A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes apróság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes apróság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 9., hétfő

Csokis-diós zabpehelykeksz

Újabb keksz, azon belül is újabb zabpehelykeksz. Kicsit diós, kicsit kakaós és csokis, és egy kicsit mazsolás is. Vagy olyan, amilyen hozzávaló éppen a kezembe akad, tehát mazsolaellenesek ne csüggedjetek, nagyon finom aszalt meggyel, cseresznyével, áfonyával, sárgabarackkal, de akár úgy is, ha egyiket sem pakoljátok bele. :)
Tepsinek :P szeretettel.


A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. A puha vajat alaposan kikeverem a cukrokkal és egy pici sóval, majd hozzádolgozom a tojást. Ezután elkeverem benne a lisztet, kakaóport és sütőport, végül pedig beleforgatom a többi hozzávalót is.
Vizes teáskanállal apró halmokat rakok a sütőpapíros tepsire, ezeket vékonyra ellapítom. Az előmelegített sütőben kb. 10-12 percig sütöm (figyelős, különben elégős). Zárt dobozban tárolandó.


Hozzávalók kb. 45-50 kisebb kekszhez: 100 g puha vaj, 100 g cukor (most éppen xukor és nádcukor felesben), picurka só, 1 egész tojás, 50 g Graham liszt, 15 g ét kakaópor, 1 mokkáskanál sütőpor, 100 g teljes kiőrlésű zabpehely, maroknyi (30-40 g) felaprított dió, 30 g csokicsepp, 30 g mazsola.
Tovább olvasom...

2011. december 22., csütörtök

Karácsonyi aprósütemények: diós linzervirág

Linzert is anno a mamámmal készítettünk. Ritkán, talán azért, mert jobb szerette a haladósabb süteményeket, így ezekhez a "munkásabb" darabokhoz már kellettünk mi is. Egyikünk kiszúrta, másikunk először tojásfehérjébe, majd cukrozott dióba mártotta a tészta egyik felét és már mehetett is a tepsibe. A teli linzereket sokszor össze sem ragasztottuk, de persze készültek lyukasak is, amikből középen kikukucskált a házi baracklekvár. A mama receptjét már sajnos nincs kitől megkérdeznem, így csak összeállítottam egy egyszerű omlós tésztát - úgyis a munka folyamata az, ami visszahozta a régi konyha melegét. :)


A lisztet elkevertem a porcukorral, csipet sóval, majd elmorzsoltam benne a hideg vajat. Egy tojás sárgájával és kevéske hideg tejjel gyorsan összeállítottam a tésztát, amit folpackba csomagolva kb. 2 órán keresztül pihentettem a hűtőben.
A pihentetés után a sütőt 190 °C-ra előmelegítettem, a tésztát kb. 3 mm vékonyra nyújtottam és a legkisebb virág kiszúrómmal kiszaggattam. A fehérjét egy villával kissé felvertem, a virágok egyik felét először ebbe, majd cukrozott darált dióba mártottam. Diós oldalukkal felfelé kerültek a sütőpapíros tepsibe. Addig sütöttem, míg széleiken éppen elkezdtek színt kapni. Kihűtés után 2-2 virágot (két telit vagy egy lyukasat és egy telit) lekvárral összeragasztottam.


Hozzávalók: 35 dkg liszt, 10 dkg porcukor, csipet só, 20 dkg hideg vaj, 1 tojás szétválasztva, 3-4 evőkanálnyi hideg tej, valamint kristálycukorral elkevert darált dió és lekvár ízlés szerint. A tésztába lehet egy késhegynyi sütőport is tenni.
A fotókon látható másik sütemény a néró, receptje itt.
Tovább olvasom...

2011. december 20., kedd

Karácsonyi aprósütemények: néró

A néró egy nagy gyerekkori kedvenc, de ez nem otthonról, hanem "a cukiból". Nem tudom, ma hogyan árulják, anno édes aprósüteményt kérve ezt mérték zacskóba - bár mi emlékeim szerint sohasem vettünk. Mindig csak vendégségben ettem és totál odáig voltam érte. Volt hosszúkás formájú és volt kerek, volt sárga és lekvárral töltött (király), volt barna-lekváros (ez is oké), volt csokikrémmel töltött (na ez nekem nem), na és lehetett rózsaszínűt is kapni, talán ezt is csokikrémmel töltötték, nem is tudom, mert ezt bírtam legkevésbé (semmi íze nem volt). Persze valahogy mindig ebből jutott a legtöbb elém és mindig diszkréten félre kellett taszigálnom ezeket, hogy hozzájussak a kedvenceimhez. :P


Aztán felnőttem és - egy cukrász fórumtársam jóvoltából - szert tettem elsőként a nevére :D, majd a receptjére is. Ez utóbbin azóta módosítottam, mert az eredetinek szerintem túl vajas volt a tésztája, bár ízlések és pofonok... Ritkán sütöm: igaz a sütiért még mindig odáig és ..., a vele járó ragasztgatós maceráig már sokkal kevésbé. :)
A munkát azzal kezdem, hogy a sütőt 180 °C-ra előmelegítem. Ezután a puha vajat habosra keverem a porcukorral, majd egyenként beledolgozom a tojásokat is. Hozzákeverem a citromhéjat, a vaníliakivonatot és a sütőporos lisztet. Habzsákból igyekszem hasonló méretű (kb. 2 centis) korongokat nyomni a sütőpapíros tepsibe (egymástól viszonylag távol, mert sütés közben terülnek/nőnek). Az előmelegített sütőben addig sütöm, míg a széleken színesedni kezdenek.
A kakaós változatból nem szoktam egész adagot sütni, így ilyenkor a sárga tészta felét a habzsákba töltöm és a maradékhoz egész egyszerűen hozzákeverek egy erős kanálnyi kakaóport. Egész adagnál persze egyszerűbb a liszttel együtt a tésztába juttatni. :)
A kisült-kihűlt tallérokat lekvárral ragasztom össze, majd olvasztott csokival díszítem.


Hozzávalók: 25 dkg puha vaj, 20 dkg porcukor, 4 egész tojás, fél citrom finomra reszelt héja (lehet több, ha valaki szereti), 1 teáskanál vaníliakivonat, 1 mokkáskanál sütőpor (vagy szódabikarbóna), 35 dkg liszt, továbbá lekvár a töltéshez és 4-5 dkg étcsokoládé a díszítéshez. A kakaós változathoz (az egész tésztamennyiséghez) további 2 púpozott evőkanál keserű kakaópor kerül.
A fotókon látható linzervirágok receptje itt.
Tovább olvasom...

2011. november 17., csütörtök

Adventi zabpehelykeksz

Először várni akartam ezzel a recepttel, de rájöttem, hogy végül is miért tenném? Elvégre jövő hétvégén advent első vasárnapja van. (Hoppá, tényleg...)
Nagyon egyszerű próbakeksznek készült, jó lett, hát jöhet. Vegyétek, egyétek!


A vajat megpuhítottam. Ez nálam úgy néz ki, hogy egy darabban - na és persze edényben :P - mikróba teszem a vajat, majd amikor már egy része folyékony, kiveszem és addig keverem, míg egynemű lesz. Hozzáadtam a cukrot és alaposan kikevertem. Belekevertem a tojást, majd hozzászórtam a száraz anyagokat, valamint a felaprított narancshéjat és gyömbért. Az egész morzsálódó, nem túl összeálló anyag lett. Teáskanalakkal sütőpapíros tepsire tettem kisebb halmokat, amiket ellapítottam. 190 °C-os sütőben sültek nagyjából 10 percig - a széleken jobban, belül halványan barnulóra. 1-2 perc után a tepsiből rácsra szedtem és azon hagytam őket kihűlni. A kihűlés után ropogós, nehezen abbahagyós, klassz kis kekszek lettek belőlük.


Hozzávalók ~40 db kekszhez: 10 dkg vaj, 10 dkg nádcukor, 1 tojás, 10 dkg Graham liszt, 10 dkg zabpehely, 1 mokkáskanál sütőpor, 1 mokkáskanál fahéj, csipet só, 10 dkg felaprított dió, 1 púpozott evőkanál szirupban eltett narancshéj és gyömbér (vagy kandírozott narancshéj és gyömbér, mennyisége ízlés szerint növelhető).
Tovább olvasom...

2011. szeptember 17., szombat

Segítsüti - mogyorós és mákos linzerek


Ismét akcióba lendül a Segítsüti: 27 blogger anyuka/apuka süt egy csodálatos cél, a Szemem Fénye Alapítvány két gyermekhospice házának támogatása érdekében. Az édes árverés már elkezdődött és egészen 2011. szeptember 20-án (kedden) 16:00 óráig tart. Kérek mindenkit, aki teheti, licitáljon a süteményekre.
Az árverés után nem zárul le az adománygyűjtés: most is megvásárolható lesz a sütik receptjeit összefogó Segítfüzet, illetve 21-étől néhány napig különböző ajándéktárgyakra is szert lehet majd tenni - ezekkel szintén a Szemem Fénye Alapítványt támogathatjátok.
Az akció részleteiről a Segítsüti weboldalán olvashattok.

Ebben az akcióban én is a sütisütő csapatot képviselhetem: csomagomban kétféle aprósüteményt ajánlok fel árverésre. Egyikük a sokunk gyermekkorából ismerős diósüti, mogyorós tésztából készítve és mogyorós karamellkrémmel töltve, a másik pedig (szilva)lekvárral töltött mákos linzer. 


Mogyorós karamellkrémmel töltött diósüti
A tésztához és a krémhez szükséges mogyorót 180 °C-os sütőben finoman megpirítom, majd kihűtve a szemekről a héjat lemorzsolom, eltávolítom. Ezután mindkét adagot 20-20 gramm nádcukorral finomra őrölöm.
A tésztához a száraz hozzávalókat összeszitálom, a hideg vajat elmorzsolom benne, majd a tojást is hozzáadva, gyorsan összegyúrom. Fóliába csomagolva 1-1,5 órán keresztül hűtőszekrényben pihentetem.
Ezalatt elkészítem a krémet, amihez 60 g nádcukrot karamellizálok, majd hozzáadom a 100 ml tejszínt, a vaníliamagokat és egy kevés sót. Addig forralom lassú tűzön, amíg a karamell teljesen feloldódik. A keményítőt, a tejet és a tojássárgát csomómentesre keverem. A karamellt visszahűtöm a maradék tejszínnel, hozzácsorgatom a tojásos tejet, és a darált mogyoróval együtt, kevergetve besűrítem a krémet. A tűzhelyről levéve még elkeverem benne a vajat, ezután hagyom kihűlni.
A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. Egy-egy darabka tésztával kibélelem a dióformákat (amiket lehet, de nem muszáj kivajazni), majd kb. 10 perc alatt kisütöm a süteményeket. Néhány percig hagyom a formában hűlni, ezután rácsra fordítom a linzereket. Teljes kihűtés után a krémmel összeragasztok két felet, ezután az illesztést mogyoró krokanttal díszítem.

Hozzávalók kb. 2 tucat (nagyobb) dióhoz...
...a tésztához: 50 g török mogyoró, 20 g nádcukor (1 evőkanál), 150 g liszt, 30 g porcukor, 2-3 g sütőpor (1 csapott teáskanál), 120 g hideg vaj, csipet só, 2 tojás sárgája (vagy egy egész tojás);
...a krémhez: 50 g török mogyoró, 20+60 g nádcukor, 100+25 ml habtejszín (30%), 1 vaníliarúd magjai, csipet só, 1 tojás sárgája, 10 g keményítő, 25 ml tej, 2 dkg vaj;
...a díszítéshez: mogyoró krokant (v. darált mogyoró v. olvasztott csokoládé stb. ízlés szerint).


Habos-mákos linzer
A tésztához a mákot ledarálom, hozzáadom a lisztet, porcukrot, sütőport, valamint belereszelem egy citrom héját. A száraz anyagokban elmorzsolom a hideg vajat, ezután a tojássárgával és egy kevés citromlével együtt, gyorsan összegyúrom. Fóliába csomagolva 1-1,5 órán keresztül hűtőszekrényben pihentetem.
A pihentetés után a tésztát finoman lisztezett felületen 2-3 mm vékonyra nyújtom és 3,5 cm (vagy tetszőleges) átmérőjűre kiszúrom. A kiszúrt tésztát két, sütőpapírral bélelt tepsibe osztom szét és az egyiket 170-180 °C-os sütőben addig sütöm, míg a korongok széle pirulni kezd.
Ezalatt a tojásfehérjét egy pici sóval és a citromlével együtt kemény habbá verem, majd fokozatosan adagolva hozzáadom a porcukrot és a keményítőt is. Addig verem a habot, amíg fényes lesz és csúcsot lehet húzni belőle. Ekkor habzsákba töltöm és a még nyers tésztakorongokra nyomok egy keveset belőle. Megszórom egész mákkal, majd ezt az adagot is kisütöm.
Kihűtés után egy kevés cukorral összeforralt, meleg szilvalekvárral ragasztok össze egy habos és egy hab nélküli korongot.

Hozzávalók kb. 3 tucat linzerhez...
...a tésztához:
50 g mák, 150 g liszt, 2-3 g sütőpor, 25 g porcukor, 1 citrom héja, csipet só, 140 g hideg vaj, 1 tojás sárgája, 10-20 ml citromlé;
...a habhoz: 1 tojás fehérje, csipet só, 1 teáskanál citromlé, 75 g porcukor, 5 g keményítő, néhány csipetnyi mák;
...a töltéshez: 20 g nádcukor, 150 g szilvalekvár.
Tovább olvasom...

2011. június 2., csütörtök

Darálós keksz Graham liszttel

Nemrég ovis kiránduláson voltunk, arra sütöttem ezeket az apróságokat. Már egy ideje előszeretettel csempészek egy kis Graham lisztet a sütikbe, keltekbe, most ezt a kekszet is kipróbáltam vele. Fincsi lett, a gyerkőcök is szívesen ették, úgyhogy nagyon nem tűnhetett fel nekik a csalás. :))


Nagyjából ugyanúgy készült, mint a hagyományos darálós keksz. A cukor, vaj és tojások kikeverése után hozzáadtam a Graham lisztet, ezután feleztem az adagot és ekkor dolgoztam a fél adagokba a maradék lisztet, sütőport és ízesítőket. Fél-egy órás pihentetés után ledaráltam :)) a tésztákat és mehettek is a 170-180 °C-ra előmelegített sütőbe. Kb. 15 perc alatt készre sültek.


Hozzávalók egy teljes adaghoz:
25 dkg puha vaj (vagy margarin), 10 dkg nádcukor, 10 dkg házi vaníliás cukor, 2 db tojás, pici só, 30 dkg Graham liszt, 30 dkg finomliszt, 2 csomag sütőpor, 1-2 evőkanál tej (ha szükséges), továbbá tetszés szerint ízesítők.
Én felezett adagban készítettem, így a kakaóshoz kb. 3 dkg holland kakaóport, a fahéjashoz 1 csapott evőkanál őrölt fahéjat tettem - teljes adagnál ezek a mennyiségek természetesen duplázandók.
Tovább olvasom...

2011. április 27., szerda

Isler

Még mindig igen pici (még mindig nem szeretjük a tenyérnyi islereket), de már nem mini és most hagyományosan diós, ha már apum volt olyan drága, hogy egy agyvérzést kockáztatva nekiállt nekem apró diót törni. Csak mert a nagyobb fajta, a könnyen pucolható, már régen elfogyott... Diótól függetlenül majdnem nem lett belőle semmi, ugyanis amikor megközelítettem a lekváros polcomat, döbbenten tapasztaltam (vagyis jutott eszembe), hogy elfogyott a ribizlizselém. Vajon mennyit kellene főznöm, hogy elég legyen egy évre? :O Na mindegy, feltúrtam a fagyasztót, megleltem a maradék két kis doboz ribizlit, így gyorsan összedobtam még egy lekvárt is. Rutinosan, csípőből... ;)


Mivel most nem kellett tojás- és tejérzékenységre figyelnem, vajjal és tojással készült a linzertészta. Ehhez a lisztet, darált diót, porcukrot, fahéjat és sót összekevertem, majd elmorzsoltam benne a vajat. Hozzáadtam a tojások sárgáját és összegyúrtam. A tésztagombóc a hűtőbe került pihenni, fél-egy óra elég neki, ez az adag most tovább csücsült bent, sikeresen kőkeményre is dermedt. :P
Pihentetés után a sütőt elkezdtem előmelegíteni (190-200 °C), majd a tésztát átgyúrtam, 3-4 mm-esre nyújtottam és egy 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrtam. Sütőpapíros tepsire rakosgatva sültek, úgy 7-8 perc alatt, a széleiken éppen pirulósra. A kisült linzerek rácson hűltek ki, majd a frissen főzött (...) ribizlizselével megtöltöttem őket és éjszakára félretettem pihenni.
Másnap csokoládébevonatot kaptak, és egy pici díszítést, hogy a gyerekeknek legyen mivel játszaniuk. :)

Hozzávalók (kb. 40 darab, 5 cm átmérőjű islerhez): 35 dkg liszt, 15 dkg darált dió, 25 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 mokkáskanál fahéj (elhagyható), csipet só, 4 tojás sárgája, továbbá ribizlizselé (vagy egyéb kedvenc) a töltéshez, kb. 30-35 dkg étcsokoládé a bevonáshoz.
Készítettem már kevesebb dióval és több liszttel is (10 dkg : 40 dkg), és kevesebb tojássárgával, ekkor kevés hideg víz segített a tészta összeállításában. Így is, úgy is finom sütemény. :)
Tovább olvasom...

2011. április 22., péntek

Mogyorós zabpehelykeksz

Nagyon finom keksz, mogyorórajongóknak (Kismókusoknak és Nagymókusoknak) kötelező. Ha nem lettem volna tegnap este már (dög) fáradt, tuti, megsütök még egy adagot belőle, mára viszont már más projektet ütemeztem be, így most dugdoshatom (magam elől) hétvégéig. Szóval: ropogós, zabpelyhes, mogyorós, Graham lisztes, kakaóbabos, finoman édes... Kell ennél több? Nekem nem! :)


A tojásokat a cukorral habosra kevertem, majd belecsorgattam a kihűlt, olvasztott vajat. Az egészet alaposan összekevertem és hozzáadtam a lisztet, sütőport és sót. Miután ezekkel is összedolgoztam, beleszórtam a zabpelyhet, a mozsárban durvára tört mogyorószemeket (csak megroppantottam a szemeket, volt amelyik két félre és volt, amelyik több darabba hullott) és a kakaóbabot. Az egészet összekevertem, ezután a masszából két teáskanál segítségével (kisebb dió méretű) kupacokat rakosgattam a sütőpapíros tepsi(k)be. Ezeket a teáskanalak segítségével ellapogattam kb. 5 cm átmérőjű, lapos korongokká (nem árt egy vízzel teli pohár a kezünk ügyébe: ha ragadna a kanál, mártsuk bele). Előmelegített sütőben, 180 °C-on, kb. negyed óra alatt pirulósra sütöttem őket. Kismértékben terülnek a korongok, úgyhogy 1-2 ujjnyi távolságot érdemes tartani közöttük formázáskor.


Hát hú, tényleg jó kis darab. Némelyik kapott egy kis csokicsíkozást, az is jóóó, simán is jóóó, mindenhogy jóóó és mindenhol jóóó. :)


Hozzávalók (55-60 darabhoz): 2 kisebb tojás (vagy egy igencsak méretes), 15 dkg nádcukor, 15 dkg vaj, 15 dkg Graham liszt, 1 teáskanál sütőpor, csipet só, 15 dkg zabpehely, 10 dkg pirított, tisztított törökmogyoró, 3 dkg pirított, aprított kakaóbab (vagy csokidarabok, de abból több, mondjuk 5 dkg), a tetejére díszítésként olvasztott csokoládé (elhagyható). 
Alap5let: az egyik Rama füzetből.
Tovább olvasom...

2011. április 13., szerda

Mogyorós rudacskák

A lánykáim nagyon megszerették mostanában a falatnyi kis süteményeket, így most ezeket a rudacskákat készítettem nekik. Enyhén ropogós, omlós linzer pirított mogyoróval és egy kis díszítéssel, ami idő vagy kedv hiányában nyugodtan elhagyható.


A pirított és héjától megfosztott mogyorószemeket a cukorral együtt egy kávédarálóban megőröltem. A kapott, olajos, kissé összeálló mogyoródarát eloszlattam a lisztben, beletettem egy picurka sütőport és sót, végül a darabokra vágott - hideg - vajat morzsoltam el a száraz anyagokban. Hozzáadtam egy tojássárgát és gyors mozdulatokkal összeállítottam a tésztát, amit folpackba csomagolva a hűtőbe tettem pihenni.
Egy óra elteltével a sütőt bekapcsoltam (190 °C), a tésztát átgyúrtam és 3-4 mm vékonyra nyújtottam. Derelyevágóval felszeleteltem (1,5-2 cm x 5-6 cm), majd sütőpapírral bélelt tepsire tettem és 10-12 perc alatt megsütöttem a rudacskákat (az utolsó percekben figyelni kell, mert gyorsan megég). Rácson kihűtöttem, majd az egyik felüket csokival bevontam - nem mártottam, csak kanállal "rálocsoltam", így a talpuk nem lett csokis. A dermedő csokoládéba mogyorókrokantot szórtam.


Hozzávalók (egy gáztepsi, kb. 60 db)...
...a tésztához:
5 dkg pirított törökmogyoró, 5 dkg házi vaníliás cukor (kristálycukor is megfelel), 15 dkg liszt, icipici só és sütőpor, 10 dkg vaj, 1 tojás sárgája;
...a díszítéshez: 5 dkg jó minőségű étcsokoládé, mogyorókrokant vagy durvára tört pirított mogyoró.
Tovább olvasom...

2011. április 7., csütörtök

Mandulás (diós, mogyorós...) minikiflik

Éppen gyerekkézbe való. Most mandulából, ami kevésbé ízesíti meg a tésztát, mint a dió vagy a kissé előpirított mogyoró, de időnként a semleges ízekre hajtunk. Miután a lánykáim a délutáni játék közben eltüntették majd' felét, azt hiszem, nyugodtan sikeresnek könyvelhetem el ezt a darabot is. Finom és egyszerű aprósütemény, magában vagy a reggeli kávé mellé tökéletes.


A mandulát megtisztítottam, majd száradás után megőröltem (kávédaráló). A lisztben elkevertem a porcukrot, az őrölt mandulát és a sütőport, belemorzsoltam a vajat, majd egy tojással gyorsan összeállítottam a tésztát, amit ezután folpackba csomagolva tettem a hűtőbe pihenni.


Egy óra múlva a sütőt bekapcsoltam, 2 tepsit kibéleltem sütőpapírral, és megformáztam a kifliket. Ehhez a tésztagombócot kissé ellapítottam, vékony csíkokra vágtam, amiket aztán néhány mozdulattal átgyúrtam, majd egymás után kisujjnyi hurkákká sodortam. A kis hurkákból kb. 5 cm-es darabokat vágtam, ezeket két végükön kissé csúcsosra sodortam, majd kiflire hajlítva tettem tepsibe. Egymástól nagyjából ujjnyi távolságra elég őket a tepsibe helyezni, mert csak picit nőnek sütés közben. 180-190 °C-on 10 perc alatt készre sülnek - akkor jó, amikor a kifli csücske éppen színesedni kezd, tovább nem kell sütni, mert hajlamos megégni.
Forrón vaníliás cukorral elkevert porcukorba forgattam a kifliket, de - kihűtve - olvasztott csokoládéval csíkozva vagy félig mártva is nagyon finomak. Kihűlés után zárt dobozban sokáig eláll(hat). :)


Hozzávalók (a fent leírt méretben kb. 75-80 darabhoz): 20 dkg finomliszt, 10 dkg édesmandula/dió/mogyoró, 10 dkg vaj/margarin, 7 dkg porcukor, késhegynyi sütőpor, egy egész tojás, továbbá ízlés szerint vaníliás porcukor vagy csokoládé a díszítéshez.
Tovább olvasom...

2010. december 20., hétfő

Ropogós mézeskeksz

Nálunk a mézes ropog. Évekig kísérleteztem a különféle mézeskalácsok, -puszedlik elfogadtatásával, a család nem igazán kultiválta. Idén nekigyürkőztem, hogy még egy utolsó kísérletet tegyek. Bejött. Az elmúlt bő hónap alatt már az ötödik adag kopik belőle, a lányaim imádják. Sőt, ez a keksz még a "mézallergiás", "fúj, méééz!" nővéremnek is ízlik. :)


Nagyon egyszerű elkészíteni: a mézet a margarinnal és a cukorral összeolvasztom. Elég addig melegíteni, amíg a margarin tömb (nem szoktam feldarabolni, max. 2-3 nagyobb darabba) szépen megolvad. Olvasztás után beleteszem a vaníliarúd kikapart magjait (lehet a magokkal együtt is melegíteni, de én mindig kifelejtem :D) és hűlni hagyom - nem sokáig, csak amíg a száraz hozzávalókat kimérem. Ezek a: liszt, tejpor, szódabikarbóna, só, kakaópor, fűszerek, aszkorbinsav. Alaposan összekeverem a szárazakat és egy mélyedést csinálok a közepébe. A még meleg, mézes-margarinos keverékbe beleütöm a tojást, elkeverem benne és az előkészített mélyedésbe töltöm. Ezután egy egyszerű evőkanállal összekeverem az egészet, amíg egy ragacsos masszát kapok. Ekkor még két részletben hozzáadok 5-5 dkg lisztet - minden különösebb gyúrás nélkül, csak a kanállal el lehet dolgozni a tésztát, ha nem akarna sikerülni, akkor valószínűleg túlságosan lehűlt a méz, ilyenkor kézzel kell kicsit megdolgozni.


Folpackkal letakarva, 2 órán keresztül, pihenni hagyom a konyhapulton. Ezután kiveszem a tálból és lisztezett felületen kissé átgyúrom a tésztát, ekkor már nem szabad ragadnia, könnyen gyúrható, homogén tésztának kell lennie. A tésztát elfelezem és gombócokká igazítom. A sütőt előmelegítem 200 °C-ra, 2 tepsit kibélelek sütőpapírral.


Lisztezett felületen kinyújtom az első gombócot. Nem kell nagyon alálisztezni, inkább érdemes folyamatosan figyelni és igazítani a lisztezésen. Igyekezve minél egyenletesebben, kb. 2-3 mm-esre nyújtom, majd formákra kiszúrom a tésztát, illetve legutóbb, a szepyangyaltól :)) ajándékba kapott, spéci nyújtófámmal is készítettem kekszeket. 
Előmelegített sütőben sütöm - itt van a legnagyobb bukáslehetőség, ugyanis a sütiket aranybarnára kell sütni és éppen egy hajszállal azelőtt kell kivenni a sütőből, hogy a szélük barnulni kezdene, majd aztán ripsz-ropsz megégnének. Ez mérettől függően kb. 6-7 perc - érdemes arra odafigyelni, hogy egy tepsiben mindig egyforma kiszúrt minták legyenek, így egyformán is sülnek. Kicsit a tepsiben hagyom hűlni, majd rácsra téve teljesen kihűtöm a kész kekszeket, végül zárható dobozban tartom fogyasztásig.
A tésztamaradékokat először a második gombóchoz, majd később magukban összegyúrva újra kinyújtom és szaggatom, amíg elfogy. Nagyon kiadós, mérettől függően kb. 120 keksz is születhet ennyi tésztából.

Ezek a szép, mintás kekszek nem jöhettek volna létre, ha nincs szepyke! :)) Köszönöm!

Hozzávalók: 15 dkg margarin/vaj*, 10 dkg méz**, 20 dkg kristálycukor (lehet felesben nádcukorral is), 1 kis rúd vanília magjai, 1 egész tojás, 35 dkg + 2x5 dkg finomliszt (tehát összesen 45 dkg), 3 dkg tejpor***, 1,5 teáskanál szódabikarbóna (7-8 g, ne legyen több), fél teáskanál/késhegynyi só (2 g), 2 teáskanál őrölt fahéj (6 g), fél teáskanál kakaópor (2 g), 1 teáskanál őrölt szegfűszeg (3 g), 1/4 teáskanál/késhegynyi aszkorbinsav (1-2 g), valamint még egy kevés liszt a nyújtáshoz.
* vajjal is nyugodtan elkészíthető, de margarinnal (mintha) egy picit jobb (lenne) az eredmény
** többfélét próbáltam, jó az akác vagy a virágméz, de készülhet különlegesebb mézből is
*** érdemes átszitálni, mert hajlamos csomós maradni
Tovább olvasom...

2010. december 17., péntek

Fahéjas mini és vaníliás maxi

Cookie, ismét. Már szerepel a blogomon, több változatban is. Az alaprecept, kisebb módosításokkal, mindig ugyanaz - nagyon szeretem, mert gyorsan össze lehet dobni, ízlés szerint ízesíthető és sokáig eláll.


A tésztához kihabosítottam a vajat a cukrokkal és a mézzel, majd tovább habosítottam a tojással és a vaníliakivonattal. Ezután hozzákevertem a sütőporral elkevert lisztet és a sót. Ekkor elfeleztem a tésztát:
- az egyik felébe fahéjat kevertem, plusz apróra vágott aszalt meggyet és étcsokoládét,
- a másik felébe kevertem még egy kevés vaníliát, valamint durvára tört mogyorót és kakaóbabot.
A mogyorós változatot nagy evőkanállal adagoltam a sütőpapíros tepsibe, egymástól nagy távolságra (sütés közben elterül) - a kanál hátával ellapogattam, kerekre igazítottam a kupacokat. A sütő tepsijébe 8, az eggyel kisebbe 6 ilyen korongot tudtam kikenni. 180 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem kb. 13 percig, amíg a tészta széle pirulni kezdett. A fahéjas változatból kis teáskanálnyi kupacokat sorakoztattam egymás mellé - lehet még ennél kisebbeket is, de most nem volt türelmem... A sütőt kicsit mérsékeltem (170 °C) és kb. 9 perc alatt megsütöttem a sütiket. Mindkét keksz puha lesz így, a ropogóshoz tovább kell sütni, de nagyon vigyázni kell, mert pillanatok alatt meg tud égni.


Hozzávalók kb. 22-24 db nagy és kb. 75 db mini kekszhez...
...az alaptésztához:
40 dkg vaj/margarin, 12 dkg méz, 12 dkg nádcukor, 12 dkg kristálycukor, 4 tojás, 1 evőkanál házi vaníliakivonat, 50 dkg liszt, 2 teáskanál (10 g) sütőpor, 2 teáskanál (10 g) só);
...a fahéjas-meggyes-étcsokishoz: fél adag alaptészta, 2 teáskanál (10 g) fahéj, 8-10 dkg kicsire aprított aszalt meggy, 8-10 dkg aprított étcsokoládé (70%);
...a vaníliás-mogyorós-kakaóbaboshoz: fél adag alaptészta, még egy kevés házi vaníliakivonat, 20 dkg durvára tört törökmogyoró (pirított és pirítatlan mogyoróval is érdemes kipróbálni), 3 dkg pörkölt, aprított kakaóbab.


További cookie receptek a blogon: csupacsokis, kakaóbabos és meggyes-diós.
Tovább olvasom...

2010. december 2., csütörtök

Kosárka

Hagyományos, diós, (...) ki hogyan nevezi - nálunk egyszerűen csak kosárka. Alapértelmezésben. Minden más, ami nem ez, az lehet "mákos", "mogyorós", "krémes", "gyümölcsös" - ilyen-olyan kosárka, de ez csak így "simán kosárka". :)
Haraptatok már diós felhőbe? :)) Valami ilyesmi lehet. Nem tömény, nem fojt, egyszerűen csak szétomlik az ember szájában. Annyira omlós, hogy alaposan meg kell fontolni, mikor is veszem ki a formából, mert ha túlságosan korán állok neki a feladatnak, atomjaira hullik. Na de ha kivárom az időt, mesés lesz... Az elkészítése kicsit pepecselős, de azért hébe-hóba, különösen advent környékén, érdemes nekiállni.


A recept alapja a 3:2:1 linzertészta, amibe - mivel a habhoz tojásfehérje kell - tojássárgák is kerülnek. Egy csipet sütőpor, egy másik csipet só és kész is. ;) A lisztet kimérem, a sütőport, cukrot és sót belekeverem, majd belemorzsolom a vajat. Hozzáadom a tojások sárgáját és gyors mozdulatokkal összeállítom a tésztát. Ezután a tálat folpackkal lefedem (vagy a tésztát folpackba csomagolom) és hűtőbe teszem.
Amíg a tészta pihen, a diót ledarálom. A tojásfehérjéket egy pici sóval habbá verem, amikor már kemény, hozzáadom a citromlevet is. További folyamatos habverés mellett beleadagolom a cukrot és fényes, kemény habbá verem - addig, amíg a habból csúcsot tudok húzni. Ekkor egy szilikon lapáttal, laza mozdulatokkal, beleforgatom a diót. Amíg a gép dolgozik, a lekvárt átkeverem és a meggyet egy szűrőbe teszem lecsöpögni.


A sütőt 160-170 °C-ra előmelegítem. A tésztát kiveszem a hűtőből és kb. diónyi adagot veszek ki belőle, ebből először golyót formálok, majd a két tenyerem között ellapítom és ezzel bélelem ki vékonyan a formát. Ha van túllógó felesleg, azt lecsípem és hozzáadom a következő golyócskához. Amikor egy tepsinyi formával elkészülök, egy-egy mokkáskanálnyi lekvárt teszek a forma aljára, rá egy szem meggy kerül, majd a diós habbal befedem a kosárkát. Addig sütöm, amíg szép pirosas lesz a kilógó tészta széle.


Ekkor kiveszem a sütőből, a formában hagyom addig hűlni, amíg már kézzel kényelmesen megfoghatóvá válik a forma, majd egy óvatos fejreállítós-megmozgatós :)) mozdulattal kioperálom a sütit belőle. Rácson hagyom teljesen kihűlni (ezután ízlés szerint porcukorral meghinthető, én nem szoktam).
Nekem kétszeri sütés (két tepsi) jön ki egy adagból. Amíg a lekvározást-meggyezést-habozást csinálom, a tészta fennmaradó felét visszateszem a hűtőbe, majd így visszahűtve dolgozok újból vele - de természetesen lehet már eleve két gombócként a hűtőbe tenni. Amíg az első adag sül, a második adag összerakásával pont végzek. Ha ügyesen dolgozom, 40 db lesz belőle, ha kicsit vastagabbra sikerül a tészta, akkor néhány darabbal kevesebb.


Hozzávalók 40 db-hoz (az én formám alsó átmérője kb. 3,5 cm, a felső 6,5 cm)...
...a tésztához:
40 dkg liszt, 26 dkg vaj, 13 dkg porcukor (vagy 12 dkg porcukor+1 dkg vaníliás cukor), pici sütőpor (2 g), pici só, 4 tojás sárgája;
...a habhoz: 4 tojás fehérje, pici só, 1-2 evőkanál citromlé, 20 dkg cukor (vagy 10-10 dkg porcukor és vaníliás cukor), valamint 20 dkg darált dió;
...továbbá: egy kis üveg lekvár (most ribizlizselé, de lehet pl. sárgabaracklekvár is), 40 szem meggybefőtt.

Mivel utálom a formákat mosogatni munka közben, ezért a fenti adagot a saját formamennyiségemhez szabtam. Gondolom nem mindenki rendelkezik pontosan ennyi formával, ezért átszámoltam a mennyiségeket 10 formára, ezt már könnyen fel lehet szorozni.
Hozzávalók 10 db-hoz...
...a tésztához:
10 dkg liszt, 6-7 dkg vaj, 3 dkg porcukor, pici sütőpor, pici só, 1 tojás sárgája;
...a habhoz: 1 tojás fehérje, pici só, fél evőkanál citromlé, 5 dkg (por)cukor, valamint 5 dkg darált dió;
...továbbá: lekvár, 10 szem meggybefőtt.
Tovább olvasom...

2010. október 13., szerda

Hókifli

A hókifli is egy nosztalgikus süti, a gyerekkor és a vidéki lakodalmak népszerű süteménye - volt. Nálam általában egyszerű - tejfölös - omlós tésztából készül, lekvárral töltve, de a nagyim pl. legtöbbször diós tölteléket tett bele és persze mákkal is csodafinom.


A lisztben elkeverem a porcukrot és a sütőport, majd a vajat elmorzsolom vele. Hozzáadok 2-3 evőkanál citromlevet (citromhéjat is lehet belereszelni, de én a lekvárosba nem szoktam), valamint egy jó adag tejfölt - annyit, amennyivel nyújtható tésztává lehet összeállítani.
Ezután a tésztát 4-5 mm vékonyra nyújtom, majd formázom: hagyományosan egyszerű négyzeteket vágok belőle, amiknek az egyik sarkába sütésálló lekvárt teszek, a sarokból indulva feltekerem és kissé meghajlítva sütőpapíros tepsire teszem. Most készült kerekre kiszúrt változat, aminek a közepébe került a lekvár, majd félbehajtva, széleit lenyomkodva került a tepsire (ehhez létezik célszerszám is - Húúúgi, köszi :*), valamint a maradék tésztából pici maciformákat szúrtam ki.


Előmelegített, kb. 190 °C-os sütőben rövid idő alatt kisütöm a sütiket - addig sülnek, amíg enyhén színt kapnak. A sütőből kivéve - még forrón - vaníliás cukorral elkevert porcukorba forgatom, végül rácsra rakosgatva hagyom kihűlni a süteményeket.
Ezeket a kifliket próbaképpen az idei ribizlizselémmel töltöttem meg, nagyon jól vizsgázott sütésállóságból. :)

hókiflik és jegesmedvék :)))

Hozzávalók...
...a tésztához:
30 dkg finomliszt, 10 dkg rétesliszt, 20 dkg vaj (vagy margarin), 2 púpos evőkanál porcukor (4-5 dkg), 1 csomag sütőpor (12 g), 2-3 evőkanál citromlé, tejföl amennyit felvesz (most éppen kb. 16 dkg);
...a töltéshez: ribizlizselé (vagy más, kevésbé édes sütésálló lekvár);
...a forgatáshoz: vaníliás cukorral ízesített porcukor.
Tovább olvasom...

2010. május 29., szombat

Kakaóbabos és meggyes-diós mini sütik

Sokszor készítek cookie-t, ideális "gyors süti". Leszámítva a sütési időt, mert mire ez a kis adag kisül, bizony lemegy a nap.
Most legalábbis a szó szoros értelmében lement... :D


A recept nem bonyolult, a vajat a cukorral kihabosítottam, hozzáadtam a tojást, sót, vanília eszenciát, ezekkel is alaposan összedolgoztam, majd belekevertem a lisztet, tejfölt és sütőport. Ezután két részre osztottam az alaptésztát, az egyik felébe belekevertem a kakaóbab-darabkákat, a másik felét pedig apróra vágott dióval és aszalt meggyel forgattam össze. Sütőpapírral bélelt tepsire kis teáskanálnyi halmokat kanalaztam (jó nagy hézaggal, mert a tészta terül sütés közben), 170-180 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem őket.


A sütés ideje méret- és ízlésfüggő. Amikor a tészta széle pirulni kezd, már megsült, ha ekkor kiveszem a sütőből, puha kekszeket kapok eredményül. Ha ropogósabb változatra vágyunk (a férjem általában...), akkor hagyom kellemesen megbarnulni a sütiket, de vigyázni kell, mert ezután már hamar odakap. Mindenképpen nagyon finom, érdemes így is-úgy is kipróbálni. A sütőből kivéve 1-2 perc után rácsra szedem, azon hagyom kihűlni a kész kekszeket.


Huhh, nem is tudom, de most vagy 4-5 alkalommal cseréltem a tepsiket a sütőben... Alapesetben kb. diónyi halmokat kanalazok a tepsikre, de most ovis kirándulásra készültünk, a sütik egy részét oda szántam, így apróbb darabokat sütöttem. A nagyobb méretben úgy 60-70 db cookie szokott születni, most kb. 2x60 db lett az eredmény. Nagyon finom lett mindkét változat, igazi gyerkőckézbe illő, 1-2 falatos darabok.


Hozzávalók...
...az alaptésztához:
30 dkg vaj (megfelel a margarin is), 25 dkg cukor* (most 10 dkg házi vaníliás cukor és 15 dkg kristálycukor), 3 tojás, 1 nagy teáskanál só, 1 teáskanál vanília eszencia*; 40 dkg liszt, 3 evőkanál tejföl, 1/2 csomag sütőpor (kb. 6 g);
...a fél adag kakaóbaboshoz: kb. 5 dkg pirított, aprított kakaóbab;
...a fél adag meggyes-dióshoz: 3 dkg aszalt meggy, 7 dkg dió (vagy mindegy, csak összesen kb. 10 dkg legyen).

*Az édesítő ízlés szerint variálható, szoktam nádcukorral, barna- és kristálycukor keverékével készíteni, de előfordult már, hogy mézet és cukrot tettem bele. A vaníliás ízesítőket tetszés szerint akár aromával is helyettesíthetjük.
Tovább olvasom...

2009. december 12., szombat

Diós darálós keksz

Az idei karácsony valahogy nem nagyon akar alakulni, semmi hangulatom, még kevesebb időm. Remélem, úton van már a hó, mert ez így nagyon nem jó. :( Életkedv híján gyors, tartós, egyszerű aprósüteményt szerettem volna készíteni, és Kiskukta szépséges diós koszorúira esett a választásom. Kicsit változtattam csak rajta, próbáltam közelíteni az én darálós receptemhez.

Mint mondtam: egyszerű süti - egyszerűen fogtam a hozzávalókat, beletettem egy tálba, majd elkezdtem gyúrni. :) Időnként csavartam hozzá a citromból, majd amikor az elfogyott, tettem még bele egy kis vizet is. Amikor a tészta összeállt, feltettem a formát a húsdarálómra és így formáztam a tésztát.

Hmm, Kiskukta, ismerős a doboz? :)))

Még az elején elhatároztam, hogy nekem kell bele egy vaníliarúd is, ki is készítettem, de a szokásos esti őrültek házában úgy ahogy volt, érintetlenül ottfelejtettem a pulton. Ez utóbb sajnos hibának bizonyult, a sütemény nagyon finom, de nekünk a férjemmel egy picurka hiányérzetünk marad utána. A nagylánynak? Nos, neki semmi gondja, ő természetesen hatalmas élvezettel majszolja! :))
A recept eredeti változatban Kiskuktánál. Köszi! ;)

Belekerült a tésztába: 50 dkg liszt, 15-20 dkg darált dió (egészen pontosan 17 dkg, amit legutóbb még 20-nak mértem - vagy rossz a mérlegem, vagy párolog...), 10 dkg zsír, 10 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 1,5 csomag sütőpor, 1 nagy (tényleg nagy) citrom leve, 2 evőkanál (vagy amennyi éppen kell) víz.
Tovább olvasom...

2009. október 3., szombat

Mogyorós mini isler

Az isler tésztája is az egyszerű, 3:2:1 linzertésztán alapul. A különbség abban rejlik, hogy diót tartalmaz - nálam általában, így most is, mogyoró került bele.


Az elkészítése ugyanaz, mint a sima linzernek. Alapesetben az islert kb. 8 cm-es korongokra szúrják ki, én ehhez a mini változathoz most egy 4,5 cm-es kiszúrót használtam. A sütési ideje rövid, 200 °C-on 6-8 perc alatt megsültek a korongok. Akkor jó már, amikor a szélén éppen elkezd színt kapni (ehhez nem árt egyenletesen kinyújtani a tésztát :D), így nem szárad ki és másnapra a tölteléktől visszapuhul.

munkában - ilyenek, amikor nem volt egyenletes a nyújtás... :)))

Miután kihűltek a megsült kekszek, 2-2 db-ot összeragasztottam ribizlizselével/sárgabarack lekvárral, ezután hűvös helyen (azaz a jól bevált garázsban) pihentettem őket másnapig. A csokoládébevonat csak ekkor került rájuk. Dermedés után már indulhat is a csemegézés - ha mégsem, továbbra is hűvös helyen, letakarva várják sorsukat. Nem szokott odáig megmaradni, hogy dobozolni kelljen őket, de ha erre lenne szükségem, én nem pakolnám egymásra őket - ha tud valaki olyan tutibiztos csokimáz receptet, ami mellett egymásra lehet rétegezni az islereket, legyen olyan drága és írja meg nekem! ;)

A férjem szerint olyanok, mint egy klónhadsereg. :D 

Hozzávaló kb. 70-75 db mini islerhez: 50 dkg liszt+15 dkg darált mogyoró, 40 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 1 teáskanálnyi fahéj, lekvár/zselé. A bevonáshoz én 30 dkg csokoládét  (ét csoki és tortabevonó vegyesen) olvasztottam fel annyi olaj hozzáadásával, amitől elég folyékony lett a csokoládé - kicsit sok is lett ez utóbbi, a képen látszik, hogy vékonyra sikerült a máz.
Tovább olvasom...

2009. október 2., péntek

3:2:1...
linzer!

Vendégeket várunk hétvégére, és hogy ne ússzak be a végén, előre sütök-főzök, amit csak lehet. Édes aprósüteménynek linzert terveztem be, annak úgyis csak jót tesz, ha áll néhány napot a fogyasztás előtt. Mivel várható egy tej-tojás diétán lévő leányzó is a vendégek közé, a legegyszerűbb, mondjuk úgy: hagyományos linzer mellett döntöttem.



Ezt a receptet csak egyféleképpen lehet elrontani, ha a 3:2:1 arányokban felcseréljük a hozzávalók sorrendjét. :D 3=liszt, 2=zsiradék, 1=cukor.
Az elkészítése nagyon egyszerű: összekeverem a cukrot a liszttel, belemorzsolom a margarint vagy vajat, majd összegyúrom egy gombóc tésztává. Ezután hűtőben pihentetem (kb. úgy egy órát). Lisztezett felületen kinyújtom, szaggatom, sütőpapíros tepsibe helyezem őket, majd előmelegített sütőben 200 °C-on 7-9 percig sütöm. Egyszerű, nem igaz? Persze buktatói, mint mindennek, ennek a tésztának is vannak - pl. ha túl sokáig gyúrjuk a tésztát, akkor törékeny, morzsálódó lesz, vagy ha sokáig sütjük a süteményeket, akkor túlságosan kiszáradnak, kemények lesznek -, de ezeket egy kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetjük.


A tészta különösebb módosítás nélkül elbírja az ízesítéseket, használhatunk fűszereket, aromákat, keverhetünk bele kakaóport, darált csonthéjasokat. Én most sima "fehér" és kakaóporral ízesített "barna" linzert készítettem. A kakaóporosnál cseppet csökkentettem a liszt mennyiségét, de ez sem lett volna igazán fontos. Miután kisültek a kis sütemények, lekvárral vagy mogyorókrémmel kettesével összeragasztottam őket. Tálaláskor (ízlés szerint) porcukorral meghintem. A sütemények fedett dobozban sokáig elállnak.


Hozzávalók kb. 35-40 db-hoz (méretfüggő):
37,5 dkg liszt, 25 dkg margarin, 12,5 dkg porcukor + a ragasztáshoz barack-, eperlekvár, ribizlizselé, Nutella. A kakaós tészta esetében a liszt csak 36,5 dkg volt + 2 dkg kakaópor került bele.
Tovább olvasom...

2009. szeptember 13., vasárnap

Csokis cookie

Évek óta ugyanazt a cookie receptet használom. Már fogalmam sincs, hol találtam az eredetijét, de rendszeresen ajánlgatom boldog-boldogtalannak. Számtalan félresikerült "tutibiztos" recept után ez volt az, ami az én ízlésemnek tökéletesen megfelelt. Mogyoróval, dióval, mandulával, csokival, kakaóbabbal, aszalt gyümölcsökkel, fűszerekkel... Mikor mire fáj a fogunk. :)

Az unokaöcsém születésnapjával kapcsolatban került szóba, hogy "ha igazán örömet szeretnék okozni" neki, akkor sütnék egy csupacsokis cookie-t. A vörös ördög futott egy potyakört a fejemben, de végül úgy döntöttem, nem kockáztatom meg, hogy csak a sütit kapja ajándékba... :P A kéréséhez alakítottam most a receptemet, az alapot kakaósra készítettem, a belevalókat pedig étcsokoládéra korlátoztam.


A tésztához margarint kevertem ki por- és barnacukorral, vanília eszenciával, tojásokkal, végül a keveréket géppel kissé habosítottam. Hozzáadtam a kakaóport, majd miután azt egyenletesen eloszlattam a vajas masszában, a lisztet, sót, és sütőport is belekevertem. A legvégén beleforgattam az apróra vágott étcsokoládét.
Egy evő- és egy teáskanál segítségével helyes kis gombócokat formáltam (kb. diónyi méretűeket), ezeket sütőpapírral bélelt tepsibe pottyantottam, egymástól kb. 5-6 cm-re (sütés közben terülnek). 170 °C-on 15 percig sütöttem, ekkor még megnyomva a tetejét kissé lágynak érezni a tésztát, de míg hűl, megszilárdul. Finom, puha, omlós süteményeket kaptam, nehéz abbahagyni, ha egyszer belekóstol az ember lánya. :)
A sima "fehér" változatot sokszor tovább szoktam sütni, úgy is nagyon finom, a sütik "kekszesebbek", ropogósabbak lesznek. Ennél a kakaósnál nem tudtam a színt figyelni, elégetni pedig nem akartam, így inkább megmaradtam a puhább változatnál, de nyugodtan lehet nálam bátrabb, aki szívesen ropogtatna.



Hozzávalók: 35 dkg margarin/vaj, 20 dkg porcukor, 10 dkg barnacukor, 3 tojás, 1 evőkanál vanília eszencia, 5 dkg ét kakaópor, 40 dkg liszt, 1,5 teáskanál sütőpor, 10 g só, 25 dkg étcsokoládé.
Tovább olvasom...