Kezdem azzal, hogy van ám nekem egy húsvéti aloldalam, ami az év nagy részében rejtve van - annyira, hogy most fedeztem csak fel, hogy még mindig megvan. :D Ezt az aloldalt a mostani bejegyzés kapcsán frissítettem és az aloldalaknál is kitettem :)), úgyhogy aki az összes húsvétra integrálható bejegyzésemet egy kupacban szeretné látni, legyen szíves ott nézelődjön.
Aztán folytatom azzal, hogy a tavalyi húsvéti ajánlathoz képest nem sok újdonsággal rendelkezik a blog - legalábbis adott témában, úgyhogy aki a tavalyit már látta, most nem (sem) fog elalélni. Nem is terveztem ajánlót, sőt, be kell valljam, ha Vicuska és Mági nem invitálnak erre a játékra, szerintem nem is tudatosul, hogy jövő hétvégén már húsvét van. :)) Még szerencse, hogy megtették: lányok, köszönöm szépen itt is az invitálást! :*
Hát jöjjön az ajánló! Tavaly már leírtam, hogy nálunk a húsvét "a sonka", "a tojás" és "a torma" - tehát ételek választékában igencsak nagyok a hiányosságaim. Csak semmi bárány és nyúl, az egyébként népszerű hidegtálak sem voltak nálunk népszerűek - de ha szeretnétek, elkészítem majd azt a tipikus "húsvéti szendvicset", amit anno anyum a locsolóknak kínált. :)) Ezeken túl (tehát sonka-tojás-torma-szecsó) én komolyan semmit, de semmit nem kötök a húsvéthoz.
De ha már ajánlat, akkor azért a sütiken kívül illik mást is mutatni: szerencsére nemrég készítettem egy töltött tojást, úgyhogy legyen ez az első a "sorban". :)
töltött tojás
raguleves, csontleves (húsleves)
kacsasült
csülkös cipó - graham, csülkös cipó
kefires kalács
pogik, pl. káposztás, medvehagymás, sajtos rúd
néró és egyéb aprósütik, pl. linzer, diós linzervirág
Vali szelet és a mézes laposak: Zsuzsi, mézes krémes
gyümölcsös kosárka, diós kosárka
St. Honoré és krémesek: krémes, képviselőfánk, gesztenyés
Aztán folytatom azzal, hogy a tavalyi húsvéti ajánlathoz képest nem sok újdonsággal rendelkezik a blog - legalábbis adott témában, úgyhogy aki a tavalyit már látta, most nem (sem) fog elalélni. Nem is terveztem ajánlót, sőt, be kell valljam, ha Vicuska és Mági nem invitálnak erre a játékra, szerintem nem is tudatosul, hogy jövő hétvégén már húsvét van. :)) Még szerencse, hogy megtették: lányok, köszönöm szépen itt is az invitálást! :*
Hát jöjjön az ajánló! Tavaly már leírtam, hogy nálunk a húsvét "a sonka", "a tojás" és "a torma" - tehát ételek választékában igencsak nagyok a hiányosságaim. Csak semmi bárány és nyúl, az egyébként népszerű hidegtálak sem voltak nálunk népszerűek - de ha szeretnétek, elkészítem majd azt a tipikus "húsvéti szendvicset", amit anno anyum a locsolóknak kínált. :)) Ezeken túl (tehát sonka-tojás-torma-szecsó) én komolyan semmit, de semmit nem kötök a húsvéthoz.
De ha már ajánlat, akkor azért a sütiken kívül illik mást is mutatni: szerencsére nemrég készítettem egy töltött tojást, úgyhogy legyen ez az első a "sorban". :)
![](http://2.bp.blogspot.com/-NYVkdC5smfU/T2WUxJf6n2I/AAAAAAAAFQE/AUOUR55Wmg4/s200/toltott_tojas3.jpg)
![](http://1.bp.blogspot.com/-hruZkkdFtZk/TnxbXrSFn3I/AAAAAAAAElo/vHc7M3Ga2UY/s200/tarkocsos_csirkeleves2.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-TKU6Rtf47t4/T2sRTh1dv2I/AAAAAAAAFR0/JpkO5AM60vo/s200/sult_kacsa5.jpg)
![](http://3.bp.blogspot.com/_dWnt7rbfN_I/S7mS-UCmYdI/AAAAAAAACQg/YML-L0pbqVw/s200/csulkos+graham.jpg)
![](http://1.bp.blogspot.com/_dWnt7rbfN_I/S_QvrILuxlI/AAAAAAAAClQ/abU61OR314E/s200/kefires+kalacs.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-3RYATvzM0v0/Txf2ka61MSI/AAAAAAAAFBs/wMHPkj4nFq8/s200/kaposztas_pogacsa2.jpg)
![](http://1.bp.blogspot.com/-BEQsVm6KC9s/TvDcEHlS6YI/AAAAAAAAE7A/JinCVj_nRDI/s200/nero_es_linzervirag5.jpg)
![](http://2.bp.blogspot.com/-sU-_1dRQACY/Ts5LSxKGR-I/AAAAAAAAE3Q/jcwHFtsezwk/s200/Vali_szelet1.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-2sj0ZDswJJA/TkTI-4e-yoI/AAAAAAAAEYI/PVoc_9zbL54/s200/gyumolcsos_kosarka4.jpg)
![](http://4.bp.blogspot.com/-LMma0k4WbDw/T0pi5Gqn7nI/AAAAAAAAFKo/Efg1TnQe5Dk/s200/st.honore_torta4.jpg)