A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vaj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vaj. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 21., péntek

Hercel

Sváb sütemény, amit könnyű elkészíteni, jól eltartható és egyszerűsége ellenére igazán finom - kezdőknek is bátran ajánlom. A tésztája nagyon omlós, csupán arra kell figyelni, hogy nyújtásnál-szaggatásnál ne lisztezzük túl és aztán sütésnél ne szárítsuk ki. ;)


A lisztben elkeverem a sót, a sütőport és belereszelem a citrom héját. A puha vajat a cukorral kihabosítom, a végén beledolgozom a tojások sárgáját is. Az élesztőt belemorzsolom a zsírba és elkeverem benne.
A liszthez adom a zsíros és a vajas keverékeket, puha tésztává gyúrom össze, majd félreteszem néhány órára pihenni. Ez lehet 5-6 óra (szobahőmérsékleten), de akár egy egész éjszaka is (ekkor inkább hűvös helyre kell tenni, de nem hűtőszekrénybe).
Pihentetés után a tésztát átgyúrom és lisztezett deszkán kinyújtom, kb. 6-7 mm vastagságúra (fontos, hogy ne legyen túl vékony a tészta, mert akkor kiszárad, de túl vastag se legyen). Szív alakú szaggatóformával kiszaggatom a tésztát, az egyik oldalát először tojásfehérjébe, majd cukros-diós keverékbe mártom. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem a szíveket, egymástól kb 2 ujjnyi távolságra, mert sütés közben megemelkedik és kissé terül is a tészta.
180 °C-ra előmelegített sütőben sütöm addig, amíg halvány színt kap, majd még forrón átteszem rácsra a tepsiből a süteményeket (hajlamos az alja leégni, ha a forró tepsiben marad).
Kihűlés után légmentes dobozban tárolható.


Hozzávalók...
...a tésztához:
500 g liszt, pici só, fél csomag sütőpor, 1 citrom (csak a héja), 250 g vaj (eredetileg margarin), 150 g kristálycukor (felesben házi vaníliás cukorral, az eredeti receptben egy csomag vaníliás cukor szerepel), 5 tojás sárgája, 80 g zsír, 10-12 g (negyed kocka) élesztő;
...a tetejére*: 2 tojásfehérje kissé felverve, valamint kristálycukor és durvára vágott vagy darált dió keveréke.
*Az eredeti recept szerint nem feltétlenül kell diót is tenni a cukorba, de én eddig csak így találkoztam ezzel a sütivel és én is így sütöm. Nem szoktam előre nagy mennyiséget bekeverni a cukros-diós forgatáshoz, mindig csak pár kanállal indítok, aztán pótolom, ahogy fogy, most kb 10-10 dkg cukrot és diót használtam el hozzá.
Hagyományosan szív alakúra kell szaggatni a tésztát, de ünnepekkor (Márton nap, húsvét...) szokták más formára is kiszúrni, ilyenkor érdemesebb nagyobb formákat használni, hogy felismerhető maradjon a végeredmény. Az én szív formám kb 6 cm-es lehet, ebből a mennyiségből ilyen méretben 60-70 db sütemény lesz.
Tovább olvasom...

2016. november 19., szombat

Lottó szelet

Finom és végtelenül egyszerű diós sütemény, amit bármelyik hétvégére, és akár a közelgő ünnepekre is bátran ajánlok. :)


A sütőt előmelegítem 160-170 °C-ra. A tepsit kivajazom (csak egy kevés kell, úgyhogy a tésztához szükséges mennyiségből veszem el), kilisztezem.
Egy tálban, a kakaópor kivételével, a tészta összes hozzávalóját összegyúrom. Annyi tejet adok gyúrás közben hozzá, amitől kellemesen puha, könnyen nyújtható lesz a tészta. A begyúrt tésztát elfelezem, az egyik felét finoman lisztezett deszkán, a kakaóporral együtt átgyúrom. Vékonyra nyújtom, a tepsibe simítom. A tetejét egyenletesen, vékonyan megkenem házi sárgabaracklekvárral. A fehér tésztát is átgyúrom, nyújtom, és a tesibe helyezem. Ennek a tetejét is megkenem lekvárral.
A tojásfehérjéket felverem, közben fokozatosan hozzáadagolom a cukrot is és kemény habot verek belőle (tálas mixerrel megerősítve ezt a fázist már a tésztanyújtás közben el lehet végezni). Beleforgatom a darált diót és a citromhéjat. A lekváros tészta tetejére simítom a dióhabot és az előmelegített sütőben kb. fél óra alatt készre sütöm. Résnyire nyitott sütőajtó mellett, a lezárt sütőben hagyom kihűlni, és felszeletelve kínálom.


Hozzávalók egy 25x35 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
500 g finomliszt, 250 g szobahőmérsékletű vaj, 150 g porcukor, 5 M tojás sárgája, 1 csomag sütőpor, 1/2-1 citrom héja reszelve (mérettől és ízléstől függ), csipet só, 50-100 ml tej (amennyit felvesz a tészta), 2 evőkanálnyi holland kakaópor;
...a dióhabhoz: 5 M tojás fehérje, 20 dkg porcukor, 25 dkg darált dió, 1/2-1 citrom héja reszelve;
...a rétegek közé: házi sárgabaracklekvár.
Tovább olvasom...

2015. április 13., hétfő

Karamellás krémes

Húsvétra készült sütemény, krémes-szeletes, általában ezeket szoktuk szeretni. A nővérem (aki sem a mézes tésztát, sem a karamellt nem szereti) azt mondta, még soha nem evett annyi krémest egyszerre, mint most, aaannyira finom volt. Hát, ha ő mondja... :)


A sütit egy nappal a fogyasztás előtt kell összeállítani, hogy a lapok bepuhuljanak, de a mézes lapok akár előre is lesüthetők. Már csak azért is, mert olyan kis adag tészta kell hozzá, hogy kár összepiszkolni érte egy tálat :P - szóval érdemesebb többet készíteni egyszerre. A lapok fagyaszthatók, szobahőmérsékleten kiengedve bármikor tölthetők. ;)


A tésztához a mézet megolvasztom a vajjal és cukorral, beleütöm a tojást, majd a többi alapanyaggal együtt összegyúrom. Két vékony lapot nyújtok belőle, amiket a tepsi méretére szabok, majd 170 °C-ra előmelegített sütőben, sütőpapíros sütőlapon, pár perc alatt megsütök. A kész lapokat rácson hagyom kihűlni.
A krémhez először a vízzel elkevert tejből és a liszttel kevert pudingporból sűrű pudingot főzök, majd időnként átkeverve ezt hagyom kihűlni. Amíg a krém hűl, a cukrot karamellizálom, forró vízzel felengedem és miután elolvadt az összes karamell, hagyom ezt is kihűlni.
A kapcsos tepsibe behelyezem az egyik lapot. A kihűlt pudingot a vajjal és porcukorral alaposan kihabosítom, ezt a krémet kenem a mézes lapra. A tejszínt a zselatin fixszel felverem, a habosítás végén a kihűlt karamellt is belekeverem. A karamelles habot a pudingra simítom, majd erre helyezem a másik mézes lapot. A karamelles mázhoz a pudingport elkeverem a vízzel és az olajjal, és ezzel vonom be a felső lapot. Hűtőben hagyom egy éjszakán át pihenni, majd másnap szeletelem.


Hozzávalók egy kb. 25*35 cm-es tepsihez...
...a tésztához:
300 g liszt, 5 g szódabikarbóna, 100 g cukor, 60 g vaj, 30 g méz, 1 nagy tojás, 1-2 evőkanál tej az összeállításhoz (ha szükséges);
...a pudingkrémhez: 500 ml tej, 200 ml víz, 2 csomag (2*40 g) vaníliás pudingpor, 40 g liszt, 150 g porcukor, 250 g vaj;
...a karamellás habhoz: 120 g kristálycukor, 100 ml forró víz, továbbá 600 ml tejszín, 2 csomag Zselatin fix;
...a karamelles mázhoz: 120 g porcukor, 1 csomag (40 g) karamellás pudingpor, 2-2 evőkanál forró víz és étolaj (ha túl sűrű lenne, pici folyadék hozzáadásával lehet hígítani).
Eredeti recept innen.
Tovább olvasom...

2015. március 16., hétfő

Kossuth kifli

Vasárnapi süti volt - szinte el is fogyott még tegnap, éppen csak néhány "kiflit" tudtam megmenteni mára a nagylányom uzsis dobozába. Előnye, hogy gyorsan és könnyen elkészíthető, ráadásul anyuezhűdefinom - nem hiába, mindig a legegyszerűbb dolgok a legjobbak. ;)


A sütőt előmelegítem 170 °C-ra. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket kemény habbá verem: először egy picurka sóval és a citromlével, majd apránként a cukor felét is hozzáadagolva.
A tojások sárgáját alaposan kihabosítom a cukor másik felével, ezután beledolgozom az olvasztott vajat, a citromhéjat, valamint a vaníliakivonatot is. Összeforgatom az átszitált sütőporos liszttel, majd óvatosan beleforgatom a tojáshabot. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítom a masszát, a tetejét megszórom szeletelt mandulával, és az előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütöm (a tepsi méretétől/tészta vastagságától függ a sütési idő).


Rácsra áthúzva hagyom a tésztát kihűlni, majd porcukorral meghintem a tetejét és pogácsaszaggatóval félholdakat (kifliket) szúrok ki belőle.


Hozzávalók: 6 közepes-nagyobb tojás, pici só, 2-3 evőkanál citromlé, 250 g cukor (ennek egy részét most nyírfacukorral helyettesítettem), 150 g olvasztott vaj, 1 citrom finomra reszelt héja, 2 teáskanál vanília eszencia, 250 g liszt, fél csomag (6-8 g) sütőpor, 2 marék szeletelt mandula (lehet aprított dió is), továbbá porcukor a szóráshoz.
Tovább olvasom...

2015. január 20., kedd

Citrusos sajttorta

Sajttortát készítettem a hétvégén, kivételesen csak úúúgy - a magunk kedvéért. Remek lett, érdemes kipróbálni. :)


A kekszet összetöröm (zacskóba teszem és egy nyújtófával összemorzsolom), összekeverem az őrölt mandulával és egy kanál segítségével egyenletesen eloszlatom benne az olvasztott vajat. Nem áll össze tésztává, csak nedves homok állagú lesz. Egy kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt szorítok és ezt a vajas kekszmorzsát egyenletesen az aljára tapicskolom, majd a hűtőbe teszem, amíg a krém elkészül.
A sütőt bekapcsolom 160-170 °C-ra. A sajtréteghez a tojásokat (egy kézi habverővel) kikeverem a porcukorral, a keményítővel, a citrusok reszelt héjával, a narancslikőrrel és a vaníliakivonattal. A krémsajtot kissé átkeverem, majd a tojásos keveréket 3-4 részletben beleforgatom. A sajtkrémet a kekszmorzsára simítom. Előmelegített sütőben addig sütöm a tortát, amíg a széle megsül, de a közepe még remegős marad. (Én hajlamos vagyok picit túlsütni, ami az ízén nem ront, viszont aki kényesebb az állagára, 30-35 perc sütési idő után kezdjen el sűrűbben nézegetni a sütőbe, hogy elkaphassa a "pillanatot".) Lekapcsolt, félig nyitott ajtajú sütőben hagyom a tortát hűlni. Úgy egy óra elteltével átköltöztetem a hűtőszekrénybe és fél napra ott is felejtem. 

A torta befejezéséhez (másnap) a citromból és a narancsból 3-4 vékony szeletet vágok, a narancsszeleteket cikkekre is szabom. A maradékból kifacsarom a levet és a gyümölccsel, valamint a cukorral együtt kisebb edénybe (gyorsforraló) teszem. A citruskarikákat néhányszor óvatosan átforgatva kb. 5 percig forralom a cukros gyümölcslevet, ezután elzárom a tűzhelyet. A lapzselatint előírás szerint előkészítem (hideg vízbe áztatom, majd kinyomkodom) és a forró citrusos lében elkeverem. Hűlni hagyom.
A tortát a formából kivágom, átemelem egy tortatálra. A gyümölcsszeleteket elrendezem (inkább elrendetlenkedem) a tetején és a zselatinos lével befedem; ezt két-három részletben szoktam összehozni, közben mindig a hűtőben dermesztve egy kicsit, így nem (vagy kevésbé) folyik le a zselé és szép lesz a felülete.
Teljes dermedés után szeletelhető.


Hozzávalók egy 24 cm-es formához...
...a kekszes alaphoz:
100 g teljes kiőrlésű vajas keksz (vagy például zabkeksz), 40 g őrölt mandula, 60 g olvasztott vaj;
...a sajtréteghez*: 250 g porcukor, 1 nagy narancs + 1 citrom reszelt héja, 5 tojás, 2-3 evőkanál narancslikőr, kevés vaníliakivonat, 30 g étkezési keményítő, 1000 g friss krémsajt (ehhez a tortához Pilos félzsíros friss sajtot használtam);
...a citruszseléhez: 1 nagy narancs, 2 citrom, 120 g cukor (vagy ízlés szerint), 3 lapzselatin (5 g).
*A sajtréteg hozzávalóit jobb, ha előre kivesszük a hűtőből, hogy ne legyenek hidegek, amikor dolgozunk velük.
Tovább olvasom...

2015. január 19., hétfő

Sajtos stangli

A nővérem szokott ilyen sajtos rudakat sütni, tőle zsákmányoltam az eredeti receptet. Kösssz! :) 
Mostanában én is gyakran sütöm, mert egyszerűbb, mint a pogácsa, a tésztája könnyen előkészíthető és eláll akár 2-3 napig is a hűtőben, a sütése pedig gyorsan megvan közvetlenül a fogyasztás előtt. Na és persze mindenki szereti. ;)


A lisztben elkeverem a sót és elmorzsolom benne a hideg zsiradékokat. Hozzáadom a tejfölt és összeállítom a tésztát, amit folpackba csomagolok és legalább 3-4 órára, de inkább egy éjszakára a hűtőbe teszek.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. Finoman lisztezett deszkán 5 mm vastagra nyújtom, és pizzavágóval kábé 1,5x15 centis csíkokra vágom a tésztát. Megkenem felvert tojással és megszórom reszelt sajttal, majd sütőpapíros tepsire rakosgatom a rudakat. Előmelegített sütőben, 180 °C + légkeveréssel addig sütöm, amíg szép színük lesz, ezután átteszem egy rácsra a stanglikat, hogy kihűlhessenek...ha előbb el nem fogynak. :)))


Hozzávalók: 350 g liszt, 20 g (1 evőkanál) só, 100 g hideg vaj és 100 g zsír (eredetileg 250 g margarin), 200 g tejföl (eredetileg egy kis pohár), a tetejére 1 felvert tojás és ízlés szerint sajt.
Tovább olvasom...

2014. november 23., vasárnap

Gesztenyével töltött zabsüti

A hétvégi sütink: most egy töltött kekszre esett a választásom, aminek a töltelékét az eredeti datolyás krém helyett gesztenyésre cseréltem. Az egyszerűség kedvéért gesztenyepürével készítettem, amit vörösborba áztatott aszalt szilvával gazdagítottam - ez utóbbit akár el is lehet hagyni, illetve szerintem érdemes lenne kipróbálni pl. kandírozott narancshéjjal is. Nagyon finom lett, szerintem remekül megférne az adventi sütiválasztékban is. ;)


A puha vajat kihabosítottam a cukorral, hozzáadtam a sót és elkevertem a tejjel, szódabikarbónával, vanília eszenciával. Legvégül belekevertem a liszteket és a zabpelyhet. A puha, ragacsos tésztát folpackkal fedve a hűtőbe tettem és néhány órára ott felejtettem.
A gesztenyepürét szobahőmérsékleten hagytam kiengedni. Az aszalt szilvát felaprítottam, egy kisebb pohárba tettem. Kevés vörösbort locsoltam rá (ne lepje el teljesen) és egy korty narancshéjkivonatot is hozzácsorgattam. Elkevertem és így hagytam, amíg a szilva felvette a folyadékot. Amikor ez megtörtént, a gesztenyepürét villával áttörtem és a beáztatott szilvával összeforgattam.
A tésztát a hűtőből kivettem és alaposan lisztezett deszkán finoman átgyúrtam, majd kb. 3 mm vékonyra nyújtottam (gyorsan kell dolgozni vele, mert hamar visszalágyul és ragadni kezd). 6 cm átmérőjű kiszúróval kiszaggattam. Minden második tésztakorongra egy-egy teáskanál tölteléket tettem, és az üres tésztakorongokkal fedtem le ezeket. Előmelegített sütőben, 180-190 °C-on kb. 10 perc alatt sültek készre. Pár perc után rácsra tettem a sütiket és azon hagytam teljesen kihűlni.


Hozzávalók 20-22 sütihez...
...a tésztához:
120 g puha vaj, 100 g cukor, csipet só, 120-130 ml tej, 1 teáskanál szódabikarbóna, kevés vaníliakivonat, 70 g durum fogós liszt, 70 g finomliszt, 90 g aprószemű zabpehely, további finomliszt a nyújtáshoz;
...a töltelékhez: 200 g gesztenyepüré, 8-10 szem aszalt szilva, kevés száraz vörösbor, 1-2 teáskanál narancshéjkivonat.
Az eredeti recept itt érhető el.
Tovább olvasom...

2014. november 16., vasárnap

Kijevi krémes

Egy újabb sütemény következik, már ezzel is lehet hangolódni a közelgő ünnepekre. ;) Ideális, ha áll egy napot, mielőtt megvágjuk, így remekül megfér a vendégváró sütemények csapatában, legyen szó akár szülinapról vagy más ünnepről, illetve bármilyen nagyobb családi/baráti összejövetelről.


Először a tésztát készítem el. A lisztet elkeverem a sütőporral és a porcukorral, majd elmorzsolom benne a kissé kiengedett vajat. A tojásokat szétválasztom (a fehérjét félreteszem a mixer táljába a diós habhoz). A sárgákat a liszthez adom és egy kevés tejföl segítségével elkezdem összeállítani a tésztát. Fokozatosan annyi tejfölt adok hozzá, hogy puha, jól nyújtható tésztává álljon össze. Finoman lisztezett nyújtódeszkán alaposan összedolgozom, majd három gombócot kerekítek belőle.
A sütőt bekapcsolom (180 °C), a diót késes robotgéppel közepes-finomra aprítom (lehet darálni is, de nekem szimpatikusabb ennél a sütinél, ha kevésbé homogén a diós réteg). A fehérjéket először felverem, majd a porcukrot hozzáadva addig habosítom, míg fényes lesz és csúcsot lehet húzni belőle. Ekkor beleforgatom a diót.
Az első tésztagombócot (finoman alálisztezve) vékonyra nyújtom, kb. a sütő legnagyobb tepsijének méretére. Ennek a tepsinek a hátán sütöm ki a lapokat: sütőpapírt teszek rá, ráhelyezem a kinyújtott tésztalapot és megkenem a diós tojáshab egyharmadával. Az előmelegített sütőben 10-15 perc alatt sül készre. Amint az első lap kisült, egymás után ugyanígy járok el a maradék gombócokkal és diós habbal. Rácsra húzva hagyom a lapokat kihűlni.
Amíg a lapok sülnek, majd hűlnek, elkészítem a krémet is. A pudingport elkeverem a tejben és sűrűre főzöm. Kevergetve kihűtöm, majd a robotgép habverőjével alaposan összedolgozom a porcukorral és a puha vajjal. A süteményt úgy rétegezem, hogy egy tálcára helyezem az első diós lapot, ezt megkenem a krém felével, erre jön a második diós lap, a krém másik fele, legvégül a harmadik lappal lezárom. Hűtőbe teszem és legalább egy éjszakán át hagyom "összeérni", mielőtt felszeletelem.
Igen kiadós, a szeletek méretétől függően egy adagot 40-50 szeletre lehet felvágni. Hidegen nagyon szépen szeletelhető, de ahogy szerintem a vajas-krémes sütik általában, ez is szobahőmérsékleten a legfinomabb, tehát kitálalva érdemes hagyni egy kicsit a konyhapulton, mielőtt a vendégek elé helyezzük.


Hozzávalók egy nagy tepsihez...
...a tésztához:
400 g finomliszt, 1 csomag sütőpor (gyártótól függően 12/17 g), 100 g porcukor, 200 g vaj, 4 közepes tojás sárgája, 150-180 g tejföl (amennyivel jól nyújtható lesz a tészta);
...a habhoz: 4 közepes tojás fehérje, 150 g porcukor, kb. 250 g aprított/darált dió;
...a pudingos krémhez: 3 csomag vaníliás pudingpor (3*40 g), 750 ml tej, 200 g porcukor, 150 g puha vaj.
Tovább olvasom...

2014. október 28., kedd

Vendégváró szelet

Hagyományos lakodalmas süti, de természetesen bármelyik ünnepen megállja a helyét - na és persze ünnepen kívül is. ;)


Először összeállítom a kakaós lapokhoz a tésztát. A kakaóport összeszitálom a liszttel és a szódabikarbónával, valamint egy pici sóval. A vajat megolvasztom, belekeverek villával egy egész tojást, majd ezt a keveréket elkezdem összedolgozni a kakaóporos liszttel. Apránként belegyúrok annyi tejet, amennyit felvesz - a cél, hogy végül sima gyúrt tészta állaga legyen. A tésztát folpackkal fedve félreteszem, amíg a piskótát megsütöm.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A piskótához szétválasztom a tojásokat és a fehérjét kemény habbá verem a cukor felével. A sárgákat fehéredésig keverem a maradék cukorral, beledolgozom az olajat, majd belekeverem a lisztet és a sütőport. Óvatosan, részletekben beleforgatom a tojáshabot is. Sütőpapíros tepsibe simítom a masszát és az előmelegített sütőben (néhány perc után 150-160 °C-ra mérsékelve a hőt) tűpróbáig sütöm a piskótát.
Amíg a piskóta sül, a kakaós tésztát átgyúrom, elfelezem és két gombócot gömbölyítek belőle. Mindkettőből vékony lapot nyújtok; a lapok nagyjából akkorák legyenek, amekkora tepsiben a piskótát sütöm. Amikor a piskóta kikerül a sütőből, egy nagyobb tepsi hátán, 180 °C-on, egymás után kisütöm a két kakaós tésztalapot (gyorsan sül, kábé 5 perc). A piskótát és a kakaós lapokat is rácson hűtöm ki.
Elkészítem a pudingot: a keményítőt belekeverem a pudingporba, majd csomómentesen eldolgozom a tejben. Hozzáadom a vaníliás cukrot és kevergetve készre főzöm a pudingot. Időnként megkeverve kihűtöm. A kihűlt pudingot kihabosítom a porcukorral és a puha vajjal, ízlés szerint még egy kevés vaníliaeszenciával ízesítem.


Összeállítom a süteményt: a tepsi aljára teszem az egyik kakaós lapot, megkenem a krém felével, ráhelyezem a piskótalapot, ezt megkenem a krém másik felével, végül ráteszem a másik kakaós lapot. Hűtőbe teszem, amíg a bevonatot előkészítem. Lehet egyszerűen csokoládét is olvasztani a süti tetejére vagy még egyszerűbb kivitelben porcukorral is meg lehet szórni, én most csokimázat készítettem. Ehhez a hozzávalókat olvadásig melegítem, majd 3-4 percig kevergetve "hűtöm", mielőtt a süteményre simítom. Hűtőben tartom, tálalás előtt - forró vízbe mártott késsel - kisebb (~2,5x5 cm) szeletekre vágom a sütit.
(Ha nem szárítjuk ki a kakaós lapot, akkor a máz dermedése után már szeletelhető is a sütemény, de ha áll egy napot, mielőtt megvágjuk, csak finomabb lesz.)


Hozzávalók egy kb. 20x25 cm-es tepsihez (az enyém egész pontosan 18x28 cm-es)...
...a kakaós lapokhoz:
250 g finomliszt, 30 g cukrozatlan kakaópor, 50 g porcukor, 4 g szódabikarbóna, pici só, 50 g vaj, 1 tojás, cca. 100 ml tej;
...a piskótához: 4 tojás, 4 evőkanál cukor, 1 evőkanál olaj, 4 evőkanál finomliszt, 1 mokkáskanál sütőpor;
...a krémhez: 1 csomag (40 g) vaníliás pudingpor, 20 g étkezési keményítő, 500 ml tej, 1 evőkanál vaníliás cukor, 150 g puha vaj, 200 g porcukor, ízlés szerint vaníliakivonat;
...a csokimázhoz: 60 g étcsokoládé (70%), 30 g porcukor, 40 g vaj, 10 g kakaópor, evőkanálnyi víz vagy tej.
Tovább olvasom...

2014. október 21., kedd

Sertésszelet vajas gombával

Vasárnapi ebéd volt, a fagyasztóban talált karajból és egy kis gombából, amolyan "használjuk, ami itthon van, ha már vásárolni lusták voltunk"-módra. :))) Nagyon finom lett, érdemes elkészíteni.


A húst kiolvasztottam, leöblítettem és papírtörlővel alaposan leszárítottam. Négy egyforma, vastag szeletre vágtam. Egy megfelelő méretű edényt nagy lángon felforrósítottam, olívaolaj és vaj keverékére helyeztem a szeleteket. Finoman sóztam és borsot őröltem rájuk, majd miután lepirult az egyik oldaluk, megfordítottam a szeleteket, a felülre kerülő oldalukat szintén sóztam és borsoztam. Egy perc után melléjük dobtam a fokhagymagerezdeket és addig hagytam együtt pirulni, amíg a hagyma illatozni kezdett. Ekkor felöntöttem a forró alaplével és a fehérborral, belemorzsoltam a kakukkfüvet. A lángot mérsékeltem és az edényt lefedve, kis lángon párolni kezdtem a húst.
A szárított vargányát leöblítettem és felöntöttem annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepte.
Amikor a hús már majdnem teljesen puha lett, a hagymát megtisztítottam, félfőre vágtam, ezután olaj és vaj keverékén egy serpenyőben pirítani kezdtem. A csiperkét megtisztítottam, a legapróbbakat félbe, a többit negyedbe vágtam, a hagymához adtam és együtt pirítottam tovább. A szárított gombát kihalásztam az áztatóvízből, felaprítottam és a csiperkéhez adtam. Közben sóztam, borsoztam, hozzászórtam a kakukkfüvet, valamint a hús párolólevéből is mertem egy keveset hozzá (mehet a vargánya áztatóvizéből is 1-2 evőkanálnyi). Nagy lángon főztem, amíg a lé jórésze elpárolgott, ekkor egy kevés fehérbort öntöttem még hozzá, majd miután forraltam 1-2 percig, egy evőkanál vajat kevertem a gombához és már el is zártam a lángot alatta.
Azonnal tálaltam, a tányérokon krumplipürével és a vajas gombával ágyaztam meg a húsnak, végül néhány friss kakukkfűlevéllel díszítettem.


Hozzávalók...
...a húshoz:
4 db 2,5 cm vastag karajszelet, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál vaj, frissen őrölt bors, só, 4 dundi fokhagymagerezd (vagy 8 kisebb), 200 ml alaplé (helyette húsleves átszűrt leve is megfelel), 100 ml száraz fehérbor, 1 jó mokkáskanál szárított kakukkfű;
...a pirított vajas gombaraguhoz: 10 g szárított vargánya (kevés forró vízbe áztatva), 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál vaj, 1 közepes fej vöröshagyma, 500 g apró csiperke (én fehéret használtam, de ha van barna is, csak még jobb), só, bors, 1 mokkáskanál szárított kakukkfű, kevés fehérbor és további 1 evőkanál vaj;
...a tálaláshoz: krumplipüré, friss kakukkfűlevelek.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 28., vasárnap

Macskaszem

Ismét egy nagyon finom diós sütemény következik. Ízeiben a kosárkát hozza, csak lényegesen egyszerűbb elkészíteni. Ünnepekre, vendégváráshoz, vagy akár csak a vasárnapi ebéd után is tökéletes. Garantált, hogy mindenki szeretni fogja. :)


Az élesztőt felfuttatom a cukorral elkevert langyos tejben. A lisztben elmorzsolom a zsiradékokat. Amikor az élesztő felfut, a tojássárgákkal együtt a liszthez adom, és a tésztát alaposan összedolgozom. Először ragad és nyúlik :), de dagasztás közben szépen összeáll. A tésztát - kelesztés nélkül - három egyenlő súlyú gombócra osztom.
A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A meggybefőttet lecsepegtetem. A tojások fehérjét habbá verem, majd apránként hozzászórom a cukrot is és kemény habot verek belőle. A tojáshabba beleforgatom a darált diót.
A nyújtódeszkát alaposan lisztezem és az egyik tésztagombócot vékony téglalappá nyújtom. A téglalap két hosszabb oldalát sűrűn kirakosgatom a lecsepegtetett meggyszemekkel, majd ezt a két oldalt feltekerem a téglalap közepe felé úgy, hogy maradjon egy kb. tenyérnyi sáv középen. Sütőpapírral bélelt (nagy)tepsire emelem át az így előkészített tésztát, majd a fentieket megismétlem a maradék két gombóccal is. A tepsibe helyezett "rudak" közepét kitöltöm a diós habbal.
A tepsit az előmelegített sütőbe tolom és kb. fél óra alatt készre sütöm a süteményeket. Rácsra áthúzva kihűtöm a sütit és porcukorral megszórva, kb. kétujjnyi szeletekre vágva kínálom. Elvileg eláll néhány napig, gyakorlatilag a 2/3-a többnyire még langyosan elfogy a maradék pedig "egyszer csak eltűnik". :) :)


Hozzávalók...
...a tésztához:
300 g finomliszt (+a nyújtáshoz), pici só, 100 g hideg vaj, 50 g (liba)zsír, 100 ml langyos tej, 1 evőkanál cukor, 10 g élesztő, 3 tojás sárgája;
...a széleibe: 1 üveg magozott meggybefőtt;
...a dióhabhoz: 3 tojás fehérje, 150 g cukor, 150-170 g darált dió;
...a tetejére: (vaníliás) porcukor.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 24., szerda

Háromszoros élvezet

Na igen, a "fura" nevű sütik egyik dobogósa. Nem próbálom megfejteni, hogy kinek/hogyan/milyen indíttatással sikerült ezt az elnevezést összehoznia, minden esetre több oldalon is ezen a néven jegyzik, ám legyen. Nekem inkább csak kekszes-krémes vagy valami hasonló. Nem sokkal jobb, de legalább kevesebb pikáns asszociációs lehetőséget rejt magában. :)
Szóval van ez a süti és erre mindenki azt mondja, hogy "húdefinom". Finom is, bár -szerintem- tilos (hűtő)hidegen kínálni, mert jelentősen ront az élvezeti értékén. Hűteni persze kell, de ha fogyasztás előtt fél órával kikapjátok a hűtőből, akkor nem lesz betonkemény és az ízek is jobban érvényesülnek. :)


Diós piskóta az alapja, ezzel kezdek. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket felverem, majd apránként beleszórom a porcukrot is, és szép fényes, kemény habot verek belőle. A száraz hozzávalókat összekeverem, és apránként összedolgozom a tojáshabbal. Sütőpapírral bélelt, kapcsos tepsibe egyengetem a masszát és 170 °C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm (20-25 perc). A tepsiből kiemelve hűtöm ki a tésztát.
Amíg a tészta sül és hűl, elkészítem a krémet. A sárgákat kikeverem a pudingporral és a keményítővel, kevés tejjel "csorgathatóra" hígítom. A maradék tejet a felhasított vaníliarúddal elkezdem felmelegíteni, majd a tojásos-keményítős alapot hozzáadva sűrűre főzöm. Amikor kész, kiveszem belőle a vaníliarudat és időnként átkeverve kihűtöm a krémet.
A csokoládét megolvasztom. A pudingot nagyjából elfelezem, az egyik felébe belekeverem az olvasztott csokoládét. A porcukrot és a puha vajat kihabosítom, majd ezt is megfelezem és az egyik felét a csokis, a másikat a vaníliás pudinggal dolgozom össze. 
Neszkávéból úgy 1,5 dl kávét készítek, rummal vagy rumaromával ízesítem.
A rétegezés: alulra kerül a diós piskóta, erre a vaníliás krém. A háztartási kekszeket megmártom a rumos kávéban, kirakosgatom a krém tetejét velük. A következő réteg a csokis krém, szép egyenletesen lesimítom. A habot felverem a fixálóval és egy kis porcukorral, ezt a csokis rétegre simítom (ne simogassátok sokáig, különben olyan lapos lesz, mint nekem :D). A tetejét kakaóporral szórom meg. Behűtöm, majd tálalás előtt hosszú pengéjű, forró vízbe mártott késsel szeletelem. Négyzetekre vagy téglalapokra, ahogy tetszik. :)


Hozzávalók...
...a diós piskótához:
7 M tojásfehérje, 200 g porcukor, 150 g darált dió, 80 g finomliszt, 1/2 csomag (6-8 g) sütőpor;
...a pudingos krémhez*: 7 M tojássárga, 1 csomag vaníliás pudingpor, 30-40 g étkezési keményítő, 1 kisebb vaníliarúd, 600 ml tej, 200 g puha vaj, 200 g porcukor, továbbá a krém felébe 100 g étcsokoládé (70% vagy ízlés szerint);
...a kekszréteghez: négyzet alakú háztartási keksz, kb. 150 ml kávé (neszkávé, gyerekeknek koffeinmentes), ízlés szerint rum vagy gyerkőcök esetében rumaroma (akár el is hagyható);
...a habhoz**: 400 ml 30% habtejszín, 1 zselatin fix vagy más fixáló, ízlés szerint 1-2 evőkanál porcukor;
...a tetejére: kakaópor vagy reszelt csokoládé, csokiforgács, tortadara...
*Az eredeti receptben a 6 dl tejhez 2 csomag vaníliás pudingport használnak. Nekem csak 1 csomag volt most itthon, így a felét helyettesítettem a keményítővel és a vaníliarúddal, de akár az egészet le lehet cserélni a keményítős-vaníliás változatra.
**A habréteg tetszés szerint növelhető, nekem bőven elég volt rá a 400 ml, de aki vastagabb habbal szeretné, az emelheti a mennyiséget.
A krémes sütikhez, így ehhez is, én általában egy kb. 25x35 cm-es kapcsos tepsit szoktam használni. Kisebb tepsiben a rétegek magasabbak lesznek.
Az eredeti recept itt tanulmányozható.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 22., hétfő

Mézes-diós négyzetek

Nagyon-nagyon finom diós sütemény, amit könnyű elkészíteni, ráadásul kiadós és néhány napig egész jól el is tartható. Érdemes becsempészni az őszi, év végi sütemények közé, még a dióért kevésbé rajongóknak is.


A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal vagy egy késes robotgép segítségével összeállítom. Sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe nyújtom, majd amíg a sütő bemelegedik, a hűtőbe teszem a tésztát (érdemes úgy kibélelni a tepsit a tésztával, hogy legyen egy kis pereme). A sütőt előmelegítem 180 °C-ra.
Az előkészített tésztát 20 percig, illetve addig sütöm, amíg világos színt kap.
Amíg a tészta pihen és sül, a diót durvára aprítom. A cukrot, mézet, vajat és tejszínt addig melegítem, amíg a vaj és a cukor is elolvad. Beleforgatom a felaprított diót, majd az egészet elegyengetem az elősütött tésztán, ezután nagyjából fél óra alatt készre sütöm, azaz addig, amíg a dió illatos és aranybarna lesz.
Teljesen kihűtve, egy hosszú pengéjű, éles késsel kisebb négyzetekre szeletelem. Vigyázat, addiktív! :)


Hozzávalók egy kb. 20x30 cm-es (vagy kicsit nagyobb) tepsihez...
...a tésztához:
250 g finomliszt, 120 g porcukor, 150 g hideg vaj, kevés hideg víz (ha szükséges);
...a diós rátéthez: 100 g barna nádcukor, 150 g méz, 150 g vaj, 50 g tejszín (30%), 350 g durvára vágott dió.
Eredetileg pekánnal, innen.
Tovább olvasom...

2014. szeptember 15., hétfő

Datolyás teasütemény - Segítsüti 2014 ősz


Elérkezett szeptember közepe és ahogy már néhány éve rendszeresen, ezen az őszön is segít a süti! 30 blogger, 30 felajánlás és az árverés már elkezdődött! Licitálni szeptember 18-án (csütörtökön), 16:00 óráig lehet.


Az idei őszi támogatott a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. A süteményekért felajánlott összegekkel az ő munkájukat, általuk pedig a Debreceni EKK Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológia-Onkológia Tanszéken ápolt gyermekeket segíthetitek.
Az idei évben újra csatlakoztam a sütisütő csapathoz. Ahogy az előző években, most is aprósüteményt készítettem, hogy a postázási lehetőséget megcélozva a vidéki licitálók esélyeit növelhessem. Idén egy tőlem kevésbé megszokott ízvilágot választottam: narancsvirágvízzel ízesített datolyakrémet burkoltam csodás, omlós tésztába.


A süteményekhez először a tésztát készítem el: a liszteket, porcukrot, sót, sütőport összekeverem és a hideg vajat belemorzsolom, majd a maradék hozzávalóval összeállítom (késes robotgépben is készíthető). A tésztát folpackba csomagolom és minimum egy órán keresztül (de inkább néhány óráig) pihentetem a hűtőszekrényben.
Ezalatt a datolyát tálba teszem és annyi forró vizet öntök rá, amennyi ellepi. Úgy fél óra elteltével leszűröm és a mézzel, narancsvirágvízzel és fahéjjal együtt, robotgép segítségével (mixer, turmix) pépesítem. A végén egy kanállal belekeverem az aprított diót is (aki nem szereti, elhagyhatja).


A pihentetés után a tésztát lisztezett felületen finoman átgyúrom. 20-25 grammos darabokat szedek ki belőle, amiket gömbbé formálok, majd lisztezett felületen ellapítok. Két kiskanál (mokkás) segítségével gombócokat formálok a datolyás töltelékből, amiket a tésztalapok közepére teszek. A tésztát a töltelék köré hajtogatva-igazítva, a két kezem között gömböcskéket formázok. Sütőpapíros tepsire ültetem, és nagyon finoman ellapítom a gömböket, majd 190 °C-os sütőben, 13-14 perc alatt megsütöm a süteményeket. Pár perc pihentetés után rácson hagyom teljesen kihűlni, végül porcukorral hintem meg a sütiket.
Jól eltartható, nagyon finom, nagyon omlós süteményeket kapok, érdemes lesz megkóstolni. ;)


Hozzávalók kb. 2 tucat süteményhez...
...az omlós tésztához:
200 g finom búzaliszt, 100 g grízes (durum)liszt (semolina), 160 g hideg vaj, 50 g porcukor, pici só, 20 ml narancsvirágvíz, 1 erős teáskanál sütőpor, 40 g extra szűz olívaolaj;
...a datolyás töltelékhez: 200 g magozott aszalt datolya, 60 g aprított dió (elhagyható), 1/2 mokkáskanál őrölt fahéj, 10 ml narancsvirágvíz, 40 g méz;
...továbbá: kevés finomliszt a formázáshoz, porcukor a sütemények tetejére.
Tovább olvasom...

2014. augusztus 5., kedd

Fantázia szelet

Az elmúlt hétvégi családi összejövetelre készítettem ezt a sütit - általában elmondható, hogy a krémes, csokis szeletek be szoktak válni, nem volt ez másképpen most sem. ;) Jó kis sütemény: nem túl édes, nem túl nehéz, ráadásul kifejezetten mutatós is, úgyhogy szerintem bármilyen asztalon és társaságban megállja a helyét.
Az eredeti receptet Lizáéknál találtam, köszönet érte! :)


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A tojásokat szétválasztom. A fehérjéket pici sóval felverem. A sárgákhoz hozzáadom a cukrot és fehéredésig keverem, ezután apránként beledolgozom az olajat is, amivel alaposan kihabosítom. A cukros tojássárgához részletekben hozzádolgozom a sütőporral és kakaóval összeszitált lisztet, valamint a fehérjehabot. A tepsi aljába sütőpapírt szorítok, belesimítom a piskótamasszát és az előmelegített sütőben készre sütöm (tűpróba). A kisült piskótát körbevágom, a papírral együtt áthúzom egy rácsra és hagyom kihűlni.
A csokikrémhez mikróban megolvasztom a csokoládét. Hozzáadom a vajat és alaposan kikeverem, majd beledolgozom a mascarponét is. A tejszínt a porcukorral és a fixálóval felverem, és beleforgatom a mascarponés csokiba.
A kihűlt piskótát visszateszem a kapcsos tepsibe és a csokikrémet egyenletesen rásimítom. A babapiskótákat egy kis rummal ízesített tejben megforgatom - nem kell, hogy megszívják magukat tejjel -, majd ezekkel a piskótákkal egyenletesen kirakosgatom a csokikrém tetejét.
A gesztenyés krémhez a (kiengedett) pürét villával összetöröm, ehhez is hozzákeverem a puha vajat, valamint a mascarponét. Ízesítem egy kis rummal, végül beleforgatom a (porcukorral és zselatin fix-szel) felvert tejszínhabot is. Ezt a krémet egyenletesen elosztom a babpiskóták tetején és egy habkártyával szépen elsimítom. Hűtőbe teszem.
Fogyasztás előtt felszeletelem és a tetejét megszórom kakaóporral. Dermedten nagyon könnyen szeletelhető a süti, viszont szerintem sokkal finomabb, ha szeletelés után hagyom szobahőmérsékleten kicsit "felengedni" és csak azután kínálom fogyasztásra. ;)


Hozzávalók egy kapcsos (kb. 25x38 cm) tepsihez...
...a tésztához:
6 tojás, 90 ml olaj (olíva), 150 g cukor, 150 g liszt, 30 g holland kakaópor, 1 csomag sütőpor (12 g/17 g), pici só;
...a csokis krémhez: 200 g magas kakaótartalmú étcsokoládé, 50 g puha vaj, 125 g mascarpone, 300 ml tejszín, 30 g porcukor, fél csomag zselatin fix;
...a gesztenyés krémhez: 250 g gesztenyepüré, 50 g puha vaj, 125 g mascarpone, 1 evőkanál rum (vagy ízlés szerint, illetve lehet aroma is), 300 ml tejszín, 30 g porcukor, fél csomag zselatin fix;
...továbbá: 200 g babapiskóta, kb. 150 ml tej, 1-2 evőkanál rum (vagy aroma), valamint kakaópor a tetejére.
Tovább olvasom...

2014. július 13., vasárnap

Sárgabarackos crostata

...vagy sárgabarackos galette, esetleg ha egyszerűen a magyar formánál maradnánk: sárgabarackos lepény...vagy pite.
Na mindegy. :D
Túlérőfélben van az utolsó néhány szem sárgabarack a fánkon, így a vasárnapi desszert nem is készülhetett másból. Csak egy vékony réteg omlós tészta kísérte, ami körülölelte a csodás, krémesre sült sárgabarackot...mmm! Egyszerű, és valóban nagyszerű!


Elsőként a tészta készül el: késes robotgép táljába mérem a lisztet, pici sót, cukrot és a darabokra vágott vajat. Morzsásra dolgoztatom a géppel, majd kisebb adagokban annyi jeges vizet adagolok hozzá, amivel a tészta összeáll. A tésztát gömbbé igazítva, folpackba csomagolva hűtőbe teszem fél órára. A barackokat megmosom, lecsepegtetem és kimagozom. Negyedekbe (vagy nagyobb darabokra vágom), összeforgatom a keményítővel és a porcukorral. Állni hagyom.


A sütőt előmelegítem 200-210 °C-ra. A tésztát lisztezett sütőpapíron kb. 3-4 mm vastagra, nagyjából kör alakúra nyújtom. A közepébe halmozom a barackot (nagyon érett, lédús volt most a barackom, így a levét nem szedtem hozzá, keményebb gyümölcsnél ilyen "probléma" nem szokott adódni) úgy, hogy a tészta szélén 3-4 ujjnyi sáv üresen maradjon. Ezt visszahajtom a barackra, körben megigazítom és ha szükséges, a felesleges lisztet lesöpröm (a tésztáról és a papírról is). A crostatát a papírral együtt sütőlapra (én pizzaforma) húzom, a tetejét keményítővel és kristálycukorral hintem meg és az előmelegített sütőbe tolom. Addig sütöm, amíg szép színt kap (40-50 perc), a sütés vége felé rá szoktam kapcsolni a légkeverést is.
Rácsra áthúzva hagyom hűlni. Cikkelyekre vágva tálalom, finom magában is, de egy gombóc vaníliafagyival vagy kanálnyi édes tejszínhabbal maga a tökély.


Hozzávalók 1 pitéhez...
...a tésztához:
240 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt (finomliszt is megfelelő), 170 g hideg vaj, csipet só, 20 g porcukor, kb. 80 ml víz (liszttől függ);
...a töltelékhez: kb. 800 g negyedelt sárgabarack (tisztított súly), 30-50 g étkezési keményítő (keményebb gyümölcsnél kevesebb, ha leveses a gyümölcs, több), 30-50 g porcukor (a barack édességétől függ);
...továbbá: a tetejére kevés keményítő (elhagyható, csak akkor szükséges, ha a gyümölcs igényli), 1-2 evőkanál kristálycukor vagy nádcukor, a nyújtáshoz kevés liszt.
Almával, szederrel, áfonyával, málnával, eperrel, őszibarackkal...is nagyon finom, de a gyümölcsöket keverni is lehet. A töltelékhez használt cukor és keményítő mennyisége a gyümölcstől függ.
Tovább olvasom...

2014. június 10., kedd

Duna hullám szelet

Igazán sok meggyünk termett az idén, így néhány napja szinte csak meggylevest és meggyes süteményt készítek, na és persze fagyasztok-befőzök...szóval meggyszedő és -magozó családtagjaim sem unatkoznak a napokban. :) Férj szavazta le a hétvégére tervezett meggyes pitét (pedig abban aztán el tudtam volna tüntetni egy jó adag gyümölcsöt :D), krémes sütit szeretett volna, így a Duna hullámra szavazott. Finom, mutatós, igazi vendégváró sütemény, tipikus "mindenki szereti süti" - bár én most a meleg és a konyha mielőbbi elhagyása miatt a pitét sokkal jobban szerettem volna. :P


A sütőt előmelegítem 180 °C-ra. A puha vajat a cukrokkal és egy pici sóval kihabosítom, majd beleütöm a tojásokat is és együtt tovább keverem. Hozzáadom még a joghurtot és a tej felét, a lisztet és a sütőport, valamint 1-2 teáskanálnyi vaníliakivonatot. A sűrű tésztamassza cca. kétharmadát kisebb, sütőpapíros tepsibe simítom, a maradékba belekeverem a kakaót és a tej másik felét is. A kakaós masszát a világosra simítom és sűrűn kirakosgatom a tetejét magozott meggyel. Az előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt sütöm készre (tűpróbáig) - kábé a sütési idő felénél kicsit mérsékelnem kellett a hőt, mert picit gyorsabban sült a teteje, mint szerettem volna, de ez sütőtől függ. Pár percig hagyom a tepsiben, majd a papírral együtt áthúzom egy rácsra és azon hagyom kihűlni.
Amíg a tészta sül, elkészítem a pudingot, majd egy folpackkal lefedem (rásimítom a forró puding tetejére, így nem bőrösödik) és hagyom kihűlni. A kihűlt pudinghoz adom a porcukrot és a puha vajat, majd gépi habverővel kihabosítom. A pudingos krémet egyenletesen elsimítom a tésztán és a hűtőbe teszem.
A tetejére a csokoládét megolvasztom, pici olajjal elkeverem és rásimítom a pudingos rétegre. Behűtöm, végül tetszőleges szeletekre vágva kínálom.


Hozzávalók egy kisebb (kb. 22x30 cm) tepsihez...
...a tésztához:
160 g puha vaj, 200 g cukor (100 g kristály, 100 g nád), csipet só, 4 közepes-nagyobb tojás, 100 g natúr joghurt, 350 g liszt, 1 csomag (12 g) sütőpor, 1-2 teáskanál vaníliakivonat, 100 ml tej (2x50 ml), 1 púpozott evőkanál (15 g) holland kakaópor, továbbá kb. 350 g meggy (magozott súly);
...a pudingos krémhez: 6 dl tej, 2 csomag pudingpor (nálam most 1 puncs+1 vanília, de lehet 2 vanília vagy...), 50 g kristálycukor, továbbá 100 g porcukor, 100 g puha vaj;
...a tetejére: 150-200 g csokoládé (vékony csokiréteghez elég 150 g), kevés olaj.
Tovább olvasom...

2014. május 12., hétfő

Epres-rebarbarás crumble

Az egyik legegyszerűbb desszert, aminek éppen most van szezonja, de a nyár folyamán más gyümölcsökkel is érdemes kipróbálnotok.


A rebarbaraszárakat megtisztítom, 1 cm-es darabokra vágom. Az eperszemeket alaposan leöblítem, a vizet leitatom róluk és csumázás után kisebb falatnyi darabokra vágom. A darabokat összekeverem a cukorral, keményítővel és a vaníliakivonattal, és a piteformában egyenletesen eloszlatom.
A hideg vajat felkockázom, a liszttel, a cukorral és a fűszerrel késes robotgépbe helyezem és morzsásra dolgoztatom. A morzsát összekeverem a zabpehellyel és a gyümölcsös rétegre szórom. A tetejét meghintem kristálycukorral. Előmelegített, 190 °C-os sütőben addig sütöm a crumble-t, amíg finoman megpirul és a cukor ropogósra karamellizálódik a tetején. Melegen-langyosan, ha akad, akkor egy gombócnyi házi vaníliafagylalttal kínálom.


Hozzávalók egy normál méretű piteformához...
...a gyümölcsös réteghez:
kb. 300 g rebarbara és ugyanannyi eper (tisztított súly), 1 nagy evőkanál keményítő, 80-100 g (por)cukor, 2-3 teáskanálnyi vaníliakivonat;
...a morzsához: 100 g liszt, 100 g (hideg) vaj, 50 g (por)cukor, késhegynyi őrölt fahéj (helyette citromhéj, gyömbér, kardamom is kerülhet a morzsába), 50-60 g zabpehely (akár 2-3 evőkanálnyi durvára darabolt csonthéjast, pl. dió, mogyoró... is lehet hozzáadni), a tetejére 1-2 evőkanál kristálycukor.
Tovább olvasom...

2014. március 6., csütörtök

Kókuszkocka

A kókuszkockához sima piskótát szoktam sütni. Nagyon egyszerű oka van: amikor először készítettem még tiniként, fogalmam sem volt arról, hogy mézes tésztából illene, így egyszerűen vizes piskótát sütöttem hozzá. :) Aztán ez maradt, de azért olykor teszek a piskótatésztába mézet is, az illúzió kedvéért... :D
Bár a férjem nagyon szereti, elég ritkán sütöm, így most egy jó nagy tepsivel készítettem. Normál (családi :D) adagban elég a felét sütni, így a hozzávalókat is a kisebb mennyiségre írom.


A sütőt előmelegítem 180-190 °C-ra. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéket egy pici sóval felverem. A sárgáját először kikeverem a cukrokkal, majd a többi hozzávalót is hozzáadva először a vízzel és az olajjal, majd a sütőporral elkevert liszttel. Legvégül beleforgatom a tojáshabot. A piskótamasszát sütőpapíros nagytepsibe terítem és a sütőbe tolom. A hőmérsékletet leveszem 150-160 °C-ra és tűpróbáig sütöm a tésztát. Pár perc után a tepsiből áthúzom egy rácsra és azon hagyom kihűlni.
Amíg a piskóta hűl, elkészítem a bevonót: a vajat, cukrot, tejet és kakaóport egy kisebb, vastag aljú edénykébe mérem és kevergetve addig melegítem, míg a vaj és a cukor is elolvad. Hagyom hűlni.
A kihűlt piskótát felkockázom - most igencsak apróra, kb. 3x3 cm-es kockákra vágtam. Egy-egy kockát mártóvillára tűzök, beleforgatom a csokiba, lecsepegtetem, majd minden oldalát megforgatom a kókuszban is. Egymás mellé sorakoztatom egy tálcára.
Hűtőben szoktam tárolni (folpackkal fedve) és fogyasztás előtt 1 órával kiveszem a hűtőből, hogy ne hidegen kínáljam.


Hozzávalók 1 kisebb (kb. 20x30 cm) tepsihez...
...a piskótához:
5 L (vagy 6 normál) tojás, 180 g cukorféle (ebből 1-2 evőkanál lehet méz, a többi kristály- és házi vaníliás cukor keveréke), 2 evőkanál forró víz, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, 180 g finomliszt, 1/2 csomag (6 g) sütőpor, pici só;
...a bevonáshoz: 250 g vaj, 150 g cukor, 150 ml tej, 50 g ét kakaópor, továbbá 200-250 g kókuszreszelék.
Tovább olvasom...

2014. február 2., vasárnap

Francia krémes

Mr. csipet névnapját ünnepeltük a hétvégén, az ő kívánságára készült krémes, ráadásul mindjárt francia. Nagyon ritkán készítem, mert a lányok a vaníliás krémet szeretik leginkább a krémesben, így ez a tejszínhabos változat többnyire úgy néz ki a tányérjukon, mintha egy bombát dobtak volna le rá :D - de most az ünnepelt kedvéért kivételesen hajlandóak voltak beérni kevesebb vaníliás krémmel is. ;)


A tésztát felezem, a két részt egymás után vékonyra nyújtom (kicsit nagyobbra, mint az a tepsi, amiben végül rétegezni fogom a süteményt), megszurkálom egy villával és 220 °C-os sütőben, egy nagy tepsi fenekén megsütöm. Én az utóbbi időben Michel Roux gyors levelesét készítem hozzá, de persze bármilyen leveles tészta, akár a kedvenc bolti mirelit is megfelel.
A tésztalapokat kihűlés után a tepsi méretére szabom (ez nálam egy Zenker kapcsos, kb. 25x35 cm) - az egyiket az aljába teszem, a másikat egyelőre félre. :) Elkészítem a sárga krémet: a tej kétharmadát a felhasított vaníliarúddal és a cukor felével forrásig melegítem. A maradék tejet simára keverem a liszttel és a tojássárgákkal, a fehérjéket pedig felverem egy picurka sóval és a maradék cukorral. A forró tejből kihalászom a vaníliát, belekeverem a lisztes-tojássárgás keveréket és addig főzöm, míg a krém besűrűsödik. Beleforgatom a kemény fehérjét a forró krémbe, 1-2 percig még főzöm, majd egyenletesen a tésztára simítom a kész krémet. Kihűtöm (én a frigóban).
A lapzselatint előírás szerint előkészítem: beáztatom, majd kinyomkodom és 4 evőkanál vízzel oldódásig melegítem. A tejszínt elkezdem felverni, közben ízlés szerint édesítem cukorral, végül a zselatint hozzácsorgatva keményre verem. Rásimítom a kihűlt sárga rétegre.


A felső tésztalap bevonásához régen mindig fondantot készítettem, de sosem sikerült eltalálnom az állagát ahhoz, hogy szépen terüljön - és hát inkább nem is részletezem, milyen eredmények születtek. :) Aztán kipróbáltam a vajas, színezett cukormázat - ennek az eredeti változata több helyen fent van a neten, én a tepsim méretéhez igazítottam az arányokat. A mázhoz a tejet a cukorral és az instant kávéval felforralom (szépen habzik), néhány percnyi forralás után belekeverem a vajat és azon nyomban rásimítom a süti tetejére kerülő tésztalapra. Praktikusabb ehhez a tésztalapnak azt az oldalát használni, ami a sütőfelülettel érintkezett, mert az egyenletesebb - nekem legalábbis mindig kissé hólyagos lesz a tészta teteje. Elsimítom a mázat és egy hosszú pengésű, nagyon éles késsel 2-3 perc után felvágom a lapot - hozzávetőleg 7-8 cm-es négyzetekre. A négyzetekkel kirakom a sütemény tetejét és hűtőbe teszem tálalásig.
A máz nekem a hűtőben szokott teljesen megdermedni. Aki attól tart, hogy maszatolna a lágy mázzal, amikor a lapocskákat a sütemény tetejére teszi, inkább még akkor vonja be és szeletelje fel a lapot, amikor a sárga krémes réteg hűl - így lesz idejük a négyzeteknek megdermedni, mielőtt a helyükre kerülnének.
Tálalás előtt, egy éles késsel, a négyzetek mentén felszeletelem a süteményt, figyelve arra, hogy az alsó lapot is végig elvágjam, és persze körben is elválasztom a tepsi oldalától.


Hozzávalók...
...a tésztalapokhoz:
kb. 600 g vajas leveles tészta;
...a felső lapra kerülő mázhoz: 50 g tej, 150 g cukor, 2 g instant kávé (kakaóporral is lehet színezni), 80 g vaj;
...a sárga krémhez: 1 l tej, 5 L méretű tojás (szalmonella ellen kezelt állományból származót szoktam használni), 200 g porcukor, 120 g (finom)liszt, 1 vaníliarúd (vagy ízlés szerint vaníliakivonat, házi vaníliás cukor...);
...a tejszínkrémhez: 1 csomag beáztatott lapzselatin (10 g)+4 evőkanál víz, 600 ml (30%) habtejszín, cukor ízlés szerint (nem érdemes túl édesre készíteni, mert a sütemény tetején a máz nagyon édes).

Tovább olvasom...