A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 29., szombat

Sütőtökös briós

Az elmúlt napokban, hetekben elöntötték a blogokat a sütőtökös receptek: sütőtök került a levesbe, a főételbe, sőt még a tésztákba is. A tészták különösen tetszenek, hiszen a tök nagyon szép színt ad nekik, így én is kedvet kaptam hozzá és belecsempésztem egy keltbe: brióst sütöttem. Nagyon klassz színe volt tőle, de ezt muszáj látatlanban elhinnetek nekem, ugyanis elfelejtettem a belsejéről fotót készíteni. :/ Emellett finom, foszlós volt a tészta és a tököt nem lehetett különösebben érezni benne, így szerintem akár tökutálóknak is meg lehet próbálni elsütni. Besütni. Megsütni. :)


Egy darabka tököt meghámoztam, felszeleteltem és vízben, egy csipet sóval együtt puhára főztem. Ezután leszűrtem és villával összetörtem. A tökpürét a többi hozzávalóval együtt kenyérsütőgépbe tettem, megdagasztattam és kelesztettem.


Amikor a tészta megkelt, nyolc - nagyjából - egyforma darabra osztottam. Ezekből vékonyabb hurkákat sodortam és egyszerűen felcsavartam őket. Sütőpapírral bélelt tepsin, letakarva hagytam őket még kb. 20-30 percig kelni, ami alatt a sütőt is előmelegítettem. Tejjel elkevert tojássárgával megkenve, jégcukorral/krokanttal megszórva kerültek a sütőbe, ahol 170 °C + légkeveréssel megsütöttem a briósokat.


Hozzávalók 8 darabhoz...
...a tésztához:
kb. 20 dkg sütőtökbél megfőzve, 8 dkg vaj, 1 dl tejszín, 1 nagy tojás sárgája, 1 teáskanál só, 1 dkg vaníliás cukor, 6 dkg nádcukor, 50 dkg liszt (fele rétes, fele finom) + még 2-4 dkg az igazításhoz (illetve ez a töktől függ), 1 dkg tejpor (elhagyható), 1 csomag instant élesztő (vagy 2-2,5 dkg friss);
...a tetejére: 1 kisebb tojás sárgája, kevés tej, továbbá jégcukor, mogyorókrokant, cukrozott dió, kinek mi a szimpatikus.
Tovább olvasom...

2011. augusztus 14., vasárnap

Méz(éd)es almás-rebarbarás kelt kuglóf

A címet inkább hagyjuk...
Névrokonom - Egy pici :)) - almás kuglófjából ihletet merítve született meg ez a kuglóf és hát... Nyami. :) Finoman fűszeres, mézzel édesített almás-rebarbarás töltelékkel feltekert, puha, foszlós tésztájú finomság. Bár még korai emlegetni, de ha már a diólikőrnél szóba került, akkor miért ne(?): a fűszerezése miatt karácsonyra is remek lehet. Na és persze akár vasárnap délutánra is. ;) Próbáljátok ki, szerintem érdemes!  
Egy pici, köszönöm! :)


A tésztát a kenyérsütőgéppel dagasztattam és kelesztettem, de természetesen hagyományosan is bedagasztható. Amíg a tészta kelt, elkészítettem a tölteléket: a rebarbarát durvára vágtam (0,5-1 cm-es karikákra), majd egy kevés mézzel együtt a tűzhelyre tettem melegedni. Fagyasztott rebarbarát használtam hozzá, friss esetében egy kortynyi vizet érdemes alálöttyinteni. Belereszeltem egy kevés gyömbért, csipetnyi fahéjjal megszórtam és nagy lángon forraltam néhány percig, amíg pépessé vált és elfőtte a levét. Ekkor adtam hozzá a reszelt almát, tovább ízesítettem mézzel, vaníliás cukorral és fahéjjal, és éppen csak összeforraltam. Én édesebbre készítettem, de ez ízlésfüggő, valamint nagy mértékben függ a felhasznált almától és rebarbarától is, nem árt kóstolgatni ízesítés közben. Időnként megkeverve hagytam kihűlni.


Miután jó duplájára kelt a tészta, elfeleztem, a két fél darabot gömbölyítettem és letakarva kb. 20 percig pihentettem. Ezután egyenként kinyújtottam, vékonyra, téglalap alakúra (kb. 25x45-50 cm). A kinyújtott lap felém eső 3/4 részén vékonyan megkentem az almás töltelék felével, feltekertem, majd a másikkal ugyanígy jártam el. A két tekercset lazán összetekertem és így helyeztem a vajazott-lisztezett formába. Letakarva hagytam kelni kb. 40 percig, ezután előmelegített, 170-180 °C-os sütőbe tettem. Az első 15 perc után a tetejét egy alufóliával letakartam, így sütöttem a következő 25-30 percben, majd levettem a fóliát és készre sütöttem. Összesen kb. 80 percig sült. A formában hagytam néhány percig pihenni, ezután rácsra borítottam és hagytam teljesen kihűlni. Porcukorral megszórva tálaltam.


Hozzávalók (egy nagyobb, kb. 2,5 literes kuglófformához)...
...a tésztához:
175 g joghurt, 60-70 ml tej, 20 g tejpor (elhagyható), 2 tojás sárgája, 5 dkg méz (2-3 evőkanál), 60 g vaj, csipet só, 450 g liszt (rétes- és finomliszt felesben), 6 g instant vagy 20 g friss élesztő;
...a töltelékhez: 20 dkg rebarbara, 30-35 dkg savanykás alma (reszelve mért súly, 2 nagyobb alma volt), 5 g friss gyömbér finomra reszelve, 1-1,5 mokkáskanál fahéj, 2 evőkanál vaníliás cukor, 10-12 dkg méz (a fűszerek és az édesítés ízlésfüggőek, kóstolni kell!);
...továbbá: a formához 1-2 dkg vaj és liszt, valamint további liszt a nyújtáshoz, porcukor a szóráshoz.

Tovább olvasom...

2011. július 21., csütörtök

Túrós ökörszemek

Illetve ezek éppen ordásak: apum a múltkor hozott a kecskesajtostól egy dobozka ordát (megjegyzem, én eddig úgy gondoltam, hogy az ordát juhtejből készítik, de ha a termelő szerint ez a cucc kecskeorda, akkor én hiszek neki...), ami nem akart elfogyni. Már két napja agyaltam azon, hogy mit is kezdjek a maradékkal, amikor megláttam Thrini ökörszemes posztját és máris bevillant egy kép: még régebben, néhány látványpékségben lehetett kapni hasonló, hatalmas méretű péksütiket, túrós töltelékkel. Már évek óta nem futottam vele össze sehol - na jó, pékségbe sem járok sűrűn :D -, így több se kellett: már izzítottam is a sütőt. Thrini, köszi! :))


Joghurtos kelt tésztát készítettem, kenyérsütőgépben. Amikor a tészta szépen megnőtt az üst tetejéig (kicsit lassabban kelt, mint ahogy a program szerette volna), lisztezett deszkára borítottam, 12 (többé-kevésbé, de inkább kevésbé) egyforma darabra osztottam és gombócokká formáltam (mintha zsemlét készítenék). Letakarva hagytam pihenni 10-15 percig, majd a tenyeremmel kilapítottam a tésztagömböket. A vaskos lepénykéket sütőpapíros tepsire ültettem (szám szerint kettőre, mert egyre nem fért), ahol kelni hagytam kb. 30 percig.
Amíg a tészta kelt, elkészítettem a tölteléket: az ordát (vagy túrót) villával összetörtem, elkevertem a vaníliás cukorral, majd a tojássárgával és a tejföllel krémessé dolgoztam. Az alapot elosztottam, egyik felébe mazsolát, a másikba kaprot kevertem. A fehérjét (én beletettem a tésztából visszamaradt fehérjéket is, de aki szeretné őrizgetni, nyugodtan felejtse ki azt a kettőt) pici sóval és egy evőkanálnyi citromlével félkemény habbá vertem, majd ezt is elfelezve hozzákevertem a kétféle túróhoz.


A kelesztési idő leteltével egy kisebb (feles) pohár aljával alakítottam ki a szemek közepét: akkora völgyet nyomogattam a lepényekbe, hogy körben kb. egyujjnyi perem maradjon. Ezekbe a mélyedésekbe osztottam el a túrókrémeket. Kortynyi vízzel elkevert tojássárgával kentem meg körben a tésztát, majd előmelegített sütőben, 170 °C + légkeveréssel (vagy 180-190 °C légkeverés nélkül) sütöttem kábé 25 percig - amíg már nem csak a tészta, hanem a túró is elkezdett színt kapni.
Nagyon finom lett, fogom máskor is készíteni, ha nem ordával, akkor túróval vagy pudinggal vagy... :)


Hozzávalók (12 méretes darabhoz - vagy 14-16 kisebbhez)...
...a tésztához:
6 dkg vaj, 1,7-1,8 dl tej, 10 dkg natúr joghurt, 6 dkg vaníliás cukor, csipet só, 2 tojássárgája, 25 dkg rétesliszt, 25 dkg finomliszt, 2 dkg élesztő;
...az ordás/túrós krémhez: 20 dkg orda (vagy ugyanennyi tehéntúró), 5 dkg vaníliás cukor (vagy ízlés szerint - ha túróval készül, akkor talán kicsit több kell bele), 2 nagy evőkanál (8 dkg) tejföl, 1 tojássárgája, továbbá 3 (1+2 a tésztából) tojásfehérje, pici só, egy evőkanál citromlé, valamint ízlés szerint kapor és/vagy mazsola;
...a kenéshez: egy tojás sárgája kevés vízzel elkeverve (vagy egy kisebb egész tojás).
Tovább olvasom...

2011. május 28., szombat

Aranygaluska

Amióta lerohant minket a nyár, nem igazán sütök. Legalábbis nem keltet, főleg nem saját fogyasztásra. Mostanra jelentkeztek nálam az első elvonási tünetek :), így jöhetett valami finom, nem túl macerás darab és az aranygaluskára esett a választásom. Kövezzetek meg, de szerintem aranygaluskának nagyjából bármilyen édes kelt tészta megfelel. A kedvenc, ami mindig ízlik, esetleg egy kicsit lágyabbra hagyva, mint máskor. Így aztán nem is szoktam "bevált" receptből dolgozni, csak pakolom a hozzávalókat aszerint, miből mennyi van éppen itthon.


A tészta hozzávalóit kenyérsütőgépbe teszem, amikor dagasztani kezd, igazítom. Kell bele liszt, cukor, tej, tojás és vaj - na jó, meg egy kis élesztő. :)) Van, amikor kevesebb vajat teszek bele vagy éppen több tojást, még soha nem nyúltam mellé. Amíg a gép dolgozik, elkészítem a cukros diót - én szeretem, ha nagyon finomra van őrölve a dió, ezért nem is diódarálón, hanem a fűszerekhez használt kávédarálómon őrlöm meg. A dió olajos, így magában nem szerencsés a darálóba tenni: fele-fele arányban a cukrot is vele darálom.  
A tésztát a kenyérsütőben hagyom kelni is. Amikor duplájára dagadt, megolvasztom a vajat és kikenek vele egy közepes tepsit. Az olvasztott vajba mártott evőkanállal galuskákat szaggatok a tésztából, ezeket megforgatom a vajban, majd a cukros dióban és már mehetnek is (lazán) a tepsibe. Folpackkal letakarva hagyom duplájára kelni a gombócokat, ezután mehet az előmelegített sütőbe (180 °C), ahol nagyjából fél óra alatt szép pirosra sül. Vanília- vagy csokimártással (sodóval) kínálom.


Most belekerült...
...a tésztába:
50 dkg liszt (25 dkg rétes-, 25 dkg finomliszt), 8-9 dkg cukor (4 evőkanál), kb. 2,3 dl tej, kevés vanília eszencia, 1 egész tojás, 6-7 dkg vaj, csipet só, 2-2,5 dkg élesztő;
...a formázáshoz: 10 dkg vaj, 35 dkg cukros dió (fele-fele arányban a dió és a cukor, vagy ízlés szerint).
Az elmúlt évek alatt nekem az vált be, amikor egy sorba rakosgatom a galuskákat (és nem több sorban rétegezem). Ennek figyelembe vételével ez a mennyiség egy közepes tepsire (kb. 25x35 cm) elég.
Tovább olvasom...

2011. május 19., csütörtök

Medvehagymás pogácsa v.2.0

Fogalmam sincs, miért nem került még fel ez a recept, pedig megírva itt várakozik már majd' egy hónapja. Rejtély...de mindegy is, most itt van, vigyétek, egyétek! :)


Ez a pogácsa "rendelésre" készült, nagyjából az előző alapján, de a frissesség hosszabb megőrzése végett egy kis burgonya hozzáadásával. A tésztához egy méretesebb burgonyát meghámoztam, enyhén sós vízben megfőztem, majd főzőlevét leöntve, még forrón, alaposan áttörtem egy villával. Ezután hagytam kihűlni.
Amikor a burgonya kihűlt, a fűszervajat és a zsírt megolvasztottam, majd a többi - szobahőmérsékletű - hozzávalóval együtt a kenyérsütőgép tartályába tettem, ami aztán szépen végezte a dolgát. Eredményként egy lágy, de nem ragadós, zsíros tapintású tésztát kaptam, amit a gépben hagytam duplájára kelni (kb. 1,5 óra kellett neki).
Vajat olvasztottam, amibe - kihűlés után - réteslisztet kevertem, annyit, amennyitől sűrűn folyó állagú lett. A megkelt, pihe-puha tésztát vékonyra nyújtottam, a lisztes vajjal megkentem, rászórtam a nagyon apróra vágott medvehagymát és a maradék reszelt sajtot, majd egyszerűen felcsavartam. Összehajtva hagytam kelesztőtálban pihenni kb. egy órán keresztül.


Ezután a tésztát 1-1,5 cm vékonyra nyújtottam, közepes (4,5 cm) pogácsaszaggatóval szaggattam, két kezem élei között kissé megigazítottam és sütőpapíros tepsibe sorakoztattam. Ott hagytam kelni addig, míg a sütő bemelegedett (180-190 °C). Végül felvert tojással megkentem a tetejüket, egy-egy csipet parmezánt biggyesztettem a közepükbe és a tepsit sütőbe toltam.
Ellenállhatatlanok lettek. Szó szerint. Az első tepsi este 9-kor sült ki és még forrón megkóstoltatta magát. Egyből három darab is, csak hogy mindenhol ugyanolyan-e az íze. ;)) Az volt.
Előrelátó, medvehagymabarát háziasszonyok (és urak) az év bármely hónapjában elkészíthetik, fagyasztott medvehagymás vajból és szintén fagyasztott, aprított medvehagyma-levelekből.


Hozzávalók...
...a tésztához:
egy nagyobb burgonya (pontosan 16 dkg volt a tört krumpli), 10 dkg zsiradék (4 dkg medvehagymás fűszervaj, 6 dkg zsír), 2 teáskanál só, 3 kisebb (vagy 2 normál) tojás sárgája, kb. 15 dkg tejföl (dagasztás közben lehet igazítani), 45 dkg finomliszt, 2 dkg élesztő, fél evőkanál nádcukor, egy maréknyi reszelt parmezán (2 dkg);
...a hajtogatáshoz: 10 dkg olvasztott vaj, 3 evőkanál rétesliszt, 10-20 szál (mérettől és ízléstől függ, nekem 15 szál volt) medvehagymalevél felaprítva, egy maréknyi reszelt parmezán;
...a nyújtáshoz finom- vagy rétesliszt, a kenéshez egy egész tojás, tetejére kevés parmezán.
Tovább olvasom...

2011. május 16., hétfő

Tavaszi kenyérlángos

Töki pompost készítettem tegnap és mivel a nővéreméket vártuk vacsorára, dupláztam az adagot. Az egyik felét ugyanúgy állítottam össze, ahogy szoktam: (fokhagymás) tejföllel alaposan lekenve, sok pirított baconszalonnával, lilahagymával és egy kevés kolbásszal, a másik felét azonban szezonális zöldségekből készítettem el, bízva a rokoni vonalban, hogy majd "besegít" az eltüntetésében. :)


Pompos egy gyors változatban szerepel már a receptjeim között, így a szokásos feltétet nem részletezem, csak a zöldségesről írok most bővebben. A tészta hozzávalóiból kissé ragacsos, de jól kidolgozott tésztát dagasztottam. Alaposan kiolajozott kelesztőtálban kissé átgyúrtam-átforgattam, hogy az olaj mindenhol jól bevonja, majd lefedve duplájára kelesztettem. Amikor megkelt, enyhén lisztezett deszkán tepsiméretűre nyújtottam, majd sütőpapíros tepsibe helyezve hagytam kelni, amíg a sütő előmelegedett (190 °C).
Közben előkészítettem a feltéteket: a tejfölt kikevertem egy kevés sóval és reszelt fokhagymával, a spárgát kissé előfőztem, majd 2-3 darabra vágtam, a spenótot szalonnazsíron (nekem ez a másik változat előkészítésekor maradt vissza, helyette tökéletesen megfelel egy kevés olaj is) néhány pillanat alatt megfonnyasztottam, az újhagymát és a paradicsomot felkarikáztam, a gombát szeleteltem. A tésztát elősütöttem, majd bőven meglocsoltam a fokhagymás tejföllel és ráhalmoztam a zöldségeket. A tetejére néhány baconszeletet tettem és fetasajtot morzsoltam, végül még egy kevés fokhagymapelyhet is őröltem rá, majd sütőbe tolva pirulásig sütöttem. Meglepően finom lett, a nővérem (is) hadilábon áll a spenóttal, de szerinte (is) még finomabb volt, mint a hagyományos pompos. :))


Hozzávalók (egy adaghoz/egy tepsihez)...
...a tésztához:
45 dkg kenyérliszt (BL80), 20 dkg főtt, tört és kihűtött burgonya, 1 dkg só, kb. 2 dl víz, 1,7-1,8 dkg élesztő, 1 csapott teáskanál cukor, olaj a kelesztőtálhoz;
...a feltéthez: 20-25 dkg tejföl, 2-3 gerezd fokhagyma, kevés só, 10-12 szál spárga előfőzve, egy maroknyi spenótlevél, 2 szál újhagyma, 1-2 gomba, 1-2 paradicsom, néhány szelet bacon, 10-15 dkg feta.
Tovább olvasom...

2011. április 20., szerda

Medvehagymás pogácsa

Minimál-munkás pogácsa, amit a sajtos rúd receptjéből kerekítettem. Az alapízt a medvehagymás vaj adja, amit finoman egy kis parmezán kísér. Még csak most ismerkedem a medvehagymával, de az már bizonyossá vált, hogy vétek kihagyni a pogácsát belőle, nagyon jó darab! :)

a fotón a háttérben metélőhagyma - ez ne zavarjon be senkit :))

A liszteket elkevertem a sóval és elmorzsoltam benne a vajakat. A közepébe öntöttem a tejben felfuttatott élesztőt, a tojások sárgáját, a sajtot, majd annyi tejföllel dolgoztam össze, hogy a tészta szépen összeálljon. Ezután fedett tálban hagytam pihenni egy órán keresztül (elbír több pihentetést is, attól csak még jobb lesz), majd ujjnyi vékonyra nyújtottam és megszórtam a felaprított medvehagymával. A tésztát hajtogattam és a kelesztőtálban ismét magára hagytam.

Shrekcsa :P

A pihentetés után a tésztát 7-8 mm-esre nyújtottam. Csíkokra vágtam, majd sütőpapíros tepsibe ültettem a rudakat - mehetnek közel egymáshoz. A tetejüket megkentem felvert tojással és egy-egy csipetnyi sajtot szórtam rájuk. Konyharuhával letakarva hagytam kelni őket, amíg a sütő bemelegedett, végül addig sütöttem (180-190 °C), amíg kellemes színt kaptak.


Belevalók (egy tepsi)...
...a tésztába:
20 dkg rétesliszt, 25 dkg finomliszt (+ a nyújtáshoz), 15 dkg vaj, 5-6 dkg medvehagymás vaj, 10 dkg (2 jó nagy evőkanál) sűrű tejföl, 3 tojássárga, 2 teáskanál só, 0,5 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 teáskanál cukor, kb. 1 dkg reszelt parmezán (elhagyható), egy maroknyi medvehagyma aprítva;
...a tetejére: 1 kisebb méretű egész tojás, 1-1,5 dkg reszelt parmezán (elhagyható).
Tovább olvasom...

2011. március 22., kedd

Napraforgó

Vannak receptek, formázások, amik végigsöpörnek a blogokon. Ez a napraforgó is ilyen, Limara hozta nemrég a "blogtudatba". Nálam Graham liszttel készült, mennyei lett, a tészta puha és másnaposan is fantasztikus. Ha marad... A formázás pedig rém egyszerű, nem kell megijedni tőle, ráadásul remekül lehet villogni vele a vendégek előtt - ezt bizton állíthatom, mert kipróbáltam. :D


A pontos leírásért és fázisképekért érdemes Limarához látogatni, nála remekül látható a lényeg. Röviden: a tésztát kenyérsütőgép üstjében megdagasztatom, lisztezett kelesztőtálban kelesztem. A megkelt tésztát átgyúrom, négy gombócra osztom. A gombócokat 2-3 mm vékonyra nyújtom és sütőpapíros tepsibe helyezve, kettesével, tetszőleges töltelékkel "összeragasztom". :) A megtöltött tészta közepét egy pohárral kijelölöm, majd a jelölésig pizzavágóval 12-16 cikkelyt vágok, ezeket egymás után kétszer megcsavarom.
A napraforgót letakarva fél órán keresztül kelni hagyom, majd felvert tojással lekenve, a közepére magokat, pelyheket szórva, előmelegített sütőbe dugom. 180 °C-on egymás után, negyed-negyed óra alatt, megsütöm a két virágocskát.


Nálam (eddig) készült paradicsomos-szalonnás (apróra vágott, pirított bacon), paradicsomos-sajtos, tejfölös-gombás változat. A személyes kedvencem a gombás töltelék, ehhez 10 kisebb gombát nagyon apróra vágok, olajon vagy vajon megpirítok. Ezután hozzádobok 3 aprított fokhagymagerezdet, amint illatozni kezd, borsot őrölök rá, megsózom, majd kb. 15 dkg tejfölt keverek hozzá. Kevés mustárral ízesítem, majd kihűlve kenem a tésztára. (Ez 1 db napraforgóra elegendő mennyiség.)


Hozzávalók 2 napraforgóhoz: 140 g natúr joghurt, kb. 1,8 dl víz, 3 evőkanál olívaolaj, 1 tojás, 1,5 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 35 dkg finomliszt, 15 dkg Graham liszt (esetleg még további 1-2 csipet liszt az igazításhoz, ha szükséges), 2 dkg friss élesztő, továbbá liszt a nyújtáshoz, 1 tojás a kenéshez és magok a szóráshoz, valamint tetszőleges töltelék.
Limara, köszönöm! :)
Tovább olvasom...

2011. március 16., szerda

Kapusznyika Graham liszttel

Mostanában szinte minden keltbe csempészek egy kis Graham lisztet, legutóbb a kapusznyikába is. A nagyim tésztájából készült változat már szerepel a gyűjteményben, ez a recept is abból indult, csak közben átesett egy plasztikai műtéten. :) Nagyon finom lett, a tészta másnap is tökéletesen puha volt - gyanús, hogy ezentúl így fog készülni.


A töltelék előkészítésével indítottam. Ehhez a káposztát megtisztítottam, lereszeltem és enyhén lesóztam. Hagytam állni, kb. fél órán keresztül - ezalatt a tészta hozzávalóit kimértem, majd a munkát a kenyérsütőgépre bíztam (a dagasztás természetesen hagyományosan is kivitelezhető). Amíg a gép dolgozott, a levétől kinyomkodott káposztát kevés olajon, sózva, borsozva megdinszteltem.
A dagasztás után a tésztát lisztezett kelesztőtálba tettem és hűvösebb helyen, lassan kelesztettem. Miután megkelt, 20 db egyforma méretű gombóckára osztottam, amit lefedve hagytam újabb 15 percig pihenni.


Ezután a gombócokat egyenként, kb. 12 cm átmérőjű kerek lapokra nyújtottam és a már kihűlt káposztával (1-1 púpos evőkanálnyi) megtöltöttem. Sütőpapírral bélelt tepsi(k)ben, letakarva hagytam pihenni a káposztás táskákat - kb. fél óráig -, majd tojássárgával lekenve, fogpiszkálóval megszurkálva kerültek az előmelegített, 180 °C-os sütőbe. Pirulósra sütöttem.


Hozzávalók 20 kapusznyikához...
...a tésztához:
2-2,1 dl tejszín és tej felesben (vagy csak tej), 100 g tejföl, 2 tojássárgája, 5 dkg zsír (vagy vaj/olaj), 25 dkg finomliszt, 15 dkg rétesliszt, 10 dkg Graham liszt, 1 teáskanál só, 2 teáskanál (nád)cukor, 1 csomag (7 g) szárított élesztő (vagy 2,5 dkg friss);
...a töltelékhez: kb. 1 kg (egy kisebb fej) fejes/édes káposzta (úgy 70 dkg-nyi reszelt káposztára van szükség), só, őrölt bors, kevés olaj vagy zsír;
...a tetejére: 1 tojássárgája.
Tovább olvasom...

2011. március 9., szerda

Graham nagykifli

Ezt a nagykiflit mostanában rendszeresen készítem, frissen és kevésbé frissen is nagyon bevált. Félbevágva, közepébe lyukat fúrva hotdog lesz belőle, de újabban ebből készül a melegszendvics is.


A tészta kenyérsütőgépben készül, általában kelni is abban szokott, de ha nagyobb adagot sütök, akkor átteszem egy kelesztőtálba. Kelesztés után kissé átgyúrom és négy egyenlő (20 dkg-os) gombócra osztom. A gombócokat letakarva hagyom pihenni 10-15 percig, majd megformázom és sütőpapíros tepsibe teszem. Letakarva duplájukra kelesztem a kifliket, majd tetejüket egy pengével bemetszve, vízzel alaposan lepermetezve, előmelegített sütőben, 200-210 °C-on pirosra sütöm.


Hozzávalók 4 db-hoz: 1,5 dl víz, 3 evőkanál olaj (vagy 3 dkg vaj), 150 g natúr joghurt (vagy kefir, vagy joghurt+tejföl keveréke), 2 teáskanál (nád)cukor, 2 teáskanál só, 45 dkg liszt (15 dkg Graham, 15 dkg rétesliszt, 15 dkg finomliszt vagy más arányban, de a Graham liszt ne legyen 10 dkg alatt), 1,5 dkg élesztő.
Tovább olvasom...

2011. március 1., kedd

Sajtos rúd

Nem is olyan régen írtam, hogy ritkán készítek sós aprósütiket, erre tessék, a legutóbbi pogácsa annyira népszerű volt a gyerkőceim körében, hogy újra sütnöm kellett: most éppen ezt a sajtos rudat - ami persze egy ülésre, még melegen elfogyott.


A liszteket elkevertem a sóval és elmorzsoltam benne a vajat. A közepébe öntöttem a tejben felfuttatott élesztőt, a tojások sárgáját, a reszelt sajt felét, majd annyi tejföllel dolgoztam össze, hogy a tészta szépen összeálljon. Ezután fedett tálban hagytam pihenni két órán keresztül, közben félúton egyszer átgyúrtam a tésztát. (Előre lehet vele dolgozni, mert a tészta a hűtőben pihenhet akár egy éjszakán át is.)
A pihentetés után a sütőt előmelegítettem 190 °C-ra, a tésztát átgyúrtam és 7-8 mm-esre nyújtottam. A tetejét megkentem tojásfehérjével és megszórtam a maradék reszelt sajttal. Csíkokra vágtam, majd sütőpapíros tepsibe ültettem a rudakat - mehetnek közel egymáshoz, széltében nem igazán terülnek, inkább csak felfelé nőnek. Némelyik kapott egy kis mag-extrát, végül az előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt készre sütöttem őket.
A sajtot a tetejéről elhagyva "csakmagos" rudakat is lehet készíteni. :)


Hozzávalók (egy gáztepsiben elfér az adag): 15 dkg rétesliszt, 15 dkg finomliszt, 1 csapott evőkanál só, 10 dkg vaj (vagy margarin), 2 tojás sárgája, 0,5 dl tej, 1 kockacukor, 1,5 dkg élesztő, 2 evőkanál (5 dkg) tejföl, 15 dkg reszelt sajt (trappista, edámi, karaván, kinek mi...), továbbá ízlés szerint megszórható szezámmaggal, köménymaggal...
Tovább olvasom...

2011. január 29., szombat

Graham pita

Az első kenyérsütéseim elég gyászosan sikerültek, anyum nem igazán készített kelteket, nem volt kitől megtanulnom, milyen is a jó kelt tészta állaga. Aztán lassacskán elkezdtem ráérezni, Limara blogjának felfedezésével pedig megérkeztek az első igazi sikerélmények is. A pita elkészítése is az ő útmutatója alapján sikerült először, itt és most: köszönöm! :)


A tésztát kenyérsütőgépben szoktam készíteni - egyszerűen elindítom a tésztaprogramot, amely dagaszt és keleszt is, de természetesen hagyományosan is elkészíthető. Kelesztés után 7-8 egyforma darabra vágom, a darabokat gömbölyítem, 10 percig pihentetem, majd 3-4 mm vastag, kerek lapokra nyújtom. Ezeket a korongokat (letakarva) hagyom kelni még fél órán keresztül, majd 230 °C-os előmelegített sütőben, kb. 5 perc alatt megsütöm őket.

A töltelékkel nem sokat szoktam vacakolni: gyros fűszerkeverékkel összeforgatott, csíkokra vágott húst sütök egy serpenyőben pirosra, ezt rétegezem - a felnyitott pitába - friss zöldségekkel, fokhagymás-joghurtos öntettel.


Hozzávalók 7-8 pitához: 25 dkg Graham liszt, 25 dkg finom- vagy kenyérliszt, kb. 3,3 dl víz, 2-3 evőkanál olaj, fél evőkanál só, 1 kockacukor, 3 dkg élesztő, csipet aszkorbinsav és sikér (elhagyható), 1 erős teáskanál szárított kakukkfű mozsárban áttörve (elhagyható).
Tovább olvasom...

2011. január 26., szerda

Fánk, fánk, fánk!

Szezonja van, aki még nem sütött idén, itt az ideje! Én már elkészítettem az idei első ördögpirulát, tegnap pedig kipróbáltam a januári Kifőztükben megjelent, Jade-féle csörögefánkot. A csörögével alapból nem szeretjük egymást és bár ez sem lett elsőre tökéletes, mégis sokkal finomabb, mint bármelyik, amelyiket eddig kóstoltam vagy sütöttem. Tessék kipróbálni, érdemes! :)

élesztős csörögefánk

A recept eredetijéhez és a megfelelő formázás elsajátításához töltsétek le a Kifőztük 2011. januári számát, ugyanis én csökkentett mennyiséggel dolgoztam (így is rengeteg lett belőle) és mivel picit sok lett a tejföl a tésztámban, így nem tudtam rendesen formázni. De semmi gond, mert gyerekkézbe-illő (kissé pufók) rudacskák születtek, a lánykáimnak külön tetszett.
>> Jade is feltette időközben, recept nála ITT! <<
A lisztet elkevertem az élesztővel, szódabikarbónával és cukorral, kis mélyedést készítettem a közepébe, amibe belekerült a tejföl és a tojások sárgája. A fehérjéket egy pici sóval keményre vertem. A tejfölt és a tojássárgákat egy villa segítségével elkevertem a liszttel (ekkor nekem még elég száraz volt, így adtam plusz tejfölt hozzá, de nem kellett volna), majd lazán összeforgattam a habbal (nem kell csomómentesre dolgozni). Letakarva hagytam 20 percig pihenni, majd lisztezett felületen "formáztam". Mint említettem, a klasszikus csörögeforma nekem nem jött össze, így én egyszerűen vékony csíkokat vágtam belőle és ezeket sütöttem ki forró olajban.
Fahéjas porcukorral megszórva, sárgabaracklekvár kíséretében tálaltam.


Hozzávalók...
...a fánktésztához:
30 dkg finomliszt, 3 tojás szétválasztva, 1 evőkanál házi vaníliás cukor*, 1/3 teáskanál instant élesztő, 1/3 teáskanál szódabikarbóna, kb. 25 dkg tejföl (én 30-at tettem bele és soknak bizonyult), csipet só;
...a tálaláshoz: (fahéjas) porcukor, lekvár.
*Pontosítás: a házi vaníliás cukrot nem azért emelem ki, mert házi (vagy mert fényezni akarom magam :P), hanem mert nem ugyanaz, mint a készen kapható vanillincukor, az ugyanis -mint a neve is mutatja- nem vaníliás cukor, így azzal a beírt mennyiség 1:1-ben nem helyettesíthető.

Fánkok még a blogon: szalagos/farsangi fánk (tölthető), mini fánk (tölthető),

ördögpirula (a tányérokon elöl fahéjas, hátul kakaóporos).
Tovább olvasom...

2011. január 21., péntek

Sajtos pogácsa

Nem vagyok nagy sósrajongó, inkább édes süteményeket szoktam készíteni, de azért évente 1-2 alkalommal készül valamilyen sós apróság is. A múlt hétvégén éppen ezek a pogácsák, aminek az alapját a Kiss Kifőztük játék egyik receptje adta, ezúton is köszönte érte a nevezőnek! :)


Nagyon energiatakarékos pogácsaként készült. A tejben felfuttattam az élesztőt, majd a lisztben elkevertem a sót és elmorzsoltam a vajat. Csináltam egy kis mélyedést a közepébe, ebbe kerültek a tojássárgák, a tejföl és végül a felfuttatott élesztő. Az egészet egyszerűen csak alaposan összekevertem, elég lágy, ragadós tésztát kapva eredményül. Ekkor kb. dekányi mennyiségenként adagolva, hozzáadtam még további 5 dkg lisztet. Nem kimondottan belegyúrtam, inkább csak megszórtam a felületét és addig forgattam-igazgattam a tálban (mintha gömbölyíteném), amíg felvette a mennyiséget, közben pedig a kezemről is eltűnt az összes ráragadt tészta. Ezután hagytam egy órán keresztül pihenni (folpackkal fedve, de persze lehet kelesztőtálban is), majd kinyújtottam, megszórtam egy jó adag reszelt sajttal, hajtogattam és hagytam egy újabb óráig pihenni.


A pihentetés után kb. kisujjnyira nyújtottam a tésztát, egy éles késsel sűrűn bevágtam a tetejét és 5 cm-es pogácsaformával kiszúrtam. Egyesével megformáztam a pogácsákat, majd felvert tojással lekentem és reszelt sajttal megszórtam a tetejüket. Csak addig pihentettem a sütőpapírral bélelt tepsiben, amíg a sütő előmelegedett, ezután már mehettek is sülni-pirulni 170 °C-ra. A kiszúrásnál leeső darabokat újra összegyúrtam, lekentem és sajttal megszórtam, majd egyszerűen felcsíkoztam, helyes kis sajtos rudakat kapva eredményül.
A csipet csapatnak nagyon bejött, ami kevés megmaradt, másnap reggel is finom és puha pogácsa volt.

Hozzávalók...
...a tésztához:
45+5 dkg finomliszt (+ a nyújtáshoz), 20 dkg vaj, 200 g sűrű, krémes tejföl, 4 tojás sárgája, 1 evőkanál só, 0,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 1 kockacukor, valamint kb. 10-12 dkg reszelt sajt (trappista és füstölt karaván vegyesen);
...a tetejére: 1 egész tojás, 10 dkg reszelt trappista.
Tovább olvasom...

2010. november 26., péntek

Kényszerkenyér

Még a hét elején készült, csak aaannyira leeresztettem az utóbbi napokban (hetekben), hogy a blog a legutolsó, ami eszembe jut. Ráadásul rohanvást közeledik az advent és a karácsony, nálunk ilyenkor igazi bolondok háza van, így bár muszáj lesz felpörögnöm, a blogot továbbra sem fogom erőltetni. Ezúton is elnézést kérek azoktól, akik rendszeresen be-benéznek és csalódniuk kell a friss felhozatalt illetően.
Na igen...a kenyér. Kényszer, mert:
1) nagyon ráfért az öregtésztára, hogy végre megsüssem,
2) egy napra cserbenhagyott minket a cirkónk és hát ugye a sütő mindig jó fűtésnek bizonyul. ;))


A csökkenő hőmérséklet elűzésére már előző este beterveztem egy jó kis sütést, de hogy kenyér lesz, azt a hűtőben fellelt öregtészta határozta meg. Volt már vagy...nem is tudom, de legalább másfél hetes. Két adagnyi lapult a dobozban, így az egész a tésztába került, majd az első kelesztés végén kivettem belőle bő 20 dkg-ot, ami az általános adag egy-egy sütésben. Rendszeres sütésnél ez a legegyszerűbb módja, hogy mindig legyen a hűtőben belőle.
Mivel néhány zsemlét is készíteni akartam, egy kicsit módosultak a mennyiségek a szokásos fehér kenyéréhez képest. Anno a zsömletésztát is Limaránál láttam, az ő instrukciói alapján így kicsit lágyabb tésztát dagasztottam. Hoppsz, instant élesztővel - mivel a friss "természetesen" vásárláskor a boltban maradt. :S


Az alapanyagokat a kenyérsütő üstjébe rakosgattam, majd megdagasztattam - lágy, kissé ragacsos tészta lett a végeredmény, ami a kelesztés végére még jobban ellágyult és ragadt. Én jobban szeretem, ha a kelt lágyabb tésztából készül, ezekből kellemesebb eredmény szokott kisülni. A következő sütéshez kivettem egy adag tésztát, ezt hagytam a dobozban újra megkelni, majd így került a hűtőbe. 
A maradék 1 kg nyers tészta volt: ezt úgy osztottam fel, hogy egy 40 dekás darabot elvettem cipónak, a maradék 60 dekát, hat darabba osztva, zsemlének formáztam meg. A cipó adagját megformáztam és egy sütőpapírral bélelt kenyérsütő tálba tettem. A fedelébe vizet spricceltem, majd hagytam kelni. A zsemléket formáztam, sütőpapíros tepsire helyeztem és egy konyharuhával letakarva duplájára kelesztettem. A lágy tésztáknál én elég sok lisztet használok a formázáshoz, egyrészt mert különben ragadna a kezemhez (így is...), másrészt a végeredmény is formásabb lesz.
A kelesztés vége felé 230 °C-ra melegítettem a sütőt. Gőzös sütőben először a zsemléket sütöttem szép pirosra, majd a kenyeret. A zsemléket alaposan lespriccelve tettem a sütőbe, amíg sültek, a kenyeret kereszt alakban bevágtam egy pengével, majd sütés előtt azt is alaposan megspricceltem, végül fedő alatt sütöttem. A sütőből kivéve hideg vízzel spricceltem le a pékárukat.
Isteni lett, friss tepertőkrémmel szinte az egész elfogyott még az este. A zsemléből maradt, másnap is olyan finom, puha volt, mintha friss sütés lenne.


Belekerültek: 3 dl víz, kb. 40 dkg (42-43 dkg volt) öregtészta, 2 evőkanál olaj, 2 dkg só (egy hangyányit lehet több), 2 kockacukor (7 g), 50 dkg kenyérliszt (BL80), 2 mokkáskanál instant élesztő (fél csomag, 3-4 g - vagy ennek megfelelő friss élesztő).
Tovább olvasom...

2010. szeptember 5., vasárnap

Lekváros bukta

Ez is egy éppen aktuálissá vált, borúűző, melengető étel. Isteni finom, vaníliás ízű, foszlós tésztájú finomság. :) A nehezebb levesek után nekünk bőven elegendő egy-két darab kelt sütemény, most éppen egy jókait követett.


A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe teszem és tésztaprogramra kapcsolom. Ez előmelegíti, megdagasztja és meg is keleszti a tésztát. Dagasztás közben rá-ránézek a tésztára és szükség esetén igazítom a tej vagy a liszt mennyiségét. Természetesen hagyományosan, kézzel dagasztva is elkészíthető, csak arra kell figyelni, hogy ne lisztezzük túl, hanem egy kissé ragacsos tésztát kapjunk eredményül. Így lesz pihe-puha, még másnap is kellemes, és nem fojtós sütemény a végeredmény.
A megkelt (még mindig ragacsos) tésztát alaposan lisztezett deszkára borítom, majd gombócba igazítom és kb. kisujjnyi vastagságúra nyújtom. Egyforma négyzetekre vágom, most éppen 18 sikerült. A négyzetekre egy-egy adag, szobahőmérsékletű, süthető lekvárt (Hitler-szalonna) helyezek, majd a tésztát feltekerem, végeit összecsípem, hogy (lehetőleg) ne folyjon majd ki a lekvár sütés közben. Egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom őket, olvasztott vajjal alaposan lekenek minden egyes darabot, különösen figyelve a kelés közben egymással érintkező oldalakra.


Hagyom kb. 20 percig kelni, majd előmelegített sütőben, 170-180 °C-on megsütöm. Ha nagyon pirulna a bukták teteje, érdemes sütés közben letakarni. Finom porcukorral megszórva, és anélkül is.


Hozzávalók...
...a tésztához: 2 kisebb egész tojás, 10 dkg vaj, 3 dl tej + az igazításhoz, 10-12 dkg vaníliás cukor, csipet só, 60 dkg kenyérliszt (BL80 vagy 20 dkg rétes- és 40 dkg finomliszt) + az igazításhoz, 3 dkg élesztő;
...a töltelékhez: 50 dkg süthető lekvár;
...továbbá: liszt a nyújtáshoz, 5-6 dkg olvasztott vaj a kenéshez és porcukor a szóráshoz.
Tovább olvasom...

2010. augusztus 18., szerda

Kenyérlángos 1 óra alatt

Gyorsan, valami finomat! :))
Nemrég felfedeztem egy újfajta élesztőt - én csak nemrég, de ettől még lehet, hogy abszolút nem új termékről van szó. Vettem 2 zacskóval, gondoltam, alkalomadtán kipróbálom. Tegnap eljött az idő: kenyérlángost készültem sütni és úgy döntöttem, expressz fogom. Ez persze vicc, hiszen igazán expressz akkor lett volna, ha már eleve van főtt burgonyám hozzá, vagy esetleg burgonyapehellyel készítem, illetve akár el is hagyhattam volna, mint szepy a Kifőztük 5. számában, de nekem krumplis pompos kellett és pont.


Így aztán valamikor délután megfőztem két kisebb krumplit, majd leszűrtem, összetörtem és kihűtöttem. Amikor pedig a férjem jelezte, hogy ő bizony elindult hazafelé, elővettem a mérleget, alapanyagokat és nekiugrottam a munkának.


A lisztet a mixer táljába mértem, hozzászórtam az expressz élesztőt, elkevertem a lisztben. Beletettem a kihűlt tört burgonyát, majd sót, csipetnyi cukrot adtam hozzá, és kevés langyos vízzel elkevertem. Ezután a tálat a helyére illesztettem és a víz kortyonkénti adagolása mellett elkezdtem dagasztatni a géppel. Amikor már összeállt, hozzáadtam egy evőkanál olajat, azt is beledolgoztattam a tésztába. Kissé még tapadós, lágyabb, de szépen kidolgozott tésztát kaptam eredményül.
A sütőt bekapcsoltam 200-210 °C-ra. A megdagasztott tésztát lisztezett deszkára borítottam, gömbölyítettem, majd a tepsi méretére nyújtottam. A levehető oldalú tepsibe sütőpapírt szorítottam és belehelyeztem a tésztát. Körben megigazítottam, hogy kitöltse a formát, majd hagytam 15 percig pihenni. Ezután a sütőbe tettem és kb. 10 perc alatt elősütöttem.


Amíg a tészta pihent, majd "elősült", a rátéteket felszeleteltem. A füstölt szalonnát felkockáztam, zsírját kisütöttem (fehér szalonnám volt csak itthon: megfelelt, de húsossal finomabb). A tejfölt reszelt fokhagymával és egy evőkanálnyi szalonnazsírral elkevertem. Az elősütött tésztát vastagon megkentem a tejföllel, rászórtam a kisütött szalonnát, a kolbászt és a hagymát, majd visszatoltam a sütőbe. Addig sütöttem, míg a tejföl kissé színt kapott.


Csoda finom lett. A tészta szerintem szép lett, kellően megkelt, és ami a lényeg: ha a fotózgatást, komótos előkészülést és persze a tört krumplival történő vacakolást - ezek ugye nem feltétlenül szerves elemei egy keltnek :D - leszámítom, másfél óra alatt morzsája sem maradt a vacsoránknak. Hagyományos élesztővel ennyi idő jóformán az első kelesztéshez kell.
Nekem tetszik. :) Azt, hogy mi minden van egy ilyen élesztőben, inkább nem akarom tudni :D, de alkalmanként, egy-egy gyors pizzához vagy hasonló finomsághoz, nekem meg fog felelni.


Hozzávalók (kb. 25x35 cm-es tepsihez)...
...a tésztához:
37,5 dkg kenyérliszt (vagy 25 dkg sima liszt és 12,5 dkg rétesliszt), 1 csomag Dr. Oetker expressz élesztő, 15 dkg főtt, áttört és kihűtött krumpli, 10 g só, csipet cukor, kb. 2,2 dl langyos víz, 1 evőkanál olaj;
...a feltéthez: 250-300 g tejföl, 2 gerezd fokhagyma (vagy ízlés szerint), ízlés szerinti mennyiségben: hagyma, pirított szalonnakocka, esetünkben füstölt kolbász, de lehet rátenni pl. reszelt sajtot stb.
A recept természetesen hagyományos élesztőre is áll, de akkor keleszteni kell a tésztát. Friss élesztőből kb. 2 dkg-ot használnék ehhez az adaghoz, illetve egy kissé módosított arányú tésztarecept ITT.
Tovább olvasom...

2010. július 26., hétfő

Egyszerű kelt lepény és pite

Lehűlt! Végre! Hogy mennyire lesz tartós, majd kiderül, de most végre nem olvadozunk a konyhában, így akár be is kapcsolhatjuk a sütőt. Egy kis kelt erejéig érdemes... Ez a recept a nagyim keltjéből indult, és egészen a Kifőztük 5. számáig jutott. :)


A liszteket kimérem, a közepébe lyukat fúrok. Egy kevés tejet meglangyosítok, a cukrot hozzákeverem és a liszt közepébe öntöm, majd az élesztőt belemorzsolom és felfuttatom. Amikor az élesztő megkelt, beleteszem a többi hozzávalót is és alaposan kidolgozom. Lágy, már éppen, hogy nem ragadós tésztát kapok, amit gombóccá igazítva kilisztezett kelesztőtálba teszek, a tetejét megszórom liszttel és lefedve kelni hagyom.
(A tészta kenyérsütőgép üstjében vagy egyéb, dagasztásra alkalmas eszköz segítségével is megdagasztható.)


A megkelt tésztát kissé átgyúrom, két részre osztom. A sütőt 180-190 fokra előmelegítem.


A kapros-túrós lepényhez a fél adag tésztát lisztezett munkalapon vékonyra nyújtom. Egy kb. 24x36 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelek (vagy kizsírozok és lisztezek). Ebbe a tepsibe helyezem a tésztát.
A túrót összetöröm, elkeverem a tejföllel, zsemlemorzsával, és ízlés szerint cukorral, esetleg citromlével ízesítem. A kaprot felaprítom, a túróhoz keverem. Ezután a tojásokat szétválasztom, a sárgáját a túróba keverem, a fehérjét kevés sóval habbá verem és beleforgatom a masszába. A tölteléket a tésztára simítom és az előmelegített sütőben pirosra sütöm. (Nem szükséges, de a sütés vége előtt 1-2 perccel, a túrót megkenhetjük kevés tejjel vagy tejföllel elkevert tojássárgájával.)


A meggyes pitéhez a tészta másik felét kettéosztom. Az egyik felet lisztezett munkalapon vékonyra nyújtom. Egy kb. 20x30 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelek (vagy kizsírozok és lisztezek). Belehelyezem a kinyújtott tésztát.
A magozott meggyet összeforgatom a zsemlemorzsával és a mandulával, majd cukorral ízesítem. A tésztalapra szórom a tölteléket. A tészta másik felét is kinyújtom, és a töltelékre helyezem. A tetejét tejjel elkevert tojássárgájával lekenem, villával megszurkálom és az előmelegedett sütőbe tolom, pirosas-barnára sütöm. Tálaláskor ízlés szerint porcukorral megszórom.


Hozzávalók...
...a kelt tésztához:
kb. 2,8 dl tej (mennyisége a liszttől függ), 5-6 dkg zsír, 2 tojássárgája, 1 teáskanál só, 25 dkg rétesliszt, 25 dkg finomliszt, 1 evőkanál cukor, 2,5 dkg élesztő;
...a kapros-túrós töltelékhez (fél adag tésztához): 50 dkg túró, 1 kis pohár tejföl, kb. 4 evőkanál cukor, 2 tojás, ízlés szerint kapor, 1 evőkanál zsemlemorzsa, citromlé ízlés szerint, egy kis csipet só;
...a meggyes töltelékhez (fél adag tésztához): 50 dkg meggy (magozva mért mennyiség), 3 evőkanál zsemlemorzsa, kb. 4 evőkanál cukor, 5 dkg szeletelt mandula;
...a pite/lepény tetejére: tejjel elkevert tojássárgája.

Ha csak egyféle keltet sütnénk, a töltelék mennyiségét duplázzuk!
Tovább olvasom...