok meggyünk termett az idén, így néhány napja szinte csak meggylevest és meggyes süteményt készítek, na és persze fagyasztok-befőzök...szóval meggyszedő és -magozó családtagjaim sem unatkoznak a napokban. :) Férj szavazta le a hétvégére tervezett meggyes pitét (pedig abban aztán el tudtam volna tüntetni egy jó adag gyümölcsöt :D), krémes sütit szeretett volna, így a Duna hullámra szavazott. Finom, mutatós, igazi vendégváró sütemény, tipikus "mindenki szereti süti" - bár én most a meleg és a konyha mielőbbi elhagyása miatt a pitét sokkal jobban szerettem volna. :P


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A puha vajat a cukrokkal és egy pici sóval kihabosítom, majd beleütöm a tojásokat is és együtt tovább keverem. Hozzáadom még a joghurtot és a tej felét, a lisztet és a sütőport, valamint 1-2 teáskanálnyi vaníliakivonatot. A sűrű tésztamassza cca. kétharmadát kisebb, sütőpapíros tepsibe simítom, a maradékba belekeverem a kakaót és a tej másik felét is. A kakaós masszát a világosra simítom és sűrűn kirakosgatom a tetejét magozott meggyel. Az előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt sütöm készre (tűpróbáig) - kábé a sütési idő felénél kicsit mérsékelnem kellett a hőt, mert picit gyorsabban sült a teteje, mint szerettem volna, de ez sütőtől függ. Pár percig hagyom a tepsiben, majd a papírral együtt áthúzom egy rácsra és azon hagyom kihűlni.
Amíg a tészta sül, elkészítem a pudingot, majd egy folpackkal lefedem (rásimítom a forró puding tetejére, így nem bőrösödik) és hagyom kihűlni. A kihűlt pudinghoz adom a porcukrot és a puha vajat, majd gépi habverővel kihabosítom. A pudingos krémet egyenletesen elsimítom a tésztán és a hűtőbe teszem.
A tetejére a csokoládét megolvasztom, pici olajjal elkeverem és rásimítom a pudingos rétegre. Behűtöm, végül tetszőleges szeletekre vágva kínálom.


Hozzávalók egy kisebb (kb. 22x30 cm) tepsihez...
...a tésztához:
160 g puha vaj, 200 g cukor (100 g kristály, 100 g nád), csipet só, 4 közepes-nagyobb tojás, 100 g natúr joghurt, 350 g liszt, 1 csomag (12 g) sütőpor, 1-2 teáskanál vaníliakivonat, 100 ml tej (2x50 ml), 1 púpozott evőkanál (15 g) holland kakaópor, továbbá kb. 350 g meggy (magozott súly);
...a pudingos krémhez: 6 dl tej, 2 csomag pudingpor (nálam most 1 puncs+1 vanília, de lehet 2 vanília vagy...), 50 g kristálycukor, továbbá 100 g porcukor, 100 g puha vaj;
...a tetejére: 150-200 g csokoládé (vékony csokiréteghez elég 150 g), kevés olaj.
Tovább olvasom...

2014. május 30., péntek

Réteges joghurthab

Még mindig nagy kedvenc a joghurthab, ez most a réteges változat - eperrel, ha már szezonja van. ;)


Elsőként a joghurtot készítem elő, tiszta, sűrű szövésű anyagban felfüggesztem és hagyom kábé egy órán keresztül, hogy a savó kicsepegjen belőle. Nagyjából a fele súlyra "fogy" ezalatt az idő alatt.
Az epret (leszedem :P) megmosom és apró darabokra vágom. Edénybe teszem, kis vizet löttyintek alá, hozzáadom a cukrot, a citromsavat és a pektint, majd felforralom és néhány percig rotyogtatom. A tüzet elzárva hagyom picit hűlni, közben néhányszor átkeverem, ezután a kiszemelt poharakba kanalazva szétosztom. A hűtőbe teszem.
A lecsepegtetett joghurtot összekeverem a porcukor felével-kétharmadával. A behűtött habtejszínt félig felverem, hozzáadom a maradék porcukrot és a zselatin fixet, keményre verem. Egy kézi habverő segítségével összeforgatom a joghurttal. A behűtött poharakat kiveszem a hűtőből és az eperrétegen elosztom a joghurthabot. Amennyire tudom, finoman "tömörítem", és elsimítom a tetejét.
Mehet vissza a hűtőbe tálalásig. :)


Hozzávalók (az adagok méretétől függően)
4-6 adaghoz...
...az epres gyümölcsréteghez:
220-250 g eper (tisztított súly, centis darabokra vágva), 40 g vaníliás cukor (házi), 1/2 mokkáskanál pektin, 1 evőkanál víz, késhegynyi citromsav;
...a joghurthabhoz: 2x450 g natúr joghurt (lecsepegtetve 450-480 g körül, sűrű görög joghurtból tehát kb. ennyi kell), 50-60 g porcukor, 200 g habtejszín, 1 csomag (20 g) zselatin fix.
Én szoktam műanyag fedeles dobozkákba is készíteni - így megvan a reggeli vagy egy finom kis uzsonna a munkahelyen. ;)
Tovább olvasom...

2014. május 26., hétfő

Martha Stewart magyarul

Azok, akik régóta követik a blogot, már találkozhattak nálam néhányszor Martha Stewart nevével. Leginkább a desszertek tekintetében szeretek a honlapjához fordulni, mert nagyon szerethető ötletekkel tudja egyedivé változtatni még a legszimplább muffint is. Emellett a receptjei egyszerűek és könnyen variálhatók...ami az alapanyagok esetleges hiánya miatt időnként rendkívül jól jön. :)


A sok angol nyelvű Martha recept után aztán extra meglepetésként ért, hogy van már magyar Martha is: Stahl magazin különszám formájában. Végig is lapozgattam az áprilisi számot és örömmel láttam, hogy ahogyan azt a köszöntő is ígéri, hazai viszonyokra szerkesztett receptek szerepelnek benne: olyanok, amiket többnyire még én is el tudok készíteni :P - hiába a távolság a jobban ellátott nagyvárosoktól. Na jó, azért be kell vallanom, a wontonlapok beszerzésére még rá kell gyúrnom, de tipikus, hogy valami hasonló jóság szükséges az első desszerthez, ami megtetszik... :D
Szuper tésztarecepteket is találtam az újságban, és mivel tésztafélék nálunk elég sokszor szerepelnek az asztalon, így mindig örülök, ha újabb ígéretes ízötletekre találok. Úgyhogy igazán kíváncsian várom a többi számot, mivel rukkolnak elő majd a Stahl magazin szerkesztőségében, de remélem, hogy a jó kezdés után hasonlóan jó lesz a folytatás is. :)
Tovább olvasom...

2014. május 20., kedd

Joghurtos rebarbarafagylalt

Hát ez király, de tényleg. Próbáljátok csak ki, majd megtudjátok ti is! :) Én frissen készített (langyos) vaníliás eperöntettel tálaltam, ugye mondanom sem kell: szuper! :)


A rebarbarát megtisztítottam (megmostam, a végeit eltávolítottam és a héjától is megfosztottam, ahol engedte - ahol nem, ott nem erőltettem). A szárakat úgy fél centisre szeleteltem, hozzáreszeltem a gyömbért, majd a nádcukorral és kevés vízzel, fedő alatt főzni kezdtem. Addig hagytam párolódni, amíg teljesen megpuhult, közben hozzácsorgattam egy kortynyi vaníliakivonatot is. Amikor teljesen megpárolódott a rebarbara (rostjaira esett), a tüzet elzártam és hagytam kihűlni.
A kihűlt rebarbarát egy hosszú falú edénybe tettem, hozzákanalaztam a sűrű joghurtot és a tejfölt, csipetnyi fahéjat szórtam hozzá és botmixerrel pépesítettem (természetesen turmixgéppel is lehet, akinek az van). Fagyasztóban előhűtöttem (1-2 óra, amíg fagyni kezd a szélein).
A tejszínt habbá vertem, összeforgattam a rebarbarás alappal, és fagylaltgéppel kifagyasztattam az alapot. Zárható műanyag dobozban került a fagyasztóba. Fogyasztás előtt 10-15 perccel érdemes kivenni a frigóból.


Hozzávalók: kb. 300 g rebarbara (tisztított súly), 120 g nádcukor (aki savanykásabbra szeretné, csak 100 g-ot tegyen bele), 10 g reszelt gyömbér*, 25 g víz, kevés vaníliakivonat vagy 1/4 rúd vanília kikapart magjai, 150 g sűrű (görög vagy szükség szerint lecsepegtetett) natúr joghurt, 50 g tejföl (20%), csipetnyi őrölt fahéj, 200 ml habtejszín (csökkenthető a mennyisége, ha erőteljesebben rebarbarás ízt szeretnétek elérni).
*A gyömbér mennyisége duplázható/triplázható, ízlés szerint.
Főzött (tojásos-tejes) rebarbarafagyi recept a blogon itt található.
Tovább olvasom...

2014. május 12., hétfő

Epres-rebarbarás crumble

Az egyik legegyszerűbb desszert, aminek éppen most van szezonja, de a nyár folyamán más gyümölcsökkel is érdemes kipróbálnotok.


A rebarbaraszárakat megtisztítom, 1 cm-es darabokra vágom. Az eperszemeket alaposan leöblítem, a vizet leitatom róluk és csumázás után kisebb falatnyi darabokra vágom. A darabokat összekeverem a cukorral, keményítővel és a vaníliakivonattal, és a piteformában egyenletesen eloszlatom.
A hideg vajat felkockázom, a liszttel, a cukorral és a fűszerrel késes robotgépbe helyezem és morzsásra dolgoztatom. A morzsát összekeverem a zabpehellyel és a gyümölcsös rétegre szórom. A tetejét meghintem kristálycukorral. Előmelegített, 190 °C-os sütőben addig sütöm a crumble-t, amíg finoman megpirul és a cukor ropogósra karamellizálódik a tetején. Melegen-langyosan, ha akad, akkor egy gombócnyi házi vaníliafagylalttal kínálom.


Hozzávalók egy normál méretű piteformához...
...a gyümölcsös réteghez:
kb. 300 g rebarbara és ugyanannyi eper (tisztított súly), 1 nagy evőkanál keményítő, 80-100 g (por)cukor, 2-3 teáskanálnyi vaníliakivonat;
...a morzsához: 100 g liszt, 100 g (hideg) vaj, 50 g (por)cukor, késhegynyi őrölt fahéj (helyette citromhéj, gyömbér, kardamom is kerülhet a morzsába), 50-60 g zabpehely (akár 2-3 evőkanálnyi durvára darabolt csonthéjast, pl. dió, mogyoró... is lehet hozzáadni), a tetejére 1-2 evőkanál kristálycukor.
Tovább olvasom...

2014. május 11., vasárnap

Tejberizstorta

Lánykáimat ünnepeltük, két torta készült a vacsorához, ez volt az egyik. Finom, egyszerű, tejberizs-fanatikusoknak kötelező. :)


A tortát célszerű a tejberizs főzésével kezdeni, de kinek a pap...
A rizst átöblítem és a vízzel, egy csipet só és egy felhasított vaníliarúd társaságában, lefedve, lassú tűzön főzni kezdem. Néha ránézek és amikor a rizs már nagyjából felveszi a vizet, hozzáöntöm a tejet is. A tej beszívódása után következik a cukor és a tejszín, felforralom, majd a tüzet elzárva hagyom, hogy a rizs a maradék nedvességet is magába szívja. Időnként átkeverve kihűtöm a tejberizst - közben érdemes megkóstolni és ha szükséges, még ízesíteni.
A piskótához a sütőt előmelegítem 190 °C-ra. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket elkezdem felverni egy pici sóval. Amikor már félig felvertem, hozzáadom a cukor felét és azzal együtt keményre verem. A sárgájához adom a maradék cukrot és egy evőkanál vizet, együtt fehéredésig habosítom, majd belekeverem a sütőporral elkevert lisztet. Összeforgatom a fehérjehabbal, és sütőpapírral bélelt tortaformába simítom a masszát. Sütőbe teszem, azonnal leveszem a hőfokot 160 °C-ra és tűpróbáig sütöm a tésztát. A formából kivéve, rácson hűtöm ki a piskótát.
Amikor már kihűlt minden, a piskótát tányérra helyezem és egy állítható tortakarikát igazítok köré. A lapzselatint előkészítem (áztatom, vízzel oldódásig melegítem), a tejszínt habbá verem. A tejberizsből kiveszem a vaníliarúd hüvelyét, átkeverem a rizst, majd belekeverem az olvadt zselatint. Beleforgatom a tejszínhabot és a piskótára simítom. 2-3 óra alatt a hűtőben tökéletesen megdermed, ekkor kivágom a karikából és díszítem. Tálalásig hűtőben tárolom.


Hozzávalók egy 22 cm-es tortához...
...a piskótához:
3 tojás (szétválasztva), pici só, 4 evőkanál nádcukor, 1 evőkanál víz, 4 evőkanál liszt, 1/3 csomag (4 g) sütőpor;
...a tejberizses krémhez: 3 dl rizs, 1 vaníliarúd, csipet só, 3 dl víz, 6 dl tej, 2 dl tejszín, 5 evőkanál nádcukor (vagy ízlés szerint), valamint további 2 dl tejszín, 1 csomag (10 g) lapzselatin előírás szerint előkészítve;
...a díszítéshez: eper vagy más gyümölcs, illetve bármi, amit megfelelőnek tartunk (kakaópor, csoki, zselé...). :)
A tortatál a SütniFőzni webáruházból származik. :)
Tovább olvasom...