A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 30., hétfő

Boszorkánypogácsa

A boszorkánypogácsa kicsit inkább az adventhez kapcsolódó sütemény, de ettől függetlenül év közben is bármikor megsütöm, amikor megkívánjuk. Ideális vendégváró: egyik legnagyobb előnye, hogy egyszerűen lehet egy alaptésztából több ízváltozatot létrehozni, hiszen elég a beforgatáshoz használt olajos magvakat és a betöltendő lekvárokat variálni, máris többféle sütit kaphatunk eredményül.


Előző nap kissé előre dolgozom, attól függően, milyen magvakat használok. A mandulát leforrázom és megfosztom a barna héjától, a mogyorót sütőben megpirítom és ezután ledörzsölöm a héját, a dióval nem szoktam semmi extrát kezdeni, de egy serpenyőben azt is elő lehet kissé pirítani.
A puha vajat a robotgép középső fokozatán habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a tojások sárgáját és azzal is kihabosítom. Belekeverem először a vaníliakivonatot és egy kis csipet sót, majd a mixert alacsony fokozatra kapcsolva a liszteket és a szódabikarbónát is. A tésztából 20 g-os darabokat veszek ki, ezekből golyókat formázok, majd egy tálcára sorakoztatva, 20-30 percre a hűtőbe teszem (ha keményebb a tészta, a hűtés akár el is hagyható).


A sütőt előmelegítem 170 °C-ra. Késes robotgépben a magvakat egymás után durvára aprítom. A tojásfehérjéket felverem (kábé tejföl sűrűségűre, nem kell keményre). A golyókat kiveszem a hűtőből és először a felvert fehérjébe, majd a felaprított mandulába/mogyoróba/dióba forgatom. Sütőpapíros tepsire ültetem a golyókat, amiknek a közepét a hüvelykujjammal benyomom, ezáltal egy kis mélyedést hozok létre. Ebbe a mélyedésbe alaposan kikevert sütésálló lekvárt (most ribizlizselét) kanalazok, végül az előmelegített sütőben 12-14 percig sütöm. Rövid (4-5 perc) pihenés után átteszem a tepsiből egy rácsra és azon hagyom kihűlni a süteményeket.
Néhány süteményt szoktam "bunda" nélkül hagyni, ezekre csokoládét csorgatok, de ezt természetesen a magvakba forgatott változatnál is lehet alkalmazni. Ha nincs sütésálló lekvár itthon, akkor többnyire a mélyedések kialakítása után sütöm meg a sütiket és csak a sütőből kivéve töltöm meg.


Hozzávalók kb. 40 darabhoz...
...a tésztához:
300 g puha vaj, 130 g kristály- vagy világos nádcukor, 3 tojássárgája, pici só, 2 teáskanál vaníliakivonat, 200 g Graham liszt, 160 g finomliszt (vagy összesen 360 g finomliszt), 3 g szódabikarbóna;
...a bevonáshoz és a töltéshez: 2-3 tojásfehérje, 250-300 g mandula/dió/mogyoró, valamint (sütésálló) lekvár ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2013. szeptember 23., hétfő

Sütőtökös cookie

Hölgyeim és Uraim, bemutatom a "betyárjó" kategória győztesét. Ez a süti valami szuper, az elkövetkező hónapokban egészen biztos, hogy sokszor lesz barátunk. Sütőtököt utáló kisebbik leánykám 3 méretes darabot eltüntetett belőle még langyosan, persze csak miután gyanakodó arckifejezéssel és a "fúj anyu, ezt most tényleg muszáj megkóstolnom?" típusú szemforgatás kíséretében beleharapott az enyémbe... Azt azért látni kellene, hogy milyen arcot tud vágni, amikor rájön, hogy előítélet ide vagy oda, ez (nem kicsit) finom! :D


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A sült, kihűlt sütőtököt (az előző napi sült tök maradéka éppen tökéletes) kihámozom a héjából és egy kis olajjal selymesre turmixolom.
A lisztben eloszlatom a sót, a fűszerkeveréket, a szódabikarbónát és a sütőport. A puha vajat elkezdem kikeverni (azaz a tálas mixer) a cukrokkal, 2-3 perc után hozzáadom először a sütőtökpépet, majd a tojásokat, végül 1-2 teáskanál vanília eszenciát. A gépet kikapcsolom és egy szilikon spatulával - 2-3 részletben - belekeverem a vajas tökbe a lisztet.
Sütőpapírral bélelt tepsi(k)re (két evőkanál segítségével) kb. 4 cm átmérőjű gömböket halmozok, egymástól 2-3 ujjnyi távolságra. A tetejüket megszórom 1-1 csipet szeletelt mandulával (vagy vágott dióval, mogyoróval) és a sütőbe tolva 16-17 percig sütöm a süteményeket. A sütési idő függ a mérettől - akkor jó, amikor a süti a talpánál, illetve a tetején a mandula és 1-2 kiálló csúcsocska :) pirulni kezd. Pufók, formás cookie-kat varázsolok elő a sütőből, amiket 3-4 perc pihentetés után átteszek egy rácsra, hogy azon hűljenek ki.
Nagyon puha, ízes-illatos sütiket kapok, ritkán lelkendezem, de eeez...mmmmm! :)


Hozzávalók: 100 g puha vaj, 200-250 g cukor (világos nádcukor és kristálycukor felesben - ha nagyon édes a tök, elég a kevesebb, ha ízetlenebb, mehet a több), 230-250 g sült tök bél, 20 g olívaolaj, 2 kisebb tojás, 1-2 teáskanál vanília eszencia, 350 g finomliszt (a tök nedvességtartalmától függően lehet, hogy +- igazításra szorul), 2,5 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék, pici só, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna, továbbá 50 g szeletelt mandula vagy vágott dió/mogyoró a sütik tetejére.
Receptötlet innen.
Tovább olvasom...

2013. szeptember 20., péntek

Mogyoróvajas kosárkák

Az idei őszi Segítsüti utolsó napjához érkeztünk. Bár az ajándékbolt kiürítésére ;) még lesz lehetőség, de a sütikre már csak ma 16:00-ig lehet licitálni!
A jelenlegi akcióra ezeket a kis cukiságokat készítettem: mini tésztakosárkákba mogyoróvajas krémet és némi tejcsokoládét töltöttem. Kis családommal úgy tapasztaltuk, hogy a mogyoróvajra igencsak rá lehet kattanni, így ez pontosan az a fajta sütemény, aminél nem jó, ha számolgatjuk a kalóriákat, mert bár "tömény és ééédes és egynél többet nem bírok belőle enni", azért csak akaratlanul is odavándorol a kezünk a másodikért, a harmadikért és a sokadikért is... :)


A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. A tésztához a vajat, a mogyoróvajat és a kétféle cukrot a mixer táljába mérem és közepes sebességgel, 3-4 perc alatt könnyű, habos krémmé verem. Közben összekeverem a lisztet a sóval és a szódabikarbónával.
A habos-vajas keverékhez adom a tojást és a vanília eszenciát és addig keverem továbbra is közepes fokozaton, amíg elegyednek. Ekkor a mixert a legkisebb sebességre váltom és beledolgozom a száraz hozzávalókat. Amikor teljesen elkeveredtek az alapanyagok (egy szilikon spatulával segítek neki), a tálat átteszem a digitális mérlegre. A tésztából 25 g-os darabot veszek ki, két tenyerem között gombócot formálok belőle és egy 24-es, tapadásmentes, mini muffinforma mélyedésébe helyezem. A formát nem kell kibélelni, kizsírozni és a tésztát sem kell a formába nyomkodni.
Ezt a gombócozást megismétlem, amíg elfogy az alapanyag - pont 24 darab lesz belőle. A formát az előmelegedett sütőbe helyezem és kb. 10 percig sütöm a tésztagolyókat - amíg kissé felpuffadnak és nagyon halvány színt kapnak. A sütőből kiveszem a formát és a mozsártörőm segítségével azonnal mélyedéseket készítek a gombócok közepébe (az elsőként készített mélyedés kissé visszaemelkedik, mire végzek a tepsivel, úgyhogy 1-2 alkalommal utánaigazítok). Hagyom 5-10 percig a formában hűlni, majd kiszedem a formából és rácsra téve hűtöm ki teljesen a sütikosarakat.


Mogyoróvajból, porcukorból és vajból, egy csipetnyi sóval kikeverem a tölteléket. A kihűlt kosárkák mélyedéseit kikenem olvasztott csokoládéval (kiskanál, a korábban jó szolgálatot tett mozsártörő vagy bármi más hasonló eszköz segítségével). Hűtőbe teszem, amíg megdermed a csokoládé. Ezután a mogyoróvajas krémet elosztom a kosárkákban úgy, hogy maradjon némi hely a tetején. Ismét hűtés következik, amíg kissé megdermed a töltelék, végül csokival lezárom a mélyedéseket.
A "mintapéldányokat" tejcsokoládéval készítettem, de a nyertes licitáló akár étcsokival is kérheti. ;)


Hozzávalók egy 24 db-os muffin sütőformához...
...a tésztához:
115 g puha vaj, 125 g mogyoróvaj, 55 g porcukor, 90 g nádcukor, 1 közepes-nagyobb tojás, 1 teáskanál vaníliakivonat, 160 g finomliszt, 3-4 g szódabikarbóna, 3 g só;
...a töltelékhez: 100 g mogyoróvaj, 30 g porcukor, 15 g vaj, picurka só;
...továbbá: 150-200 g tej- vagy (magas kakaótartalmú) étcsokoládé.
Tovább olvasom...

2013. szeptember 17., kedd

Mogyoróvajas kosárkák - Segítsüti 2013 ősz

Ismét szeptember közepe van, ismét segít a süti! 30 blogger, 30 felajánlás és az árverés már elkezdődött! Licitálni a korábbi években megszokottak szerint, szeptember 20-án (pénteken), 16:00 óráig lehet.


A jelenlegi támogatott a Magyar Rett Szindróma Alapítvány. Az ő munkájukat, konkrétan a sérült kislányok és családjaik közötti kommunikációt próbáljuk segíteni azzal, hogy az ehhez szükséges eszközöket - a ti felajánlásaitok segítségével - igyekszünk elérhetővé tenni a számukra.


Az idei évben már harmadszorra csatlakoztam a sütisütő bloggerek csapatához. Ahogy eddig, most is postázható süteménnyel készültem, hogy a vidéki licitálók is eséllyel indulhassanak az árverésen. Ezeknek a mogyoróvajas kosárkáknak az eredetijében egy készen kapható Hershey's termék szerepel, de mivel annak beszerzése kissé körülményes lett volna :), így némileg átszabtam a sütemény külsejét. Remélem, elnyeri a tetszéseteket és sok-sok licit érkezik rá! ;)



A sütemény alapja egy mogyoróvajas tészta, ezt sütés után kikenem csokoládéval. Ebbe a kosárkába kerül a mogyoróvajas krém, amit csokoládéval zárok le. Kalóriadús és sajnos abbahagyhatatlan. :) Bár én tejcsokoládét használtam, ha a nyertes úgy szeretné, étcsokival is szívesen elkészítem a sütiket.
(Recept itt!)
Tovább olvasom...

2013. szeptember 11., szerda

Banános-zabpelyhes muffin

Régen jelentkeztem már, háttérbe szorult mostanában a blog, ráadásul rendszeresen elkutyulom a receptes cetlijeimet, így hiába készül el a kép, a recept nélkül sokat nem ér. :D Igyekszem azért vissza-visszatérni, most éppen ezeket az aprócska muffinokat sütöttem az uzsonnás dobozba - mert itt az ősz, az iskola, és a hétévesnek nem kielégítő a menzakaja. :)


A sütőt előmelegítem 190 °C-ra (170 °C+légkeverés). A zabpelyhet megőrölöm (nem kell teljesen finomra), belekeverem a sütőport és a sót, beleforgatom a mazsolát (csokicseppeket is lehet beleszórni).
A cukrokat a vajjal és a tojással simára keverem, hozzákeverem a villával pépesre tört banánt, majd felváltva 2-3 részletben a zabpelyhes keveréket és az írót (nem kell sokáig kevergetni). Tapadásmentes, 24-es mini muffinformába kanalazom a tésztát, majd az előmelegített sütőbe tolom és tűpróbáig sütöm. Gyorsan megvannak: ha a muffinok széle már megpirult, akkor kb. jó is - a beleszúrt fogpiszkáló még nedves, amikor kihúzom, mert ez egy eléggé szaftos tészta (de tészta már ne ragadjon rá!). Pár perc után rácsra szedegetem és hagyom kihűlni. Szerintem frissen, max. másnaposan a legfinomabb, tovább nem érdemes tartogatni, de nem is marad belőle. :)


Hozzávalók: 200 g zabpehely megőrölve (kávédaráló), 4-5 g sütőpor, 40 g mazsola (vagy mazsola+csoki, vagy csak csoki, vagy kinek mi...), pici só, 10 g vaníliás cukor, 30 g nádcukor, 3 kisebb tojás (vagy 2 XL), 80 g olvasztott vaj, 1 érett banán (kb. 100 g a tiszta súly), 160 ml író (vagy ugyanennyi tej+egy korty ecet).
Tovább olvasom...

2013. július 31., szerda

Áfonyás kenyér

Egyszerű sütit szerettem volna készíteni áfonyával, erre a finomságra esett a választásom. A tésztája pont megfelelően (azaz nem túl) édes, szaftos, finoman vaníliás, az áfonya pedig csodás benne. Lehetne más? :)
Muffinformában is érdemes kipróbálni, egy kis áfonyás-citromhéjas-mascarponés krémkoronával egészen pazar lehet. ;)


Gyorsan összerakható süteményről van szó, így a sütő előmelegítésével érdemes indítani (180 °C).
A vajat megolvasztottam, kikentem vele (egy kenőecset jól jön) egy gyümölcskenyér formát (ha nagyon meleg van a konyhában, érdemes bedugni a hűtőbe). A lisztet elkevertem a sütőporral és a sóval. Az áfonyát leöblítettem és egy szűrőben hagytam lecsepegni.
Egy habverő segítségével a tojást a cukorral fehéredésig kevertem, majd a maradék olvasztott, de már nem meleg vajat hozzácsorgatva kihabosítottam. Hozzákevertem 2-3 részletben az írót*, majd a vanília eszenciát.
A lecsepegtetett áfonyát egy szilikon lapát segítségével összeforgattam a liszttel, ebbe belecsorgattam az írós-cukros keveréket és a lapáttal összekevertem (a muffintésztához hasonlóan ezt sem szabad túlkeverni!). A masszát a formába simítottam és az előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem. Kb. 1 óra alatt sült át - függ a sütőtől, formától..., ha nagyon pirul a teteje, akkor érdemes fóliával letakarni sütés közben.
Rácsra borítva hagytam kihűlni, ujjnyi szeletekre vágva tálaltam. Este sütöttem és csak másnap vágtam meg, így is remek volt, de szerintem langyosan is szuper lehet. :)


Hozzávalók: 275 g liszt, 10 g sütőpor, fél teáskanál só, 250 g fekete/kék áfonya, 1 tojás, 200 g cukor, 100 g vaj, 300 ml író (*vagy 290 ml tej+10 ml citromlé), 10 ml vanília eszencia.
Ebből a receptből.
Tovább olvasom...

2013. május 28., kedd

Meggyes-ribizlis (vajas) piskóta

Ritkán készítem ezt a piskótát, olyankor gyümölcsökkel, leginkább meggyel megszórva sütöm. Nagyon finom, szeretjük is, bár az igazat megvallva nekem az a vizes piskóta a legfinomabb, amit még a mamám tanított gyerekkoromban. :)


A sütőt előmelegítem 190 °C-ra, a meggybefőttet szűrőbe teszem - most mirelit fekete ribizlit is tettem hozzá. A tojásfehérjéket kemény habbá verem. A puha vajat (robotgéppel) habosra keverem a cukorral és egy csipet sóval, és egyenként hozzádolgozom a tojások sárgáját is. Alaposan kihabosítom. A vajas masszát kézi habverővel összeforgatom a sütőporral elkevert liszt felével, majd óvatosan beleforgatom a fehérjehabot, végül a maradék sütőporos lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítom a masszát.
A gyümölcsöket megszórom 1-2 csipet liszttel, összeforgatom, majd a tésztára szórom. Az előmelegített sütőbe tolom a tepsit, kb. 10 perc elteltével mérsékelem a hőmérsékletet 160-170 °C-ra és tűpróbáig sütöm a piskótát. Kihűtve, (vaníliás) porcukorral megszórva, kisebb kockákra szeletelve kínálom.


Hozzávalók: 200 g puha vaj, 200 g cukor (egy része lehet vaníliás), csipet só, 6 normál méretű tojás, 250 g finomliszt, 10 g sütőpor, 250-350 g meggybefőtt és fekete ribizli (szezonon kívül mirelit és/vagy befőtt, szezonban friss), illetve más tetszőleges gyümölcs, további 1-2 csipet liszt a gyümölcsökre.
Tetszik? A tányér a SütniFőzni.hu-ról származik. :)
Tovább olvasom...

2013. április 18., csütörtök

Mogyorótekercs

A tekercs, amiben mogyorókrém lakik. Na nem a csokis bolti változat, hanem egyszerű, főzött, "nagyon mogyorós" krém. A piskóta tetszőlegesen variálható, lehet sima fehér, kakaós vagy darált mogyorós is - ez a tekercs éppen felesben sima és törökmogyorólisztet tartalmaz. Utóbbi miatt a piskóta mintha jobban morzsálódna, mint mondjuk egy sima vaníliás tészta, ez szeletelésnél lehet, hogy kissé gondot okoz(hat), de cserébe egy nagyon mogyoróízű süteményt kapunk - szerintem megéri. ;)


A piskótához a tojásokat szétválasztom, a fehérjéket felverem a sóval és 1-1 evőkanál vaníliás és kristálycukorral. A sárgákat a maradék cukrokkal és a vízzel habosra keverem - ehhez adom a liszteket, majd beleforgatom a fehérjét. Előmelegített sütőben, 150 °C-on, sütőpapíros tepsiben sütöm, ezután rácson kihűtöm. A sütőpapírt úgy húzom le a tésztáról, hogy ha szükséges, előtte finoman lepermetezem vízzel a papírt.
Amíg a piskóta sül és hűl, elkészítem a mogyorókrémet. A mogyorót minél finomabbra érdemes darálni, hogy szeletelésnél a nagyobb darabokban ne akadjon meg a kés, mert akkor tépni fogja a tésztát (ez áll arra az esetre is, ha a piskótatészta maga mogyoróból készülne). A mogyorót most nem kell megpirítani - persze meg lehet, de akkor más lesz az íze és ebben a süteményben pont az a pláne (legalábbis annak, aki szereti), hogy a pirítatlan mogyoró íze dominál. A tojásokat elkeverem először a cukorral, majd a tejet is hozzáadom és tűzre teszem az edényt. Lassú tűzön, állandó keverés mellett felfőzöm, ezután hozzáadom a mogyorót és 1-2 percig ezzel együtt is főzöm. A tüzet elzárom, és a még meleg krémbe dolgozom apránként a vajat - addig keverem-habosítom, amíg lehűl. A piskótát megkenem a krémmel és feltekerem. Folpackba csomagolva teszem a hűtőszekrénybe - néhány óra alatt megdermed. Ezután kicsomagolom és megszórom kakaóporral. Unatkozós változatban: hagyok a krémből a külsejére, dermedés után ezzel vonom be kívülről a tekercset és még pluszban darált mogyoróba is forgatom, de jobb' szeretem egyszerűsíteni. :P :)


Hozzávalók...
...a piskótához:
5 tojás szétválasztva, 2 evőkanál házi vaníliás cukor, 4 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál víz, csipet só, 2-2 evőkanál finom- és Nature Cookta törökmogyoróliszt;
...a töltelékhez: 2 nagy tojás, 10 dkg (por)cukor, 1-2 evőkanál tej, 15 dkg darált törökmogyoró, 20 dkg vaj;
...a tetejére: kakaópor (elhagyható vagy cserélhető darált mogyoróra - lásd a recept végén).
Tovább olvasom...

2013. április 9., kedd

Erdélyi Raffaello szelet

Még a húsvéti sütemények tervezése közben kutakodtam az archív :P fotóim között, így fedeztem fel a Raffaello szeletet. Mivel a fotó még 2008-as volt és azóta talán nem is sütöttem újra ezt a sütit, gondoltam éppen ideje lesz terítékre venni - főleg azután, hogy csak az maradt meg bennem vele kapcsolatban, hogy rajtam kívül mindenkinek ízlett. :)) Hát úgy tűnik, hogy hiába kezdtem jobban megkedvelni az utóbbi időben a kókuszt és a diót is, ebben a süteményben a kettő együtt továbbra sem lett a kedvencem, de mivel -mint anno- rajtam kívül -ismét- mindenkinek ízlett a sütemény, íme a recept. Hátha újabb 5 év múlva újra megsütöm. :)


A süteményhez a tésztákat egymás után kell elkészíteni, először a fehéret, majd amíg az sül, addig a barnát. Úgy állítottam össze, mint a piskótát: a tojásfehérjét felvertem, amikor már kemény volt, beleszórtam a cukrot is és azzal együtt vertem nagyon keményre. A kókuszreszeléket (fehér tészta), illetve a diót (barna tészta) elkevertem a többi száraz hozzávalóval, végül összeforgattam a tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütöttem: nekem a kapcsos tepsi bejött, először megsütöttem benne a kókuszos lapot, majd a kerettől elválasztottam és a papírral együtt rácsra húztam. Ezután a tepsit újrapapíroztam és a keretet fordítva kapcsoltam vissza rá, így egyszerűen mosogatás nélkül a tiszta feléhez tudtam simítani a barna tésztát. 180 °C-ra előmelegített sütőben, kb. negyed-negyed óra alatt sültek meg a lapok.
A krémhez a sárgákat alaposan kikevertem a cukrokkal. Hozzáadtam a keményítőt, majd a tejet, ezután tűzre téve sűrűre főztem. Hagytam kihűlni, ami után (gépi habverővel) habosra kevertem a puha vajjal.
A kapcsos tepsibe rétegeztem a süteményt: alulra került a kókuszos tészta, erre a krém kábé fele, majd a diós tészta, legvégül a maradék krém. A tetejét kókuszreszelékkel szórtam meg. Egy éjszakát állni hagytam, ezután kisebb kockákra szeleteltem és így tálaltam.


Hozzávalók...
...a kókuszos laphoz:
5 tojás fehérje, 150 g cukor, 150 g kókuszreszelék, 30 g rétesliszt, 7-8 g sütőpor;
...a diós laphoz: 5 tojás fehérje, 150 g cukor, 150 g darált dió, 20 g ét kakaópor, 30 g rétesliszt, 7-8 g sütőpor;
...a krémhez: 10 tojás sárgája, 100 g cukor, 50 g házi vaníliás cukor, 40 g étkezési keményítő, 300 ml tej, 250 g vaj;
...a tetejére: kókuszreszelék.
Az eredeti receptet úgy emlékszem még a régi rama.hu-n találtam anno, de úgy 12000 találatot hoz erre a sütire a google, úh. annyira nem vagyok biztos benne... :)
Tovább olvasom...

2013. április 3., szerda

Almás papucs - csaroh

Ezek a sütik a húsvéti kínálat darabjaiként készültek el - Vicuska tette fel a napokban a blogjára és annyira helyesek voltak, hogy be is terveztem a mielőbbi megsütésüket. Aztán amikor a diódarálóm, keresztbe téve a terveimnek, bemondta az unalmast a húsvéti sütögetés közepén, úgy döntöttem, hogy ím' el is érkezett az idejük. A tésztája frissen ropogós volt, másnapra a tárolás következtében megpuhult, de így is-úgy is finom volt nagyon.
Vicuska, nagyon köszönöm a receptet! :)


A tésztát Vicuskához hasonlóan én is előző este állítottam össze, bár azonnal lehet sütni. Ehhez a puha vajat a tálas mixerben habosra kevertem a cukorral, ezután a tojással, majd a tejjel is. A legvégén adtam hozzá a sót és a vanília eszenciát. A gépről levéve hozzászitáltam a lisztet és a sütőport és puha tésztát gyúrtam (nekem ehhez kellett még egy csipetnyi liszt az 500 g-on felül, anélkül ragadt). Folpackba csomagolva hűtőszekrénybe tettem.
Másnap sütés előtt kivettem a hűtőből és hagytam szobahőmérsékleten kissé "kiengedni". Eközben elkészítettem a tölteléket, amihez az almákat megtisztítottam, apróra kockáztam és a vízzel, fahéjjal, cukorral, kardamommal és a leforrázott, lecsepegtetett mazsolával együtt kis lángon megpároltam. Amíg az alma párolódott, száraz serpenyőben megpirítottam a mandulaszeleteket - ezeket a kész almához kevertem és együtt hagytam kihűlni.
A tésztát kb. 3 mm vékonyra nyújtottam, ezután 10-12 cm-es kockákra vágtam, majd ezeket átló mentén feleztem, így egy kockából 2 háromszöget kaptam. A háromszög egyforma száraival párhuzamosan 3-3 bevágást ejtettem (fotó Éva receptjénél), a kihűlt tölteléket a tészta közepére helyeztem és előbb az egyik oldalról, majd a másikról is ráhajtottam a 2 csücskét. Sütőpapíros tepsire sorakoztatva, 180 °C fokos sütőben, kb. 20 perc alatt sültek szép világosra. Kihűtés után porcukrot szitáltam rájuk.


Hozzávalók...
...a tésztához:
200 g puha vaj, 120 g cukor, 2 tojás, 100 ml tej, 8 g sütőpor, csipet só, 2 teásaknál vanília eszencia, 500 g liszt + egy kevés az igazításhoz, nyújtáshoz;
...a töltelékhez: 6 közepes alma (egyenként kb. 200 g-osak), 3 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 3 teáskanál őrölt fahéj, 5 szem kardamom (a hüvelyeket eltávolítottam, a magokat mozsárban megtörtem), kb. 50 ml víz, 100 g mazsola, 50-60 g mandulaszelet.
A fenti mennyiségek az eredeti recept duplája - kb. 70 db sütemény lett belőle és egy kevés töltelék kimaradt, de ez persze attól függ, mennyire "tömjük" meg a papucsokat.
Tovább olvasom...

2013. március 24., vasárnap

Fahéjas grízes krémes

Grízes krémes, mézes krémes, mézes zserbó (ezt a nevét mondjuk nem értem, de ez az én bajom) - mind ugyanazt a süteményt takarja. Nálunk legalábbis grízes ez a krémes, igaz, többfelé készítik szimpla lisztes fehér krémmel is, tudjátok olyannal, mint a kozák sapka krémje. Aztán van az a változat, amikor lekvárt tesznek bele, de én úgy nem bírom, így nálam lekvár a közelébe sem mehet ennek a süteménynek. A recept egy változata fent van már a blogon - a jelenlegi a sütő tepsiméretére (nagy családra) van optimalizálva és fahéjas a tésztája...mert a fahéj és a tejbegríz jóbarátok. :)


A tésztához a mézet a vajjal és a cukorral megolvasztom, ezután a többi hozzávalót belekeverve összegyúrom. A sütőt előmelegítem (170 °C), a tésztát három részre osztom és lisztezett deszkán vékony lapokat nyújtok belőlük, amiket a nagytepsi méretére szabok. A leeső széleket újra összegyúrom és kinyújtom egy negyedik lappá (ha nagyon kemény lenne, mikróban lágyítható a tészta). A mézes lapokat a tepsi hátán (sütőpapíron) megsütöm, rácsra csúsztatva kihűtöm.
Amíg sülnek és hűlnek a lapok, megfőzöm a grízes krémet. Ehhez a tejet a vaníliával felforralom, belekeverem a búzadarát, a lisztet és a cukrot, majd sűrűre főzöm. Néhányszor átkeverve hagyom kihűlni. A vajat a porcukorral és egy kortynyi rummal habosra keverem, ezután hozzádolgozom a kihűlt tejbegrízt is, végül három részre osztva rétegezem a lapokkal (a legfelső lap "üresen" marad). A süteményt behűtöm (ha nincs ekkora hely a hűtőben, megteszi egy hideg kamra is), végül csokoládéval vonom be a tetejét (hagyományosan csokimáz simul rá). A csoki dermedése után forró (vízbe mártott) késsel vékony, hosszúkás szeletekre vágom.


Még több mézeslapos sütemény a blogon: Zsuzsi szelet, Vali szelet.

Hozzávalók (a sütő nagytepsijéhez)...
...a tésztához:
750 g liszt, 12 g (2 teáskanál) szódabikarbóna, 3 nagy (!) tojás, 125 g vaj, 200 g méz, 200 g cukor, 8 g (2 teáskanál) őrölt fahéj, csipet só;
...a krémhez: 1,5 l tej, 1 vaníliarúd, 150 g búzadara, 50 g liszt, 50 g cukor, 250 g vaj, rum vagy -aroma ízlés szerint, kb. 150 g porcukor;
...a bevonáshoz: 250-300 g csokoládé, 3-4 evőkanál olaj vagy tetszőleges csokimáz.
Tovább olvasom...

2013. március 19., kedd

Fahéjas keksz

Család szerint tejbegrízkeksz. Hogy miért? Mert ez a keksz hozza a tipikus retro tejbegrízérzést...tudjátok, azt, amikor nem édesítitek főzésnél a grízt, hanem utólag szórjátok meg kristálycukorral. :) Mmmm! Belül puha és omlós, kívül viszont finoman (és fahéjasan) ropogós. ;)


Így készült: a puha vajat és a nádcukrot (tálas) mixerrel habosítani kezdtem. Néhány perc után beleütöttem egy tojást is, majd sorban belekerült a só, a vaníliakivonat, valamint a fahéj. Legvégül - immár kézzel - néhány mozdulattal a sütőporos lisztet is beledolgoztam.
Tenyereim között aprócska golyócskákat görgettem: olyan kisebb diónyi méretűeket. Ezeket meghempergettem a fahéjas cukorban, sütőpapíros tepsire tettem, finoman lelapítottam, végül 170 °C-on úgy 10 perc alatt készre sütöttem.
Az eredetije szepy recept, kööösziii! :)


Kóstoljátok meg melegen is úgy, hogy a tetejére egy nagy tejszínhabkupacot nyomtok és hamm - na az az igazán tuti! :))) Persze kihűlve is szuper, csomagolni is lehet belőlük a gyerkőcnek a suliba (lánykám és a barátai legalábbis díjazni szokták az ilyesmit). Fahéjrajongóknak pedig abszolút kötelező darab!


Hozzávalók: 110 g vaj, 140 g világosbarna nádcukor, 1 (igen) nagy házi tojás, csipet só, 2-3 teáskanál vaníliakivonat, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj, 1 púpozott teáskanál sütőpor, 320-340 g liszt, továbbá a forgatáshoz kb. 10 g őrölt fahéj és 30 g kristálycukor.
Tovább olvasom...

2013. március 13., szerda

Mogyoróvajas-kakaóbabos keksz

Mogyoróvaj.
A párom villámgyorsan jutott el az "ez de rossz"-tól (1. kanál), a "hmm, nem is olyan rossz"-on (2. kanál) és a "teee, ez egész jó"-n (3. kanál) át, a "hát ez tök jó"-ig (4. kanál). Ezen a ponton kanál el és jöhet a süti - majd egyszer elmélyedek a témában és kitalálom, hogy melyik a kevésbé hízókúrás. :P
A süti igen jó darab, elsőre nem mertem eltúlozni benne a mogyoróvajat és így nagyon kellemes lett, nekem pláne, mivel az egyik személyes kedvencemet (kakaóbab) társítottam mellé. :)


Mondtam már ugye, hogy jó kis süti? Kell egy tálas mixer és akkor még munka sem sok van vele. Elsőként bekapcsolom a sütőt (190 °C) - amíg bemelegszik, éppen elkészülök.
A mixer táljába mérem a puha vajat és a cukrokat, majd alacsony fokozaton, a gép habverőivel dolgoztatni kezdem. Amikor már kellemesen kihabosodik, beleütöm a tojást és hagyom tovább dolgozni a gépet. Közben mehet bele a vaníliakivonat, majd a mogyoróvaj, ezután a forró vízbe kevert szóda, legvégül a liszt és a kakaóbab.
Két kis teáskanállal kisebb diónyi gombócokat rakosgatok a sütőpapírral bélelt tepsikbe (2-3 ujjnyi távolságot nem árt tartani, mert terülnek) és egymás után, kb. 8-10 perc alatt, kisütöm a sütiket (érdemes hagyni, hogy szép színt kapjanak, akkor ropogósabbak lesznek). Rácson hagyom kihűlni.


Hozzávalók 36-40 kisebb kekszhez: 110 g vaj, 75 g nádcukor, 75 g kristálycukor, 1 közepes tojás, 2 teáskanál vaníliakivonat, 100 g mogyoróvaj, 1/2 teáskanál szódabikarbóna 2 teáskanál forró vízben elkeverve, 150 g finomliszt, 20 g pirított-tört kakaóbab.
Tovább olvasom...

2013. március 6., szerda

Mini répatorták

Hamarosan itt a húsvét és nekem már mocorognak a gondolataim az idei sütemények körül. Ezek a mini répatorták tökéletesek az ünnepre, de úgy egyébként az év bármely napjára is: finom, puha sütemény, édes krémsajttal - vagy anélkül - a tetején. Nagyon gyorsan elkészíthető, kis munkával mutatóssá tehető és tortaformában, vagy tepsiben is megsüthető...ő-ő-ő. :)
A recept eredetije Szepytől származik (kööösziii!), bátran készítsétek el: én az utóbbi években már többször megsütöttem, és az eddig kipróbált répatorták közül ez a recept vált be leginkább. A lenti változat csak apróságokban tér el Szepyétől és tucatnyi muffinra van szabva.


A sütőt előmelegítem (170-180 °C), a répát meghámozom és kis lyukú reszelőn lereszelem. A lisztbe belekeverem a sütőport, a szódát és a fahéjat. 
A cukrokat alaposan kikeverem a tojásokkal és az olajjal, ebbe keverem bele először a reszelt sárgarépát, majd a lisztes keveréket. (A liszt mennyiségét lehet, hogy némileg korrigálni kell, a tojások méretétől és a répa nedvességétől függően.)
A masszát papírral bélelt (vagy vajazott-lisztezett) muffinformákba kanalazom (a formák kb. 3/4-éig érjen) és az előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm (nagyjából fél óra). A formákból kiszedve, rácson hűtöm ki a muffinokat.
Amíg a sütemények hűlnek, el lehet játszadozni a dekorációval: a képen látható tortácskákhoz marcipánt színezek és abból készítek kis répákat. A krémsajtot a puha vajjal és a cukrokkal alaposan kikeverem, habzsákba kanalazom és így díszítem a teljesen kihűlt muffinok tetejét, végül 1-1 répácskát nyomok a krémbe. Hűtőben tárolandó, de ha a krémet lehagyom, hűtés nélkül is elvan.


Hozzávalók 1 tucat tortácskához (vagy 10 nagyhoz, vagy sokkal több kicsihez)...
...a muffinhoz: 220 g sárgarépa (tisztított, reszelt súly), 110 g nádcukor (ebből 30-40 g sötétbarna, nádmelaszos), 2 nagy házi tojás, 100 g olaj, kb. 180 g finomliszt (nedvességfüggő), 4 g sütőpor, 2-3 g szódabikarbóna, 4 g őrölt fahéj;
...a sajtkrémhez (felezhető, elhagyható - a mennyiség a 12 muffin tetejére elég): 200 g tejszínes krémsajt (eredetileg Philadelphia, de lehet más tejszínes sajt is, pl. mascarpone...), 120 g (vagy ízlés szerint) porcukor, kevés vaníliás cukor vagy vanília eszencia, 100 g vaj;
...a díszítéshez: marcipán vagy fondant répák - a 12 kis répához én kb. 30-40 g marcipánt és némi ételfestéket használtam fel.
Tovább olvasom...

2013. március 3., vasárnap

Almás-rebarbarás kőttes

Almás sütit terveztem, de eszembe jutott, hogy milyen régen sütöttem utoljára kelt pitét, így inkább ezt készítettem. Egy kis rebarbarával, kardamommal megbolondítva...uhh, nagyon finom lett! Mivel nem édesítettem túlságosan, így kellemes, üde lett a töltelék, de persze kifejezetten édesre készítve is nagyon finom lehet.


A tészta hozzávalóit alaposan megdagasztottam (a puha vajat csak a végén dolgoztam a tésztába), majd lefedve duplájára kelesztettem. Amíg a tészta kelt, elkészítettem a tölteléket, ami nálam most roppant egyszerűen készült, ugyanis az alma már fahéjjal és cukorral párolva pihent a fagyasztóban, így azt csak kiolvasztottam és a vaníliás cukorral megpárolt rebarbarához kevertem. Pluszban kardamommal fűszereztem, de gyömbérrel is nagyon finom, érdemes kipróbálni. (Ha nincs frigós tartalék, akkor az almát meghámozom, lereszelem, cukorral és fahéjjal megszórom, majd fél-egy óra után levétől kissé kinyomkodom és így teszem a rebarbarához.)
A megkelt tésztát két cipóra osztottam, az elsőt kinyújtottam és sütőpapíros tepsibe tettem. Ezt megszórtam egy kis zsemlemorzsával (kekszmorzsa is lehet), ráterítettem a tölteléket, amit szintén meghintettem morzsával. Kinyújtottam a második lapot és befedtem vele a süteményt. Megszurkáltam villával és kb. fél órán keresztül kelni hagytam, közben előmelegítettem a sütőt is 170-180 °C-ra. Mielőtt sütőbe toltam, felvert tojással kentem meg a pite tetejét, majd szép pirulósra sütöttem.
Nekem lágy maradt a töltelékem, engem nem zavar, sőt, nekem így finom :), de aki tömörebb, kevésé folyós töltelékre vágyik, az bele is keverhet egy kis zsemlemorzsát, vagy alaposan ki kell nyomkodni az almát a levétől, hogy minél kevesebb nedvesség kerüljön a töltelékbe.

Hozzávalók...
...a tésztához:
200 g natúr joghurt, 60-70 ml tej, 6 dkg méz (vagy cukor), 20-22 g élesztő, 2 tojás sárgája, csipet só, 250 g rétesliszt, 250 g finomliszt, 70 g lágy vaj;
...a töltelékhez: kb. 1200 g alma (vagy kb. 800-1000 g mirelit-párolva), kb. 600 g rebarbara (mirelit), (vaníliás) cukor, kardamom, őrölt fahéj;
...továbbá: a nyújtáshoz liszt, szükség szerint zsemlemorzsa, a tetejére egy tojás.
Tovább olvasom...

2013. február 25., hétfő

Puncstekercs

Nagyon szeretem a puncstortát, de készíteni ritkán szoktam. Egyrészt mert macerásnak tartom a súlyozgatást, másrészt tortát én többnyire csak valamilyen alkalomra készítek és az utóbbi időben nem nagyon van lehetőségem 1-2 óránál többet szánni egy-egy darabra. Ezt a tekercset a torta kiváltására találtam ki: egyszerű, ugyanakkor finom és szerintem ünnepekre is tökéletesen megfelelő sütemény, ami még maradékhasznosításra is kiváló. Most a múltkor bejegyzett kozák sapka tésztamaradékát használtam fel hozzá, de adott esetben bármilyen piskótaszélből, vagy formatorták leeső tésztájából elkészíthető. Egyéb tulajdonsága, hogy jól variálható, én legalábbis készítésekor az éppen adott alapanyagokhoz szoktam igazodni és mindig finom lesz.


Amit feltétlenül el kell hozzá készítenem, az a tekercs alaptésztája. Ezt a sütő gyári tepsiméretéhez igazítom: 5 tojásból, kevés liszttel készítve tökéletes lesz. A tojásokat a piskótához szétválasztom, a fehérjéket felverem a sóval és 1-1 evőkanál vaníliás és kristálycukorral. A sárgákat a maradék cukrokkal és egy evőkanál vízzel keverem jó habosra - ehhez adom a lisztet, majd beleforgatom a fehérjét. Ha kevés (csak kb. fele mennyiségű) liszttel készül a piskóta, akkor nem kell feltekerni a sütés után, mert nagyon jó puha, könnyen alakítható marad kihűlés közben is, de persze arra azért figyelni kell, hogy ne száradjon ki sütés közben, mert törni fog. Előmelegített sütőben, 150 °C-on, sütőpapíros tepsiben sütöm (csak a tepsi alján legyen papír, az oldalára ne hajoljon fel és habkártyával egyenletesen kell elteríteni a tésztát úgy, hogy a tepsi oldalához is hozzáérjen), ezután rácson kihűtöm. A sütőpapírt úgy húzom le róla, hogy ha szükséges, előtte lepermetezem vízzel a papírt, de többnyire enélkül is simán le lehet húzni.
A töltelékhez a piskótát amennyire tudom, kézzel összemorzsolom. Cukorból és vízből szirupot készítek - ezt nem kell sűrűre forralni, voltaképpen forrás után 1-2 perccel már jó is. A szirupot ízesítem: lehet egy kis citromhéjat belereszelni és 1-2 evőkanál citromlevet belefacsarni, de én pl. nagyon szeretem az aszalt meggyet, abból szoktam beletenni egy keveset, illetve rumot vagy rumaromát adok hozzá. Ha a piskóta fehér, akkor a szirupot lehet málnaszörppel, céklaporral vagy ételfestékkel színezni, most én kakaós piskótából készítettem, így értelemszerűen ez kimaradt. A szirupot a piskótára csorgatom és kézzel összegyúrom-morzsolom. Annyi szirup kell bele, amivel már nem lesz száraz, de még nem is lehet egy gombócba összeállítani a piskótamaradékot...szóval olyasmi legyen az állaga, mint a kókuszgolyó kekszmasszája, mielőtt hozzáadnátok az utolsó 2 evőkanál lekvárt. :D


A piskótaalapot sárgabaracklekvárral megkenem, majd erre teszem a tölteléket. Nem lesz kenhető, de szép egyenletesen el lehet teríteni és kézzel finoman lehet "tömöríteni" is. A tölteléket úgy szoktam elosztani, hogy ne érjen ki a tészta végéig, így feltekerésnél a lekváros rész szépen megtapad a tekercs végén. Szorosan feltekerem, ezután egyszerűen sütőpapírral körbetekerem és így teszem hűtőbe 1-2 órára.
A papírból kitekerve az igazi puncstortához hasonlóan be lehet vonni fondanttal, de mivel nekem nincs lehetőségem táblázni, így nem igazán szeretek fondantot készíteni házilag: ez esetben a legegyszerűbb megoldás a porcukor, amit egy kis céklaporral színezve szórok szép vastagon a tekercsre.


Hozzávalók...
...a piskótához:
5 nagy tojás szétválasztva, 2 evőkanál házi vaníliás cukor, 4 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál víz, csipet só, 3 nagyon púpos evőkanál liszt (vagy 4 normál);
...a töltelékhez: kb. 400 g piskótamaradék, 100 ml víz+100 g cukorból szirup (a piskótától függ, hogy kell-e az egész mennyiség), ízlés szerint: reszelt citromhéj, 1-2 evőkanál citromlé, málnaszörp, rum vagy rumaroma, ételszínezék, maréknyi aszalt meggy;
...a kenéshez: sárgabaracklekvár ízlés szerint (egy 7 dl-es üveg harmada-fele szokott rákerülni);
...a tetejére: céklaporral vagy por alapú ételszínezékkel színezett porcukor.
Tovább olvasom...

2013. február 18., hétfő

Kozák sapka

Sütiii! Az az igazán macerás, nem szeretem csinálni süti. :) És hogy ne is spóroljak a munkával: mindig a legkisebb kiszúrómmal készítem, így aztán biztosan nem lesz kedvem újabb néhány évig nekiállni. :P Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 2008 vagy 2009 húsvétján sütöttem utoljára. :))


Kakaós piskótát készítek. Teljes nyugalommal használhatjátok a bevált receptet, csak a mennyiségeket vegyétek figyelembe - egy sütőtepsi, kb. 2-3 cm magas kakaós piskótára van szükség. Én vizes piskótát készítek, hagyományos (tojás szétválasztásos) módszerrel, de ez opcionális. Amíg a piskóta sül, elkészítem a krémet: ehhez a tej 2/3 részét felforralom, a maradék egyharmadban elkeverem a lisztet és a vaníliás cukrot, majd a forró tejbe belekeverve sűrűre főzöm. Miután kihűlt, a puha vajat kihabosítom, hozzáadom a porcukrot és a főzött krémet és az egészet habosra dolgozom.
A piskótát tetszés szerinti méretű pogácsaszaggatóval kiszúrom. Én a legkisebb, 3 cm átmérőjűt használom, de ez opcionális (túl nagyra azért nem érdemes szúrni). A piskótapogácsákat félbe, azaz két korongra vágom, az egyik korongra krémet kenek, a másikat hozzáragasztom, majd körben az oldalát is bekenem a vajkrémmel. Ezután kókuszreszelékbe forgatom és az egyenletesebb lapjával felfelé tálcára teszem. Ha a tálca megtelik, hűtőbe teszem kb. 30 percre, és egy másik tálcával folytatom a munkát.
Amikor már az összes süteményt bekrémeztem és bekókuszoztam, mindegyik tetejét olvasztott csokoládéval zárom le. Tálalásig hűtőben tárolom, de kínálás előtt 30 perccel érdemes kivenni a frigóból, hogy a fogyasztáskor már ne legyen hűtőhideg.
Hagyományosan ünnepi sütemény: lakodalmak, születés- és névnapok, illetve a keresztény ünnepek alkalmával szokott a vendégek elé kerülni. Sokan hólabdaként ismerik, de nálunk a hólabda fehér: hasonlóan készül, csak sima piskótából, és krém+kókuszreszelék van a tetején is - azaz kívül-belül fehér, mint a hó...majdnem. :) ...emellett ismerek másmilyen hólabdát is, majd egyszer megmutatom nektek. ;)


Hozzávalók 6 tucathoz - vagy nagyobb méretben kevesebbhez...
...a piskótához:
8 M tojás szétválasztva, a fehérjékhez 8 evőkanál (160 g) cukor, továbbá: a sárgákhoz 8 evőkanál (160 g) cukor, 8 evőkanál forró víz, 12 púpozott evőkanál (~210 g) liszt, 4 evőkanál (30 g) kakaópor, csipet só, 10 g sütőpor;
...a krémhez: 400+200 ml tej, 2 evőkanál házi vaníliás cukor, 150 g rétesliszt, 200 g vaj, 150 g porcukor;
...a mázhoz: 150 g étcsokoládé, 1-2 evőkanál olaj;
...továbbá: 150-200 g kókuszreszelék (apróbb).
Tovább olvasom...

2013. január 18., péntek

Mogyorókeksz

Mogyorót tartalmazó süteményekből mutattam már néhányat, de talán ez az eddigi legmogyorósabb és legropogósabb közülük. Hasonló kekszrecept egyébként van már fent, amihez képest csak leheletnyi változtatások történtek most, ezért eredetileg nem is lett volna bejegyzés belőle...de hát bizonyos külső kényszerítő okok (személyek :D) ráhatása miatt egyszerűen muszáj feltennem ezt a változatot is. Íme. :)


A mogyorót sütőben megpirítom, héját ledörzsölöm, majd durvára töröm (zacskó és sodrófa). A tojást először csak a cukorral, majd a lágy vajat is hozzáadva, alaposan kihabosítom. Hozzáadom a sót, sütőport és lisztet, elkeverem, végül beleforgatom a zabpelyhet, a kakaóbabot és a mogyorót.
Sütőpapírral bélelt tepsire diónyi gombócokat rakok a tésztából és teáskanállal lapos koronggá formázom ezeket (2-3 ujjnyi hely maradjon közöttük, mert terül). 190 °C-ra előmelegített sütőben, 10-12 perc alatt készre sülnek (addig kell sütni, amíg a széleken színesedni kezdenek a kekszek). 2-3 perc pihenő után rácsra teszem a süteményeket és hagyom kihűlni.


Hozzávalók kb. 40 kekszhez: 2 tojás, 150 g nádcukor, 150 g lágy vaj, pici só, 100 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 teáskanál sütőpor, 150 g pirított-tört törökmogyoró, 150 g zabpehely (apró), 50 g pirított-tört kakaóbab.
Tovább olvasom...

2013. január 8., kedd

Keksz szalámi

Keksz szalámi, néger szalámi, férj szerint keksztekercs (?), szerintem csokis-kekszes izé. Egyik elnevezés biztatóbb a másiknál. Nagyon egyszerű recept, igazából talán a recept kategóriát sem üti meg :D, a "csak ne kelljen vele 5 percnél többet foglalkozni" jellegű nass...és bár szerintem mindenki ismeri, de mivel ez a férjem "nosztalgiasütijeinek" egyike, így álljon itt az utókornak is.


A háztartási kekszet apróra tördelem - nem annyira apróra törve (kézzel) lassabban érik össze, a keksz ropogósabb és mutatósabb marad, a nem annyira aprónál valamivel apróbbra méretezve (zacskó+nyújtófa) gyorsabban elkészül, puhább és kevésbé mutatós lesz. Bár minden nézőpont kérdése, ugye...
A tejet, cukrot, vajat, kakaót összefőzöm. A végén hozzákeverek fél-egy tábla összetördelt étcsokit is, de ez opcionális. Ráöntöm még melegen a kekszre, csorgatok egy kis rumot is hozzá és az egészet összeforgatom (itt lehet durvára vágott diót és/vagy mazsolát is beletenni, ezek nálunk nem működnek). Ekkor zsír-/sütőpapírra vagy alufóliára kellene borítani és rúd formára feltekerni, nálam ez a folpackkal bélelt diák- vagy gyümölcskenyér formába tuszkolást jelenti. 
Hűtőben dermesztem (jó, ha áll egy napot), szeletelés előtt kiborítom a formából, ha éppen tél van, akkor vastagon "behavazom", egyébként pőrén hagyva ujjnyi szeletekre vágom.

Hozzávalók: 500 g háztartási keksz, 300 ml tej, 250 g vaj (vagy margarin), 150-200 g cukor, 50 g kakaópor, 50-100 g étcsokoládé (elhagyható), 2-3 evőkanál rum, továbbá ízlés szerint dió, mazsola. A díszítéshez porcukor - ez elhagyható, de ha mégsem, akkor a tejbe érdemes kevesebb cukrot tenni.
Brutálcsokis változatban a macera elmarad és a kekszet olvasztott - cukorral és rummal ízesített - csokoládéval keverem össze. De ez tényleg brutál. :)
Tovább olvasom...

2012. december 2., vasárnap

Stollen

Stollent sütöttem tegnap - bár terveim szerint karácsonyra, azért csak sikerült ma megkóstolnunk, és a tapasztaltak alapján látom magam előtt, amint a terv füstbe megy. :)) Ebből az adagból 2-3 nagyobb stollent lehet készíteni - én kisebb papír kalácssütőformákban sütöttem most, így 6 darab, jó félkilós gyümölcskenyerem lett.


Előkészületként a sárgabarackokat felaprítottam, hozzászórtam a kandírozott citrushéjakat, a mazsolát és meglocsoltam a rummal és a vízzel. Fedeles műanyag edényben a konyhapulton felejtettem fél napra (egy éjszakára) - amikor éppen arra jártam, összeráztam. Kb. 12 óra elteltével a mandulát felaprítottam, és azt is hozzákevertem az aszalványokhoz, majd lefedve pihentettem, amíg a tészta elkészült.
A tésztához a lisztet egy mély edénye szórtam, elkevertem a sóval és a közepébe mélyedést készítettem. A langyos tej kb. felét beleöntöttem, belemorzsoltam az élesztőt és rászórtam a vaníliás cukrot. A lisztből egy kevéssel meghintettem a tetejét, majd konyharuhával lefedve hagytam felfutni (15-20 perc). A tojássárgákat a felfutott élesztős keverék közepébe tettem, hozzászórtam a porcukrot és a fűszereket is, és konyhai (dagasztókaros) robotgéppel elkezdtem a tésztát összedolgozni. Fokozatosan hozzáadtam előbb a maradék tejet, majd ahogy azt eldolgoztam, a lágy vajat és a zsírt is. Alaposan összedolgoztam a tésztát, majd konyharuhával letakarva hagytam 20-30 percig kelni. Ezután belegyúrtam az aszalványos-mandulás keveréket, majd ismét letakartam és ezután már duplájára kelesztettem.


Kelesztés után a tésztát formáztam és sütőpapíros tepsibe tettem - ez most 6 db kalácsforma lett. Konyharuhával letakarva addig kelesztettem, amíg a sütő előmelegedett, majd 170 °C-on kb. 1 óra alatt készre sütöttem a kalácsokat. A sütőből kivéve olvasztott vajjal megkentem a tetejüket és porcukorral alaposan megszórtam és így hagytam kihűlni a stolleneket.


Belekerült: 300 g vegyes kandírozott citrushéj, 350 g mazsola, 200 g aszalt sárgabarack, 10 evőkanál rum, 10 evőkanál forró víz, 200 g mandula, 1000 g liszt, csipet só, 40 g házi vaníliás cukor, 100 g (2 kocka) élesztő, 400 ml langyos tej, 3 tojás sárgája, 150-160 g porcukor, 1 mokkáskanál szárított-őrölt narancshéj (vagy frissen reszelt citrushéj), 2-3 mokkáskanál mézesfűszer, 350 g lágy (=nagyon puha, de nem folyékony) vaj, 50-60 g zsír, továbbá a tetejére 100 g olvasztott vaj, 100-120 g porcukor.
Tovább olvasom...