A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom/lime. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom/lime. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 1., vasárnap

Nyári gyümölcstorta

A tortákat illetően nincs is kiválóbb ilyenkor nyáron, mint egy finom gyümölcstorta: vékony tésztaréteg mellett óriási adag vaníliakrém, friss gyümölcsökkel. Anyumnak, szülinapjára, sok szeretettel.


Ennek a változatnak kakaós-mézes tészta az alapja - azon túl, hogy finom, további előnye, hogy előre elkészíthető, megsütve lefagyasztható, alkalomadtán kiolvasztva gyorsan megtölthető.

 
A mézes tortaalap tehát úgy készül, hogy a tésztát összeállítom, pihentetem, majd vékonyra nyújtom és egy levehető oldalú piteformát kibélelek vele. Előmelegített sütőben, 180 °C-on - először sütőpapírral és rizzsel (vagy babbal, kinek mi) kibélelve, majd ezt eltávolítva -, 7-10 perc alatt megsütöm. Ezután a formában hagyom kihűlni (ha fagyasztóba kerül, ki sem veszem a formából, csak alaposan becsomagolom és már mehet is a hűvösre; ha egyszerre többet sütök, a formából kiveszem, egyenként csomagolva teszem el, ez esetben körültekintőbben kell helyet választani a fagylakban, hogy ne sérüljenek).


A kihűlt (kiolvasztott) mézes tésztát finom vaníliakrémmel töltöm. A krémhez a tej 3/4-ét a felhasított vaníliarúddal együtt felforralom, majd kis lángon főzöm további 5 percig. A tojásokat a cukorral és a keményítővel alaposan kikeverem, a maradék tejből csorgatok hozzá, hogy folyékonyabb legyen az állaga. A forró tejből kiveszem a vaníliarudat, lehűtöm a maradék tejjel és hozzákeverem a tojásos keveréket. Kézi habverővel folyamatosan kevergetve besűrítem, ezután a tűzről levéve, időnként átkeverve hűlni hagyom. Amikor már langyos a krém, a tortalapot tányérra helyezem, a krémet rásimítom, a tetejét pedig kirakom a megmosott, lecsepegtetett és papírtörlőn leitatott, szükség szerint darabolt gyümölcsökkel. Egy ecset segítségével vékonyan átkenem a gyümölcsöket az előkészített tortazselével (vagy agar-agar, vagy zselatin, vagy kinek mi), majd hűtőben dermesztem a tortát.


Hozzávalók egy 24-25 cm-es piteformához...
...a tortalaphoz:
5 dkg cukor, 3-4 dkg méz, 2 dkg vaj, 14 dkg liszt, csapott teáskanál szódabikarbóna, a dkg ét kakaópor, icipici só, 1 kisebb tojás (eredeti arányok - ez a mennyiség 3 tortalaphoz elég);
...a vaníliakrémhez: 1 l tej, 1 nagyobb (vagy 2 kisebb) vaníliarúd, 8 tojás sárgája, 180 g cukor, 60 g keményítő;
...továbbá: sok-sok (idény)gyümölcs és valamilyen zselé a tetejére (én expressz tortazselét használtam, ez az, amit csak el kell keverni forró vízzel - kb. 1/4 csomagból készítve elég ehhez a tortához).
Tovább olvasom...

2012. június 18., hétfő

Bodzaviráglikőr v2

A múltkor megígértem, hogy gyorsan letudom a bodzavirág-szezont, de ez a recept itt maradt. Talán nem fogtok megorrolni, most úgyis mindenki eprezik, cseresznyézik, meggyezik... ;)


Szinte ugyanúgy készült, mint az előző változat, csak hosszabb előérlelési idővel és fűszeresebbre, édesebbre. Tehát a mosatlan, de lehetőségekhez mérten megtisztított virágokat lecsipkedtem a vastag szárról. Annyi virágra volt szükség, amennyivel az üveg tele lett, de a virágok közé felkarikázott citromot és egy felhasított vaníliarudat is tettem. Az üveget peremig öntöttem vodkával, majd sötét, hűvös helyre tettem (hűtő) érlelődni.
Négy hét előérlelési idő után leszűrtem a virágtól a vodkát. Elsőként sűrű szöveten keresztül, amivel eltávolítottam a virágokat - ezeket alaposan ki is nyomkodtam és 1-2 dl vodka további hozzáadásával kissé "átöblítettem", másodszor pedig kávéfilteren keresztül, így lett tökéletesen tiszta és áttetsző az ital.

 
A likőrös üvegbe belemértem a szükséges cukormennyiséget és felöntöttem a bodzás vodkával. Ezután időnként megforgattam az üveget, míg a cukor feloldódott. 
Behűtve vagy hűtés nélkül jégkockára töltve kínálom.


Hozzávalók kb. 1 l likőrhöz: bodzavirág (mérettől függően 15-25 virág), kb. 1 liter vodka, 1 nagy citrom, 1 kisebb rúd vanília, továbbá 5 dkg kristálycukor minden 2 dl vodkához.
Tovább olvasom...

2012. június 14., csütörtök

Túrós pite

Ritka vendég a háznál: ha a hagyományos pitéket rangsorolnám, a meggyes és az almás nálunk simán veri a túróst. Bár az is igaz, hogy ha túróról van szó, akkor a kapros-túrós lepény nálam azért ott van az élvonalban - viszont a lányok kevésbé szeretik. Ilyen az élet, nem tudok mindig mindenkinek kedvére tenni. ;)


A tésztához a lisztet elkeverem a cukorral, a sütőporral és egy kis sóval, majd belemorzsolom a zsiradékot. A tojássárgákkal és a tejföllel egynemű, puha tésztát gyúrok és két egyforma gombócot készítek belőle. A sütőt előmelegítem 180 °C-ra.
A túrót áttöröm (lehet egészen finomra is, szűrőn keresztül, én többnyire csak villával szoktam), belereszelem a citrom héját, belefacsarom a levét, hozzákeverem az összes hozzávalót. Ha hígabb a töltelék, egy kis zsemle- vagy kekszmorzsát keverek hozzá, de erre nem feltétlenül van szükség. (A tojásfehérjéket habbá is lehet verni és úgy a túróval összeforgatni, de én ezt a lépést most egyszerűen kihagytam.)
Az egyik tésztagombócot a tepsi méretére nyújtom és sütőpapíros tepsibe teszem. Erre kerül a töltelék, majd a másik kinyújtott tésztagombóc is. A tetejét villával megszurkálom, majd a sütőbe tolom és addig sütöm, míg halvány színt kap (kb. 40-50 perc).
Ferde szeletekre, vagy kockára vágva kínálom.


A pite egy cukorbetegeknek és diétázóknak ajánlott természetes édesítőszerrel, nyírfacukorral készült. Ennek az édesítőszernek, sok más termékkel szemben hatalmas előnye, hogy nincs mellékíze és többnyire egy az egyben helyettesíthető vele a kristálycukor. Eredmény: 1:0 a Xukor javára - a pite olyan ízű lett, mint répacukorral készítve, viszont azzal ellentétben -elvileg- kevesebbet ártott a vonalaimnak...és mindenki másénak, akik velem együtt sok-sok szelettel ettek belőle. ;)))
A nyírfacukrot a Lechner és Zentai Kft. jóvoltából tesztelhetem, bővebb információkhoz, felhasználási javaslatokhoz a Xukor termékek weboldalán juthattok.

Hozzávalók (nagy sütőtepsi, a mennyiség felezhető)...
...az omlós tésztához:
550 g liszt, 100 g Xukor (vagy kristálycukor), 200 g vaj (vagy zsír), 16 g sütőpor, csipet só, 2 tojás sárgája, 200 g tejföl;
...a töltelékhez: 1 kg túró, ízlés szerint 250-300 g Xukor (vagy kristálycukor), 100-150 g mazsola, 100 g tejföl, 1 citrom leve és héja, 2-3 teáskanál vaníliakivonat, 4 nagyobb vagy 5 normál tojás, szükség esetén kevés morzsa.
Tovább olvasom...

2012. május 27., vasárnap

Bodzavirág triplázva

Tudom, az utóbbi napokban még a csapból is a bodzavirág folyt, így nem szándékozom növelni a hátatokon lépegető ludak számát: részemről most azonnal bevégzem a bodzaszezont és egyszerre hozom az összes idei "művet". Illetve csak majdnem: a múltkor a bodzaviráglikőr külön bejegyzésbe került...de csak mert tényleg nagyon megérdemli. ;)
Tehát a bodza három felvonásban így hangzik: bodzavirágszörp, bodzavirágzselé és bodzavirágecet.


Kezdjük a leggyorsabbal: bodzavirágecet. Máginál fedeztem fel, beleszerettem, elkészítettem. Kóstolásra később kerül, de az már az első nap után nyilvánvalóvá vált, hogy remek, zamatos ecet lesz belőle.
A recept kistestvére a nemrég debütált fűszereceteknek: a virágokból kitessékeltem a lakókat, majd anélkül, hogy megmostam volna, leszáraztam és üvegcsébe rakosgattam az apró virágokat. Almaecettel öntöttem fel és bedugaszolva érni hagytam...hagyom. 
Mági mézes almaecettel készíti - én a mézet egyelőre kihagytam, majd kóstolás után döntök felőle. :) Mági, köszönöm a receptet! :)


Évek óta készítek karamell alapú bodzaszörpöt - igaz egyik-másik évben kimarad, mert nem vagyunk nagy szörpfogyasztók. A bevált receptet idén hanyagoltam, ugyanis bodzazselét is szerettem volna készíteni, de ahhoz nem volt kedvem, hogy többször álljak neki a munkának. Így először is egy karamell-mentes, meglehetősen sok bodzavirágot elnyelő alapszirupot készítettem, majd azt dolgoztam fel kétféleképpen.
Az alaphoz a bodzavirágokat megfosztottam a vastagabb virágszáraktól - egy hatliteres fazék bő harmadáig lett így virággal. Rászórtam a cukrot, nem túlságosan finomkodva belefacsartam a citromok levét (mehet bele a héja is, ha valaki úgy szereti), hozzászórtam a citromsavat és felöntöttem a felforralt és kézmelegre visszahűtött vízzel - így épphogy ellepte a virágokat. Lefedtem és - hűvös helyen - 1,5 napon keresztül hagytam érlelődni (közben kb. 2-3 alkalommal megkevertem - lehet tovább is érlelni, de ha melegebb az idő, csak óvatosan).
Az érlelési idő után, a virágokat is alaposan kinyomkodva, egy sűrű szöveten keresztül átszűrtem a bodzás szirupot.


Bodzavirágzselé/bodzavirág kocsonya
A bodzasziruphoz vizet és cukrot adtam, majd felforraltam és 3-4 percig forrni hagytam. Vízben feloldottam az agar-agart és hozzákevertem a forró léhez. Még egy percig a tűzön hagytam, ezután csírátlanított üvegekbe szedtem. Kupakkal befedtem az üvegeket, néhány percre fejre állítottam és száraz dunsztban hagytam kihűlni. (Még főzés előtt csipkedtem bele néhány virágocskát is, de ez elhagyható. Ha így készül, a dermedési idő alatt érdemes néhányszor visszafordítani az üveget, hogy a virágok mindenfelé megtalálják a helyüket a zselében.)


Bodzavirágszörp
Az alapként szolgáló bodzaszirupot megmértem, majd ugyanannyi cukrot és vizet mértem hozzá. Tűzre tettem és miután felforrt, addig forraltam, míg a habja eltűnt a tetejéről (néhány perc). Amit nem azonnali fogyasztásra szántam, azt csírátlanított üvegekbe szedtem és száraz dunsztban hagytam kihűlni, a többi a hűtőben landolt.
Ez "rendes" szörp, tehát sokszorosára hígítandó fogyasztás előtt! Finom magában, lime- vagy citromkarikával turbózva, na és persze bodzito is készülhet belőle. ;)


Hozzávalók...
...a bodzavirágecethez:
bodzavirág, almaecet;
...az alap bodzasziruphoz: sok-sok (vastagabb száraitól megfosztott) bodzavirág, 1 kg cukor, 3 nagyobb és lédús citrom leve, 1 erős evőkanál citromsav, 1 l víz felforralva és visszahűtve;
...a bodzavirágzseléhez: 5 dl alapsziruphoz 2 dl víz, 30 dkg cukor, 2 teáskanál (5-8 g) agar-agar fél-egy dl vízben oldva;
...a bodzavirágszörphöz: 1 l bodzasziruphoz kb. 1 l víz és 1 kg cukor.
Tovább olvasom...

2012. április 14., szombat

Boci süti

Búvár túrós, boci sütemény, boci szelet, túrós-kakaós szelet...mind hasonló receptek, amik alapjaiban ugyanazt a túrós süteményt takarják. Én maradok ennél az elnevezésnél, bár a sütemény bocit nem tartalmaz. :) Nincs kőbe vésve a receptje, mindig kicsit másképpen készül attól függően, miből mennyi van éppen itthon. Még egyszer sem sikerült rosszul, tehát kijelenthetem, hogy ez egy jó, több változtatást is elbíró süti, ami ráadásul nagyon finom. ;)
A múltkor Csibénél láttam meg, akkor jutott eszembe, hogy újra megsüssem. Hát íme itt van, nem egy szépség, de az enyém... :)


A félig olvasztott vajat kikeverem a cukrokkal, a tojásokkal, majd belekeverem a tejfölt is. Ezután hozzáadom a tejet és apránként elkeverem benne a száraz anyagokat (liszt, kakaópor, sütőpor). Sütőpapírral bélelt kapcsos tepsibe simítom a masszát. A túrókrémhez a túrót áttöröm, belekeverem a tejfölt, a cukrokat, valamint a tojást és a citromot. Búzadarával igazítom az állagát. Evőkanállal kupacokat rakosgatok a krémből a kakaós tésztára (teáskanállal szebbet lehet készíteni, de ez nekem mindig csak akkor jut az eszembe, amikor már félig "bepöttyöztem" :D), majd 180-190 °C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig (kb. fél óra) sütöm. Én langyosan, finoman porcukrozva szeretem leginkább.


Hozzávalók (38x25 cm tepsihez)...
...a tésztához:
10-12 dkg vaj, 12 dkg cukor, 3 dkg házi vaníliás cukor, 3 tojás, 6 dkg tejföl, 1 dl tej, 3 dkg ét kakaópor, 1 csomag (15 g) sütőpor, 30 dkg liszt;
...a túrókrémhez: 45 dkg túró, 10 dkg tejföl, 7 dkg cukor, 3 dkg házi vaníliás cukor, 1 tojás, fél citrom leve és héja, 1-2 evőkanál búzadara (amennyi ahhoz szükséges, hogy ne legyen folyós a túrókrém). Ez egy nem túl édes túrókrém, mi így szeretjük ezt a sütit - 2-3 dekával érdemes emelni a cukor adagját, ha valaki édesebbre vágyik.
Tovább olvasom...

2012. február 7., kedd

Citromkrém

Rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen blogger, aki nem az anyatejjel szívta magába a citromkrém elkészítésének mikéntjét. Sebaj, vállalni a hiányosságainkat nem szégyen, főleg, ha törekszünk a lyukak betömködésére. :) A krém amolyan gombhoz a kabát módon készült - férj névnapjára kerestem olyan receptet, amiben a - titkos beszerzőm jóvoltából - hűtőben pihenő sznob citromokat el tudom sütni (főzni). Így lett ő, a citromkrém, flancos nevén lemon curd, még jobban flancolva meyer lemon curd. Ájszpíkhángérien. :)


A krémhez két méretes, tekintélyes lémennyiséggel bíró citromot használtam fel. Nem meyer, nem méretes, nem leves citromból több szükségeltetik hozzá. A citromok héját lereszeltem - én durvára, mert bírom a citromhéjcsíkokat, ez pedig a narancsos színével különösen jól néz ki, de ez az én perverzióm, nem muszáj követni. A citromok levét kifacsartam, hozzáadtam a cukrot, a vaj felét és a citromhéjat. Egy edényben kevés vizet forraltam, ennek a gőze fölött addig melegítettem a citromos keveréket, amíg a vaj elolvadt.
A tojásokat és -sárgákat egy másik edényben habosra (ke)vertem, és belecsorgattam a citromos-cukros elegyet. Folyamatosan kevergetve - továbbra is gőz fölött - addig főztem, amíg pudingszerű lett az állaga (cca. 10 perc). Ekkor levettem a tűzről és hozzákevertem a maradék, kisebb darabokra kockázott vajat - egyiket a másik után, mindig teljesen eldolgozva az éppen aktuális vajdarabot.


Időnként megkeverve hagytam kihűlni, végül tiszta üvegbe töltve tettem hűtőbe. Állítólag egy hétig is eláll - állítólag. :) Nálam desszert lett belőle (parfé), de kekszet tölteni vagy magában is jóóó nagyon.
A nagyon titkos beszerzőnek köszi itt is! :)))


Hozzávalók cca. 400 g citromkrémhez: 15-16 dkg cukor, 10 dkg vaj, 170-180 ml citromlé, 1-2 evőkanál reszelt citromhéj, 2 (nagyobb méretű) egész tojás, 2 (nagyobb méretű) tojás sárgája.
A recept alapja újfent by Nigel Slater.
Tovább olvasom...

2012. február 6., hétfő

Citromos-csókos parfé

Férjem névnapjára készült: nagyon szereti a citromos édességeket és mivel most lusta módon nem volt kedvem tortával vacakolni, erre a desszertre esett a választásom. Egyszerű, gyorsan összeállítható, és nagyon finom. Összesen négy alapanyag szükségeltetik hozzá: tejszín, porcukor, habcsók (ha lehet, jóféle, lágy közepű, házi), na és egy kis citromkrém (mert az mindig van otthon :P).


Na jó, ha nincs, akkor persze nem árt az összeállítás előtti este előkészíteni a citromkrémet és a kimaradó fehérjékből megsütni a habcsókot. Attól a perctől azonban, amikor mindezek már valóban rendelkezésre állnak, kábé negyed óra alatt desszert lesz a fagyasztóban. 
A parféhoz ugyanis csupán annyit kell tennem, hogy a behűtött tejszínt egy pici porcukorral közepes habbá verem, majd a nagyobb darabokra tört habcsókokat és a citromkrém 2/3 részét óvatosan beleforgatom a habba. Ezután a maradék citromkrémet már éppen csak eligazítom benne, hogy szép márványos legyen a végeredmény, így mutatósabb lesz a parfé.


Egy diákkenyér (vagy tetszőleges) forma aljába sütőpapírt vagy fóliát vágok, majd ráigazítom a citromos-csókos tejszínhabot, végül fagyasztóba teszem.
Hat óra alatt (-18 °C-on) egészen biztosan jó lesz, nekem ugyanis ennyit töltött a jégszekrényben, ezután a formából kiborítottam és vastag szeletekre vágva tálaltam. A maradékot zárható dobozban tettem vissza a fagyasztóba - ez már jobb, ha kicsit enged fogyasztás előtt. (Fagyottan könnyebb szeletelni.)


Hozzávalók: 400 ml habtejszín (30%), 20 g porcukor, 15 dkg házi habcsók, 300 g citromkrém.
Eredeti recept: Nigel Slater.
Tovább olvasom...

2012. január 17., kedd

Vargabéles

Ritkán szoktam vargabélest készíteni, de ha motoszkálni kezd az agyamban, akkor "azonnal" meg kell sütnöm. Ilyenkor addig eszem, amíg már a fülemen jön ki - nem nehéz, mert nincs konkurencia: a férjem nem annyira szereti, a lányok pedig még nem tudnak nagy mennyiséget enni belőle...aztán elfelejtem úgy egy évre. A hozzávalók mindig attól függően változnak, hogy éppen mi van készleten, a készítésnél inkább azt veszem figyelembe, hogy ne legyen túl nagy az adag és ne legyen száraz a desszert. Készült már laposabb és magasabb változatban is, sült már muffinformában és egyszerű rétesrúdként is - mindenhogyan finom.


A cérnametéltet bő, enyhén sózott vízben megfőzöm, majd leszűröm. Amíg a tészta készül, a tojásokat szétválasztom, a sárgáját a cukorral és a vanília eszenciával kikeverem. Beledolgozom a túrót, a tejfölt, a reszelt citromhéjat. A fehérjét egy csipet sóval és kevés citromlével habbá verem.
Hozzákeverem a túrókrémhez a lecsepegtetett tésztát és a mazsolát, majd beleforgatom a tojáshabot is. A tepsit kikenem olvasztott vajjal, kibélelem 2-3 réteslappal, majd belesimítom a tésztás keveréket. A tetejét ismét réteslapokkal fedem, amik közé - és a tetejére is - egy ecsettel olvasztott vajat kenek. 180 °C-ra előmelegített sütőben, nagyjából fél óra alatt megsütöm.
Én egyszerűen porcukorral szoktam tálalni, de ha valaki úgy szereti, illetve szárazabbra sikerül, akkor jól jön mellé valamilyen öntet.


Belekerült: kb. 15 dkg cérnametélt, 3 tojás, 12 dkg cukor, 1-2 teáskanál vanília eszencia (lehet vaníliás cukrot is használni), 30 dkg túró, 25 dkg tejföl, 5 dkg mazsola (illetve más aszalt gyümölcs - a mennyisége ízlés szerint növelhető vagy elhagyható), 1 citrom héja és kevés leve, só, 6-7 dkg vaj, egy csomag réteslap (6-8 lap).
Hasonló recept a blogon: túrós rétesszelet.
Tovább olvasom...

2011. december 27., kedd

Citromlikőr

Az elmúlt években kipróbáltam néhány citromlikőr (limoncello) receptet, mindegyik jól sikerült, így valamilyen formában mindig visszatérő elem az ünnepi választékban. Az idei likőr az egy kicsit ebből, egy kicsit abból elv szerint készült és húúú, de jól tettem, hogy felírtam, hogy mik voltak a kicsi ezek és kicsi azok, mert az eddigi legjobb citromlikőr kerekedett végül belőle! :)


Az elkészítése roppant egyszerű, bár az érésidő miatt némileg időigényes. Egy üvegbe tettem a citromhéjat (vékonyan hámozva, hogy minél kevesebb fehér rész maradjon rajta), a karikákra vágott citromot (a citromon maradt fehér részt lehámoztam, éppen csak a hártyák tartották egyben a gerezdeket), a felhasított vaníliarudat és a kisebb darabokra tördelt fahéjrudat. Az egészet felöntöttem a vodkával és hűtőszekrényben hagytam érni nagyjából 2 hétig (ha van idő, hogy tovább érjen, az csak jó).
Amikor letelt az előérlelési idő, a cukrot felfőztem a vízzel, majd kihűtve összekevertem az átszűrt vodkával. Én gyengébb, könnyebb likőrt terveztem, így igen "itatósra" sikeredett :), de aki magasabb alkoholtartalmút szeretne, használjon kevesebb vizet hozzá. Lehűtés után akár azonnal fogyasztható, de ha pihenhet még egy kicsit, meghálálja.


Hozzávalók kb. 1 literhez: 5 közepes méretű citrom héja és egy citrom húsa, fél rúd fahéj (7 g), 1 kisebb vaníliarúd, 5 dl vodka, továbbá 5 dl víz és 20-22 dkg cukor.
Tovább olvasom...

2011. december 20., kedd

Karácsonyi aprósütemények: néró

A néró egy nagy gyerekkori kedvenc, de ez nem otthonról, hanem "a cukiból". Nem tudom, ma hogyan árulják, anno édes aprósüteményt kérve ezt mérték zacskóba - bár mi emlékeim szerint sohasem vettünk. Mindig csak vendégségben ettem és totál odáig voltam érte. Volt hosszúkás formájú és volt kerek, volt sárga és lekvárral töltött (király), volt barna-lekváros (ez is oké), volt csokikrémmel töltött (na ez nekem nem), na és lehetett rózsaszínűt is kapni, talán ezt is csokikrémmel töltötték, nem is tudom, mert ezt bírtam legkevésbé (semmi íze nem volt). Persze valahogy mindig ebből jutott a legtöbb elém és mindig diszkréten félre kellett taszigálnom ezeket, hogy hozzájussak a kedvenceimhez. :P


Aztán felnőttem és - egy cukrász fórumtársam jóvoltából - szert tettem elsőként a nevére :D, majd a receptjére is. Ez utóbbin azóta módosítottam, mert az eredetinek szerintem túl vajas volt a tésztája, bár ízlések és pofonok... Ritkán sütöm: igaz a sütiért még mindig odáig és ..., a vele járó ragasztgatós maceráig már sokkal kevésbé. :)
A munkát azzal kezdem, hogy a sütőt 180 °C-ra előmelegítem. Ezután a puha vajat habosra keverem a porcukorral, majd egyenként beledolgozom a tojásokat is. Hozzákeverem a citromhéjat, a vaníliakivonatot és a sütőporos lisztet. Habzsákból igyekszem hasonló méretű (kb. 2 centis) korongokat nyomni a sütőpapíros tepsibe (egymástól viszonylag távol, mert sütés közben terülnek/nőnek). Az előmelegített sütőben addig sütöm, míg a széleken színesedni kezdenek.
A kakaós változatból nem szoktam egész adagot sütni, így ilyenkor a sárga tészta felét a habzsákba töltöm és a maradékhoz egész egyszerűen hozzákeverek egy erős kanálnyi kakaóport. Egész adagnál persze egyszerűbb a liszttel együtt a tésztába juttatni. :)
A kisült-kihűlt tallérokat lekvárral ragasztom össze, majd olvasztott csokival díszítem.


Hozzávalók: 25 dkg puha vaj, 20 dkg porcukor, 4 egész tojás, fél citrom finomra reszelt héja (lehet több, ha valaki szereti), 1 teáskanál vaníliakivonat, 1 mokkáskanál sütőpor (vagy szódabikarbóna), 35 dkg liszt, továbbá lekvár a töltéshez és 4-5 dkg étcsokoládé a díszítéshez. A kakaós változathoz (az egész tésztamennyiséghez) további 2 púpozott evőkanál keserű kakaópor kerül.
A fotókon látható linzervirágok receptje itt.
Tovább olvasom...

2011. december 9., péntek

Panettone

Évek óta készítek panettonét az adventi időszakban, de sohasem karácsonykor, mert bár nagyon finom és szeretjük is, nekünk inkább a mi kis hagyományos magyar sütijeinkkel teljes az ünnep. Általában egy nagy panettone készül, amihez anno még egy megfelelő méretű fazekat is beszereztem, nemrég azonban kaptam papír formákat szepytől (itt is köszi!), így most azokban készítettem. Jópofa dolog ez a forma, érdemes beruházni rájuk, főleg ha ajándékba is készítünk süteményeket.


A tészta hozzávalóit, a vaj kivételével, a kenyérsütő üstjébe mérem és azzal kezdem dagasztani. Amikor összeáll a tészta, az olvasztott vajat is hozzácsorgatom apránként, és hagyom alaposan kidolgozni a tésztát, ezután duplájára kelesztem. (A gép tészta programja nekem erre nem szokott elég lenni, a nehéz vajas tészta hosszabb idő alatt kel meg.)


A megkelt tésztát deszkára borítom, majd összegyúrom az előzetesen összeállított kandírozott és szárított gyümölcsökkel. Ha egyben hagyom, akkor egy sütőpapírral bélelt kisebb fazékban szoktam sütni, most 5 darabba osztva került a kisebb papír formákba. Bárhogyan is darabolom, először letakarva, hűvös helyen hagyom duplájára kelni a tésztát, majd a tetejét kereszt alakban bemetszem és 210 °C-ra előmelegített sütőbe csúsztatom. Mérettől függően 5-10 percig sütöm ezen a hőmérsékleten, majd a hőfokot mérsékelem 170 °C-ra és készre sütöm (ezek most összesen úgy 35 percet töltöttek a sütőben). Mivel én nem szeretem, ha nagyon barnára sül a tészta teteje, amikor pirulni kezd, le szoktam takarni sütőpapírral és így a sütés végére éppen kellemes lesz a színe, de ez opcionális.


Hozzávalók: 2 dl tej, 5 tojás sárgája, 10-12 dkg cukor (ennek kb. harmada házi vaníliás cukor), csipet só, egy kisebb citrom (vagy egy fél nagyobb) reszelt héja, 50 dkg liszt, 2,5-3 dkg élesztő, 15 dkg olvasztott vaj, továbbá 20-25 dkg kandírozott és aszalt gyümölcs keverék (most mazsola, aszalt meggy, cukrozott mangó, kandírozott narancs- és citromhéj).
A recept egy régebbi karácsonyi Rama gyűjteményben szereplő receptből lett átalakítva.
Tovább olvasom...

2011. november 10., csütörtök

Málnazselés túrótorta

Néhány napja a fb oldalamra tettem fel ezt a gyors kis tortát - eredetileg nem állt szándékomban külön bejegyzést írni róla, mert hasonló már szerepel a blogon, de muszáj: nagy volt a nyomás... :D ;) Még az elmúlt hétvégén készült, amolyan hűtőtakarítós tortaként: az alapja a zsuzsi szelet kakaós-mézes lapja, ez a férjem szülinapi tortája óta várta a fagyasztóban a hasznosítást. Ezen a szokásos joghurtos-tejszínes túrókrémem volt, a tetején pedig mirelit málnából készített zselé. Finom, könnyű, az a "két szeletnél alig lehet abbahagyni"-féle. :)


Ha nem "maradékhasznosítással" készül, süssetek valamilyen lapot alá. Ez lehet piskóta vagy mézes lap, de akár kekszből is készíthettek egy sütés nélküli lapot. Én kakaós-mézes lapot használtam alulra, amit a fagyasztóból halásztam ki - kivettem a zacskóból, rácsra tettem és hagytam szobahőmérsékleten felengedni. (Nagyon hasznos ám az ilyesmi a háznál, érdemes tartani belőle... :D)
A szokásos túrókrémemet készítettem hozzá: a túrót összemixeltem a joghurttal. Cukorral - és vaníliás cukorral - édesítettem, citromhéjat reszeltem és kevés citromlevet csorgattam hozzá, majd beleforgattam az előkészített zselatint és a kemény habbá vert tejszínt. A mézes lapot tortakarikába szorítottam, rásimítottam a túrókrémet és a hűtőbe tettem dermedni.
Dermedés után a mirelit málnát a vízzel, citromlével és cukorral összeforraltam, a forralás végén hozzáadtam a vanília eszenciát, majd a tűzről levéve a duzzasztott zselatint is belekevertem. (Akit zavarnak a magok, szitán passzírozza át, majd a zselatin hozzáadása előtt forralja fel újra a gyümölcsös alapot.) Kis idő múlva a túrókrémre csorgattam a gyümölcsdarabos zselét. Hűtőben megdermesztettem. 
Mennyei! A túrókrémbe kevert gyümölcsökkel lehet turbózni a tortát, én ezekről mostanában kezdek leszokni, mert kisebbem nem szereti - a krém oké, a málnazselé még okébb, de ha a gyümölcs a krémben van, az már nem oké. :)


Hozzávalók: egy 22 cm-es kakaós-mézes lap (vagy más alap, tetszés szerint), továbbá...
...a krémhez: 50 dkg túró, 2 kis doboz (2x175 g) natúr joghurt, 12-14 dkg (6 evőkanál) cukor (kristály és vaníliás cukor vegyesen), 1 citrom reszelt héja és kevés leve, 2,5 dl habtejszín, 2 dkg zselatin+6 evőkanál víz;
...a málnazseléhez: 20 dkg mirelit málna, 1-2 teáskanál citromlé, 50 ml víz, 5-7 dkg (3 evőkanál) cukor, 1 teáskanál vanília eszencia, továbbá 5 g (1 teáskanál) zselatin 25 ml vízben duzzasztva.
Tovább olvasom...

2011. szeptember 23., péntek

Tárkonyos csirkeraguleves

Amolyan mindent bele leves, bár talán az ilyenek a legfinomabbak, ráadásul nagyon jól eltüntethetők benne azok a zöldségmaradékok, amik önmagukban már kevesek egy önálló ételhez, de egy tartalmas, ugyanakkor üde kis leveshez éppen elegek. Most belekerült az idei csípős karfiol berakásakor megmaradt néhány karfiolrózsa, mellette egy harmad doboznyi gomba és elhasználósnak minősítettem néhány zellerszárat is. Borsót a fagyasztóból tettem hozzá, abból is rendszeresen kallódik egy-egy bontott csomag, 2-3 szál répa is mindig akad a fiókban, így éppen csak a tálaláshoz szükséges citromot kellett megvásárolnom hozzá. :)) A fentiektől függetlenül bátran lehet az általunk kedvelt zöldségeket variálni benne!


A leves elkészítése a belekerülő zöldségektől függ, lényege, hogy mindent viszonylag apró méretűre kell vágni és a főzési idő figyelembe vételével kell az ételhez hozzáadni. Először tehát minden zöldséget megtisztítok és felaprítok, a húst pedig nagyon apró, 1x1 cm-es kockákra vágom. A finomra vágott hagymát kevés olaj és vaj keverékén párolni kezdem, 2-3 perc után hozzáadom a szintén finomra vágott fokhagymát is és együtt megpárolom (csak komótosan, nagy lángon hajlamos megégni). Ráteszem és fehéredésig párolom a csirkehúst, majd mehetnek bele az apró kockákra vágott répák. Néhány percnyi pirítás után a vékonyra szeletelt angol zeller és gomba kerül bele, ezután a zsenge (mirelit) zöldborsó. Kevergetve kicsit együtt párolom az egészet, végül hozzáadom a kisebb rózsákra vágott karfiolt is. Megszórom liszttel, összeforgatom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy 1-2 ujjnyira ellepje a zöldségeket (sűrűn, rövid lével az igazi). Sózom, fűszerezem és normál lángon, félig fedve addig főzöm, amíg minden puha lesz benne (forrás után csak néhány perc).
Ekkor már csak a befejezés van hátra: kevés tejszínt adok hozzá és megszórom bőségesen szárított tárkonnyal (akinek friss is a rendelkezésére áll, ne féljen használni), végül újraforrás után egy kevés tárkonyos ecettel (és ha még szükséges, sóval, borssal) ízesítem. Tálaláskor citrommal kínálom, hogy mindenki kedve szerint savanyíthassa.


Belekerült: 1 közepes méretű fehér hagyma (vagy vörös), 1-2 duci fokhagymagerezd, 1-1,5 csirkecomb (vagy egy kisebb mell), 2 nagyobb sárgarépa, 1 nagyobb fehérrépa, 2-3 szál angol zeller, 6 közepes fej csiperke, 3 maréknyi zöldborsó (mirelit, kb. 15 dkg), 3-4 nagyobb karfiolrózsa (kisebbekre vágva), 1 evőkanál vaj, 1-2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, só, őrölt bors, 1 evőkanál házi vegamix, víz, valamint a főzés végén kb. 1,5 dl tejszín, 2-3 teáskanál tárkony, kevés tárkonyos ecet, a tálaláshoz citrom.
Forrás: ha jól emlékszem, először Jade receptje (köszönöm!) volt a kiindulópont, azóta pedig a hűtő tartalma...
Tovább olvasom...

2011. szeptember 17., szombat

Segítsüti - mogyorós és mákos linzerek


Ismét akcióba lendül a Segítsüti: 27 blogger anyuka/apuka süt egy csodálatos cél, a Szemem Fénye Alapítvány két gyermekhospice házának támogatása érdekében. Az édes árverés már elkezdődött és egészen 2011. szeptember 20-án (kedden) 16:00 óráig tart. Kérek mindenkit, aki teheti, licitáljon a süteményekre.
Az árverés után nem zárul le az adománygyűjtés: most is megvásárolható lesz a sütik receptjeit összefogó Segítfüzet, illetve 21-étől néhány napig különböző ajándéktárgyakra is szert lehet majd tenni - ezekkel szintén a Szemem Fénye Alapítványt támogathatjátok.
Az akció részleteiről a Segítsüti weboldalán olvashattok.

Ebben az akcióban én is a sütisütő csapatot képviselhetem: csomagomban kétféle aprósüteményt ajánlok fel árverésre. Egyikük a sokunk gyermekkorából ismerős diósüti, mogyorós tésztából készítve és mogyorós karamellkrémmel töltve, a másik pedig (szilva)lekvárral töltött mákos linzer. 


Mogyorós karamellkrémmel töltött diósüti
A tésztához és a krémhez szükséges mogyorót 180 °C-os sütőben finoman megpirítom, majd kihűtve a szemekről a héjat lemorzsolom, eltávolítom. Ezután mindkét adagot 20-20 gramm nádcukorral finomra őrölöm.
A tésztához a száraz hozzávalókat összeszitálom, a hideg vajat elmorzsolom benne, majd a tojást is hozzáadva, gyorsan összegyúrom. Fóliába csomagolva 1-1,5 órán keresztül hűtőszekrényben pihentetem.
Ezalatt elkészítem a krémet, amihez 60 g nádcukrot karamellizálok, majd hozzáadom a 100 ml tejszínt, a vaníliamagokat és egy kevés sót. Addig forralom lassú tűzön, amíg a karamell teljesen feloldódik. A keményítőt, a tejet és a tojássárgát csomómentesre keverem. A karamellt visszahűtöm a maradék tejszínnel, hozzácsorgatom a tojásos tejet, és a darált mogyoróval együtt, kevergetve besűrítem a krémet. A tűzhelyről levéve még elkeverem benne a vajat, ezután hagyom kihűlni.
A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. Egy-egy darabka tésztával kibélelem a dióformákat (amiket lehet, de nem muszáj kivajazni), majd kb. 10 perc alatt kisütöm a süteményeket. Néhány percig hagyom a formában hűlni, ezután rácsra fordítom a linzereket. Teljes kihűtés után a krémmel összeragasztok két felet, ezután az illesztést mogyoró krokanttal díszítem.

Hozzávalók kb. 2 tucat (nagyobb) dióhoz...
...a tésztához: 50 g török mogyoró, 20 g nádcukor (1 evőkanál), 150 g liszt, 30 g porcukor, 2-3 g sütőpor (1 csapott teáskanál), 120 g hideg vaj, csipet só, 2 tojás sárgája (vagy egy egész tojás);
...a krémhez: 50 g török mogyoró, 20+60 g nádcukor, 100+25 ml habtejszín (30%), 1 vaníliarúd magjai, csipet só, 1 tojás sárgája, 10 g keményítő, 25 ml tej, 2 dkg vaj;
...a díszítéshez: mogyoró krokant (v. darált mogyoró v. olvasztott csokoládé stb. ízlés szerint).


Habos-mákos linzer
A tésztához a mákot ledarálom, hozzáadom a lisztet, porcukrot, sütőport, valamint belereszelem egy citrom héját. A száraz anyagokban elmorzsolom a hideg vajat, ezután a tojássárgával és egy kevés citromlével együtt, gyorsan összegyúrom. Fóliába csomagolva 1-1,5 órán keresztül hűtőszekrényben pihentetem.
A pihentetés után a tésztát finoman lisztezett felületen 2-3 mm vékonyra nyújtom és 3,5 cm (vagy tetszőleges) átmérőjűre kiszúrom. A kiszúrt tésztát két, sütőpapírral bélelt tepsibe osztom szét és az egyiket 170-180 °C-os sütőben addig sütöm, míg a korongok széle pirulni kezd.
Ezalatt a tojásfehérjét egy pici sóval és a citromlével együtt kemény habbá verem, majd fokozatosan adagolva hozzáadom a porcukrot és a keményítőt is. Addig verem a habot, amíg fényes lesz és csúcsot lehet húzni belőle. Ekkor habzsákba töltöm és a még nyers tésztakorongokra nyomok egy keveset belőle. Megszórom egész mákkal, majd ezt az adagot is kisütöm.
Kihűtés után egy kevés cukorral összeforralt, meleg szilvalekvárral ragasztok össze egy habos és egy hab nélküli korongot.

Hozzávalók kb. 3 tucat linzerhez...
...a tésztához:
50 g mák, 150 g liszt, 2-3 g sütőpor, 25 g porcukor, 1 citrom héja, csipet só, 140 g hideg vaj, 1 tojás sárgája, 10-20 ml citromlé;
...a habhoz: 1 tojás fehérje, csipet só, 1 teáskanál citromlé, 75 g porcukor, 5 g keményítő, néhány csipetnyi mák;
...a töltéshez: 20 g nádcukor, 150 g szilvalekvár.
Tovább olvasom...

2011. augusztus 13., szombat

Diólikőr

Diólikőr zöld dióból. Tehát nem éppen most készült, de most jött el az ideje, hogy felkerüljön a blogra. :)
A zöld diót június végén - ha jól rémlik, hagyományosan Szent Iván éjjelén - kell szedni, állítólag ekkor a legoptimálisabb a dió állapota a likőrkészítéshez. Hát nekem sikerült éppen aznap - de nem éjjel :)) - szednem a diókat. Aztán bekevertem, érleltem (elfelejtkeztem róla), majd néhány napja végre leszűrtem és befejeztem a készítését.
szepy receptje után... Köszi, puszi! :) :*


Az első fázisban (gumikesztyűt húztam és) a diókat megmostam, majd negyedekre vágtam. Egy nagy befőttesüvegbe tettem a diódarabokat, ráöntöttem az alkoholt és hozzátettem a fűszereket. Ezután az üveget lezártam, majd a konyhaablakba raktam és ott is felejtettem - időnként persze ránéztem, megrázogattam az üveget, de nem volt vele különösebb elfoglaltságom. A szép zöld szín 1-2 nap alatt szinte feketére váltott - valamikor az első héten kinyitottam az üveget és megszaglásztam a készülődő likőrt, szerintem teljesen kólaillatú volt és a színe csak erősítette ezt az érzést. :D

érlel-érlel-érlel

A második fázis elvileg négy hét elteltével következik, nálam ez csúszott néhány napot...egészen pontosan 15-öt. :D A keveréket kétszer szűrtem át - először egy durva szűrőn a nagyobb daraboktól mentesítettem, majd másodszorra már közvetlenül egy zárható italos üvegbe, egy - korábban nem használt :P - nejlonharisnyán szűrtem keresztül. Ezt a harisnyás ötletet még az egyik olvasómtól kaptam tavaly a citromos mézespálinkával kapcsolatban, ezúton is köszönöm, ennél a likőrnél is hasznosnak bizonyult! ;))
A cukorból és a vízből 1-2 percnyi forralással szirupot készítettem, kihűtöttem, majd az ízesített vodkához csorgattam. Az üveget lezártam, kissé összeráztam, végül a hűtőszekrénybe tettem további érlelés céljából. :)
Na jó, nanááá, hogy megkóstoltuk. :D Elvileg adventig (karácsonyig) illene még érni hagyni, de ez így, ahogy van, már most nagyon jó. Én korábban nem szerettem a diólikőrt: vagy öregszem (tagadhatatlan) vagy ennyire jó vagyok :))) (na jó, szepyé az érdem), de ez szerintem nagyon finom. Kellemesen dió ízű (ami remek), nem keserű, de nem is kimondottan "női" likőr lett. :)


Belekerült: 15 db zöld dió negyedelve, 5 dl vodka (40%), 3-4 cm fahéjrúd, 6-7 cm vaníliarúd felhasítva (egy nagyobb rúd fele), 3 szem szegfűszeg, 5 szem szegfűbors (mozsárban megroppantva), 5 egész zöld kardamom (mozsárban kissé megtörve), 1 nagyobb citrom héja vékonyan hámozva (a fehér rész nélkül), továbbá 1 dl vízből és 15 dkg cukorból készült szirup.
Tovább olvasom...

2011. július 5., kedd

Ribizlis túrókrémmel töltött mákos piskótatekercs

Szerintem ez a leghosszabb című bejegyzés a blogon. :P
Nagyon finom desszert, némi maradék túró elsüllyesztésére, mák- és ribizlirajongóknak. A recept nem jött volna létre, ha nem látom meg ezt a fotót. Az enyém persze véletlenül sem lett ilyen, még szerencse, hogy nem akartam szépségversenyre nevezni. :)


A sütőt előmelegítettem 170-180 °C-ra, a mákot ledaráltam. A piskótához a tojásokat szétválasztottam, majd a fehérjéket kemény habbá vertem egy pici sóval és egy evőkanálnyi citromlével. Ezután a sárgákat habosítottam ki először a porcukorral, azután a liszttel, végül beledolgoztam egy kevés vanília eszenciát is. Egy kézi habverővel, 3-4 részletben, beleforgattam a tojáshabot a sárgás tésztába, végül az utolsó adag habbal a mákot is belekevertem. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát és az előmelegített sütőben, 10-12 perc alatt megsütöttem (nem szabad kiszárítani). Rácsra téve hagytam kihűlni (én nem szoktam ilyenkor feltekerni a tésztát, de aki igen, csak nyugodtan).


Amíg a tészta hűlt, a szokásos joghurtos túrókrémet készítettem el. Ehhez a túrót a joghurttal és a cukorral pépesítettem (botmixer), belekevertem a citrom reszelt héját és egy evőkanálnyi citromlevet is. A tejszínt habbá vertem a cukorral és a zselatin fix felével, majd a zselatin másik felét elkevertem a túrókrémben, végül az egészet összeforgattam.
A tésztát megkentem friss ribizlizselével, rásimítottam a túrókrémet, megszórtam ribizliszemekkel, végül feltekertem. A tekercset alufóliába (szuper a folpack is) csomagolva hűtőszekrénybe tettem. Két órája volt pihenni (de ha egy éjszakát áll így, sem baj), ezután porcukorszórás és szeletelés, végül jóízű falatozás lett a sorsa.


Hozzávalók egy nagy sütőtepsihez...
...a mákos piskótához:
6 tojás fehérje, pici só, 1 evőkanál citromlé, továbbá 6 tojás sárgája, 6 evőkanál porcukor, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál mák ledarálva, kevés vanília eszencia;
...a túrókrémhez: 25 dkg túró, 15 dkg joghurt, 4 evőkanál házi vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 1 evőkanál citromlé, valamint 1,5 dl tejszín, 1,5 evőkanál házi vaníliás cukor, 1 zselatin fix;
...továbbá: 15 dkg ribizlizselé a piskóta megkenéséhez, 10-12 fürt ribizli a krémhez, porcukor a szóráshoz, esetleg további ribizli a díszítéshez.
Tovább olvasom...

2011. május 11., szerda

Epres túrótorta

Gyereknévnapot tartottunk, most éppen barátainkkal - az övéknek is most van, a mieinknek is, ilyenkor összedobjuk, amink van. :) Mi készültünk a desszerttel, de mivel előző nap pecázni voltunk, így nem sok időm maradt a munkára. Azt használtam, ami itthon volt, így született meg ez az egyszerű, ugyanakkor nagyon finom torta, némi eperrel, nagyon könnyű túrókrémmel - két szeletnél csak azért álltunk meg a vacsora után, mert hát ugye vigyázunk a vonalainkra. :D


Alapnak egy gyors kakaós piskótát sütöttem, amihez a tésztát kétszeres mennyiségű fehérjével készítettem. (Ilyen piskótát akkor szoktam sütni, amikor könnyű, lágyabb krém kerül a süteménybe, mert így egy nagyon puha tésztát kapok, amin szeleteléskor a kés gond nélkül átsiklik, én pedig véletlenül sem trancsírozom szét a süteményt.) 
Amíg a piskóta hűlt, elkészítettem a túrókrémet: a túrót összeturmixoltam a joghurttal és a vaníliás cukorral. Összeforgattam a citromhéjjal és a kemény habbá vert tejszínnel, végül belekevertem az előkészített zselatint is. (A zselatint elkeverem a hideg vízzel, miután megduzzadt, addig melegítem, amíg teljesen felolvad a zselatin, ezután hagyom visszahűlni - de nem megdermedni.) Mialatt a krémet készítettem, a tűzhelyen, eperből, vaníliás cukorból, kevés citromléből és a zselésítőből néhány perc alatt lekvárt főztem.
A kihűlt piskótát két lapra vágtam, az egyiket egy tányérra helyeztem, körben 0,5-1 cm-es hézagot hagyva köré igazítottam a tortakeretet és rásimítottam a fele túrókrémet úgy, hogy a krémet kicsit felhúztam a keretre, így körben egy kis peremet képezett. Erre került a kihűlt lekvár, amit befedtem a maradék krémmel. (Az eperréteget jó lett volna külön dermeszteni, de este már nem sok kedvem volt hozzá, így próbáltam annyira óvatosan rákanalazni a túrókrémet, hogy ne keveredjenek a rétegek.) A krémet elsimítottam, a tetejére helyeztem a másik piskótalapot és a hűtőszekrénybe tettem dermedni.
Másnap, utaztatás előtt cukorral ízesített tejszínt vertem keményre, amit jobb híján kevés zselatinnal fixáltam. A habbal körbekentem a tortakarikától megfosztott tortát és a tetejére két nagy maroknyi friss epret ültettem. Tálalásig nem árt hűtőszekrényben tartani... Remek darab, (többszöri) ismétlést kíván. :)


Hozzávalók (kb. 20 cm átmérőjű formában készítve)...
...a piskótakarikához:
2 tojás sárgája, 4 evőkanál vaníliás cukor, 2 evőkanál forró víz, 1 evőkanál holland kakaópor, 1 evőkanál étkezési keményítő, 2 evőkanál liszt, 4 tojás fehérje, pici só;
...a túrókrémhez: 50 dkg túró, 2 kis doboz joghurt (nálam éppen 140+175 g, de bármelyik jó duplázva is), 15 dkg vaníliás cukor (vagy ízlés szerint), 1 citrom reszelt héja, 2,5 dl habtejszín, 2 dkg zselatin+6 evőkanál víz;
...az eperlekvárhoz: 20-25 dkg eper (nálam mirelit), 3 púpozott evőkanál vaníliás cukor, fél citrom leve, 5 g dzsemfix szuper;
...a hab-bevonathoz: 3,5 dl habtejszín, 3 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 1 dkg zselatin+3 evőkanál víz (vagy zselatin fix/habfixáló);
...díszítés: 20-25 dkg eper.
Tovább olvasom...

2011. április 5., kedd

Csirkemell - brokkolival és gombával rakva

Tegnap egyszerű és finom zöldséges receptre vágytam, amiben el lehet sütni a maradék márványsajtot és egy kis csirkehúst is. Ez lett belőle, és még milyen jó lett! Bár az egyszerűségét a leírás alapján talán megkérdőjelezitek, de valóban az. :))


A brokkolit lobogva forró húslevesben néhány perc alatt előfőztem - én mirelitet használtam, de frissből is készíthető természetesen, azt megtisztítva, rózsáira szedve kell a levesbe ereszteni. Az előfőzött brokkolit leszűrtem, majd kézmelegre hűtve nagyon apróra daraboltam és egy kivajazott sütőtálba simítottam, a tetejére kevés borsot őröltem.
Amíg a brokkoli főtt és hűlt, megtisztítottam és felaprítottam a gombát és a póréhagymát, valamint a csirkemellet is felszeleteltem. A hússzeleteket enyhén sóztam, borsoztam, majd kevés olajon mindkét oldalukon előpirítottam. A tálba a brokkolira fektettem a szeleteket. A hússütő serpenyőben visszamaradt zsiradékon pirítani kezdtem a hagymát, majd hozzáadtam a gombát és kevés vajat is tettem mellé. Csipetnyi kakukkfűvel kísértetve finoman megpirítottam a gombát, a sütés végén sóztam, borsoztam, majd a hússzeletekre rétegeztem. A serpenyőbe (még mindig ugyanabba) tejszínt öntöttem, felforraltam, belemorzsoltam a márványsajtot, megborsoztam és a sajt olvadásáig rotyogtattam, végül citromlével ízesítettem (keményítővel lehet sűríteni, aki kívánja). Ezt a mártást az előkészített brokkolis-gombás húsra csorgattam, majd előmelegített sütőbe toltam a tálat és 180 °C-on kissé megpirítottam.
Akinek így "sovány" az étel, tálalhatja pl. tésztával, nekem tökéletes volt magában is. :)


Hozzávalók: 1-1,5 l húsleves (ha nincs, akkor vízből és leveskockából), 45 dkg brokkoli (mirelit), egy kisebb csirkemell (vagy 4-6 szelet), 40 dkg gomba (csiperke), 8-10 cm póréhagyma, 1,5-2 dl tejszín, 10-15 dkg márványsajt, 1 citrom leve, 1-2 evőkanál olaj, 4-5 dkg vaj (ezzel vékonyan kikenhető a tál, a maradék megy a gombához), kevés kakukkfű, só, bors.
Tovább olvasom...

2011. március 8., kedd

Túrós szelet

Régebben nagyon szerettem a túrótortát, de aztán néhány negatív cukrászdai élmény sikeresen feledtette velem ezt az ízvilágot. A napokban eszembe jutott, így egy hasonló ízű süteményt készítettem a hétvégi családi partihoz. Nem bántam meg: a végeredmény egy csodafinom, könnyű, túrókrémes szelet lett. Teszteljétek!


A sütemény alapja egy piskótalap - én most egyszerű, puha "kanalas" piskótát készítettem hozzá, de ez ízlésfüggő. A sütéshez a kapcsos tepsimet (kb. 25x35 cm) használtam, ebben is hűtöttem ki a lapot, végül a sütit ebben rétegeztem.
Amíg a lap hűlt, a krémet készítettem el. Ehhez a zselatint először beáztattam vízbe, majd miután megduzzadt, olvadásig (azaz nem forrásig) melegítettem. Ezután félretettem és a túrót alaposan eldolgoztam (mixer) a joghurttal, lágy vajjal, reszelt citromhéjjal és egy kevés citromlével, valamint édesítettem. A tejszínt egy kevés cukorral kemény habbá vertem - a habosítás vége felé belecsorgattam az olvadt, már hűvös zselatint is. A tejszínt és a túrókrémet összedolgoztam és a piskótalapra simítottam. Ezután hűtőben hagytam néhány óra alatt alaposan megdermedni.
A tetejére gyümölcszselét készítettem, mint ennél a tortánál. Langyosra hűtve, két lépésben dermesztettem a túrókrémre.


Belekerült...
...a piskótába:
6 tojás szétválasztva, 6 evőkanál házi vaníliás cukor, 6 evőkanál liszt;
...a túrókrémbe: 75 dkg tehéntúró, 1 citrom reszelt héja és 1-2 evőkanál citromlé, 10 dkg puha vaj, 2 pohár natúr joghurt (2x140 g), 8 evőkanál házi vaníliás cukor (vagy ízlés szerint), valamint 4 dl tejszín, 2 evőkanál cukor, továbbá 20 g zselatin kb. 10 evőkanál vízben oldva;
...a gyümölcszselébe: 55-60 dkg vegyes piros gyümölcs (fekete szeder, piros ribizli, eper és málna került bele), 3 dl víz, 8 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 15 g zselatin+5 evőkanál víz.
Tovább olvasom...