A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tejszín. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 11., hétfő

Epres-vaníliás rakott piskóta

Gyerekkoromban bolti pudingporból készítettem és ez volt a rakott ~, pudingos ~ vagy épp krémes piskóta. Mikor melyik.
Ma többnyire főzött krémmel készítem, de ha a lányaimat kérdezem, szerintük bolti pudinggal pont olyan jó, mint házival. Ha lusta vagyok vagy épp nincs itthon tojás, akkor szerintem is. ;) Most éppen eperrel rétegeztem, amíg még lehet szedni a kertből, aztán jöhet majd a váltás: meggy, málna, szeder, ribizli, barack...mikor mi, kinek mi. :)


Nincs igazán pontos recept hozzá: főzök egy adag (sűrűbb) vaníliakrémet és rétegezem azzal, amivel szeretném vagy amire lehetőségem van. Általában 1 liter tejet használok el, ebből egy keveset (1-2 dl) kiveszek a piskóta locsolgatásához, a többséget pedig egy rúd vaníliával tűzre teszem. Forrásig melegítem, majd a tűzről levéve, fedővel lefedve, legalább fél órán keresztül pihenni hagyom. Lehet egy napig is, csak akkor kerüljön be a hűtőbe is. ;)
A tojásokat a cukorral és a keményítővel kikeverem. A tejet felmelegítem (előtte vagy utána kiveszem belőle a vaníliarudat) és folyamatos kevergetés mellett hozzácsorgatom a tojásos keveréket. Kevergetve besűrítem, majd hűlni hagyom.
Amikor a krém már langyos, egy felfújtas tálba sorakoztatok egy réteg babapiskótát, amit kevés rumaromával ízesített tejjel (18+ esetben rummal) csorgatok meg. Erre jön egy réteg vaníliakrém, majd az eper. Ismét piskóta, rumos tej, vanília, eper...amíg tart a krém. A tetejét egy réteg krémmel zárom és már mehet is a hűtőbe. Ha van ideje összeérni, az remek, ha nincs, akkor elég, ha lehűl. :)
Tálalás előtt tejszínhabot pakolok a tetejére - én fixálni szoktam arra az esetre, ha maradna a desszertből (marad is, ha csak nincs vendégség), a legvégén pedig néhány szem gyümölcs is kerülhet rá díszítésnek. Vagy csak azért, mert jó. :)


Hozzávalók...
...a vaníliakrémhez:
8-9 dl tej (egy része lehet tejszín, jót tesz neki), 1 vaníliarúd, 4 egész tojás (én nem szoktam szétválasztani, mert így is mindig tele a fagyasztóm fehérjével, de aki tart tőle, használja csak a sárgáját), 4 evőkanál keményítő, 15 dkg cukor;
...a rétegezéshez: 1-2 dl tej, kevés rum vagy rumaroma, 15-20 dkg babapiskóta*, eper ízlés szerint, továbbá legalább 2,5 dl tejszínből (30%) és 2 teáskanál cukorból vert tejszínhab (fél csomag zselatin fixszel fixálom).
*Lehet helyette házi piskótát (kockákra vágva) vagy lekvárral megkent piskótatekercs-szeleteket is használni, de ezzel én ritkán foglalkozom, mert ebben a desszertben pont az a jó, hogy nem kell sütni és gyorsan megvan. :)
Tovább olvasom...

2012. május 26., szombat

Rebarbarafagyi

Még a múltkori rebarbara(be)vásárlás alkalmával készítettem fagyit is - főzött alappal, lágyra, gyerekbarát ízűre. :)


A rebarbarát a kétféle cukorral, kevés sóval, vízzel és a gyömbérrel fedő alatt megpároltam. Amikor már puha volt, hozzáadtam a tej felét és a tűzről levéve alaposan összeturmixoltam.
A tojássárgát kikevertem még egy kevés cukorral* és a keményítővel, majd belekevertem a maradék tejet is. Hozzáadtam a rebarbarás keveréket és a tűzre visszatéve besűrítettem. Mielőtt félrehúztam a tűzről, elkevertem benne egy kevés fahéjat, ezután hagytam kihűlni és a hűtőbe téve néhány órán át pihentettem.
Pihentetés után összeforgattam a félkeményre vert tejszínnel és géppel kifagyasztattam.


Hozzávalók: 200-250 g rebarbara, icipici só, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 evőkanál kristálycukor, 10 g reszelt gyömbér, 2 evőkanál víz, 1+1 dl tej, 2 tojás sárgája, ízlés szerint* további 1-2 evőkanál cukor, 1 teáskanál keményítő, fél teáskanál fahéj, 2 dl félkeményre vert tejszínhab.
*A sárgákhoz adott cukor mennyiségének megállapításához érdemes megkóstolni a párolt rebarbarát, és ahhoz igazítani.
Tovább olvasom...

2012. május 17., csütörtök

Rebarbarás pite

Gyerkőcöm névnapjára készült - meglepett, hogy pitét kért, ráadásul rebarbarásat, de nem lehet okom panaszra, mert végül jóízűen megevett belőle néhány izmos szeletet. :)


Az omlós tésztához a lisztet, porcukrot, sót és fahéjat késes robotgépbe mértem, hozzáadtam a hideg vajat és morzsásra dolgoztattam a géppel. Ekkor beleütöttem egy tojás sárgáját és 1-2 evőkanál hideg vizet csorgattam hozzá - annyit, amennyivel rövid idő alatt összeállt a tészta. Gombócot formáltam, folpackba tekertem és egy órára behűtöttem. Amíg a tészta pihent, a rebarbarát megtisztítottam, feldaraboltam és egy pici víz, valamint a cukor kíséretében megpároltam.
A sütőt bekapcsoltam 200-210 °C-ra. A tésztát kivettem a hűtőből, kinyújtottam és kibéleltem vele a piteformát. Megszurkáltam villával a tésztát és bedugtam a fagyasztóba, amíg előmelegedett a sütő. Előkészítettem a vaníliasodót is: a tojást a cukorral, liszttel és vaníliakivonattal csomómentesen elkevertem, majd tejszínnel hígítottam.


A fagyasztóból kivett tésztára alufóliát simítottam, kb. 12-13 perc alatt vakra sütöttem, majd kivettem a fóliát és tovább sütöttem 3-4 percig. Ezután belesimítottam a párolt rebarbarát, ráöntöttem a sodót és a sütőbe visszatéve addig sütöttem, míg a sodó felszíne éppen megszilárdult (bő 10 perc). Ekkor cukorral és fahéjjal elkevert, olvasztott vajba forgatott zabpehellyel szórtam meg a tetejét és 15 perc alatt készre, pirulósra sütöttem. Langyosan a legfinomabb.


Hozzávalók...
...az omlós tésztához:
180 g liszt, 30 g porcukor, 1 teáskanál őrölt fahéj (3 g), pici só, 80 g hideg vaj, 1 tojássárgája, 1-2 evőkanál hideg víz;
...a töltelékhez: 500 g zöld rebarbara, 2 dkg házi vaníliás és 5-8 dkg nádcukor (ízléstől függően);
...a sodóhoz: 2 tojás, 1 evőkanál vanília kivonat, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejszín;
...a tetejére: 4 dkg vaj, 4 dkg nádcukor, 5-6 dkg zabpehely, 1/2 teáskanál őrölt fahéj.
Tovább olvasom...

2012. május 15., kedd

Göngyölt hús

Ezeket a fotókat sem most lőttem - jó két hónapja várják, hogy felkerüljenek. Valójában lenne szezonális recept is, ami jöhetne, de a kora őszi idő adott egy pofont a "fotós vénámnak" :D, így abból gazdálkodom pillanatnyilag, ami van. Hát ez van. :)
Szóval göngyölt hús - alaprecept. Melegen körettel és hidegtálon ugyanolyan finom, így vendégeknek akár előre is elkészíthető. Ez itt két klasszikus darab: májas és gombás töltelékkel. Sok töltelékkel, mert úgy az igazi. :)


Elsőként a töltelékeket készítem el. 
A májas változatnál a zsemléket vízbe áztatom, megvárom, míg megdagadnak, majd kinyomkodom a víztől és összemorzsolom. Míg a zsemlék áznak, kevés olajon megpárolom az apróra vágott vöröshagymát. A zsemlékhez hozzáütöm a tojásokat, sózom és borsozom, hozzászórom a szárított majoránnát, majd beleteszem a párolt hagymát és a tisztított májat. (A máj előkészítésénél a fele mennyiséget pépesítem, a másik felét pedig darabokra vágom.) Az egész tölteléket összedolgozom egy villával, ha túl hígnak bizonyulna, akkor kevés zsemlemorzsát adok még hozzá. 
A gombás töltelékhez az apróra vágott hagymát megpárolom, majd ráteszem a tisztított és vékony szeletekre vágott gombát. Finoman lepirítom, sózom és borsozom, majd megszórom liszttel és felöntöm a tejszínnel. Elkeverem (szinte azonnal besűrűsödik) és egy csokor apróra vágott petrezselymet szórok rá.
A hússzeleteket enyhén klopfolom, finoman megsózom és a töltelékkel feltekerem. Zsírral vékonyan kikent tepsibe sorakoztatom a tekercseket, a tetejükre borsot őrölök és olvasztott zsírt csorgatok rájuk. A tepsit lefedem (fedő híján alufóliával), majd 180-190 °C-os sütőben megsütöm a húrokat. A végén a fóliát levéve kicsit megpirítom a tetejüket.


Hozzávalók...
...a májas tekercshez:
6-8 szelet hús (karaj, pulykamell...), 1 kisebb fej vöröshagyma, kevés olaj, fél kg csirkemáj, só, bors, 2 teáskanál szárított majoránna, 2 zsemle, 3 nagy tojás, szükség esetén 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, kevés zsír;
...a gombás tekercshez: 4-6 szelet hús (karaj, pulykamell...), 1 kisebb fej vöröshagyma, kevés olaj, fél kg csiperke, só, bors, ~1 evőkanál liszt, ~1 dl tejszín, egy csomó petrezselyemzöld, kevés zsír.
Tovább olvasom...

2012. május 12., szombat

Rebarbaraleves

Néhány hete nagylányom közölte, hogy ő nem tortát, hanem rebarbarás pitét szeretne névnapjára. Persze a tavalyi rebarbarakészlet már elapadt és sehol nem sikerült felhajtanom frisset - míg végül az utolsó pillanatban egymás után két helyen is kaptam. Ennek eredményeképpen a napokban többféle rebarbarás ételt is készítettem, ezek egyike ez a leves.


A rebarbarát nagyobb darabokra vágtam, felöntöttem vízzel, fahéjat és házi vaníliás cukrot adtam hozzá, majd lassú tűzön puhára főztem. Ekkor - a tűzről levéve - kivettem a fahéjdarabot az edényből és a rebarbarát botmixerrel pépesítettem. A tejszínt elkevertem a keményítővel, hozzácsorgattam a péphez, leheletnyi sót szórtam hozzá, majd cukorral és kevés gyömbérrel ízesítettem. A tűzre visszatéve forrásig főztem.
Alaposan behűtve, ízlés szerint eperdarabokkal, cukrozott mandulával és zabpehellyel, tejszínhabbal tálaltam.


Hozzávaló 3-4 adaghoz: 35 dkg rebarbara, 4-5 dl víz, 1 evőkanál házi vaníliás cukor, 3 cm fahéjrúd, 2 dl tejszín (30%), 2 csapott teáskanál étkezési keményítő*, pici só, ízlés szerint friss vagy őrölt gyömbér, ízlés szerint további 1-2 evőkanál cukor.
Levesbetét lehet - ízlés szerinti mennyiségben és összetételben - pl. eper, tejszínhab, cukrozott fahéjas mandula zabpehellyel... *Keményítő nem feltétlenül szükséges bele, a leves sűrűségétől függ.
Tovább olvasom...

2012. május 11., péntek

Joghurthab

A joghurthab az egyik legegyszerűbb desszert - ráadásul finom is. Régebben a készen kapható változatát is szerettem, ma már nehéz belőle igazán jót találni, így inkább magam készítem el, ha kedvem támad hozzá.


Kevés munkával, gyorsan elkészülő desszert, csak az előkészítése hosszadalmas: a joghurtot sűrű szövésű szitába vagy szövetbe teszem és hagyom, hogy a savó nagyjából egy óra alatt kicsepegjen belőle. A behűtött tejszínt elkezdem felverni - amikor félig felverődött, beleszórom a porcukrot és a zselatin fixet, és együtt keményre verem. A felvert habot összeforgatom a joghurttal és már kész is.
Innentől tetszőlegesen tovább variálható: a fotón látható málnás pohárdesszertbe 2-3 evőkanál málnakrémet kevertem - aki szereti a homogenitást, dolgozza jobban össze. Rétegezhető sűrű lekvárral, dzsemmel is, ekkor a gyümölcsréteg kerül a pohárban alulra és a joghurthabbal zárjuk le, illetve az ízesített hab piskótába is tölthető, nálunk nyáron nagy kedvenc az ilyen könnyű, gyors torta.


Hűtőszekrényben érdemes hűteni néhány órán keresztül tálalás előtt, így pl. klassz desszert lehet belőle akár népesebb vendégseregnek is.


Hozzávalók 2-3 adaghoz: 1 kis pohár (175 g) natúr joghurt lecsepegtetve, kb. 1,5 dl tejszín, 1 csapott evőkanál porcukor, 1/3 csomag (6-7 g) Zselatin fix.
Tovább olvasom...

2012. május 5., szombat

Kókuszos csokifagyi

Ez a fagyi házon belül csak mikifagyi vagy nyuszifagyi néven fut, a név alapján egyből levágható, hogy miért. :D A recept voltaképpen a csokifagyim átdolgozása: csokifigurákból :) és kókusztejből készül.


A kókusztejbe beletördelem a csokit, hozzámérem a kakaóport és időnként megkeverve, lassú tűzön felforralom. A tojások sárgáját a cukorral és a keményítővel kikeverem, hozzáadok egy picurka sót és a rumaromát, végül a tejszín egyharmadával felhígítom. A maradék tejszínnel visszahűtöm a csokis kókusztejet, majd állandó keverés mellett hozzáöntöm a tojásos keveréket, és forráspontig melegítem, addigra lágyabb puding állaga lesz. Kihűtve hűtőszekrénybe teszem, ahol egy éjszakát pihen, mielőtt a fagylaltgépbe kerül.
A fagyasztás legvégén kókuszpehellyel elkevert reszelt csokoládét szórok bele, hagyom, hogy a gép 1-2 fordulattal belekeverje a fagylaltba ezeket és csak azután szedem dobozba a kész fagyit. Tálalásig fagyasztóban tartom.


Hozzávalók: 10 dkg csokoládé (húsvéti/karácsonyi maradék tejcsoki figurák - csoki és nem tejbevonó!), 1 erős evőkanál Holland kakaópor, 4 dl kókusztej, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál vaníliás cukor, 3 evőkanál kristálycukor, 1 púpozott teáskanál (6-8 g) étkezési keményítő, picurka só, 1-2 mokkáskanál rumaroma, 2 dl tejszín, továbbá 2-3 dkg reszelt étcsokoládé és egy kisebb maroknyi kókuszpehely.
Tovább olvasom...

2012. április 2., hétfő

Tojáslikőr

A tegnapi csokoládé likőr mellett ez is egy gyorsan elkészülő itallehetőség az ünnepre. Persze, mint minden likőrnek, ennek sem árt néhány napot hagyni, hogy összeérjenek az ízei, de ezzel együtt is van még esély elkészíteni a locsolók (és locsoltak) kedvéért. A tojáslikőr nekem személy szerint nem annyira barátom, de itt is érvényes a többnyire helytálló megállapítás: a házi változat finomabb, mint a boltiak. Érdemes hát megpróbálkozni vele - de csak óvatosan, mert a végén még rákap az ember. :)


A tejet a tejszín felével és a felhasított vaníliarúddal, valamint 10 dkg cukorral tűzre teszem melegedni. A tojások sárgáját kikeverem a maradék nádcukorral és a tejszín másik felével. Amikor a vaníliás tej felforr, 1-2 merőkanálnyit a tojásos cukorhoz szedek belőle (keverni, keverni, keverni), majd ezt az elegyet visszacsorgatom a maradék forró tejbe. Folyamatos kevergetés mellett, lassú tűzön besűrítem.
A tűzről levéve, időnként átkeverve hagyom kihűlni az alapot, végül az alkohollal elegyítem. Az italt sűrű szűrőn át üvegbe töltöm, hűtőszekrényben tárolom. Tálalás előtt kicsit felrázom és csak ezután töltöm poharakba.


Hozzávalók 6-7 dl-hez:
2 dl zsíros tej (3,5%), 2 dl tejszín (30%), 1 vaníliarúd, 13-14 dkg barna nádcukor, 4 tojássárgája (ha lehet házi, szép sárga), 2 dl vodka, 0,5 dl fehér rum (vagy összesen 2-2,5 dl vodka - ízlés szerint).


Hopsz, ugye nem felejtettétek el, hogy szerdán Kifőztük az újságárusoknál?! Talán még emlékeztek rá, 2010-ben húsvét előtt debütált az első szám és most, két évvel később már nyomtatásban is megjelennek a csapat húsvéti receptjei a Népszabadság mellékleteként! :) Az áprilisi számban is nyerő a csoki-tojás likőrduó, szerdán azokat a recepteket sem lesz késő még kipróbálni! ;)
Tovább olvasom...

2012. április 1., vasárnap

Csokoládé likőr

Rapid likőr, az utolsó pillanatokra. :)


A tejes/tejszínes likőrök általában nem igényelnek annyi érlelési időt, mint -mentes társaik, így kínálás előtt néhány nappal is elég elkészíteni őket. Tehát nekem, aki sikeresen lemaradtam idén a húsvéti italok elkészítéséről, éppen kapóra jönnek most ezek a változatok. Csokilikőrt sokszor készítettem már, anno a kanállal is alig "iható" :D változattól indultam, mostanra eljutottam a selymesen-krémesen folyékonyig, szóval a pon'jóig. Íme.


A tejet, tejszínt, cukrot és darabokra tört étcsokit egy edénybe teszem és lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett, forrásig melegítem. (A csoki időnként nem éppen úgy akar olvadni, mint azt szeretném, ilyenkor botmixerrel vagy kézi habverővel segítek azon, hogy teljesen homogén legyen az állaga.) 
A tűzről lehúzom, hűlni hagyom - közben néha átkeverem, és amikor már csak langyos, hozzáadom a vanília eszenciát is. Teljesen kihűlt állapotban keverem bele az alkohol(oka)t, majd az italt átszűröm és üvegbe töltve teszem hűtőszekrénybe. Kínálás előtt kissé felrázom és csak ezután töltöm poharakba.


Hozzávalók kb. 7-8 dl-hez: 2,5 dl zsíros tej (3,5%), 2 dl tejszín (30%), 10 dkg étcsokoládé (86% vagy 70% fölötti), 15-17 dkg nádcukor, 1 evőkanál vanília eszencia, 0,5 dl barna rum, 1,5 dl vodka (vagy a rum helyett is vodka - mennyisége ízlés szerint növelhető).
Töltsétek le a Kifőztük áprilisi számát vagy vegyétek meg nyomtatásban a Népszabadság mellékleteként - az ital fejezetben Moha csokilikőrjével találkozhattok! :)
Tovább olvasom...

2012. március 15., csütörtök

Finomfőzelék

Ha már a főzésre nem igazán jut időm, legalább előhalászok néhány korábban készült fotót a gépről. :P Így a minap megtalált és közzétett, tavasz(nyár)váró szederleves után most jön egy újabb színes étel, a finomfőzelék. Menzai múltját nem ecsetelném, éppen elég annyi, hogy kábé 2 hete nyaggatni kezdett a nagylányom, hogy ő bizony finomfőzeléket szeretne enni. Először azt hittem, rosszul hallok, de meggyőzött, hogy tényleg azt szeretné, amiről én gondolom, hogy szeretné és amit úgy egyébként - tudtommal - nem is szeret. Ki érti ezt? Mindegy, elkészült életem talán harmadik finomfőzeléke és mivel megette, sőt anyuköszönömszépenfinomvolt, hát jöjjön a recept is.


A sárgarépát és a karalábét megtisztítottam, majd apróra kockáztam. Egy edényben az olajat felforrósítottam, beletettem a répakockákat és néhány percig pirítottam, pároltam. Hozzáadtam a karalábét is és ezzel együtt tovább pároltam. Újabb néhány perc elteltével rászórtam a fagyott borsót, összeforgattam és egészen addig hagytam együtt párolódni, míg a fagyott borsószemek felmelegedtek. Ekkor rászórtam a lisztet és összeforgattam a zöldségekkel. Felöntöttem a vízzel, elkevertem, majd hozzáadtam a tejet is. 
Sóztam, borsoztam és addig főztem, míg a zöldségek megpuhultak (ideje függ mérettől, a zöldségek zsengeségétől...). A végén tejszínt csorgattam bele, ízlés szerint édesítettem (1-2 evőkanál cukorral), és újraforrásig melegítettem. Ha szükséges, a főzés végén még egy kis keményítővel lehet sűríteni, illetve aki szereti, petrezselyemmel is kiegészítheti az ízét.
Tükörtojással nekünk felnőtteknek is finom volt. :)


Hozzávalók: 3 nagyobb sárgarépa, 2 kisebb karalábé, egy csomag (450 g) mirelit zöldborsó, 2 evőkanál olaj, 3 nagyobb evőkanál liszt, 2 dl víz, 4-5 dl tej, 2 dl tejszín (vagy helyette is tej), só, bors, kevés cukor.
Tovább olvasom...

2012. március 11., vasárnap

Gesztenyés és krémes, ostyaképes torta

Már 2 hete hallgatok, okkal: letelt a kismamaság és szokom az új rendszert. :P :)) Munka után nem sok időm jut a főzésre, így csak gyors, egyszerű ételek kerülnek az asztalra - eddig abban reménykedtem, hogy majd hétvégenként kicsit többet tudok ráfordítani, de közben rá kellett jönnöm, hogy lassan itt a tavasz, indulnak a kerti munkák is és bár kertünk éppen nem sok, azért lesz vele teendő. Szóval továbbra sem ígérhetek több csipetet, de egy csipet idő talán mindig jut majd a blogra is. ;P
Amit most hoztam, az egy tortácska: leánykám betöltötte a hatot, az ő kérésére készült ebben a formában. Voltaképpen semmi új nincsen benne, a múltkori gesztenyés krémest szerette volna tortásítva, így azt a receptet dolgoztam át. Ami miatt mégis hozom és mutatom, az a borítás - ezzel a darabbal debütált ugyanis az ostyalapos torta csipetnyi konyhámban. :)


A receptet most hanyagolom is, nagyjából úgy készült, mint süteményként, csak 22-es tortaformában, módosított arányokkal (aki meg szeretné sütni, az elkészítés menetét megtalálja az eredeti receptnél, a torta hozzávalóit pedig beírom itt a bejegyzés végén). Összeállítása tortakeret segítségével történt: a gesztenyés piskótát két lapba vágtam, az egyiket tortatálra helyeztem és szorosan köré igazítottam a keretet. Erre simítottam a sárga krémet (ezután hűtőben hagytam dermedni), majd a gesztenyereszelék és az olvasztott zselatinnal fixált tejszínhab következtek. A tetejére helyeztem a másik fél gesztenyés piskótalapot, amit vékonyan tejszínhabbal húztam át, majd mehetett a frigóba. Dermesztés után kivágtam a keretből és ezután került fel az ostyalap.


Az ostyás tortákról Vikvi blogján találtam nemrégiben információkat, ezúton is köszönöm a leírást! :) Mindaddig fogalmam sem volt róla, hogy zselé fölé és alá kell az ostyalapot helyezni... :D Az ostyát cukrászdában vásároltam, 20 cm átmérőjű, gondolom ez a standard méret, illetve létezik még szögletes formában is. Szerintem érdemes a tortát csak kicsivel (1-2 cm) nagyobbra méretezni, mert díszítés után így mutat igazán jól - de ez ízlés kérdése.


Az ostya felrakásának lényege, hogy zselét kell hidegen (de legalábbis nem forrón) az alapra (esetemben tehát a vékony tejszínrétegre) simítani, erre ráhelyezni az ostyát, majd még egy réteg zselével kell lezárni. A zseléhez én por zselatint használtam, amit vízben duzzasztottam, majd olvadásig melegítettem és hűlni hagytam. Mivel a torta be volt hűtve, amint a zselatin langyosra hűlt, már fel is kentem az alapra - így is szinte azonnal megdermedt. Rásimítottam az ostyát, hagytam 1-2 percig, majd felülről is lekentem. Én szilikonos ecsetet használtam és mivel eléggé sűrűre készítettem, nem sajnáltam róla a zselatint, így nem folyt meg a festék sem és szerintem szép egyenletes lett a felülete - elsőre sokkal rosszabbra számítottam. :) A natúr zselatinnal felrakott ostya viszont szerintem bűn rossz, vékonyabb zselatinréteg esetében lehet, hogy elviselhetőbb, de így én nem ettem meg.
Az ostyalap szélét fixált tejszínhabbal "díszítettem" és a torta oldalát is ezzel húztam át vékonyan.


Hozzávalók (22 cm-es torta)...
...a gesztenyés piskótához:
3 L méretű tojás szétválasztva, 15 dkg cukor, 22 dkg natúr gesztenye, 8 dkg liszt*, 1/2 mokkáskanál sütőpor, pici só;
...a vaníliakrémhez: 6 dl tej, 1 vaníliarúd magjai, ~10 dkg rétesliszt**, 4 L méretű tojás, 15 dkg cukor, 1-2 teáskanál vaníliaeszencia (elhagyható, de kóstolásnál nekem most kellett még hozzá);
...a krém és hab közé: 30 dkg gesztenyepüré;
...a habréteghez és az ostya alá: 4 dl habtejszín*** (30%), 2 evőkanál cukor, 10 g zselatin, 3 evőkanál víz;
...az ostya felrakásához: 25 g zselatin, kb. 10 evőkanál víz, valamint 1 db fotós ostyalap;
...a dekoráláshoz: további 2 dl habtejszín**** (30%), 1 evőkanál cukor, az ostya felrakásánál kimaradt zselatin vagy 5 g zselatin, 1,5 evőkanál víz.
*A piskóta eredetileg lisztmentes, de nem volt itthon elég gesztenyém, így a hiányzó mennyiséget liszttel pótoltam. Liszt nélkül összesen 30 dkg natúr gesztenye szükséges hozzá.
**Nagyon sűrű, masszív vaníliakrémet készítettem - aki könnyebbet szeretne, csökkentse a liszt mennyiségét (mint itt) vagy készítse el a süteménynél leírt változatot.
***A habréteghez nekem kicsit sok lett a tejszínhab, ha az egészet felhasználom, nem fért volna a keretbe a torta - de ez a tortakeret magasságától és persze ízléstől is függ.
****A díszítéstől függően ez lehet, hogy kevés, nekem épp'elég lett.
Tovább olvasom...

2012. február 26., vasárnap

St. Honoré torta

Azaz ~szerűség. A tészta-varázs-könyvben néztem ki és mivel éppen aktuálissá vált egy torta, azt készítettem el. Vagyis kábé azt. :)
A torta amolyan összerakom-felfalom desszert, azaz nagyjából az elkészítés után illene azonnal elfogyasztani: az eredeti recept szerint a tölteléke vaníliával és cukorral ízesített tejszínhab (annak, aki ki is tudja mondani: chantilly krém). Mivel mi kicsit pihentettük felvágás előtt, a habot mindenképpen fixálásra ítéltem, emellett a neten néhány főzött krémmel töltött változatot is láttam erre a tortára, így ezt is belevariáltam. A végeredmény egy nagyra nőtt képviselőfánk lett egy kis karamellel a tetején. :)


Alapja egyszerű leveles tészta, amit kb. 2 mm vékonyra nyújtottam, majd finoman benedvesített sütőpapírra emeltem. Ezen szúrtam (vágtam) méretre, úgy 25-26 cm-esre. Villával néhány helyen megszurkáltam és a hűtőszekrénybe tettem pihenni.
Elkészítettem az égetett tésztát: a tejet, vizet, vajat, sót és cukrot forrásig melegítettem, beleszórtam a lisztet, alaposan összekevertem és az edényt továbbra is a tűzön tartva 1-2 percig tovább kevergettem. Ezután egyesével belekevertem a tojásokat - a recept szerinti mennyiség nekem kevés lett, így még egy plusz fehérjét is adtam hozzá.
A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra. Az égetett tésztát habzsákba kanalaztam. A leveles tésztára spirális alakban nyomtam belőle úgy, hogy a tészta pereménél kb. 3 cm-es részt kihagytam. Ezt megkentem egy kevés tejjel kikevert tojássárgával, majd erre is nyomtam az égetett tésztából úgy, hogy körben "peremet" kapjon a torta (nekem nincs nagyobb átmérőjű díszítőcsövem, de akinek van, érdemes azzal készíteni, akkor nem kell sokat körözni a tésztalap szélén :D). Lekentem a tejes tojással és a sütőbe toltam. Légkeveréssel sütöttem kb. 35 percig (ezalatt a sütőt nem nyitottam ki; légkeverés nélkül 200 °C-on kell sütni).


Amíg a torta alapja sült, a maradék égetett tésztából kisebb halmokat nyomtam egy sütőpapíros tepsibe (eredetileg 2 cm átmérőjű, apró gömbökre van szükség, én nagyobbakat készítettem) - ezek tetejét is lekentem, majd a tortalap kisütése után nagyjából 20 perc alatt megsütöttem a kis fánkokat. A tésztákat rácson hűtöttem ki.
A cukorból és a vízből karamellt készítettem. A profiterolok tetejét belemártottam, majd a talpukra állítva hagytam, hogy a karamell rájuk dermedjen. A krémet megfőztem: fél liter tejet a vanília magjaival feltettem a tűzre melegedni. A tojások fehérjét egy kis sóval keményre vertem, a végén hozzáadtam a cukor 1/4 részét is. A sárgákat a maradék cukorral kikevertem, beledolgoztam a lisztet és még egy kis tejet is, ezután folyamatosan kevergetve a forró tejbe csorgattam és besűrítettem. Amikor már megfelelően sűrű lett a sárga krém - lassú tűz fölött - finoman beledolgoztam a keményre vert tojáshabot is. A krém harmadát fánktöltő csővel ellátott habzsákba tettem és ebből töltöttem meg a karamelles profiterolokat (nekem 12 db került a tortára, ennek bő kétszerese lett a tésztából - a kimaradókat nem töltöttem meg). A maradék krémet a tortába simítottam és a megtöltött fánkocskákat - az újra felolvasztott - karamellel ragasztottam a peremére. Hűtőszekrényben hűtöttem ki.


A tejszínt kevés cukorral és a zselatin fixszel felvertem, a kihűlt vaníliás krémre kanalaztam és kakaóporral szórtam meg. A maradék karamellel díszítettem (pókhálóztam :D) a tortát. (A karamell felveszi a nedvességet - a levegőből is, így az ezzel történő munkálatokat érdemes a tálaláshoz minél közelebbi időpontban végezni.)
Nagyon finom, képviselőfánk- és krémes-rajongóknak kötelező egyszer kipróbálni! :)


Hozzávalók...
...az alaphoz:
20 dkg leveles tészta (én a könyv alapján készített gyors leveles tésztát használtam, de a bevált bolti is tökély);
...az égetett tésztához*: 1,25 dl víz, 1,25 dl tej, 10 dkg vaj, csipet só, 2 teáskanál cukor, 15 dkg liszt, 4 egész tojás és egy fehérje;
...a vaníliás krémhez: 5+0,5 dl tej, 1 vanília magjai, 3 egész tojás, pici só, 100 g cukor, 50 g liszt;
...a tejszínhabhoz: 2,5 dl tejszín (30%), 1 evőkanál cukor, fél csomag zselatin fix vagy egyéb fixáló;
...a karamellhez: 20 dkg cukor, 0,5 dl víz;
...a tetejére: 1 tojás sárgája és 1 evőkanál tej keveréke a kenéshez, ét kakaópor a szóráshoz.
*Az égetett tészta mennyisége nekem sok lett, de profiterolnak megsütve, desszertként is megállta a helyét. ;)
Tovább olvasom...

2012. február 18., szombat

Gesztenyés krémes

Tegnap mindenáron habos-krémes sütit szerettem volna készíteni (enni :D) - ez lett belőle. Az alapja egy gesztenyéből készített, vékony piskóta: hasonlót karácsony előtt sütöttem először az óvónénik számára, akkor - utolsó pillanatban érkező mentőövként - szepy sietett a segítségemre a recepttel, ezúton is köszi! :) Azóta volt tervben, hogy alkalomadtán elkészítem magunknak is, de csak most jött el az ideje. Egy kis krémmel és habbal rétegezve...mmm! Egyszerű, könnyű, és nagyon finom!


Az eredeti recepten változtattam, egyrészt az arányokon, másrészt pedig ugyanúgy készítettem el a tésztát, mintha piskótát sütnék. Tehát a tojásokat szétválasztottam, a fehérjét keményre vertem pici sóval és kevés citromlével. A sárgáját elkevertem a cukorral, hozzádolgoztam a gesztenyét, majd a habbal lazítottam. Sütőpapíros (kapcsos) tepsibe simítva, 170 °C-ra előmelegített sütőben, 15-20 perc alatt sütöttem meg. A tésztát néhány percig a formában pihentettem, majd körbevágtam és rácsra húzva hagytam teljesen kihűlni.
Amikor a tészta már majdnem kihűlt, elkészítettem a vaníliás krémet. A tej 2/3 részét egy kevés vaníliamaggal feltettem a tűzre melegedni. Ezalatt a tojások fehérjét egy kis sóval keményre vertem, a végén hozzáadtam a cukor 1/3 részét is. A sárgákat a pudingporral, keményítővel, maradék cukorral és tejjel elkevertem, folyamatosan kevergetve a forró tejhez csorgattam és besűrítettem. Amikor már megfelelően sűrű lett a sárga krém - lassú tűz fölött - finoman beledolgoztam a keményre vert tojáshabot is.


A gesztenyés piskótát visszatettem a tepsibe és a krémet rásimítottam. A krémre reszeltem a gesztenyepürét, majd a hűtőbe tettem a süteményt. Amikor teljesen megdermedt a krém, a zselatint a vízzel elkevertem, néhány percig duzzadni hagytam, majd kevergetve, kis lángon felolvasztottam (ne forrjon, csak addig kell melegíteni, míg folyékonnyá válik). A tejszínt a cukorral és az előkészített zselatinnal keményre vertem és a krém tetejére simítottam. Tálalás előtt kakaóporral megszórtam a tetejét és szeleteltem.


Hozzávalók (24 kocka, 25x38 cm tepsi)...
...a gesztenyés piskótához:
4 tojás szétválasztva, 20 dkg cukor, 40 dkg natúr gesztenye, pici só, 1 teáskanál citromlé;
...a krémhez: 6 dl tej, 1/2 vaníliarúd magjai, 1 csomag vaníliás pudingpor, 4 dkg étkezési keményítő, 4 egész tojás, 15 dkg cukor;
...a habhoz: 6 dl habtejszín (30%), 3 evőkanál cukor, 15 g zselatin, 5 evőkanál víz;
...a krém és hab közé 25 dkg gesztenyepüré, a tetejére kakaópor.
Tovább olvasom...

2012. február 6., hétfő

Citromos-csókos parfé

Férjem névnapjára készült: nagyon szereti a citromos édességeket és mivel most lusta módon nem volt kedvem tortával vacakolni, erre a desszertre esett a választásom. Egyszerű, gyorsan összeállítható, és nagyon finom. Összesen négy alapanyag szükségeltetik hozzá: tejszín, porcukor, habcsók (ha lehet, jóféle, lágy közepű, házi), na és egy kis citromkrém (mert az mindig van otthon :P).


Na jó, ha nincs, akkor persze nem árt az összeállítás előtti este előkészíteni a citromkrémet és a kimaradó fehérjékből megsütni a habcsókot. Attól a perctől azonban, amikor mindezek már valóban rendelkezésre állnak, kábé negyed óra alatt desszert lesz a fagyasztóban. 
A parféhoz ugyanis csupán annyit kell tennem, hogy a behűtött tejszínt egy pici porcukorral közepes habbá verem, majd a nagyobb darabokra tört habcsókokat és a citromkrém 2/3 részét óvatosan beleforgatom a habba. Ezután a maradék citromkrémet már éppen csak eligazítom benne, hogy szép márványos legyen a végeredmény, így mutatósabb lesz a parfé.


Egy diákkenyér (vagy tetszőleges) forma aljába sütőpapírt vagy fóliát vágok, majd ráigazítom a citromos-csókos tejszínhabot, végül fagyasztóba teszem.
Hat óra alatt (-18 °C-on) egészen biztosan jó lesz, nekem ugyanis ennyit töltött a jégszekrényben, ezután a formából kiborítottam és vastag szeletekre vágva tálaltam. A maradékot zárható dobozban tettem vissza a fagyasztóba - ez már jobb, ha kicsit enged fogyasztás előtt. (Fagyottan könnyebb szeletelni.)


Hozzávalók: 400 ml habtejszín (30%), 20 g porcukor, 15 dkg házi habcsók, 300 g citromkrém.
Eredeti recept: Nigel Slater.
Tovább olvasom...

2012. január 27., péntek

Zabkásapuding

A zabpelyhet bírom. Zömmel süteményekbe szoktam használni, szerintem nagyon finom, jellegzetes íze van...és amikor friss csomagot bontok - hááát mmm, olyankor a legjobb! Valamikor régebben készítettem kását is belőle, de nem kért repetát (pedig nem volt rossz), így amikor megláttam Anazar blogján néhány nagyon ígéretes pudingvariációt, úgy döntöttem, ideje újra elővenni ezt a változatot. Jól tettem, az elmúlt napokban kétszer is terítékre került, mindkettő finom lett. Nem bonyolult, gyorsan elkészülő, finom desszert, és most már biztos, hogy lesz még néhány további változata is.


A nekem jobban beváló alaprecept úgy alakult, hogy a tejet felforraltam, a tűzről levéve hozzáadtam a zabpelyhet és egy picurka sót, majd letakarva hagytam duzzadni úgy 15 percig. Ekkor újra tűzre tettem és felforraltam, hozzácsorgattam a tejszín 3/4 részét és tovább főztem még néhány percig. A főzés végén a maradék tejszínnel elkevert tojással sűrítettem, kevés mézzel édesítettem, majd poharakba adagoltam, rétegeztem...
Tojás nélkül is lehet készíteni, ekkor érdemes egy picit több pelyhet tenni bele. A kész pudingba lehet csokoládét vagy nugátot keverni (ezek is sűrítik, masszívabb állagúvá teszik). A kókuszos változathoz kókusztejet használtam és a zabpehellyel egyszerre egy jó evőkanálnyi kókuszreszeléket is adtam hozzá.
Anazarnál érdemes nézelődni ötletek után, nála többféle változatban szerepel és mindegyik nagyon csábító. Köszönöm a receptet! :)


Hozzávalók 2-4 adaghoz: 4 dl tej, 6 dkg zabpehely (én csak apró szemű, teljes kiőrlésű zabpelyhet tartok itthon, de gyanús, hogy nagy szeművel lehet az igazi), 2 dl tejszín, 1 tojás (elhagyható), kb. 2 evőkanál méz (vagy ízlés szerint), pici só, továbbá egyéb ízesítők (csokoládé, kókusz, gyümölcsök...).
Tovább olvasom...

2011. december 7., szerda

Mogyoró krémlikőr

Talán emlékeztek még, úgy 2 hete mutattam nektek azt a mogyorólikőrt, aminek receptje az idei Kifőztük Karácsonyban jelent meg. Ez a krémlikőr annak a kistestvére: ha az előzőt elkészítettétek a múltkor, akkor nagyjából most van itt az ideje, hogy leszűrjétek. Ehhez a változathoz nyugodtan felhasználhatjátok a leszűrt mogyorót, így két legyet :) üthettek egy csapásra.


A pirított, durvára tört mogyoróval és a felhasított vaníliarúddal együtt tűzre teszem a tejszínt, és forrás után lassú tűzön 20-25 percig főzöm. Közben a cukorból és a vízből szirupot készítek.
Botmixerrel vagy turmixgépben pépesítem a tejszínes mogyorót, azután összekeverem a még meleg sziruppal, és először közepes, majd finom szűrőn átszűröm. Hagyom kihűlni, hozzákeverem az alkoholt, és hűtőszekrényben legalább 2 hétig érni hagyom. Hűtve kínálom, poharakba töltés előtt alaposan felrázom az italt.


Hozzávalók: 20 dkg török mogyoró*, 1 rúd vanília, 4 dl tejszín, 20 dkg cukor, 1 dl víz, 2 dl whisky (esetleg ízlés szerint vodka vagy konyak).
*A mogyoró előkészítését a mogyorólikőrnél olvashatjátok.

Ne feledjétek, ha tehetitek, még holnapig van lehetőségetek adományaitokkal segíteni. Köszönjük!
Tovább olvasom...

2011. november 28., hétfő

Kókuszos profiterol

Tegnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Mivel karácsonyi hangulatom még nincs, ez pillanatnyilag csak annyit jelent nekem, hogy már megint villámgyorsan elrepült az év és csak egy hónap van belőle hátra...
...és az év vége sok változást hoz. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy hamarosan letelik a gyesem és néhány hétnyi "jól megérdemelt" szabadság után jövőre újra dolgozni kezdek. Várható hatás a blogra: az eddigi átlagos bejegyzésszám státusz ritkára vált - illetve előre láthatólag ehhez és nem a nullához fog közelíteni, aztán majd kiderül...
De egyelőre még vagyok, és itt van a tegnapi desszertünk receptje is, aminek eredetije szepynél leledzik. Nálam történt némi módosítás rajta, de hát ugye főzés közben bénázni nem szégyen, az eredmény pedig így is nagyon finom lett. :D
Szepy, köööszi! :)


A tésztához a vizet, tejet, vajat, cukrot és sót felforraltam, hozzáadtam a lisztet és addig kevergettem, amíg elvált az edény falától és hajlandóságot mutatott a gombóccá válásra. Ekkor a tűzhelyet lezártam, a tojásokat pedig felvertem. A tésztát robotgéppel keverni kezdtem, közben fokozatosan hozzácsorgattam a tojást is és addig kevertem, amíg szép fényes, krémes masszát kaptam eredményül. Ezt habzsákba tettem és sütőpapíros tepsi(k)re diónyi halmokat kanyarítottam belőle. Alaposan megspriccelve, előmelegített, gőzös sütőben sültek kb. 30 percig (160-170 °C+légkeverés - vagy 180 °C lk nélkül), amíg szép színt kaptak. A sütés utolsó 5 percében a sütőajtót résnyire nyitottam, végül a kis fánkokat a sütőből kivéve, a tepsi(ke)n hagytam kihűlni.


Amíg a fánkok hűltek, elkészítettem a krémet. Itt jön a bénázás rész, ugyanis nem volt itthon habporom (vagyis tuti, hogy van valahol, csak elbújt :P), gondoltam majd zselatin fixszel fel tudom verni a kókusztejet. Hát előzetes hűtés nélkül nem. :D Így a zselatin fixszel és cukorral elkevert kókusztej a hűtőben megvárta, amíg a férjem beszerezte a habport. Persze közben elkezdett kocsonyásodni, na de ekkor már késő volt neki: kapott egy zacskó habport és ezzel együtt kerekedett tökéletes krém belőle. Fánktöltő csővel ellátott habzsákból töltöttem meg a fánkokat, egy részüket tányérokra halmoztam (desszert az ebédhez), a maradékot csak egyszerűen egy tálba* rakosgattam. Hűtőbe kerültek.
A tejszínben megolvasztottam a csokoládét és a kakaóport, cukorral és néhány csepp rumaromával ízesítettem. Kevergetve kihűtöttem és tálaláskor ezzel az öntettel és némi pirított kókuszreszelékkel egészítettem ki a desszertet. Nagyon finom, érdemes elkészíteni! :)

 
Hozzávalók...
...az égetett tésztához:
75 ml víz, 75 ml tej (azaz összesen 1,5 dl folyadék), 75 g vaj, 1 evőkanál cukor, kis csipet só, 100 g liszt, 4 tojás (felütve 200 g);
...a kókuszkrémhez: 1 doboz (400 ml) kókusztej, 3 evőkanál porcukor, 1 zacskó (60 g) habpor és 1 zselatin fix (vagy zselatin nélkül összesen 2 zacskó habpor, de ekkor valószínűleg kevesebb cukrot igényel);
...az öntethez: 100 g étcsokoládé (70 %), 1 evőkanál ét kakaópor, 2 dl tejszín, 5 dkg cukor (édesszájúaknak mehet több), pár csepp rumaroma (vagy rum);
...továbbá: pirított kókuszreszelék.
*A tálba rendezett (később fogyasztott) profiterolokra rácsorgattam a csokit és így kerültek lefedve a hűtőbe. Szepy szerint elvannak néhány napig, nekünk szerintem a 24 órát már nem érik meg. :D
Tovább olvasom...

2011. november 10., csütörtök

Málnazselés túrótorta

Néhány napja a fb oldalamra tettem fel ezt a gyors kis tortát - eredetileg nem állt szándékomban külön bejegyzést írni róla, mert hasonló már szerepel a blogon, de muszáj: nagy volt a nyomás... :D ;) Még az elmúlt hétvégén készült, amolyan hűtőtakarítós tortaként: az alapja a zsuzsi szelet kakaós-mézes lapja, ez a férjem szülinapi tortája óta várta a fagyasztóban a hasznosítást. Ezen a szokásos joghurtos-tejszínes túrókrémem volt, a tetején pedig mirelit málnából készített zselé. Finom, könnyű, az a "két szeletnél alig lehet abbahagyni"-féle. :)


Ha nem "maradékhasznosítással" készül, süssetek valamilyen lapot alá. Ez lehet piskóta vagy mézes lap, de akár kekszből is készíthettek egy sütés nélküli lapot. Én kakaós-mézes lapot használtam alulra, amit a fagyasztóból halásztam ki - kivettem a zacskóból, rácsra tettem és hagytam szobahőmérsékleten felengedni. (Nagyon hasznos ám az ilyesmi a háznál, érdemes tartani belőle... :D)
A szokásos túrókrémemet készítettem hozzá: a túrót összemixeltem a joghurttal. Cukorral - és vaníliás cukorral - édesítettem, citromhéjat reszeltem és kevés citromlevet csorgattam hozzá, majd beleforgattam az előkészített zselatint és a kemény habbá vert tejszínt. A mézes lapot tortakarikába szorítottam, rásimítottam a túrókrémet és a hűtőbe tettem dermedni.
Dermedés után a mirelit málnát a vízzel, citromlével és cukorral összeforraltam, a forralás végén hozzáadtam a vanília eszenciát, majd a tűzről levéve a duzzasztott zselatint is belekevertem. (Akit zavarnak a magok, szitán passzírozza át, majd a zselatin hozzáadása előtt forralja fel újra a gyümölcsös alapot.) Kis idő múlva a túrókrémre csorgattam a gyümölcsdarabos zselét. Hűtőben megdermesztettem. 
Mennyei! A túrókrémbe kevert gyümölcsökkel lehet turbózni a tortát, én ezekről mostanában kezdek leszokni, mert kisebbem nem szereti - a krém oké, a málnazselé még okébb, de ha a gyümölcs a krémben van, az már nem oké. :)


Hozzávalók: egy 22 cm-es kakaós-mézes lap (vagy más alap, tetszés szerint), továbbá...
...a krémhez: 50 dkg túró, 2 kis doboz (2x175 g) natúr joghurt, 12-14 dkg (6 evőkanál) cukor (kristály és vaníliás cukor vegyesen), 1 citrom reszelt héja és kevés leve, 2,5 dl habtejszín, 2 dkg zselatin+6 evőkanál víz;
...a málnazseléhez: 20 dkg mirelit málna, 1-2 teáskanál citromlé, 50 ml víz, 5-7 dkg (3 evőkanál) cukor, 1 teáskanál vanília eszencia, továbbá 5 g (1 teáskanál) zselatin 25 ml vízben duzzasztva.
Tovább olvasom...

2011. október 29., szombat

Sütőtökös briós

Az elmúlt napokban, hetekben elöntötték a blogokat a sütőtökös receptek: sütőtök került a levesbe, a főételbe, sőt még a tésztákba is. A tészták különösen tetszenek, hiszen a tök nagyon szép színt ad nekik, így én is kedvet kaptam hozzá és belecsempésztem egy keltbe: brióst sütöttem. Nagyon klassz színe volt tőle, de ezt muszáj látatlanban elhinnetek nekem, ugyanis elfelejtettem a belsejéről fotót készíteni. :/ Emellett finom, foszlós volt a tészta és a tököt nem lehetett különösebben érezni benne, így szerintem akár tökutálóknak is meg lehet próbálni elsütni. Besütni. Megsütni. :)


Egy darabka tököt meghámoztam, felszeleteltem és vízben, egy csipet sóval együtt puhára főztem. Ezután leszűrtem és villával összetörtem. A tökpürét a többi hozzávalóval együtt kenyérsütőgépbe tettem, megdagasztattam és kelesztettem.


Amikor a tészta megkelt, nyolc - nagyjából - egyforma darabra osztottam. Ezekből vékonyabb hurkákat sodortam és egyszerűen felcsavartam őket. Sütőpapírral bélelt tepsin, letakarva hagytam őket még kb. 20-30 percig kelni, ami alatt a sütőt is előmelegítettem. Tejjel elkevert tojássárgával megkenve, jégcukorral/krokanttal megszórva kerültek a sütőbe, ahol 170 °C + légkeveréssel megsütöttem a briósokat.


Hozzávalók 8 darabhoz...
...a tésztához:
kb. 20 dkg sütőtökbél megfőzve, 8 dkg vaj, 1 dl tejszín, 1 nagy tojás sárgája, 1 teáskanál só, 1 dkg vaníliás cukor, 6 dkg nádcukor, 50 dkg liszt (fele rétes, fele finom) + még 2-4 dkg az igazításhoz (illetve ez a töktől függ), 1 dkg tejpor (elhagyható), 1 csomag instant élesztő (vagy 2-2,5 dkg friss);
...a tetejére: 1 kisebb tojás sárgája, kevés tej, továbbá jégcukor, mogyorókrokant, cukrozott dió, kinek mi a szimpatikus.
Tovább olvasom...