2010. április 5., hétfő

Csülkös Graham cipó

...vagy sonkás. Kinek mi akad füstölve és főzve a kezébe. :)


Nálunk a csülkös cipónak inkább újévkor van szerepe, de természetesen húsvétkor (és az év bármelyik napján :D) is remek étel lehet. Most nem fehér, hanem Graham liszttel készítettem, így is nagyon finom - ha nem még finomabb - cipót kaptam.

A módszer a szokásos volt: öregtésztás kenyértésztát dagasztottam, duplájára kelesztettem. Ezután kézzel ellapogattam, a húst belecsomagoltam, majd formáztam, sütőpapírral bélelt jénaiban ismét duplájára kelesztettem. A kelesztés vége felé a cipón keresztben sekély metszést ejtettem, és előmelegített sütőben sütöttem (250-190-230 °C). Nagyon finom, ropogós héjú kenyér lett az eredmény, amit persze még forrón felvágtunk... Este fél 8-kor... Mikor máskor? :D


Hozzávalók: 2 dl víz, 20 dkg Graham liszt, 12 dkg rétesliszt, kb. 20 dkg öregtészta, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál só, 1 kockacukor, 1 dkg élesztő, csipetnyi sikér és aszkorbinsav, valamint egy tetszőleges méretű füstölt és főtt csülök (vagy sonka) darab.

Tovább olvasom...

2010. április 4., vasárnap

Húsvéti cipók maradékokból

Ehhez az ételhez a már megunt húsvéti sonka és tojás maradékait használom fel. Langyosan, egy kis tormával, mustárral kínálva reggelire és vacsorára is ideális.


A sonkát megszabadítom zsíros részeitől (ez opcionális, de szerintem jobb, ha csak színhús megy bele), majd kb. 1x1 cm-es vágom. A tojásokat félbevágom, sárgájukat külön veszem, a fehérjéket szintén felaprítom.
A lisztet kimérem, közepébe lyukat fúrok, beleöntök kb. 1 dl langyos vizet. Hozzáadom a cukrot és belemorzsolom az élesztőt, majd megvárom, míg az élesztő felfut. Ezután a további hozzávalókkal együtt kenyértésztát dagasztok (én géppel). A dagasztás végén (már mindenképpen kézzel) óvatosan beledolgozom először a sonkát, majd a tojásdarabokat. (Ha nem sikerül elsőre rendesen eloszlatni a belevalókat, akkor hagyjuk kelni, majd úgy 20-30 perc múlva gyúrjuk át a tésztát.) Alaposan kilisztezett kelesztőtálban duplájára kelesztem (kb. 1 óra).

A kelesztési idő végén a tésztát lisztezett felületre borítom és 4 egyforma darabba vágom (kb. 18-19 dkg-os darabokat kapok). Zsemléket formázok belőlük, amiket sütőpapírral ellátott tepsire helyezek. Konyharuhával letakarva ezeket is duplájára kelesztem.


Időközben a sütőt 190 °C-ra előmelegítem. A sütő aljába egy forró vízzel teli edénykét helyezek (gőzös sütő). A duplájukra kelt cipókat szobahőmérsékletű vízzel lepermetezem, tetejüket reszelt sajttal megszórom, majd a sütőbe helyezem. Kb. 35 perc alatt készre sütöm őket.


Ez a recept már megjelent a Kifőztük első, húsvéti számában. Az olvasóknak jó hír, hogy hamarosan a második szám is megjelenik! :) Az új, és a már meglévő, receptekkel kapcsolatos kérdéseiteket is várom a weboldalon, ahol blogonkénti fórumot indítottunk erre a célra.

Hozzávalók...
...a tésztához:
35 dkg kenyérliszt (BL80), 1,9-2 dl víz, 1 csapott teáskanál só, 5 ml ecet, 1 kockacukor, 2 db keményre főtt tojás sárgája;
...bele- és rávalók: 10 dkg maradék füstölt, főtt sonka (hasznos mennyiség), 2 db keményre főtt tojás fehérje, reszelt sajt a tetejére.
Tovább olvasom...

2010. április 1., csütörtök

Csokis-mogyorós stangli


Tanulva Latsia hibájából, én egész adagot készítettem. Elfogyott. Csak az én jóvoltomból a fél adag :S, a másik felén többen is osztoztak...

Problémáim a következők:
- Gyors és egyszerű süti, így bármikor össze lehet dobni. Én pl. este 8-kor ugrottam neki, mosogatás közben vezényeltem le a mogyorópirítást és a kutyulást, aztán mire elmostam a tálat, már meg is sült.
- Letehetetlen. Direkt apró szeletkékre vágtam, hogy ne legyen túl fenékre gyúró 1-1 darab, de így nem kevés nagy, hanem sok kicsi szeletet ettem. :(
- Az emberem azt mondta, süssek ilyet máskor is. Ez nem jelent jót, mert ő állandóan diétázik, én pedig nem tudom elviselni a teli sütistányér látványát. Mogyorós-csokisból nem.
Más bajom nincs. Fentiek figyelembevételével kéretik megsütni, aztán nem engem hibáztatni mérlegelés után! :D


Procedúra Latsiánál - röviden valahogy így: mogyi pirít, héj ledörzsöl, vaj+cukor kikever, tojás belekever, minden más belekever, mogyi és apróra vágott csoki is belekever, sütőpapíros formába simít, süt (kb. 190 °C, 15 perc), hűt (3 °C), bevon, eszik. Jó étvággyal...

Hozzávalók (nálam) egy kb. 25x25 cm-es formához...
...a tésztába:
18-20 dkg cukor, 15 dkg vaj, 3 tojás, 3 dkg kakaó, csipet só, 18-20 dkg liszt + 10 dkg étcsokoládé apróra vágva, 10 dkg törökmogyoró pirítva;
...a bevonathoz: 20 dkg fehér csoki, kevés olaj.

Köszönöm a receptet Latsia! :) :*
Tovább olvasom...

2010. március 29., hétfő

Fahéjas-csokis kelt kuglóf

Szombat este nagyon kalács-ehetnékem támadt, így bedagasztottam egy kis adag kelt tésztát. Kalács helyett kuglóf lett végül belőle, fahéjas is, csokis is, meglehetősen finom is. :)


A lisztet egy kelesztőtálba mértem, közepébe kis gödröt készítettem és langyos tejet öntöttem bele. Belemértem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt és lefedtem a tálat. Amikor az élesztő felfutott, hozzáadtam a tojássárgáját, egy kis vanília eszenciát és sót, majd kézzel összedolgoztam. Ahogy összeállt a tészta, hozzáadtam még a puha vajat és néhány percig dagasztottam a tésztát. Amikor már elvált az edénytől, a tálba lisztet hintettem, belegömbölyítettem a tésztát és lefedve a sütőbe tettem, ahol 50 °C-on duplájára kelesztettem.


A megkelt tésztát kétfelé osztottam, mindkét adagot téglalappá nyújtottam. Az egyiket olvasztott vajjal elkevert cukros kakaóval, a másikat fahéjas-cukros vajjal kentem meg. Mindkettőt feltekertem, majd a két tekercset összetekertem. Kisebb méretű, vajazott-lisztezett kuglófformába tettem a tekercset.


A még mindig 50 °C-os sütőben kelesztettem kb. 20 percig. Ezután a hőmérsékletet 180-190 °C-ra emelve kb. 1 órán keresztül sült a kuglófom. Egy idő után alufóliával lefedtem, mert nagyon barnult a tészta.

A képekért bocs, este 10-kor nem nagyon volt kedvem fotózni, másnap reggel pedig villámgyorsan párolgott a maradék... :)

Hozzávalók...
...a tésztához:
20 dkg sima liszt, 10 dkg rétesliszt, 6 dkg cukor, 1,5 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 teáskanál vanília eszencia, csipet só, 1 tojás sárgája, 4 dkg lágy vaj;
...a kakaós tekercshez: 4 dkg olvasztott vaj, 3 púpozott teáskanál ét kakaó, 2 evőkanál cukor;
...a fahéjas tekercshez: 4 dkg olvasztott vaj, 2 púpozott teáskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál cukor;
...a formához: 1-2 dkg vaj, liszt.
Tovább olvasom...

2010. március 28., vasárnap

Kávélikőr

Egy kicsit erősebb likőr, mint a tegnap posztolt krémpuncs. Az elkészítése valamivel időigényesebb, de a húsvéti vendégvárásig még bőven van idő hozzáfogni.


2 dl vizet és 10 dkg őrölt kávét felteszek együtt a tűzre. Amikor felforr, egy kanállal visszakeverem, majd újraforralom - ezt összesen háromszor teszem meg. Amikor utoljára felforr a sűrű kávé, leveszem a tűzről.
A kávéval egyidőben cukorszirupot készítek. Ehhez cukrot és 1,5 dl vizet felteszek egy edényben forralni. A vaníliarudat felhasítom, magjait kikaparom. A kikapart magokat az üres vaníliahüvellyel együtt hozzáadom a cukros vízhez, felforralom és sziruppá főzöm. Közepes tűzön, a forrástól számított kb. 10-15 perc alatt már elég sűrű szirupot kapok. A szirupot és a kávét összekeverem, majd hűlni hagyom.
Amikor már szobahőmérsékletűre hűlt az édes, zaccos kávénk, hozzáadom az alkoholt, majd az egész keveréket üveg(ek)be töltöm (a vaníliahüvellyel együtt), és 2 napig érlelem. Nem szükséges hűtőbe tenni, a kamrapolc tökéletesen megfelel a célra.

2 nap után sűrű szövésű anyagon átszűröm egy jól záródó üvegbe. (A likőr ekkor nyugodtan hígítható még további alkohol hozzáadásával, hogy a számunkra tökéletes ízt érjük el.) Hűtőszekrényben tartom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de néhány nap pihenő után még finomabb.


Ez a recept is megjelent már a Kifőztük első számában, ami továbbra is letölthető a weboldalról. Újdonságként blogonként fórumot indítottunk, amelyben már a megjelenéskor feltehetitek a receptekhez kapcsolódó kérdéseiteket, és nem kell megvárnotok, míg azok a blogokban posztolásra kerülnek.

Hozzávalók kb. 6-7 dl likőrhöz: 2 dl + 1,5 dl víz, 10 dkg őrölt kávé, 40 dkg cukor, 1 egész vaníliarúd, 4 dl vodka, vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2010. március 27., szombat

Krémpuncs

Mindjárt itt a húsvét, ideje egy kicsit készülődni az ünnepre, a vendégek rohamára. A krémpuncs receptje a Kifőztük első számához készült, most hozom itt is, ha esetleg valaki még nem olvasta volna az újságot. Az első szám továbbra is letölthető a weboldalról.


Egy edényben felforralom a vizet. Hozzáadom a cukrot, a fél citrom levét, a vaníliarúd kikapart magjait és felaprított hüvelyét, majd az egészet együtt lassú tűzön kevergetve főzni kezdem. (A citromlé mennyiségét ízlésünk szerint szabjuk meg, figyelve, hogy a szirup édes ízű legyen, kellemes citromos beütéssel, de ne legyen túlságosan citromos ízű. Ez amiatt is fontos, mert én háromszor készítettem el az utóbbi hetekben ezt a likőrt és mindannyiszor más volt a felhasznált citrom íze, savanyúsága. :S)
Amikor a cukor már elolvadt, folyamatos keverés mellett apránként, vékony sugárban hozzácsorgatom a tejszínt, és továbbra is lassú tűzön az egészet forrásig melegítem. A tűzről levéve 2-3 órán át állni hagyom.
A kihűlt tejszínes keverékhez barnarumot keverek, majd átszűrve üvegekbe töltöm a krémpuncsot. (A rum mennyisége természetesen ízlésünk szerint változtatható.)

Hűtőszekrényben tárolom, mielőtt poharakba tölteném, összerázom az üvegben. Azonnal fogyasztható, de ha áll néhány napot, az jót tesz neki.


A Kifőztük weboldalán elindult a blogok szerinti fórum. Azért hoztuk létre, hogy az időközben felmerülő kérdéseitekkel, véleményetekkel ne kelljen várnotok, míg a blogokra felkerülnek a receptek. Előre is köszönjük a hozzászólásokat!

Hozzávalók kb. 1 literhez: 4 dl víz, 30 dkg cukor, kb. 0,5 citrom leve (40-50 ml), 1/2 rúd vanília, 3 dl tejszín (30%), 4 dl barna rum, vagy ízlés szerint.
Tovább olvasom...

2010. március 23., kedd

Túrós derelye

A derelyét sokan, sokféleképpen készítik. A legegyszerűbb a sima gyúrt tésztát tölteni, én most így tettem.


Lisztből, tojásból, sóból és némi vízből egyszerű gyúrt tésztát készítettem, amit 1 óra pihentetés után 2 gombócra szedtem, átgyúrtam, és lefedve újra félretettem. Ezután a töltelék hozzávalóit összekevertem, majd azt is állni hagytam, valamint a zsemlemorzsát megpirítottam egy kevés vajon.
Egy fazékban vizet kezdtem melegíteni. A tésztát vékonyra sodortam, és derelyevágóval kb. 6x6 cm-es négyzeteket vágtam belőle. A kockák egymás melletti 2 oldalát egy ecsettel sima vízzel megkentem. Teáskanállal a túrót a közepükre halmoztam, majd a megkent oldalakkal szemben lévő csúcsot ráhajtottam, és a levegőt kiszorítva a tésztaszéleket összenyomtam. Így háromszög alakú kis csomagokat kaptam.
Amikor a víz már forrt, egy kevés sót tettem bele, és a derelyéket beleeresztettem. Miután feljöttek a víz felszínére, még kb. 5 percig hagytam főni őket, végül egy szűrőkanállal kihalásztam és hideg vízzel leöblítettem.


Lecsepegtetés után a pirított zsemlemorzsába forgattam őket. Porcukorral meghintve tálaltam.

Hozzávalók...
...a tésztához:
kb. 50 dkg liszt, 4 tojás, 1 csipet só, késhegynyi sikér, 0,5-1 dl víz;
...a töltelékhez: 50 dkg túró, 2 tojás, 3-4 evőkanál vaníliás cukor, 3-4 evőkanál búzadara;
...a tálaláshoz: vaj, zsemlemorzsa, porcukor.

Tovább olvasom...

2010. március 22., hétfő

8 válasz

Cuki és Gluténmentesen Andi, valamint Latsia is kíváncsiskodott nálam, rólam. Igyekszem nem túl riasztó választ adni a kérdésekre. ;)

1. Mi lenne, ha nyernék a lottón?
Szerintem csoda, mert nem lottózom. :) Ha lottóznék? Nyereményfüggő. Egy kettest gondolom újabb szelvénybe fektetnék, egy ötössel pedig valószínűleg "világgá mennék". Magas nyeremény esetén igyekeznék jó célokra áldozni belőle.

2. Rossz szokásom?
Azon túl, hogy trehány, lusta és slampos vagyok, csak rossz tulajdonságaimból eredő rossz szokásaim vannak. Ilyenek pl. hogy hirtelen, erőteljesen adok hangot a negatív véleményemnek (kiabálok), vagy hogy többet ülök a gép előtt, mint amikor még dolgoztam (nem vagyok alkalmas "normális" emberi kapcsolatok ápolására :P) stb.

3. Koffein?
Ráérősen főzve, kevésbé ráérősen nescafé. Reggel egy biztosan, napközben ha nem ébredek, akkor még egy. Ez a korábbi 4-5 adaghoz képest egész jó... 2-3 cukor, kevés tej.

4. Színeim?
Piros, bordó, mostanában a lila is. Fekete.

5. Mi van most rajtam?
Melegítő, póló, pulcsi és a kihagyhatatlanok.

6. Háziállat?
Egy macska, "Cirmus Kettő" - nem igazán lettünk jó barátok. Plusz lányomnak (vagy inkább a férjemnek? :D) van egy rakat hala.

7. Tíz év múlva hol látom magam?
Nem nézek ennyire előre, a jövő túlságosan mozgásban van. Anya leszek, ez az egy biztos.

8. A legutóbbi nagyon jó élményem?
Hmm, hétvégén "beüzemeltük" az udvaron a hintát, és a használata előcsalta kisebbik lánykám gyöngyöző típusú kacaját. :)

Ha jól láttam, eléggé körbement a kérdés, így én már nem adnám tovább, de az időközben felbukkanó válaszokat folyamatosan olvasom. ;)
Tovább olvasom...

2010. március 19., péntek

Uborkás fetakrém

...azaz: keverem a szezont a fazonnal. :)
Az úgy volt, hogy nem volt itthon szinte semmi a hűtőben, csak 1-2 alap- és rejtőzködő életmódot folytató élelmiszer. Mindjárt ebéd, főzni nem sok kedvem volt, a reggeli viszont elmaradt és éppen finom kiflik sültek a sütőben. Hát kenjünk valamit azokra a kiflikre!


Hűtő kinyit... Eszembe jutott, hogy Fahéj&Fetánál láttam egy fetakrémet, így kikászálódott egy doboz Fetaki, egy majdnem üres tejfölös doboz, és egy kígyóuborka. Hozzácsaptam még némi fokhagymát és mivel fekete olívabogyót nem találtam, maradt a zöld és töltött. :) A sajtot villával összetörtem, hozzákutyultam a tejfölmaradékot, belereszeltem a fokhagymát. Megmostam, megpucoltam a kígyóuborkát, kikapartam a magjait és nagylyukú reszelőn lereszeltem. Kissé kinyomkodtam és hozzákevertem a krémhez, végül háromba darabolt olívabogyót kevertem hozzá. Tányérra szedtem, néhány bónusz olívát tettem a tetejére és meglocsoltam dióolajjal.

Semmi flanc: langyos kiflire halmozva ettük, és bizony igen finom volt. :)


Hozzávalók:
500 gr feta jellegű sajt (Fetaki), 2-3 evőkanál tejföl, 2 (vagy ízlés szerint több) gerezd fokhagyma, 1 kígyóuborka, 1 marék olívabogyó, dióolaj (vagy olívaolaj). 
Az adag hatalmas, népes családnak való, bár jó tesz neki a pihenés, így alacsonyabb létszám esetén másnap is fogyasztható.
Tovább olvasom...

2010. március 18., csütörtök

Rizseshús

Ismét egy egyszerű recept - szépen összegyűltek a hasonlók a kifőzés alatt. :D

Az elkészítés menete mindig ugyanaz, csak az változik, hogy milyen húsból készül. Szoktam egész csirkéből, csirkecombból, csirkemell + ~combból, csirke- vagy pulykamellkockákból, sertéscombból, karajból... :)) készíteni.


Az alapja egy hosszú lére eresztett pörkölt. Ki hogyan készíti... Én olajon vagy kevés zsíron apróra kockázott hagymát dinsztelek, majd erre dobom az előkészített húst. Fehéredésig sütöm-párolom, ezután megszórom őrölt pirospaprikával, elkeverem és felengedem annyi vízzel, ami kellemesen ellepi. Őrölt borssal, köménnyel, 2-3 evőkanál lecsóval, illetve friss paradicsommal, paprikával ízesítem. Általában kerül még bele egy kevés piros arany, csemege és csípős is, na és persze a sózott ízesítők függvényében némi só is. Amikor már majdnem elkészül a hús, kevés olajon kissé átforgatom-pirítom a megmosott és lecsepegtetett rizst (így nem lesz mászkos a végeredmény), és a pörkölthöz adom. Felöntöm még a rizs súlyához viszonyított kb. másfélszeres mennyiségű meleg vízzel (függ a pörkölt levének mennyiségétől, azt előtte megsaccolom) és addig főzöm fedő alatt együtt, míg a rizs magába szívja az összes folyadékot. Ezután még fedő alatt hagyom úgy 5-10 percig készre párolódni.
Nagyon finom céklasalátával, vegyes savanyúsággal, csemege vagy kovászos uborkával.


Hozzávalók: kb. 70-80 dkg hús (lsd. fent), 3 dl rizs, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 paradicsom, 1 paprika (vagy télen ezek helyett 2-3 evőkanál natúrlecsó), őrölt édespaprika, őrölt fekete bors, őrölt kömény, paprikakrém, só, olaj.
Tovább olvasom...

2010. március 17., szerda

Céklasaláta

A "hagyományos". :)
Az egyik kedvencem, bár nagyon ritkán készítem. Valamelyik nap azonban csodaszép "óriáscéklák" jöttek szembe velem, így eszembe jutott, hogy itt az ideje, úgyis fogyóban van (még jó) a téli savanyúságkészlet.


A céklákat alaposan megmostam, majd enyhén sós vízben megfőztem. Ebben a méretben 1 óra 20 percig főttek, kisebb méretben kb. 1 óra is elég. Addig kell főzni, amikor már egy fogpiszkálót bele tudunk szúrni, de még nem puha a szó szoros értelmében.
Ezután megpucoltam a megfőtt céklákat, majd egy uborkagyalun legyalultam. Vízből, ecetből, cukorból, és őrölt köményből felöntőlevet készítettem, rövid ideig forraltam, majd még melegen a gyalult céklára öntöttem. Kihűtve hűtőszekrényben tárolom.

Hozzávalók a felöntőléhez, kb. 1,5 kg céklához: 5 dl víz, 1 dl 10% ecet, 6 evőkanál cukor, 1 mokkáskanál őrölt kömény, 1 nagy csipet só. (Ugyanezt a felöntőlevet használom a forrázott káposztához is.)
Tovább olvasom...

2010. március 16., kedd

Paradicsomleves

Néhány napja tartottuk a lánykám születésnapját, és a torta mellett a menüt is ő rendelte. Persze sorolta a kedvenceit, a rántott csirkecombot, a majonézes kukoricát... És milyen leves legyen? Naiv szülő: biztos húslevest kér, azt szereti...
Na persze! Helyette jött maga a vendégek rémálma: a paradicsomleves. Betűtésztával. Becsületükre váljék, egész hősiesen ették... Na jó, nem éppen "ünnepi" étel, de a menü többi része sem az volt.
Nem ünnepi, egyszerűen csak finom. És mi kell több ennél? :))


Rém egyszerű leves, amit szinte mindig sűrített paradicsomból készítek, ugyanis ritkán akad a minikertünkben annyi paradicsom, hogy be is főzzünk belőle. Nem bonyolítom túl: kevés olajat  löttyintek egy fazékba - amikor felforrósodik, rákanalazom a pürét, kicsit "lepirítom". Meghintem egy kevés liszttel, majd - folyamatos kevergetés közben - felöntöm vízzel. Én úgy szeretem, ha inkább krémes marad a leves, ezért külön figyelek a víz mennyiségére, nem szoktam hígra készíteni. Egy csipet só, kevés cukor, szárított bazsalikom és felforralom. Pár perc forralás után hozzáadok néhány maréknyi betűtésztát, megvárom, míg újra felforr, majd lezárom a tűzhelyet és fedő alatt hagyom, hogy a tészta megpuhuljon a lében.
Részemről frissen tépett bazsalikommal szeretem, azt csak a főzés legvégén szoktam a leveshez adni, de a gyerkőc miatt mostanában inkább szárítottal készítem, ugyanis nem bírja az úszkáló zöld izéket. Nem értem... :D

Hozzávalók: 2-3 halmos evőkanál paradicsompüré, 1 erős evőkanál liszt, kb. 1 l víz, olaj, só, cukor, bazsalikom ízlés szerint, 2-3 maroknyi betűtészta.
Tovább olvasom...

Kreatív blogger


Újabb elismerés nekem, Nikitől, Krickytől és Vicától, valamint Felhőlánytól az egész Kifőztük csapatnak. Köszönöm, köszönjük! :)

Ismét vannak formai előírások, ezek egy részét elhagynám, de mert legutóbb is ellébecoltam a nagyon tág fogalmú "7 dolog magamról" részt, most ennek legalább eleget teszek.

Lássuk csak...
1) a "csipet" név nem utal semmire, méreteimre sem, illetve abban az esetben igen, ha elé tesszük az "egy jókora" kifejezést :))
2) gyerekkorom óta szeretek konyhában tevékenykedni, de mindig utáltam, ha anyum az előkészítési munkákat rám hárította
3) szeretek mosogatni, vagyis mostanában idő hiányában már nem annyira, így lett nagy vágyam egy mosogatógép (és egy konyha, ahol el is fér...) :))
4) orchideákat tartok, esetükben csúnya szó a gyűjtök, pedig de... :)))
5) hihetetlenül türelmetlen ember vagyok
6) szeretek olvasni, csak időm nincs rá sajnos - abszolút favorit Stephen King
7) előbb tudtam piskótát sütni, mint anyum - nem volt nehéz, ő a mai napig nem tud :)))

Továbbadnám, bár már többen megkaptátok biztosan... Andi, Belly, Cuki Andi, Kiskukta, Latsia, Sedith, Szepyke, Yasmine...

Megvan a 7?
Nem, 8, vagyis inkább 7+1. :D
Tovább olvasom...

2010. március 14., vasárnap

"Legyen csokis és vaníliás...
...és rózsaszín és virágos..."

"...és legyen rajta marcipán, mert az a Kristófén is volt. Marcipánfigura. Jóóó?"
Ez a marcipános kívánság tegnapelőtt csapódott a többihez, pedig azok álltak már vagy 2 hete. Még jóóó, hogy marcipánfigura "mindig van itthon" :D, így nem kellett a szombatomat azután futkosva indítanom.
Na és hogy mi is ez? A lányom 4. szülinapi kívánságlistája. Mindezek persze csak a tortára vonatkozóan... :D


Hogy mi lett belőle? Barna és sárga piskótalapok közé rétegezett csoki- és vaníliakrém. Mindez rózsaszínű pillecukor fondanttal borítva, fondantvirágokkal díszítve és az egész átkenve lüszterfestékkel. Csak egyszerűen, hova bonyolítanánk? :P

A pillecukor fondantot "pennys" MM-ból készítettem, 30 dkg-os csomag. Ebből kettőt használtam, mindkettőből a rózsaszín pamacsokat vettem ki, összesen 30 dkg-ot. Margarinozott tálban egy kevés vízzel megolvasztottam, pici sót adtam hozzá, glükózsziruppal, glicerinnel kevertem el, majd porcukrozott felületen, margarinozott kézzel dolgoztam bele a keményítős porcukrot és a margarint is. Amikor már elég porcukrot adtam hozzá, de még lágy volt a massza, hűtőbe tettem, majd 2-3 óra után még egy kis margarinnal átgyúrtam, ezután zacskóban, szobahőmérsékleten pihentettem másnapig.


A tortához két, 4 tojásos, vizes piskótát sütöttem 28 cm-es tortaformában - egy kakaósat és egy simát.
A csokoládékrém alapja egy egyszerű 1:1-es ganázs volt, amit mézzel és egy picurka vanília eszenciával ízesítettem. Miután hűtőszekrényben eléggé lehűtöttem, porcukorral kikevert vajjal habosítottam ki.
A vaníliakrémhez a tej 3/4 részét vaníliával és a cukor 2/3 részével felforraltam, majd - a vaníliahüvelyt eltávolítva - hozzáadtam a maradék tejjel elkevert lisztes-tojássárgás elegyet. Miközben teljesen besűrítettem, a maradék cukorral felvertem a tojások fehérjéit. A sűrű sárga krémet ezzel lazítottam. Ennél a krémnél én "összetöröm" a fehérjét, nem hagyom annyira levegősnek, mint a hasonlóan készülő krémesnél, ugyanis akkor kihűlés közben összeállna egy "tömbbé", amit utána inkább csak vágni lehet, mintsem kenni. :)

Miután az összes krém és tészta elkészült és kihűlt, az állítható tortaformámban egy forgatható kínálón rétegeztem őket. A piskótalapokat két-két lapba vágva ez így nézett ki: kakaós piskóta-vaníliakrém-sima piskóta-csokikrém-sima piskóta-vaníliakrém-kakaós piskóta. Kissé lesúlyozva hűtőbe tettem néhány órára (egy napra jobb lett volna, de annyi időm nem volt). Ezután egy késsel a forma mentén körbevágtam a tortát, a formát eltávolítottam. Az egészet, nagyon vékonyan, porcukorral habosított margarinnal kentem át (teteje-oldala), majd éjszakára hűtőbe tettem.


Másnap a margarinos kenést "ellenőriztem", igazítottam rajta, majd visszatettem a tortát a hűtőbe. A fondantot átgyúrtam, keményítős porcukron vékonyra nyújtottam. A tortát a hűtőből kivéve enyhén lepermeteztem vízzel, majd a kinyújtott fondantot rásimítottam. A felesleges porcukrot egy ecsettel lesepertem róla.
A maradék fondantot újra átgyúrtam, egy részébe még plusz pink ételszínezéket gyúrtam, ezután mindkettőt ismét vékonyra nyújtva virágokat szaggattam belőlük. Ezeket egy kevés forró vízben oldott fondanttal ragasztottam fel az alapra. A torta aljának lezárására egy vékony fondantgilisztát sodortam.
Hagytam kicsit szikkadni, majd olajjal átkentem az egész felületet. Ezután egy tiszta és száraz ecsettel lüszterfestéket hordtam fel a felületére. Legvégül rózsaszín cukorgyöngyöket nyomtam a fondantba, gyertyát szúrtam bele, felkerültek a marcipánfigurák és "utolsó útja előtt" mehetett a hűtőbe.


Hozzávalók...
...a sima piskótához:
4 tojás, 12 dkg porcukor, 4 evőkanál meleg víz, 14 dkg liszt, 1 csipet só, 1 teáskanál vanília eszencia;
...a kakaós piskótához: 4 tojás, 12 dkg porcukor, 4 evőkanál meleg víz, 12 dkg liszt, 2 csapott evőkanál kakaó, 1 csipet só;
...a csokikrémhez: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg tejcsokoládé, 20 dkg tejszín, 2 evőkanál méz, pár csepp vanília eszencia, valamint 15 dkg vaj, 5 dkg porcukor;
...a vaníliakrémhez: 1 l tej, 1 rúd vanília (felhasítva, magjai kikaparva, hüvelyével együtt), 40 dkg cukor, 20 dkg liszt, 6 tojás (igen, ez rengeteg, de kicsit párolgott készítés közben... :D);
...a fondanthoz: 30 dkg rózsaszínű pillecukor (MM, marshmallow), kb. 20-25 dkg átszitált porcukor, 1 púpos evőkanál keményítő (a porcukorral elkeverve, összeszitálva), összesen kb. fél csomag margarin (12-13 dkg), néhány csepp glicerin (elhagyható), 1 púpozott teáskanál glükóz és 1 teáskanál víz keverékéből készült glükózszirup, picurka só (a kész fondant úgy 65 dkg körül volt), valamint egy kevés zselés, pink színű ételfesték;
...továbbá: keményítővel elkevert porcukor a fondant nyújtásához (szintén átszitálva), és a fondant alá a csomagból maradt margarin (kb. 12 dkg) kb. 20 dkg porcukorral habosra keverve, lüszterfesték, marcipánfigurák, cukorgyöngyök, icipici olaj.
Remélem, nem maradt ki semmi... :D

Tovább olvasom...

2010. március 11., csütörtök

Kifőztük!

...de ki ááám!


Főzőcske, fotózás, néhány napnyi (hétnyi) munka, tervezgetés, szervezés...és már el is készült. Kifőztünk egy ingyenes újságot! 
Mi, 
neked, 
sok szeretettel. :) 
Ma végre megjelent az első szám, és én - többek között - ezt főztem ki benne:


Az újság pdf formátumban, regisztráció és bejelentkezés után, letölthető weboldalunkon!
Tovább olvasom...

2010. március 5., péntek

Diós-szedres tortácskák

Van nekem egy webbarátosném, az ő naplójában láttam meg először Runeberg tortácskáját. (CSAK, köszi! :*) Wow, hát valami extra jól nézett ki! Egyből beleszerettem!


...és nem csináltam meg. :)) Igazából most sem, ugyanis több ponton is elvérzett a kísérletem. Az első: nem volt őrölt mandulám, de még csak darált sem, én pedig lusta voltam ilyenekkel vacakolni (nem, nincs késes aprítóm, a kávédarálónál pedig nem akarom mindenáron kihúzni a gyufát). A második, hogy nem tartok itthon málnadzsemet. Fagyasztott málnát sem találtam, friss pedig pláne nem került. Dolgoztam a szegények konyhájából, belekerült amit találtam. A kamrában, a hűtőben, a fagyasztóban.
Egy netes Runeberg "kápkék" receptet vettem alapul, természetesen számomra leglényegesebb elemével, a designnal együtt. :)


Elsőként a sütőt kapcsoltam be, 190 °C-ra melegítettem elő. Mikróban megolvasztottam a vajat, majd hagytam lehűlni. Hozzáadtam a mézet, cukrot, majd addig kevergettem, míg teljesen homogén elegyet képeztek. Ezután belekevertem a tojást, a vanília eszenciát és a tejszínt, valamint hozzálöttyintettem egy kis rumot. Összekevertem a lisztet, a darált diót és a sütőport, majd összedolgoztam a vajas keverékkel. A tésztát egy szilikonos muffinformában osztottam szét, majd az előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütöttem (tűpróba). (Ha nem szilikonos a formánk, vajazzuk ki előtte. Én a legnagyobb muffinformámat használtam, kb. 0,9-1 dl űrtartalmú.)
Míg a muffinok sültek, a szederből, a cukorból és egy kortynyi frissen facsart citromléből szederlekvárt készítettem. Kb. 10-15 percnyi gyenge forralással elég sűrű lekvárt kaptam (ha híg maradna, akkor tovább kell forralni, ha hamarabb sűrűsödne, akkor természetesen előbb elzárhatjuk alatta a tűzhelyünket).
Amikor a muffinok már majdnem elkészültek, cukorszirupot készítettem. Kis mennyiségek esetében én a mikrohullámút használom erre a célra - egy üvegedényben, 1-2 alkalommal kivéve és átkeverve kb. 2 perc alatt kész a szirup (750 W). A sütőből kivett muffinokat a formában hagytam és elosztottam rajtuk a cukorszirupot. Megvártam, míg alaposan megszívták magukat (kb. 0,5 óra), majd a forma peremét "vonalzóként" használva levágtam a felpúposodott tetejüket (a leeső darabokat természetesen azonnal teszteltem... :D). Ezután kivettem és egyszerűen fejreállítottam a muffinokat - így a kiegyenesített rész lett a talpuk.


A muffinok (most már) tetejébe egy kés segítségével kisebb mélyedést farigcsáltam, amibe beletöltöttem a szederlekvárt, majd a hűtőbe tettem dermedni a tortácskákat. Kis idő elteltével porcukorból és egy korty vízből nagyon sűrű cukormázat kevertem, amit egy zacskóba töltöttem. A zacskó sarkát kivágva a megdermedt szederlekvár köré kis karimákat rajzoltam a cukormázzal. Kész! :)) Fogyasztásig a hűtőben várkoztak.


Hozzávalók 6 darabhoz...
...a tésztához:
100 g vaj, 25 ml méz, 50 ml nádcukor, 1 tojás, 50 ml tejszín, 1 teáskanál vanília eszencia, 1 teáskanál rum, valamint 140-150 g liszt, 50 g darált dió, 1 teáskanál sütőpor;
...a sziruphoz: 100 ml nádcukor, 50 ml víz, 2 teáskanál rum;
...a lekvárhoz: 100 g szeder, 2 púpos evőkanál cukor, 1 teáskanál citromlé;
...a cukormázhoz: 100 ml porcukor, kortynyi hideg víz.

Tovább olvasom...

2010. március 4., csütörtök

Részecskék

Jó dolog a net. Embereket ismerünk meg, és ha viszonylag elszigetelten is élünk, ily módon napi szinten kapcsolatot tartunk, és fokozatosan egymás életének részesei leszünk. Kisebb-nagyobb részei, de részei.
Hogy ez nem csak szerintem van így, bizonyítja, hogy több bloggertársam is "jelezte" :)) felém a napokban, hogy része vagyok az életének. Köszönöm nektek lányok!


Természetesen elsősorban nektek szeretném viszonozni a kedvességeteket :) Andi, Bianka, Cuki Andi, Liza és Anikó, Kata,
...és továbbadnám még Judithnak, Kiskuktának, Melindának, Szepykének, Thrininek, Vicának, Yasmine-nak, valamint a ma, ötvenedikként bejelentkezett rendszeres olvasómnak, Nikinek (szia Niki! :)) ),
...valamint mindenkinek, aki erre jár, olvas, akik felé én járok és akiket rendszeresen vagy rendszertelenül olvasok, és világbéke! :)))
Tovább olvasom...

2010. március 2., kedd

Az élet apró (?) örömei

Az úgy volt, hogy Kiskukta felhívta többek között az én figyelmemet is bizonyos termékekre. Futottam volna megvenni, de a "város", ahol élek, minden, csak nem jól felszerelt, így nem volt hova.
Azonban Kiskuktának hála, ma már állítható keretek között élhetek! :)) Ugyanis Kiskukta volt olyan drága, és megvette nekem is azokat a bizonyos kereteket, amikre már régóta fájt a fogam!
...és aztán még azt is megtette, hogy szépen becsomagolta és feladta postán...
...és tegnap megérkeztek...
...és egycsipet örül, nem is csak egy csipetnyit... :D

Kiskukta, köszönöm! :)

Aztán még az is tegnap történt, hogy felhívott egy futár. Mert gondban volt. A kocsijában meg egy csomag - nekem. Az volt a gondja, hogy nem talált el hozzám. Sem a térkép, sem a GPS nem tudta, hol van a hely, ahol élek. Nem is tudom, miért nem csodálkoztam ezen... :P
Miután átvettem a GPS szerepét, az úriember és a csomag néhány percen belül megérkeztek. Tökéletes meglepetés Szepykétől. Aki meglátta őket és mert tudta, hogy már rég és rég és régóta vágyom rájuk, meglepett velük.
...és itt vannak...
...és igen, tegnap óta én is szufléforma-tulajdonos vagyok!... :D
...és egycsipet továbbra is örül, nem is csak egy csipetnyit... :D

Szepyke, köszönöm! :)
Tovább olvasom...

2010. március 1., hétfő

Tejpuding

...avagy panna cotta.
Sosem ettem, főleg nem készítettem tejpudingot, de most Kiskukta :))) tanácsára ez lett a hűtőben árválkodó tejszínből. Recept híján egy kis kutakodás után David Lebovitz panna cottája lett a befutó. Mivel fogalmam sem volt, milyen lesz a végeredmény, az adagot feleztem...
...hogy aztán duplázzak belőle. :D

csokival

Nagyon egyszerű desszert, amihez először tejszínt melegítettem cukorral és vaníliával. Amikor a tejszín forrásig melegedett, levettem a tűzről és lefedve pihentettem úgy fél órát.
Hideg vízben kb. 5-10 percig áztattam a zselatinlapokat. Miután kivettem a vaníliahüvelyt, a tejszínt kissé újra felmelegítettem (legyen forró, de nem kell felforralni). A vízből kihalászott zselatinlapokat a forró tejszínbe tettem és oldódásig - és kicsit azon túl is - kevergettem.
Semleges ízű olajjal kiolajoztam a tálkákat/poharakat/csészéket - gondolom eredetileg ez arra szolgálna, hogy tálalásnál majd könnyebben kicsusszan a puding a formából, de nem sokat ér, így akár el is hagyható. A tejszínt eloszlattam a formákban, majd azon melegében hűtőszekrénybe tettem őket. Ott pihengettek - kb. 12 órát (este csináltam, másnap pusztítottuk).

Úgy 6 óra alatt megdermed rendesen a puding, de ez azért a hűtő hőmérsékletétől és a forma nagyságától nagyban függ, úgyhogy ha vendégeket várunk rá, akkor inkább készítsük el előző nap. Tehetjük valamilyen szép pohárba, akkor nem kell a formából való kioperálással megküzdenünk, és természetesen tálalhatjuk tányérra borítva is.

vaníliamagok - guszta, igaz? :)

Az eredeti recepthez képest annyi módosítást eszközöltem, hogy kevesebb zselatint használtam, ugyanis több receptet is elolvasva így szimpatikusabb volt. Bár valószínűleg ez is oka annak, hogy a puding nem akarta a formát olyan könnyen elengedni, nem bántam meg. A végeredmény egy nagyon finom, lágy, krémes, vaníliás, tejszínes, remegős puding lett. Ettük magában, ribizliszósszal nyakon borítva, csokoládéval díszítve, pohárból és tányérról...és ez csak az első 2 adag volt... :D
Legkönnyebben egyébként úgy tudtam tányérra borítani a desszertet, hogy a pudingot egy éles késsel először körbevágtam a forma mentén, majd rövid időre forró vízbe állítottam az edényt. Ez nálam még igényel némi gyakorlást, de szerintem lesz rá módom rutint szerezni. :D

ribizliszósszal

Hozzávalók 4-5 adaghoz: 500 g tejszín, 50 g cukor, fél rúd vanília, 3 lap zselatin (5 g - eredetileg kb. 10-12 g).
A ribizliszószhoz 250 g mirelit piros ribizlit 7-8 dkg cukorral és 1 teáskanál házi vanília eszenciával forraltam együtt pár percig. Kihűtve került a panna cotta mellé.
Tovább olvasom...

2010. február 25., csütörtök

Tejszínes eperleves

Krémleves: naná. :)
Tavaszízű: naná. :)
Szepyke becsukja a szemét: naná. :))


A leves nagyon egyszerű. Vizet forralok egy kis cukorral, fahéjjal és vaníliával. Amikor már színesedni kezd a lé, beleteszem a mirelit epret és lassú tűzön tovább főzve megvárom, míg kienged a forró vízben. Ekkor kiveszem a fűszereket, az epret pedig botmixerrel pépesítem. Egy szűrőn átengedem egy másik edénybe, majd tejszínben elkevert keményítővel besűrítem. Éppen csak felforralom.
Behűtve, tejszínhabrózsákkal, és eperöntettel meglocsolva tálalom.

úsznak az eprek

A szűrő lehet egészen apró lyukú, ekkor egy kis türelemmel akár az összes magtól megszabadulhatunk, én most egy kicsit nagyobbat választottam és csak a magocskák zömét iktattam ki.


Hozzávalók: 5 dl víz, fél rúd fahéj, fél rúd vanília felhasítva-hüvelyestől, 10 dkg cukor, 60 dkg mirelit eper, 2 dl tejszín, 2 púpos evőkanál étkezési keményítő.
Tovább olvasom...

2010. február 22., hétfő

Rakott burgonya

Újabb műremek a "ronda de finom" kategóriás ételek közül...bár annyira nem is ronda, csak tálalni ne kelljen... :)) A hozzávalókat sohasem mérem, általában úgy készül, hogy veszek x tojást, ugyanannyi virslit a gyerekek és az én kedvemért, egy jó darab kolbászt a párom és az én kedvemért, a krumpli meg annyi, amennyi belefér a fazékba, de legyen viszonylag apró szemű és darabra kb. másfélszerese a tojásnak. :D A tejföl jó sok legyen, mert az a finom, ha nem száraz az étel, és ha éppen akad néhány szelet füstölt szalonna, akkor szépen bevagdosom őket és még azokat is a rakás tetejére biggyesztem. Most nem akadt, de így is jó. :)


A burgonyát alaposan megmosom, majd sós vízben, héjában megfőzöm. A tojásokkal ugyanígy teszek. Miután mindkét hozzávaló megfőtt, hideg vízzel leöblítem, majd megpucolom őket. A virslikről, kolbászról is lehúzom a héjukat, valamint a tejfölt simára keverem.
E rövidke :)) előkészület után egy olajjal kikent tűzálló edénybe rétegezem a hozzávalókat: alulra a burgonya fele vékony karikákra vágva, kicsit megsózom, majd vastagon lekenem tejföllel. Erre jön a szintén karikákra vágott kolbász, kemény tojás és virsli, végül a maradék burgonya. A tetejét ismét enyhén megsózom és tejföllel kenem meg. Sütőbe tolom és 180-190 °C-on "pirosra" sütöm.

Egyszerű és remek étel. Szinte bármilyen savanyúságot, és -a hozzám hasonló kenyérimádóknak- friss kenyeret kínálhatunk mellé.


Hozzávalók: kb. 1,2-1,5 kg kisebb méretű burgonya, 6-8 db tojás, 3-4 pár virsli, 1 kisebb szál füstölt kolbász, 1,5-2 nagy pohár tejföl, só, olaj.
Tovább olvasom...

2010. február 21., vasárnap

Lencseleves

Egy újabb étel, ami nem volt gyerekként a kedvencem - ráadásul minden szülinapomon ez volt az "ünnepi ebéd", és én ezt igazi büntetésként éltem meg. Így nem csoda, hogy nagyon sokáig közelébe nem jutott annak, hogy megkedveljem. Aztán jött a saját háztartás, saját konyha, saját szájíz, és valahogy megszerettem. Öregszem? :D


A hagymát apróra kockázom, majd egy kevés olajon üvegesre párolom. Felöntöm 1 liter forrásban lévő vízzel, hozzáadom az előzőleg megmosott és lecsepegtetett lencsét, majd egy kevés ételízesítőt adok hozzá. Fedő alatt az újraforrástól számítva kb. 25 percig főzöm. Ezalatt megpucolom, majd felaprítom a burgonyát és a sárgarépát.
Amikor a lencse félkész, hozzáadom a zöldségeket, szárított majoránnával ízesítem és tovább főzöm. Kb. negyed óra elteltével karikákra vágott füstölt gyulait adok hozzá és további 10-15 perc alatt készre főzöm a levest. A főzési idő legvégén még ízesítem, sót, borsot adok hozzá és ecettel, esetleg egy kevés cukorral pikánssá teszem.

Hozzávalók: 1 közepes vöröshagyma, 25-30 dkg lencse, 2-3 szál sárgarépa, 4-5 db kisebb méretű burgonya, 25 dkg füstölt gyulai kolbász (vagy bármilyen füstölt kolbász ami eléggé egyben van :)) ahhoz, hogy ne essen szét főzés közben), 1-2 evőkanál olaj, 1 púpozott evőkanál vega-mix, majoránna, só, őrölt bors, ecet, esetleg egy csipet cukor.
Tovább olvasom...